Oppenheimer – az atombomba atyjáról

Oppenheimer – az atombomba atyjáról

Plakát: Magyar Filmadatbázis

Oppenheimer, amerikai–angol életrajzi dráma, történelmi film. Rendező: Christopher Nolan. 2023

J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba atyjának is neveznek. Élete, munkássága sok filmkészítőt megihletett már, és idén is született egy alkotás, amely ismét más perspektívából, részletesen és hosszasan foglalkozik Oppenheimer életével, vagyis legfőképpen a munkásságával, azon belül is az atombombával kapcsolatban végzett kutatásaival. A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Christopher Nolan. A zeneszerző Ludwig Goransson, a főbb szerepeket Cillian Murphy, Matt Damon, Emily Blunt, Robert Downey Jr. és Florence Pugh alakítják. Történelmi film, egyben életrajzi dráma.

  A cselekmény több idősíkon játszódik. Oppenheimert a második világháború idején az atombombával foglalkozó amerikai kutatócsoport igazgatójává nevezik ki, és az atomfegyver sikeres megalkotása után óriási népszerűségre tesz szert. Néhány évvel a Hirosimát és Nagaszakit érintő tragédia után azonban meghurcolják, ugyanis kihallgatásoknak, vallatásoknak vetik alá. Azzal gyanúsítják, hogy kém, és nem hűséges az Amerikai Egyesült Államokhoz. A történet tehát három idősíkon zajlik, abból kettő tulajdonképpen azonos időben játszódik, csak a térbeli elhelyezkedésük más. Az egyik idősík a jelen, amikor Oppenheimer már idősebb, és a kihallgatásai zajlanak. A másik szintén a jelen, és szintén az ügyének a tárgyalása folyik, vagy legalábbis elemezgetése, mert a szereplők minduntalan hangoztatják, hogy ez nem egy bűnügyi tárgyalás. Akármi is legyen, az biztos, hogy Oppenheimer nélkül folyik, viszont itt is kihallgatnak hozzá bármilyen módon köthető embereket, mármint akik hajlandóak beszélni róla, ugyanis senkit sem kényszerítenek. A harmadik idősík pedig a múlt, ahová minduntalan visszaugrunk, tulajdonképpen ezen az idősíkon keresztül nyerhetünk betekintést Oppenheimer egész életébe, az egyetemi éveinek végétől kezdve egészen a film jelenéig.

  Az idősíkok közötti ugrálás jó ötlet, kreatív megoldás a készítők részéről, mert nem estek bele abba a hibába, amely bizonyos, több idősíkú filmeknél megfigyelhető, hogy nehéz követni a cselekményt, mert összezavarodik az ember. Ráadásul ez löketet ad az alkotásnak, élvezhetőbbé, rugalmassá, energikusabbá teszi.

  Magának a főhősnek a karaktere, amely köré a film jelentős része épül, nagyon érdekes, lebilincselő, szinte igéző, magával ragadó, Cillian Murphy nagyon jó alakítást nyújt. Miután láttam képeket az igazi Oppenheimerről, olyan érzésem támadt, hogy egy kicsit talán színesíteni akartak rajta, mert a színész megjelenése eléggé eltér az övétől. Cillian Murphy vonásai sokkal lágyabbak, és a szeme is kifejezőbb. Ugyanakkor nagyon jól játssza a tudóst, a fizikust, meggyőző hatást kelt. Kíváncsi vagyok, hogy Oppenheimer a valóságban is ilyen karakteres jelenség volt-e. Talán igen. Azt is említik a filmben, hogy nőcsábásznak ismerték, habár a cselekményből kiindulva ezt túlzásnak tartom, ugyanis mindössze három romantikus kapcsolata volt, legalábbis életének abban a szakaszában, amelyet bemutatnak. Egyéjszakás kalandokra vagy ehhez hasonló kilengésekre utaló jel nincs, és a feleségével egészen különleges kapcsolatot ápol, őszinték egymáshoz. Megütköztem azon a jeleneten, amikor egy tábornok elmegy Oppenheimerhez, hogy felajánlja neki, legyen a Manhattan-terv vezetője, és elmondja a tudósnak, hogy eddig mit hallott róla. Mint kiderül, sokan egoistának tartják.

  A film alapján Oppenheimert különleges és jó embernek ítélem meg. Azokkal, akik sokat jelentettek számára, mindig törődött, odafigyelt a körülötte lévő emberekre. A kollégái iránt is szeretettel viseltetett. Elismerte a munkájukat, még akkor is, ha nem értett velük egyet. Einstein elméletét például nem fogadta el, mégis ők ketten egészen jó barátok lettek, normális szinten tudták tartani a kapcsolatukat. Gonoszkodással, egymás megfékezésével nem foglalkozott, nem hajszolta a dicsőséget.

  Ugyan a film elején hirtelen felindulásból meg akarta mérgezni az egyik tanárát, mert nagyon haragudott rá, mivel az igazságtalanul bánt vele, és valószínűleg nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Ugyanakkor még időben helyrehozta cselekedetét, és nem okozott bajt. Hiányolom az életrajzi drámából, hogy a gyerekkoráról nem sokat tudunk meg. Mindössze egy-két elejtett mondattal utal erre az időszakra, amikor egyszer Lorentzcel beszélget. Pedig a gyerekkor nagymértékben meghatározza egy ember életének későbbi alakulását. A tudós családi hátteréről sem tudunk meg semmit, kivéve, hogy van egy öccse, aki a film elején párszor feltűnik, de nem kap jelentősebb szerepet.

  Érdekesnek találtam a kvantummechanika elméletét, amelyet mint tudományágat tulajdonképpen Oppenheimer hozott létre. E szerint mindannyian apró részecskékből állunk, hullámok, vonzóerők rakják össze a világunkat, a testünk csak azért nem tud átmenni például más testeken, mert az agyunk és ezek a vonzóerők elhitetik velünk, hogy az anyag szilárd, és lehetetlen áthatolni rajta. Hogy ez miért van így, miért működik ilyen korlátoltan az agyunk? Senki sem tudja erre igazán a választ.

  Ez a film valójában nem is Oppenheimerről szól, hanem a hozzá kötődő, az atombombával kapcsolatos morális kérdésekről. Sajnos ő csak eszköz volt a politikusok kezében arra, hogy az Egyesült Államok még nagyobb hatalomra tehessen szert. Oppenheimer eleinte csak azért tartotta fontosnak az atombomba létrehozását, mert biztos volt benne, hogyha ők nem csinálnak egy atombombát, akkor majd a nácik megteszik helyettük, ráadásul zsidó származású lévén mélyen együttérzett a koncentrációs táborokba hurcolt népével, és természetes, hogy segíteni akart rajtuk. Amikor azonban már egyértelműen látszott, hogy a németek veszítenek a második világháborúban, és már csak Japán okozhatott némi kellemetlenséget az Egyesült Államoknak, nos, Oppenheimer még akkor sem akarta leállítani az akciót, hiába támogatták egyes kollégái a leállást, ő nem csatlakozott a tiltakozásukhoz. Nem egyértelmű, hogy tulajdonképpen miért is nem harcolt ő is az ellen, hogy ledobják az atombombát Japánra. Talán tisztábban átlátta, mint a kollégái, hogy bár ők, fizikusok, kémikusok azok, akik egyáltalán lehetővé teszik, hogy az Egyesült Államok ilyen erős fegyverrel rendelkezhessen, a döntés nem az ő kezükben van, és nem ők fogják meghatározni, hogy az államuk mire használhatja fel az atombombát. Vajon joga van-e bárkinek is dönteni emberéletekről? Hogy ki hal meg, és ki marad életben? Hogy ki az, akit érdemes feláldozni valami nagyobb jóért vagy a hatalomért? Talán fel sem fogta senki igazán, hogy mekkora katasztrófát okozott Japánban és az egész Földön, hogy ledobták az atombombát. Senki, csak talán maga Oppenheimer – aki az egészet létrehozta.

Zakinszky Regina

A korona

Kedvező reflektorfényben a királyi család   A korona című sorozat, amelyet a Sony Pictures Television készített a Netflix számára, II. Erzsébet királynő...

Zakinszky Regina

A korona

Kedvező reflektorfényben a királyi család   A korona című sorozat, amelyet a Sony Pictures Television készített a Netflix számára, II. Erzsébet királynő...

Oroszi Armand

Barbie

Barbie. Rendező: Greta Gerwig. Forgatókönyvíró: Noah Baumbach, Greta Gerwig. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Margot Robbie, Ryan Gosling, Helen Mirren, Will Ferrell, Michael Cera, Emerald Fennell, America Ferrera, Kate...

Budai Ágota

The Sandman: Álmok fejedelme

Nem nehéz elfogultsággal vádolni – teljesen jogosan –, amikor Neil Gaimanról van szó, hiszen nemegyszer írtam már a könyveiről, sőt egész szakdolgozatom épül az...

Jovánovity Patyerek Réka

„Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata…”

Hogyan kapcsolódik A kutya karmai közt (The Power of the Dog) címet viselő film a huszonkettedik zsoltárhoz? Mondhatjuk-e azt, hogy ez is csak egy homoszexualitásról szóló, genderlobbihoz...

Lukács Melinda

Európai alkotások a fókuszban

  Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján az idén is több magyar filmet vetítettek A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, mert tavaly a járványhelyzet miatt a palicsi...

Csík Mónika

Kalózok az irodalom vizein

  Így vagy tökéletes – magyar romantikus film, 2021, 105 perc, rendezte Varsics Péter.   Jules Verne 21. századi magyar alteregója, azaz a töpörtyűszakértő Verne Gyula...

Fekecs Emese

A szolgálólány meséje

(Túl)élés egy teokratikus társadalomban  A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) című sorozat, amely 2017-ben indult, egy több mint harmincéves Margaret...

Fekecs Emese

A szolgálólány meséje

(Túl)élés egy teokratikus társadalomban  A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) című sorozat, amely 2017-ben indult, egy több mint harmincéves Margaret...

Antalovics Péter

Gyilkolni szabad?

Joker. Rendező: Todd Phillips, főszereplő: Joaquin Phoenix; amerikai pszichológiai thriller, 2019   A Batman-univerzum meglehetősen felületes ismerőjeként, illetve a...

Antalovics Péter

Gyilkolni szabad?

Joker. Rendező: Todd Phillips, főszereplő: Joaquin Phoenix; amerikai pszichológiai thriller, 2019   A Batman-univerzum meglehetősen felületes ismerőjeként, illetve a...

Serfőző Réka

Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő a 2018-as év egyik legérdekesebb magyar filmje, amely nem csak az itthoni közönséget hódította meg, nemzetközi fogadtatása is igen elismerő volt; olyan rangos...

Szeles Réka

Több száz film egy ég alatt

Impressziók a 26. Európai Filmek Nemzetközi Fesztiváljáról   Idén 26. alkalommal rendezték meg a palicsi nemzetközi filmfesztivált, amelyen 133 filmet mutattak be Palics és Szabadka...