Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján az idén is több magyar filmet vetítettek
A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, mert tavaly a járványhelyzet miatt a palicsi filmfesztivált nem a megszokott időben, júliusban tartották meg, hanem szeptemberben, így az ideinek az előkészületeire csupán kilenc szűk hónapjuk maradt. A fesztiválszervezők azonban elrettenthetetlenek, és ezt már számos esetben bizonyították. A palicsi filmfesztivált nagyon nehéz időkben, a kilencvenes évek elején hozták létre, azóta csupán egyszer maradt el, pénz híján. 1999-ben, a bombázások évében is volt filmfesztivál, és mint említettük, tavaly is megtartották. A 2003-as év mérföldkövet jelentett a történetében, ekkortól ugyanis kizárólag európai filmeket vetítenek, a neve pedig Európai Filmek Palicsi Fesztiválja lett. Az idén a 28. filmes seregszemlére került sor, ezúttal is a szabadkai Szabadegyetem szervezésében, Radoslav Zelenović fesztiváligazgató pedig hangsúlyozta, az online verzió szóba sem jöhet, a fesztivál csakis élő lehet.
A szervezők emellett kiemelten fontosnak tartják Palicsot mint fő helyszínt, valamint azt is, hogy Lifka Sándor emlékét méltón őrizzék, ezért minden évben róla elnevezett életműdíjjal tüntetnek ki filmalkotókat. A fesztivál fő célja az európai filmek megszerettetése a közönséggel. 2003-ban még nem volt egyértelmű, hogy a nézők kíváncsiak lesznek-e az európai alkotásokra. Habár azóta jelesre vizsgáztak, általánosságban véve az európai filmek manapság is a nagyobb figyelemért küzdenek. Ivan Ikić rendezőnek az a tapasztalata, hogy nehéz az embereket becsalogatni a moziba, főleg olyan alkotásokra, amelyek eltérnek a hollywoodi filmkészítéstől, ezekkel a klisékkel ugyanis tele van a fejünk, és nehéz tőlük megszabadulni.
Radoslav Zelenović korábban hiányolta a brit filmek nagyobb számú jelenlétét, az idén viszont ezek adhatták meg a fesztivál keretét.
A nyitófilm a Kevin Macdonald rendezésében, Jodie Foster és Tahar Rahim főszereplésével készült A mauritániai című alkotás volt, amely Mohamedou Ould Slahi Guantánamói napló című börtönfeljegyzéseit vette alapul. A 2001. szeptember 11-i öngyilkos merényletsorozat kapcsán Mohamedou Ould Slahi is gyanúba keveredett, ezért bebörtönözték, és habár sosem vádolták meg, tizennégy évet töltött fogságban. A palicsi filmfesztiválon Tahar Rahim a legjobb színésznek járó díjat kapta az alakításáért. A zárófilm a Roger Michell rendezte The Duke (A herceg) című alkotás volt, Helen Mirrennel és Jim Broadbenttel a főszerepben. A film 1961-ben játszódik, és egy nagy lopásról szól, pontosabban arról, hogyan került egy nyugdíjas buszsofőrhöz egy tetemes összeget érő Goya-festmény, mit kezdett vele, és mi lett mindennek a következménye. Mindkét film igaz történetet dolgoz fel, és ezt már csak azért is érdemes kiemelni, mert ahogyan a mondás tartja, gyakran az élet írja a legjobb forgatókönyvet.
A megtörtént esetekről készült filmek nem maradnak figyelem nélkül a palicsi filmfesztiválon sem. A kritikusok nemzetközi zsűrije, bátorságáért és kegyetlen őszinteségéért, az első filmes Vitalij Akimovnak ítélte oda a különdíjat az A Boy (Egy fiú) című orosz dokumentumfilmért. A fiatal rendező a saját életéből merített, elmondása szerint a film készítése lehetőséget adott arra, hogy felvegye a kapcsolatot az apjával, aki korábban nem volt jelen az életében. Szerette volna megbeszélni vele a történteket, de úgy gondolta, hogy ezt jó lenne kamerával is rögzíteni, így keletkezett a film. Nála találkozott a szóban forgó fiúval is, a féltestvérével, aki a film főhőse lett. A kritikusok nemzetközi zsűrije a legjobb filmnek járó díjat Ivana Marinić Kragić Nun of Your Business című horvát filmjének ítélte oda, amely szintén valós történetet mutat be. Két apácáról szól, akik gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, ezért visszatérnek a világi életbe. A film címe egy erre vonatkozó szójáték is. Mindkét alkotás a Párhuzamok és ütközések programrészben volt látható, a palicsi filmfesztiválnak ugyanis két versenyprogramja van, egyik a fő program, amely fókuszban levő alkotásokat sorakoztat fel, míg előbbi tágabb értelemben véve kelet-európai társadalmi kérdéseket jár körbe. Az idén a legjobb rendező díját Ferit Karahan kapta meg, a Brother’s Keeper (A testvérvédelmező) című török filmért, amely egy internátus borzalmait mutatja be a rendező saját gyermekkori tapasztalatai alapján.
Az új magyar filmeket bemutató programrészben is láthattunk igaz történet alapján készült filmet. Herendi Gábor Toxikoma című alkotása Szabó Győző könyvét vette alapul, amelyben a színész a tíz évig tartó drogfüggőségéről ír, a leszokás gyötrelmeiről, valamint arról, hogy mindebből hogyan vezette ki őt Csernus Imre pszichiáter.
Olyan alkotást is megtekinthettünk, amely fikciós történetet mesél el, viszont valósnak vélt esetekre világít rá. K. Kovács Ákos Branka című rövidfilmje a kilencvenes évek legelején játszódik térségünkben. A témája a csecsemőcsempészet, amelynek gyanúja különböző eseteken keresztül időről időre előbukkan, és a rendező elmondása szerint a hetvenes évekig is visszavezethető. Az idei Underground Spirit díjas Ada Solomon hívta fel a figyelmet arra, hogy fellendülőben van az ilyen, ún. hibrid filmek készítése, amelyek egyszerre dokumentaristák és fikciósak. A román producer emellett azt is hangsúlyozta, hogy egyre több a fiatal női filmalkotó, illetve a nőket fókuszba helyező alkotások. A fő versenyprogram filmjeinek túlnyomó többsége is a nőkre irányult, ilyen volt például az idei győztes, a Joachim Trier rendezésében készült A világ legrosszabb embere című norvég film.
A palicsi filmfesztiválon mindig nagy figyelem kísérte a magyar filmeket és alkotókat. Az idén a versenyprogramokban láthattuk a Természetes fény és a Hasadék című filmeket, emellett a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, a Hét kis véletlen, a Toxikoma, a Hab, a Post Mortem (amely az első nagyobb költségvetéssel készült magyar horrorfilm) és az Így vagy tökéletes című alkotásokat is vetítették. Utóbbi azért is keltette fel a szabadkaiak figyelmét, mert a női főszereplője Béres Márta, aki hosszú ideig a Kosztolányi Dezső Színház tagja volt. Az új magyar filmeket bemutató programrész az egyik leglátogatottabb.
Megjelennek lassan a pandémiát érintő filmek is. Egy lengyel dokumentumfilm a közelmúltra, a tavalyi évre tekint vissza. Ugyanakkor a filmalkotók érezhetően besokalltak a járványhelyzettől. Zrinko Ogresta horvát rendező A kék virág című filmje a családi kötelékekre fókuszál, három generációhoz tartozó nők szempontjából. Ő azt mondta, hogy ez a film számára menekülést is jelentett a Covid- és a migrációs témáktól. Mivel mindenhol csak erről hallani, úgy érzi, hogy inkább alapvető emberi dolgokkal kell foglalkoznia, mint amilyen a család és a szerelem. Hasonlóan vélekedett az idei egyik Lifka-díjas, Christian Petzold német rendező is, aki disztópikus filmet szeretett volna készíteni, miután azonban átesett a koronavírus-fertőzésen, és hetekig erőtlennek érezte magát, már nem érdekli a disztópia, inkább az olyan filmek, amelyekben élet, pezsgés és emberi érintkezés van.
A palicsi filmfesztivál nem kelhet versenyre a nagy fesztiválokkal. Ám mint több alkotó hangsúlyozta, azért szeretik a kis fesztiválokat, mert van lehetőség beszélgetésre, azáltal pedig kapcsolatok kialakítására. A nagy fesztiválok ezt nem igazán nyújthatják.