A zentai származású tábornok
Gombos Zoltán az osztrák–magyar kiegyezés évében, 1867. augusztus 3-án nemes Gombos Lőrinc és Saray Mária gyermekeként látta meg a napvilágot. A hivatalos iratokban születési helyéül Zentát jelölték meg, noha valójában Csantavéren tartották keresztvíz alá, hiszen a faluhoz közel eső, 2864-es házszámú Gombos-birtokon született.
A Gombos házaspárnak négy gyermeke élte meg a felnőttkort: két fiú, Gyula és Zoltán, valamint két leány, Mária és Róza. Édesapjuk – aki 76 évesen, 1893. január 14-én hunyt el – jogot végzett, foglalkozását az iratokban hol ügyvédként, hol birtokosként jelölték. Édesanyjuk 1900. május 4-én hunyt el.
Zoltán a gimnázium első osztályát Zentán, a másodikat és a harmadikat pedig Verbászon végezte. Az 1879/80-as iskolaévet ismét a zentai gimnázium padjaiban töltötte, és jeles eredménnyel fejezte be a negyedik osztályt.
1880 őszétől a budapesti Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1884-ben tett – német nyelvből csak a szeptemberi vizsgaidőszakban – sikeres záróvizsgát. Ez a végzettség abban az időben egyenértékű volt a gimnáziumi érettségi vizsgával.
A Budapesten töltött évek során sem szakadt el Zentától. A szünidőket rendre itt töltve bekapcsolódott a város kibontakozó sportéletébe. Jó fizikai adottságairól és kondíciójáról tanúskodik, hogy 1882. augusztus 27-én megnyerte a nem sokkal korábban alapított és bejegyzett Zentai Athletikai Club (ZAC) által 3000 méteres távon szervezett első úszóversenyt, amelyen 35 perc alatt ért célba.
1887. október 1-jén vonult be egyéves önkéntesként katonai szolgálatra a cs. és kir. 24. vadászzászlóaljhoz. Az egyéves önkéntesi rendszer képezte az Osztrák–Magyar Monarchia hadszervezetében a tartalékostiszt-képzés alapját. Olyan fiatalok részére alakították ki, akiket karrierjükben akadályozott volna a hosszabb szolgálat. Ezzel a lehetőséggel az érettségizett vagy a középiskolai végzettséggel rendelkező hadkötelesek élhettek, esetleg akik általános műveltségüket bizottság előtt bizonyították.
A tartalékos tiszti iskolát Budapesten fejezte be. Annak elvégzése lehetővé tette, hogy tovább szolgálhasson a hadseregben, így 1890. január 1-jétől hivatásos tisztként szolgált.
Tíz évet töltött a cs. és kir. 62. marosvásárhelyi gyalogezred kötelékében, majd átlépett a m. kir. 22. marosvásárhelyi honvéd gyalogezredhez, amelynek legénységét zömmel székelyek alkották.
A zentai családi házat, amely az Árpád utca 4-es szám alatt állt, az örökösök 1904-ben adták el 10 000 koronáért Steiner Lipót zentai lakosnak. Az adásvételi szerződésben mindkét eladót, Gombos Gyulát és Gombos Zoltánt is fogarasi (Fogaras vm., ma: Făgăraș, Románia) lakosként tüntették fel. Gombos Zoltán a katonai szolgálat igényeinek megfelelően a magyar és a német mellett románul is beszélt.
Polgári házasságot 1899-ben kötött a bécsi születésű Brisker Emmával, 1912. szeptember 29-én pedig Fogarason, ahol a Brassói utca 427. szám alatt laktak, az egyházi házasságot is megkötötték. Házasságukból öt gyermek származott: két fiú és három leány.
Az első világháború kirobbanásakor őrnagyi rangban a m. kir. 22. marosvásárhelyi honvéd gyalogezred II. zászlóaljának parancsnoka.
A háború során a harctéren 36 hónapot szolgált, háromszor könnyebben meg is sebesült. Zászlóaljával a tűzkeresztségen 1914. szeptember 9-én Galíciában esett át.
A háború során kiérdemelt kitüntetései: a Lipót-rend III. osztálya, III. osztályú Vaskorona, III. osztályú Katonai Érdemkereszt, bronz és ezüst Katonai Érdemérem – valamennyi kitüntetését kardok is ékesítették.
Ezredével 1918 novemberében Magyarországra rendezetten és fegyveresen, vonaton tért vissza, és Nagyváradra vonult be.
A frontról való visszatérést követően az ezred kipróbált, vitéz harcosait újoncok váltották fel, akik sem gyakorlatozásra, sem munkára nem voltak hajlandóak. Az ezrednél uralkodó siralmas állapotokról Gombos alezredes 1918. december 8-ai keltezéssel jelentést írt a hadügyminiszternek:
„A bevonult 5 legfiatalabb korosztályú 4. ezredbeli köztársasági katona leszerelését sürgősen javaslatba hozom, mert nemcsak hogy nem használhatók fel a népköztársaság által meghatározott célokra, hanem azáltal, hogy felelőtlen izgatók és bujtogatók hatalmába kerültek, a fennálló állami és közrendre súlyos és aggasztó fenyegetést képeznek.”
1918. december 23-ától 1919. január 13-áig szabadságát töltötte, majd visszatért, és csatlakozott a Székely Hadosztályhoz. A seregtestnek – amely 1919. január 20-án vette fel ezt a nevet, de a hadrendben Székely Különítményként szerepelt – a felállítását az 1918. november 13-án aláírt belgrádi konvenció engedélyezte. Alapját a 38. gyaloghadosztály képezte, amely 1918. november 10-én indult haza az olasz hadszíntérről azzal a céllal, hogy a románoktól megvédje Erdély határait. Parancsnoka Kratochvil Károly ezredes volt. A hadosztály, amelynek legnagyobb létszáma tizenháromezer főt tett ki, kezdetben a Maros vonalán állomásozott, majd a román csapatok elől Kolozsvártól nyugatra vonult vissza.
1919. január 14-e és 20-a között Zilahnál, Cigányinál és Bánffyhunyadnál foglalt állást, február elejétől pedig a Szinérváralja–Szilágysomlyó–Csucsa–Vaskoh vonalat védte. A Tanácsköztársaság kikiáltása nem kedvezett a hadosztálynak. A Forradalmi Kormányzótanács elfogadhatatlan célkitűzései miatt, valamint támogatás hiányában kilátástalan helyzetbe került. Ennek következtében 1919. április 27-én a túlerőben lévő román csapatok előtt fegyverletételre kényszerült: tiszti kara és legénységi állománya hadifogságba került.
Gombos Zoltán ezredes előbb a Székely Hadosztály 1. gyalogezredének, később a 21., végül pedig a 24. gyalogezrednek a parancsnoki tisztségét töltötte be.
A harcok befejezését követően hadifogságba került, a románok 1919. május 1-jén Brassóba internálták, ahol június 19-éig tartózkodott. Június végén szabadult, és 1919. július 2-án Szegeden csatlakozott a Horthy Miklós kormányzó irányította nemzeti hadsereghez, 1919. augusztus 17-éig a tiszti zászlóaljban szolgált. Ezt követően augusztus végéig Balatonföldváron tartózkodott.
1919 szeptemberében Siófokon előbb az 1. számú tiszti igazolóbizottság ülnöke, később a 3. számú bizottság elnöke lett.
1919. október 6-án átvette a győri 4. honvéd gyalogezred parancsnokságát, november 1-jén ezredesi rendfokozatba léptették elő. Ebben a beosztásban érte a királypuccs, amikor – noha királypártinak vallotta magát – vonakodott hűségesküt tenni mindaddig, amíg Horthy kormányzónak tett esküje alól fel nem oldozták. Nem tartotta lelkiismeretével összeegyeztethetőnek, hogy egyszerre kétfelé is eskü kösse. A puccsisták letartóztatták, és a királyi vonaton magukkal hurcolták. Személyesen találkozott IV. Károllyal, de álláspontját nem változtatta meg.
Gombos Zoltán ezredest – többedmagával, ünnepélyes keretek között – 1921. augusztus 20-án a királyi várkertben Horthy Miklós kormányzó, a vitézi rend főkapitánya ütötte vitézzé. Ettől kezdve Győr megye vitézi székkapitányának tisztségét is betöltötte. Egy évvel később, 1922 augusztusában végleg nyugállományba helyezték.
Címzetes tábornokként haláláig Győrben élt: 70 éves korában, 1937. május 28-án hunyt el hurutos tüdőgyulladás és szívelégtelenség következtében, Győrben helyezték örök nyugalomra.