Élt egyszer egy szegény ember. Volt neki egy felesége meg hat gyereke.
Dolgozott is ez a szegény ember eleget! Szerencsére sok mindenhez értett: a kőművesmesterséghez, az ácsmunkához, a szénhordáshoz, de még a disznóvágáshoz is.
Egyszer egy gazdag ember fogadta fel, hogy vágja le az egyik kövér disznaját, készítsen el mindent, ami ezzel jár. El is ment a szegény ember örömmel, hisz a gazdag ember jó pénzt ígért neki a munkáért. Már kora reggel levágta a disznót, dolgozott serényen. Délutánra mindennel megvolt, még a kolbásszal, a hurkával, a töpörtővel is.
Igen ám, de amikor a fizetségre került a sor, a gazdag ember a kezébe nyomott egy zacskót:
– Itt van a disznó farka, a két füle meg a négy lába. Ezt vidd haza, főzzön belőle a feleséged kocsonyát a gyerekeknek!
– No és a pénz? – kérdezte a szegény ember.
– A jövő héten megkapod – felelte a gazdag ember. – Sok volt ma a dolgom, nem tudtam felváltani az aranypénzeimből, hogy kifizesselek. De nem maradok adósod, az biztos!
Jól van, gondolta a szegény ember. Szombat volt, hát a kocsonyán ellesznek vasárnap, aztán úgyis hétfő jön, megkapja a pénzét.
A felesége ugyan nem örült ennek az egyezségnek, de megfőzte a kocsonyát, jutott is belőle mindannyiuknak egy-egy tányérral.
Hétfőn reggel a szegény ember ment a pénzéért.
– De hisz mondtam, hogy a jövő héten megkapod! – rivallt rá a gazdag ember. – Most is azt mondom. Menj, dolgom van! Gyere a jövő héten.
A szegény ember hazakullogott, elmondta a feleségének, mit mondott a gazdag ember. Hű, de mérges lett az asszony:
– Legalább kinyitottad volna a szád! Legalább lekiabáltad volna!
De az ember csak hallgatott. Várta a következő hétfőt.
Akkor elment a gazdag emberhez a pénzéért.
– Mit keresel itt?! – kiáltott rá a gazdag ember, ahogy meglátta a kapu előtt. – Mondtam, hogy a jövő héten megkapod a pénzed! Most is azt mondom. Kotródj innen, és gyere a jövő héten.
Hej, a szegény ember hazakotródott. Na, otthon aztán volt nemulass!
– Szerencsétlen, pipogya ember! – kiabált az asszony. – Hát hagyod, hogy az a gazember bolondot csináljon belőled?!
De az ember csak hallgatott.
Hogyne hallgatott volna! Most már nemcsak attól félt, hogy sohasem kapja meg a pénzét, hanem az asszonytól is.
Egész héten gondolkodott, mit tegyen. Hát mire eljött a hétfő, már nem volt olyan tanácstalan! Meglátogatta a gazdag ember szomszédjait. De hogy mit beszélgetett velük, azt nem mondom meg.
Aztán ment a gazdag emberhez a pénzéért.
– Már megint te!!! – förmedt rá a gazdag ember. – Hisz mondtam, hogy a jövő héten gyere! Most is azt mondom. A jövő héten!
– Akkor már késő lesz – felelte a szegény ember. – Tegnap azt mondta a pap a misén, hogy a jövő héten lesz a világvége.
– Miket beszélsz! – rettent meg a gazdag ember, de egy pillanatra meg is könnyebbült. Hiszen ha ez igaz, meg sem kell adnia az adósságát!
De a szegény ember mondta tovább:
– Azt is mondta a pap, hogy mindenki bánja meg a bűneit, béküljön ki az ellenségeivel, mert ha nem, a pokolra jut. Akik pedig adósok másoknak, adják meg az adósságukat tízszeresen! Mert ha nem, akkor minden garasért tíz botütést kapnak még a pokol bejárata előtt, csak azután mehetnek be a pokolba.
– Nem igaz! – kiabált a gazdag ember. – Bizonyítsd be, hogy így van. Mondj egy embert a faluból, aki ott volt a misén tegnap!
– A szomszédjai mind ott voltak gazduramnak – mondta a szegény ember. – Pista, Pali, Jóska, Gyura, Jankó…
– Na várj csak, várj meg itt a kapunál, te csirkefogó! – dörrent rá a gazdag ember, és rohant a szomszédokhoz.
Megkérdezte tőlük, hogy voltak-e vasárnap a misén, és hogy miről prédikált a pap.
Bizony mind az öten ugyanazt mondták neki, amit a szegény ember mondott.
Hej, szaladt haza lélekszakadva a gazdag ember, egyenesen a nagyszobába, ahol az aranypénzes zsákjait tartotta. A szegény embernek rögtön adott tíz aranypénzt, ami több mint tízszerese volt a munkabérének. No, ebből aztán vagy négy szökőévig pecsenyét evett a szegény ember családja, de még a kutyája is.
A gazdag ember meg szaladt a szomszédokhoz, mert eszébe jutott, hogy Pistának, Palinak, Jóskának, Gyurának és Jankónak is már rég tartozik pénzzel a munkájukért. Meg is adta nekik gyorsan, legalább tízszeresen. Aztán egész nap rohangált a faluban, vitte az aranypénzeket mindenkinek, aki csak eszébe jutott, hogy dolgozott neki, ő viszont adósa maradt.
Hej, örültek az emberek!
A gazdag ember aztán egész héten törte a fejét: vajon maradt-e még valaki, akinek tartozik pénzzel?
Hát még amikor eljött a hétfő!
A hideg is kirázta, csak úgy vacogott a foga belé. Kiment az udvarra, az eget kémlelte, mikor indul meg az égszakadás, földindulás. Jaj neki, ha még tartozik valakinek!
Reszketve várta a következő napot, aztán megint a következőt, egészen vasárnapig. De bizony nem jött el a világvége. Vasárnap még jobban rázta a hideg, mert tudta, hogy másnap hétfő lesz, és az már a jövő hét! És a jövő héten lesz a világvége, hát így mondta neki a szegény ember.
Hétfőn megint nyakába vette a falut, osztogatta az aranypénzeit mindenkinek, aki az útjába akadt, mert már nem tudta, kinek tartozik, kinek nem. El is osztogatta az összes aranypénzét. No, még csak ezután esett kétségbe! Hátha van még, akinek nem adta meg az adósságát? És a pénze is elfogyott!
A gazdag ember, aki már nem gazdag ember, még ma is reszketve várja a világvégét meg a jövő hetet.
A jövő hét azóta is mindig eljön, a világvége meg, úgy látszik, várat magára még egy ideig.
Talán jobb is, ha így van!