Kalózok az irodalom vizein

 

Így vagy tökéletes – magyar romantikus film, 2021, 105 perc, rendezte Varsics Péter.

 

Jules Verne 21. századi magyar alteregója, azaz a töpörtyűszakértő Verne Gyula ismeretséget köt a külvárosi Paula Coelhóval – foglalhatnánk össze dióhéjban, némi malíciával a Varsics Péter rendezésében készült, Így vagy tökéletes című romantikus film történetét. A malícia a film forgatókönyvírójának, Csurgó Csabának sajátos humorát idézi, ugyanis e frappáns irodalmi utalások: a vernei és a coelhói is tőle származnak – a főszereplőkre vonatkoztatja őket. A két főhős persze fanyalogva fogadja egymás szájából e párhuzamokat, hiszen mindketten rendkívül komolyan gondolják a nagybetűs Írást, még ha irodalmi ténykedésük nem is több (módosított Esterházy-parafrázissal élve) az irodalmi vizeken való kalózkodásnál.

  A történet női főszereplője, a Béres Márta által alakított Tordai Kata az Így vagy tökéletes című önsegítő könyv ünnepelt szerzője, aki eredeti szakmáját, a nővérmunkát hátrahagyva a társadalom lelki gyógyításának szándékával spirituális kötetek írásának szentelné az életét; a férfi főhős, a Fekete Ernő által megformázott Somos András pedig egy reklámügynökség kreatívigazgatója, aki a munkahelyi taposómalomban való törtetés helyett „komoly” íróként szeretne érvényesülni. E vágyáról nem tesz le, annak ellenére sem, hogy első regénye megbukott, és a kiadója kihátrálni látszik a további együttműködésből. Somos készülő második könyve sem tűnik bizalomgerjesztőbbnek az elsőnél, penetráns voltát igazolják a belőle készült, a történet során időnként felbukkanó filmbetétek, amelyek e mozi mélypontjaiként jócskán próbára teszik a néző türelmét. Érzékeltetik, hogy Somos András valóban jobban tenné, ha írás helyett továbbra is töpörtyűt kozmetikázna eladhatóvá egy-egy fogyasztóbarát reklámfilmhez. A kiégett reklámszakember ráadásul irodalmi sznob, lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest, és a könyv szerzőjét is. „Külvárosi Paula Coelhónak” titulálja a nőt, utalva rá, hogy szerinte Kata csak egy sokadrangú Coelho-epigon, aki képtelen eredetit alkotni. Ráadásul nemcsak a nő munkáját és világszemléletét becsüli le, hanem a könyveit kedvelő olvasók értékítéletét is – rettenetesen bántja, hogy nem az ő kötetéért rajonganak.

  Kitűnő alapkonfliktust tett meg közös filmjük kiindulópontjává a Varsics–Csurgó alkotópáros, hiszen a sikeres lektűrszerző és a sikertelen szépíró találkozása számtalan tréfás szituáció forrása, különösen azt követően, hogy kibontakozik a bonyodalom. Egy közös fotó kapcsán ugyanis elterjed a hír a médiában, hogy Kata és András járnak, a kreatív reklámszakembernek pedig támad egy ötlete, miszerint a kettejük viszonyára való rájátszással nőhetne az ő népszerűsége is, ami fellendítené előző könyve forgalmát és sikerre segíthetné készülő, új kötetét. A terv kivitelezése természetesen nem olyan egyszerű, mint ahogy első pillantásra tűnhet, hiszen a többi között egy „joghurtban utazó” bizniszmen (Thuróczy Szabolcs), egy nagyszájú kolléga (Lengyel Tamás), egy megcsömörlött műkritikus (Hegedűs D. Géza), egy csélcsap reklámszépség (Trokán Nóra) és egy dörzsölt kiadóvezető (Ónodi Eszter) is belekeveredik az ügybe. Az illusztris névsor és a filmbéli alakítások alapján egyaránt leszögezhető, hogy a rendező kitűnő színészeket játszat a legkisebb szerepben is. Bár a mellékszereplők karakterei csupán néhány vonással megrajzoltak, mégis emlékezetesek, működnek anélkül, hogy karikatúrává válnának. Csoknyai műkritikus szerepében Hegedűs D. Géza egyenesen remekel, a rendelkezésére álló pár percben új élettel tölti meg a végkifejlet előtt kissé megdöccent cselekményt, más irányba viszi el a giccses lezárás felé sodródó filmet.

  A főszerepeket alakító színészek kiválasztása szintén telitalálat, hiszen Somos András morózus karakterének megjelenítése Fekete Ernőnek testhezálló feladat, aki a komikus és a drámaibb szituációkban is hitelesen helytáll. Hús-vér figura, akinek segítségével betekintést nyerünk a kényszerpályán mozgó reklámszakemberek lehangoló világába. „Nem író vagy?” – kérdezik tőle. „Író is” – vágja rá kényszeredetten, s ő maga is érzi, hogy pusztán az írás révén aligha szerez hírnevet, noha a fantáziája meglenne a történetszövéshez, akárcsak szűk két évszázada a modern tudományos-fantasztikus irodalom nagy öregjének, Verne Gyulának, akit képzelete egészen a Holdig utaztatott. Somos írói tehetsége azonban jóval szerényebb, mint a neves francia elbeszélőé volt, így számára csak annak reménye marad, hogy a social media és marketing látszatvilágának köszönhetően az általa lenézett olvasóközönség mégiscsak felfigyel silány irományára. Korunk irodalomfogyasztása egyébként sem érték-, hanem reklámorientált – sugallja a film, hiszen leginkább azok a könyvek kelendők, amelyekre vagy amelyek szerzőjére ráirányul a közfigyelem. Csoknyai műbírálataiban erre ki is tér, de a kritikus hangja elveszik a reklámok hangzavarában.

  A Béres Márta által remekül megformált Tordai Kata éppen ennek a sztárcsináló reklámdömpingnek a haszonélvezője, hiszen bár ezoterikus könyve irodalmi értelemben aligha jobb Somos könyveinél – az életunt kritikus legalábbis rendkívül becsmérlő jelzőkkel illeti –, mégis olvasott, népszerű. Ahogyan maga a szerző személye is közkedvelt, hiszen sokaknak szimpatikus a minden pillanatot tökéletesnek beállító exnővérke, aki végigmosolyogja, végigkáromkodja és végigfüvezi a filmet. Egy kritikus szerint Tordai Kata figurája a szomszéd lány és a nagyvilági díva keveréke, s nézőként csak egyet tudunk érteni e megállapítással. Béres Márta megnyerő alakítást nyújt, minden pillantásával, szemöldökrándításával, fintorával játszik, színészi eszköztára szinte kimeríthetetlen. Ugyanaz a profizmus jellemzi, amelyet a színpadon már megszokhattunk tőle, filmbéli karaktere sokrétű, visszafogott és mókás. Remekül illik a film sajátos humorához, hiszen a romantikus komédia és a dramedy ötvözéséből építkező Így vagy tökéletes nagy erőssége (a színészi alakítások mellett) a merész humora. Rengeteg helyzetkomikum és vitriolos párbeszéd követi egymást, Csurgó Csaba forgatókönyvíró (aki a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet, valamint A tanár és az Apatigris című sorozatokat is jegyzi) egyre rutinosabban mozog ezen a humorral megágyazott terepen. Láthatólag igyekszik eltávolodni a hollywoodi kliséktől, és olyan karaktereket, helyszíneket és szituációkat jelenít meg, amelyek felismerhetően magyarok, mégsem provinciális hangulatúak. Mindehhez szikár és lényegre törő cselekményszövés társul, valamint ügyes feldolgozása a drámai alaphelyzeteknek. A drámai vonatkozások ugyanis inkább csak érintőlegesen merülnek fel az elvált szülők mindennapjai, a rákos betegséggel való szembenézés, az öngyilkosság, a szexuális zaklatás betétmotívumszerű megjelenésével. A műfaj szokásos dramaturgiai elemei társulnak hozzájuk, olyan kötelező fordulatok, mint a szerelem, az árulás, a cselszövés és a megbánás. Ennyi mindent nyilvánvalóan nem dolgozhat fel behatóbban egy bő másfél órás alkotás, így több felvetett és ki nem bontott téma sorjázik benne, körítéseként Kata és András bimbózó kapcsolatának. Tipikus első filmes vonás ez a tematikai sokféleség, amelynek következtében nem kapunk elegendő információt a főhősökről, nem ismerhetjük meg őket annyira, hogy együtt érezhessünk velük. Csupán elszórakozunk rajtuk, meg néha talán önmagunkon is, hiszen e figurák a sematikus műfaji kliséket valós emberi helyzetté alakítják, miközben mindannyiunk számára ismerős szituációkba keverednek. Mindezek tükrében megállapítható, hogy az Így vagy tökéletes üde színfolt a magyar vígjátékok sorában, apróbb hibái ellenére is nagyon szerethető alkotás.

 

 

Zakinszky Regina

A korona

Kedvező reflektorfényben a királyi család   A korona című sorozat, amelyet a Sony Pictures Television készített a Netflix számára, II. Erzsébet királynő...

Zakinszky Regina

A korona

Kedvező reflektorfényben a királyi család   A korona című sorozat, amelyet a Sony Pictures Television készített a Netflix számára, II. Erzsébet királynő...

Zakinszky Regina

Oppenheimer – az atombomba atyjáról

Oppenheimer, amerikai–angol életrajzi dráma, történelmi film. Rendező: Christopher Nolan. 2023   J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba...

Zakinszky Regina

Oppenheimer – az atombomba atyjáról

Oppenheimer, amerikai–angol életrajzi dráma, történelmi film. Rendező: Christopher Nolan. 2023   J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba...

Oroszi Armand

Barbie

Barbie. Rendező: Greta Gerwig. Forgatókönyvíró: Noah Baumbach, Greta Gerwig. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Margot Robbie, Ryan Gosling, Helen Mirren, Will Ferrell, Michael Cera, Emerald Fennell, America Ferrera, Kate...

Oroszi Armand

Barbie

Barbie. Rendező: Greta Gerwig. Forgatókönyvíró: Noah Baumbach, Greta Gerwig. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Margot Robbie, Ryan Gosling, Helen Mirren, Will Ferrell, Michael Cera, Emerald Fennell, America Ferrera, Kate...

Budai Ágota

The Sandman: Álmok fejedelme

Nem nehéz elfogultsággal vádolni – teljesen jogosan –, amikor Neil Gaimanról van szó, hiszen nemegyszer írtam már a könyveiről, sőt egész szakdolgozatom épül az...

Budai Ágota

The Sandman: Álmok fejedelme

Nem nehéz elfogultsággal vádolni – teljesen jogosan –, amikor Neil Gaimanról van szó, hiszen nemegyszer írtam már a könyveiről, sőt egész szakdolgozatom épül az...

Jovánovity Patyerek Réka

„Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata…”

Hogyan kapcsolódik A kutya karmai közt (The Power of the Dog) címet viselő film a huszonkettedik zsoltárhoz? Mondhatjuk-e azt, hogy ez is csak egy homoszexualitásról szóló, genderlobbihoz...

Jovánovity Patyerek Réka

„Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata…”

Hogyan kapcsolódik A kutya karmai közt (The Power of the Dog) címet viselő film a huszonkettedik zsoltárhoz? Mondhatjuk-e azt, hogy ez is csak egy homoszexualitásról szóló, genderlobbihoz...

Lukács Melinda

Európai alkotások a fókuszban

  Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján az idén is több magyar filmet vetítettek A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, mert tavaly a járványhelyzet miatt a palicsi...

Lukács Melinda

Európai alkotások a fókuszban

  Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján az idén is több magyar filmet vetítettek A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, mert tavaly a járványhelyzet miatt a palicsi...

Fekecs Emese

A szolgálólány meséje

(Túl)élés egy teokratikus társadalomban  A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) című sorozat, amely 2017-ben indult, egy több mint harmincéves Margaret...

Fekecs Emese

A szolgálólány meséje

(Túl)élés egy teokratikus társadalomban  A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) című sorozat, amely 2017-ben indult, egy több mint harmincéves Margaret...

Antalovics Péter

Gyilkolni szabad?

Joker. Rendező: Todd Phillips, főszereplő: Joaquin Phoenix; amerikai pszichológiai thriller, 2019   A Batman-univerzum meglehetősen felületes ismerőjeként, illetve a...

Antalovics Péter

Gyilkolni szabad?

Joker. Rendező: Todd Phillips, főszereplő: Joaquin Phoenix; amerikai pszichológiai thriller, 2019   A Batman-univerzum meglehetősen felületes ismerőjeként, illetve a...

Serfőző Réka

Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő a 2018-as év egyik legérdekesebb magyar filmje, amely nem csak az itthoni közönséget hódította meg, nemzetközi fogadtatása is igen elismerő volt; olyan rangos...

Serfőző Réka

Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő a 2018-as év egyik legérdekesebb magyar filmje, amely nem csak az itthoni közönséget hódította meg, nemzetközi fogadtatása is igen elismerő volt; olyan rangos...

Szeles Réka

Több száz film egy ég alatt

Impressziók a 26. Európai Filmek Nemzetközi Fesztiváljáról   Idén 26. alkalommal rendezték meg a palicsi nemzetközi filmfesztivált, amelyen 133 filmet mutattak be Palics és Szabadka...

Szeles Réka

Több száz film egy ég alatt

Impressziók a 26. Európai Filmek Nemzetközi Fesztiváljáról   Idén 26. alkalommal rendezték meg a palicsi nemzetközi filmfesztivált, amelyen 133 filmet mutattak be Palics és Szabadka...