Párbeszéd március idusáról
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából az 1848–49-es forradalom előzményeiről, a szabadságharc meghatározó politikai és katonai eseményeiről és utóéletéről két történész, a szabadkai Baráth Gábor és az óbecsei Szerda Balázs folytatott párbeszédet. A kérdező Baráth Gábor volt.
Mi jellemezte Magyarországot és Európát a 19. század első felében, milyen folyamatok, események vezettek az 1848-as forradalomhoz Magyarországon, illetve Európában a „népek tavaszához”?
Szerda Balázs: – Amikor ’48-ról beszélek, akkor nem a 19. század első felével kezdem, hanem visszanyúlok a 18. századig, mert ha ’48 és az Európában kirobbant forradalmak miértjét szeretnénk megérteni, ismernünk kell az 1700-as évek eseményeit.
A 18. század legfontosabb uralkodója Magyarország szempontjából Mária Terézia, akinek uralkodása alatt „jó volt magyarnak lenni”. Halála után fia, II. József került hatalomra, akinek uralkodása alatt a helyzet rossz irányba fordult. Nem koronáztatta meg magát a magyar Szent Koronával, hogy ezzel a magyar törvényeket kikerülje. A magyar történetírás e tette miatt „kalapos királynak” nevezi. Döntéseivel a magyarság „elosztrákosodását” szerette volna elérni, a nép és az ország végleges beolvasztását a Habsburg Birodalomba.
Az uralkodó intézkedései miatt a magyar nemesség ráébredt, hogy csak abban az esetben tud hosszú távon fennmaradni, ha magyarságának érvényt tud szerezni. Megjelent az úgynevezett „magyar ruha”, fontossá váltak a magyar jelképek, hangsúlyt kaptak a magyar jellemzők, nemzeti ellenállás bontakozott ki. Önmaguk magyarként való megkülönböztetését tűzték ki célul. Ebben az időben vált a magyarság népből nemzetté.
A magyarság mellett a 19. század elejére Európa többi népe is elindult a nemzetté válás útján.
Baráth Gábor: – II. Józseffel kapcsolatban említsük meg, hogy halála előtt hatezer, általa hozott rendeletet vont vissza, ami beismerés tízéves regnálásának a sikertelenségéről.
Sz. B.: – A Pest és Bécs közötti ellentét nem szűnt meg II. József halálával, azok a konzervatív körök, amelyek az uralkodóval értettek egyet, az udvarban maradtak, például Metternich. A magyarság szempontjából nagyon fontos, hogy a 18. század végén kialakuló ellenállás eredményeként létrejött a reformellenzék, amelynek fő célja a nemzeti önrendelkezés és az úrbéri viszonyok megszüntetése.
B. G.: – A reformok zászlóvivőjeként a nemesség liberális rétege, a liberális nemesség lépett fel. Ebben az esetben a liberális szóra nem a 21. századi jelentésében kell gondolni, hanem pozitív értelemben. A liberális nemesség képviselőjeként Széchenyi a Hitel című művében leírja, hogy a magyar gazdaságra negatívan hatottak a feudális viszonyok.
Sz. B.: – Ha már szóba került a liberalizmus, mondjuk ki, hogy az akkori liberalizmus nemzeti volt. A szándék az újnak a befogadása, ami abban az időben a magyar nemzetnek a birodalmon belüli széles körű önrendelkezését jelentette. A konzervatív nemesség esetében pedig nem egy „bigott”, „maradi” eszmét követő csoportot kell elképzelni, hanem olyat, amely lassabb, az udvarral szorosabban együttműködő reformokat képzelt el.
Fontos kiemelni, hogy létezett nemzeti minimum, építő jellegű vitákat folytattak, jussanak eszünkbe Széchenyi és Kossuth vitái. De a cél mindig ugyanaz volt.
B. G.: – Az egymás iránti tisztelet jegyében zajlottak a politikai viták, ez a hozzáállás külön naggyá teszi a reformkor jeles képviselőit.
Sz. B.: – Széchenyit politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezte a legnagyobb magyarnak. Széchenyi a vagyona egy részét a közös célnak rendelte alá, például magyar tudós társaság megalapítására fordította, amely úgyszintén a reformkorban jött létre.
B. G.: – Ha már a reformkorról esett szó, ki kell emelnünk a gazdasági vetületét is. A védegylet igazgatója Kossuth Lajos, célja a magyar ipar védelme, magyar áru vásárlása volt, ami úgyszintén nemzeti ügy. Széchenyi a Hitel című művén keresztül rámutatott, hogy az ősiség joga komoly kerékkötője a gazdaságnak, mivel a nemes a földjét nem veszíthette el. Az ilyen viszonyok az első ipari forradalmat követő időszakban gátolták a gazdasági fellendülést. Nemhiába fog a feudális viszonyok eltörlése után gazdasági fejlődés végbemenni Magyarországon. Ezekre a problémákra éppen a nemesség egy képviselője mutatott rá.
A nemzetté válás egyik fontos pillére a nyelv. A reformkor eredménye, hogy 1844-ben a magyar nyelv hivatalossá vált.
Sz. B.: – Ritkán esik róla szó, de kiemelhetjük, hogy a nemesek egy része „visszamagyarosodott”, hiszen bár nevükben magyarok voltak, többen nem is beszéltek magyarul. Ennyire fontosnak tartották, ennyire mélyen gyökerezett a nemzeti ügy.
B. G.: – Nem szabad elfelejtenünk, hogy Európában nem csak a magyarság kezdett el nemzetben gondolkodni. Az olaszok és a németek egységes állam létrehozásán kezdtek el dolgozni. Természetesen az alkotmányos reformok követelése úgyszintén megjelent, és ezt a rossz termés által okozott gazdasági válság is „megfűszerezte”. Ennek eredményeként az a rendszer, amelyet a Szent Szövetség 1815 után megteremtett, Metternichhel az élén, aki szerint Itália csak földrajzi fogalom, elkezdett repedezni, végül pedig forradalmakhoz vezetett.
Sz. B.: – Az 1848-as forradalmakat két részre osztanám: a nemzeti függetlenség vágya és az országegyesítés.
B. G.: – Igen, de az ország egyesítéséhez is szükséges a nemzeti függetlenség, hiszen az itáliai területek egy része Habsburg-fennhatóság alatt állt.
Sz. B.: – Franciaországban az 1789-es forradalom óta csárdást jártak az egyeduralmi berendezkedés és a köztársaság között. 1848-ban éppen a köztársaság megteremtése volt a cél.
Mindenhol lényeges volt az önrendelkezés és a nemzetté válás kérdése.
B. G.: – Magyarország esetében hatványozottan jelentkezik, hiszen a magyar nemzet nemzetté vált, önrendelkezést akart elérni, de az országban élő nemzetek (szerbek, szlovákok, románok…) úgyszintén nemzetben gondolkodtak, és a saját jogaikért kezdtek el harcolni, legyen szó autonóm területről, nyelvhasználatról, szimbólumok használatáról. Ezt a Habsburg-dinasztia ki is fogja használni.
Mi történt 1848. március 15-én, mit jelentett a forradalom sikere a nemzet számára?
Sz. B.: – A nemesség mellett a polgárság és a fiatalok szerepe is megkerülhetetlen. Ha csak a nemesség szintjén maradtak volna meg a követelések, nem értek volna el sikert. A márciusi ifjak is bizonyítják, hogy széles körű egyetértésről és szerepvállalásról beszélünk. A bécsi forradalom kitörése felgyorsította a folyamatokat, hiszen Petőfiék már javában készültek. A történelmi tények pedig a meggyőződésüket bizonyítják: 12 pont, Nemzeti dal, Landerer-nyomda, a Bánk bán bemutatása.
B. G.: – A pesti események alatt a pozsonyi országgyűlés küldöttsége úton volt Bécsbe. Ezért fontos kiemelni a pesti eseményeket, hiszen ennek is köszönhető a küldöttség sikere. Szorongatott helyzetében az uralkodó el kellett, hogy fogadja a követeléseket.
Sz. B.: – A tárgyalások fontos eredménye az áprilisi törvények, a felelős magyar kormány megalakulása.
Milyen az áprilisi törvények és az első magyar kormány szerepe, súlya Magyarország történelmében?
Sz. B.: – A leginkább kiemelkedő a kormány megalakulása. Az önrendelkezést megkapta, a mohácsi csatavesztés óta ekkora függetlensége nem volt az országnak. Megemlíthetjük a Rákóczi-szabadságharcot, amely úgyszintén Bécs-ellenes törekvés. De nem hozott hasonló eredményt.
B. G.: – Arról az „öngólról” nem feledkezhetünk meg, amikor a magyar nemesség 1687-ben a pozsonyi országgyűlésen lemondott az ellenállási jogról és szabad királyválasztási jogáról. Ezek tükrében a kormány megalakulása nagyon nagy eredmény.
Sz. B.: – 1848 vívmánya Magyarország és Erdély egyesülésének kimondása. A török hódoltság következményeként Magyarország három részre szakadt. Az idő alatt a királyi Magyarország és Erdély ellentéte folyamatosnak mondható, gyakran egymás ellen léptek fel.
Az áprilisi törvények fontos eleme az úrbéri viszonyok megszüntetése, ami a modern állam megteremtésének az alapja. Természetesen a 12 pont mindegyik törvényi erőt kapott eleme ugyanolyan fontos.
B. G.: – Mondhatnánk azt is, hogy a 12 pontot az áprilisi törvények viszonyában gazdasági, társadalmi és politikai oldalról is nézhetjük. Gazdasági jellegű az úrbéri viszony megszüntetése (egyházi tized, ősiség joga), ami a gazdasági fellendülés alapjává válik, főleg a kiegyezés után, társadalmi viszonyban sajtószabadság, törvény előtti egyenlőség, közteherviselés, politikai tekintetben pedig az évenkénti országgyűlés, a felelős kormány megalakulása.
Sz. B.: – Hangsúlyozni kell, hogy a 12 pont az áprilisi törvényekkel jogi formát kapott, az uralkodó által szentesítve.
Gyorsan kiderült, hogy ez a bécsi udvar kényszerlépése, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy amint Bécs lehetőséget kap, amint az udvarban csendesedik a hangulat, rendeződnek a viszonyok, ellenségesen fog fellépni.
Mi miatt bontakozott ki a sikeres forradalomból szabadságharc?
Sz. B.: – A Magyarországon élő kisebbségek is követelték a saját jogaikat. Az akkori nemzeteszme egy politikai nemzetet ismert, a magyart. A kisebbségek emiatt a magyar törekvések ellenében foglaltak állást. Megemlíthetjük például a ruszinokat, akik a magyar törekvésekkel értettek egyet, vagy akár Damjanich Jánost, aki szerb származású volt, de a magyarság oldalán harcolt. A bécsi udvar a nemzetiségeket egymás ellen, de leginkább a magyarság ellen ugrasztotta. A magyar ügy leverése kapcsán először a horvátokat használják fel Jelačić (Jellasics) bán vezetésével.
B. G.: – Ha kronológiailag tekintjük, az első fegyveres összetűzések a Délvidéken történtek, a magyarok és a szerbek ellen. Személy szerint némileg erősebben fogalmaznék a bécsi udvar politikája kapcsán. Szerintem „fegyverként” használta fel a kisebbségi kérdést. Miközben a kisebbségek is a forradalom bukásának vesztesei lesznek.
Sz. B.: – Jelačić bán nem indított volna támadást, ha nem érzi maga mögött Bécs támogatását. Az első komolyabb csatára Pákozdnál került sor, ahol a bán vereséget szenvedett. Veresége után Győrön keresztül Bécsbe vonult vissza, amit politikai megfontolásból tett, hiszen így számíthatott az osztrák támogatásra. Az első osztrák–magyar összecsapásra a schwechati csatában került sor. Az ország többi részén bécsi támogatással megindultak a nemzeti szervezkedések.
Mi jellemezte a Délvidéket 1848–1849 folyamán?
Sz. B.: – A délvidéki események kevés figyelmet kaptak a forradalom és szabadságharc eseményei között. Hangsúlyozni kell, hogy a Délvidék egészét vegyes összetételű lakosság jellemezte. A valamikori határőrvidék szerb többségű volt. Fontos kiemelni Ilija Garašanin személyét, illetve a szerb egyházat, amely meghatározó szereppel bírt az identitásuk megőrzésében, a szerb nemzeteszme kialakulásában.
B. G.: – Visszatekinthetünk egészen az 1690-es szerb népvándorlásig. Nem szabad elfelejteni a privilégiumokat, amit a szerbek kaptak I. Lipóttól 1690-ben, 1691-ben és 1695-ben. A Rákóczi-szabadságharc alatt úgyszintén Bécs oldalán harcoltak. Mondhatjuk, hogy folyamatosan követeltek jogokat, majd pedig a májusi népgyűlésen 1848-ban Karlócán kikiáltották a Szerb Vajdaságot, Josif Rajačić érseket pedig pátriárka rangra emelték. Természetesen Bécs abban a pillanatban támogatta a szerbeket.
Sz. B.: – A szabadságharc alatt a Délvidék bizonyult az egyik legvéresebb harctérnek. Komoly és véres harcok zajlottak Bácsföldvárnál, Szenttamásnál, ami civil áldozatokkal járt. A történelem fintora, hogy a békés tárgyalások lehetősége gyorsan elúszott, hiszen a két nemzet követelései sok esetben ütköztek.
B. G.: – A Délvidéken nem történtek akkora katonai hadműveletek, ami valószínűleg oka annak, hogy nem kapott komoly figyelmet, ahogy említetted. Fontosabb katonai események, különösen számunkra, a kaponyai és a kishegyesi csata, Rózsa Sándor és a betyárok szerepvállalása, az aradi vértanúk, akik délvidéki kötődésűek voltak.
A szabadságharc végét, utóéletét tekintve a magyar nemzet a kudarc ellenére megőrizte erejét, szabadságvágyát. Mi ennek az oka?
Sz. B.: – Nagy vonalakban beszéljünk a szabadságharc fontosabb eseményeiről. A schwechati csata után a magyar kormány Debrecenbe költözött, ahol kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Közben a gyengekezű V. Ferdinánd helyett egy fiatal, ambiciózus, rátermett uralkodó, Ferenc József került a trónra. 1849 tavaszán a magyar katonai sikerek, amit tavaszi hadjárat néven ismerünk, arra sarkallták az új uralkodót, hogy az orosz cár segítségét kérje.
A tavaszi hadjárat kapcsán emeljük ki Perczel Mór nevét, aki a délvidéki hadműveleteket irányította a tavaszi hadjárat során.
B. G.: – Ha már a tavaszi hadjáratnál tartunk, és a Délvidéknél, meg kell említenünk Paganini József nevét, aki a kaponyai csatában sebesült meg, később belehalt a sebesülésébe, Szabadkán van eltemetve.
Sz. B.: – 1849 nyarán az orosz túlerővel szemben nem mutatkozott esély, ráadásul rossz taktikai lépésnek bizonyult a csapatok délre való átcsoportosítása. Szerintem kötelességünk megkövetni Görgeyt a sok támadás miatt, ami személyét érte. Népzenészként tapasztalom, hogy a népdalokban Görgey az áruló szerepben jelenik meg, párhuzamba állítják Görgeyt és Kossuthot. Pedig a világosi fegyverletétel a bölcsességéről tesz tanúbizonyságot, amivel sok emberéletet mentett meg.
B. G.: – Említést kell tennünk az orosz beavatkozásról. II. Miklós orosz cár a szabadságharc ellen politikai okokból lépett fel, hiszen ha Magyarország eléri a célját, az példát szolgáltathatott volna más nemzeteknek. Ne felejtsük el, hogy Lengyelország orosz fennhatóság alatt állt.
Sz. B.: – Tegyük hozzá, hogy ez bizonyos értelemben a „nemzetek és a birodalmak harca”. A birodalmak célja, hogy a területegyesítési, függetlenedési kísérletek elbukjanak.
B. G.: – Függetlenül a megtorlásoktól, legyen szó az aradi vértanúkról, Batthyány kivégzéséről, a Bach-korszakról, a nemzetet nem tudták megtörni, nem tudták a ’48-as követeléseket eltörölni, hiszen az úrbéri pátenssel, az osztrák–magyar kiegyezéssel megvalósultak.
Szerda Balázs: – Ez a forradalom legnagyobb és végső sikere. A megtorlások célja egyértelműen az elrettentés volt bármilyen jövőbeni ellenállástól.
A magyarországi nemzetiségek jutalmazása pedig látványintézkedés: a Szerb Vajdaság ideig- óráig fennállt, osztrák vezetőt kapott, nem Újvidék volt a központja, hanem Temesvár.
B. G.: – A sors fintora, hogy a Szerb Vajdaság azért valósulhatott meg, mert a szerbek a magyarság ellen harcoltak, de azért szűnt meg, mert ezzel a lépéssel próbált a bécsi udvar közeledni a magyarsághoz. Ez is annak a példája, hogyan használta fel Bécs a nemzeti kérdést a politika érdekében.
Sz. B.: – Említsük meg a Bach-korszakot, amely Alexander von Bachról kapta nevét. Fő indíttatása a centralizáció, az elnémetesítés, amire a magyar nemesség passzív ellenállással reagált. A Bach-rendszer bukása után indult az enyhülés, ami az 1867-es osztrák–magyar kiegyezéshez vezetett. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiegyezéstől a világháborúig Magyarország fellendült, fejlődött, csak nézzük meg Budapest mai képét, amely jórészt abban az időben alakult ki.
B. G.: – Pest és Bécs közeledéséhez kellett az olasz és a német törekvés, hogy létrehozzák egységes államaikat. Ezek a törekvések vezettek az osztrák vereségekhez 1859-ben Piemont és 1866-ban Poroszország ellen. Ebben a helyzetben Bécs egy háromszögben találta magát, három nemzeti törekvés háromszögében.
Ha szó esett a fejlődésről, ki kell emelnünk, hogy a Délvidék is komoly fellendülésen esett át a kiegyezés után. Vegyük példának a vasútfejlesztést. A napjainkban figyelmet kapó vasútvonalak akkor épültek meg: Szabadka–Zenta, Budapest–Szabadka–Újvidék–Zimony, Szabadka–Szeged.
Sz. B.: – Hálás dolog 2021-ben a forradalomról beszélni. Az eszme, amely a forradalmat táplálta, végül győzedelmeskedni tudott, minden elnyomás, véráldozat ellenére. Európa számára példaként szolgált, az olaszoknak és a németeknek is erőt adott, hogy elérjék céljaikat.
Mi 1848 üzenete a mának, milyen párhuzamot lehet vonni 1848 és a 21. század között?
Sz. B.: – Legfontosabb üzenete az emberek közügyekért való elköteleződése. Elsősorban a fiatalokra gondolok, a forradalmi ifjúságra, mert a fiatalok vehemenciája, forradalmi természete nélkül nagy dolgokat nem tudunk elérni. Sajnos a mai fiatalok – tisztelet a kivételnek – apolitikusak, közönyösek a közélet iránt.
A nemzeti minimumot és egyetértést emelném még ki. Sajnos ma nincs nemzeti minimumunk. Sokszor azt látom, hogy a nemzeti érdek ellen dolgoznak, gyakorlatilag nemzetárulás folyik bizonyos politikai körök részéről, ami megbocsáthatatlan. Az elsődleges vezérelvnek mindig a nemzeti érdeknek kell lennie.
B. G.: – Két dolgot emelnék ki. Az alaptiszteletet hiányolom. A politikusok egy része minősíthetetlen hangnemben beszél, a politikai ellenfeleiről olyan véleményt formál, ami vállalhatatlan és minősíthetetlen.
Beszéltünk birodalmakról. A 21. században is hasonló küzdelem zajlik, egyik részről az Európai Unió „birodalmi” szerepkörben brüsszeli központtal, másik részről pedig a nemzetállamok és a nemzetállami törekvések. Ugyanazokért az értékekért zajlik a harc, csak most nem Bécsben vagy Moszkvában van a központ, hanem Brüsszelben.
Sz. B.: – Múltunkat és történelmünket nem szabad szem elől téveszteni. Ha nem tanulunk ’48 szellemiségéből és későbbi sikeréből, azt tesszük lehetővé, hogy kiépüljön egy új birodalom, ami bűn lenne. Ennek az elkerüléséhez megvan a történelmi leckénk, tudásunk, aminek a felhasználása komoly felelősség.