Barbie. Rendező: Greta Gerwig. Forgatókönyvíró: Noah Baumbach, Greta Gerwig. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Margot Robbie, Ryan Gosling, Helen Mirren, Will Ferrell, Michael Cera, Emerald Fennell, America Ferrera, Kate McKinnon. Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, 2023.
Bevallom, nem teljesen erre a végkifejletre és üzenetre számítottam, mielőtt megnéztem volna a filmet. Sejthettük azonban, hogy lesz valami turpisság az új megvilágításban bemutatott Barbie-ban, mivel napjainkban igencsak szeretünk hajmeresztő „új értelmezéseket” társítani jól megszokott karakterekhez és értékekhez – jelenjenek meg ezek akár az irodalomban, akár a történelemben, illetve a mindennapjainkban.
Először is vessünk néhány pillantást Barbielandre. A hely egy külön pink univerzum a Barbie-k számára, ahol rengetegféle-fajta él belőlük. Kreatív ötletnek találom a rendezők részéről, hogy ebben a paradicsomban (nagyjából) az összes fajta legyártott baba megjelenik, még a „félresikerültek” is, azaz azok, amelyeket a vásárlók nem találtak elég impozánsnak a megvételre.
Barbieland társadalmi és politikai berendezése egyértelműen matriarchális, ahol minden nőt – vagyis Barbie-t – teljes mértékben megbecsülnek, szabadon élhetnek bármiféle korlátozás nélkül, nem mellesleg mindegyikük erős önálló személyiséggel bír. A Kenek azonban háttérbe szorulva, helyhez kötötten csak úgy léteznek, tengetik napjaikat, a Barbie-k igéző pillantásai után epekedve.
Ám mindnyájan tudjuk, hogy ez csak a Barbie-k képzeletbeli lakhelye. Kisgyermek koromban alkalomadtán mi, fiúk is „barbie-ztunk” a lányokkal, és soha nem úgy fogtuk fel a Barbieland fogalmát, mint egy helyet, amelyet vagy csak a Barbie-k, vagy csak a Kenek irányítanának. Pusztán egy varázslatos helynek tartottuk, ahol ezek a tökéletes fiúk és tökéletes lányok töltik pompás és szerelemmel teli napjaikat. Ezt nyilván nagymértékben befolyásolja az a tény, hogy a kisgyerekek nem igazán gondolkodnak a nemek közötti egyenlőségen vagy a patriarchális rendszer „zsarnokságán”, hogy ezáltal ítélkezzenek a játékaikban is. Helyén is volna ez így, nem egészséges már kicsiny korban teletömni a gyerekek fejét egy mindenkiben ellenséget kereső világ eszményével. A film viszont nyilvánvalóan nem ebből indult ki, Barbie és világa csak egy eszköz arra, hogy beleültetve a nemek között napjainkban zajló harc eszményét, bemutassák vele mindkét fél álláspontját. Vagy talán inkább hogy szítsák vele a háború parazsát? Nos, ennek a kérdésnek a megválaszolása megmarad a kedves közönség számára.
A nők és férfiak közötti viszonyt kétféleképpen ábrázolja a film. Az első Barbieland kifejezetten nőközpontú világa. Itt minden Barbie-nak van saját háza, autója és egyéb, a boldogsághoz és a független élethez szükséges tárgya. A hely hangulata angyalian kellemes, mindenki boldog, és kedves a másikkal. A férfiakról, vagyis a Kenekről azonban valójában nem is tudjuk, hol és hogyan élnek, csak úgy vannak, hogy legyenek. Ahogy a filmben többször is elhangzik, „ők nem is fontosak”. A másik modell pedig a számunkra is jól ismert valóságot mutatja be, amely meglehetősen távol áll a Barbie-k csodaországától. Ez az a hely, ahol a gonosz és kegyetlen férfiak uralkodnak minden és mindenki felett, a másik nemnek esélyt sem adva, hogy önmagát kifejezhesse, avagy bizonyos sztereotip szerepeknél többre vigye.
Ken (Ryan Gosling) nem érzi jól magát Barbielandben, mert valahogyan mégis világos számára, hogy nem becsülik úgy meg, mint ahogyan azt szeretné. Mindezt nem tudja mérlegelni magában mindaddig, amíg ki nem jut a valóságba, hiszen más életformát addig nem ismert. A jelentős fordulat akkor következik be, amikor Barbie és Ken megvilágosodik a valóság láttán. Ugyanazt látják, mégis két teljesen különböző tanulságot vonnak le.
Ken a Barbielandben tapasztaltak teljes ellentétét fedezi fel, egy olyan világot, ahol nem hátrány, ha férfi, és nem is tartják kevesebbnek, hanem sokkal inkább tisztelik és felnéznek rá. A patriarchális társadalmi berendezkedésben magát a földre szállt mennyországot látja beteljesülni. Ken mégiscsak egy játékbaba, nincs teljesen tisztában azzal, hogy hogyan is kellene működtetni a rendszert, így nyilván egy kissé gyerekes dolgot hoz majd létre Barbielandben.
Barbie (Margot Robbie) szintén az otthoniaktól eltérő tapasztalatokkal gazdagodik, csakhogy kifejezetten negatív végkifejlettel. Rá kell jönnie, hogy a valóságban igenis vannak más érzelmek a boldogságon kívül, illetve hogy a tökéletesség nem létező dolog. Emellett szembesül azzal, hogy a nőknek a világot nagyban befolyásoló szerepkörökörben igazán kevés jut. A krízis akkor üt be igazán, amikor szembesítik azzal, hogy a létezése is vétek, mivel Barbie-val egy olyan nőideál született, amely a valóságban nem létezik, ezért be is kellene tiltani.
A film nem foglal határozott álláspontot a mellett, hogy ki a jó vagy ki a rossz. A rossz nyilvánvalóan mégis a férfiakra vonatkozik, és a hímsoviniszta zsarnok rendszerre, amelyet működtetnek. A nők pedig a hátrányos helyzetűek, akiket még mindig korlátoznak, és „nyilván” ártatlanabbak. Mindenesetre örülök, hogy nem lehet egyértelműen feminista propagandafilmnek nevezni a Barbie-t. Már csak azért sem, mert görbe tükröt mutat mindkét nem egy-egy radikális elképzelésére. Például amikor Ken magas beosztású munkát szeretne egy vállalatnál, arra hivatkozva, hogy férfi, ezért az jár neki. Persze nem kapja meg, mivel ez a valóságban sem ilyen egyszerű. A Kenek példaként szolgálnak a hamis férfiideálra is.
Összességében nem jutottunk előrébb a nemek között egyre jobban kiéleződő ellentét kiegyenlítésében a film láttán. Abban viszont egyetérthetünk, hogy egyik eszme sem megoldás, sem a csak férfiuralom, sem a csak női. Hiszen ne feledjük, egyenlőnek lettünk teremtve, a férfi a nő nélkül és a nő a férfi nélkül fabatkát sem ér. Ne egymáson uralkodjunk, hanem együtt!