Az Osztrák–Magyar Monarchia hadkiegészítésében a területi elv érvényesült. Ez azt jelentette, hogy egy-egy meghatározott területről, hadkiegészítési körzetből a sorkötelesek zöme meghatározott csapattestekhez vonult be a katonai szolgálat letöltésére. Az első világháború kirobbanását megelőzően a Monarchia területén 112 hadkiegészítési körzet létezett, amelyek közül három tengermelléki – Trieszt, Zára (Zadar) és Fiume (Rijeka) központtal – volt hivatott a Cs. és Kir. Haditengerészet újoncszükségleteinek kielégítésére. Ez nem jelentette azt, hogy csupán a tengermellékiek szolgáltak haditengerészként, hiszen műszakilag ez a haderőnem bizonyult a legigényesebbnek. Ezért az ország egyéb területeiről is kerültek sorkötelesek a Cs. és Kir. Haditengerészet kötelékébe, különösen technikai/műszaki képzettségűek. Magyarországról 1889-et követően kezdtek újoncokat sorozni a haditengerészethez. A haditengerészet évi újonclétszáma kétezer főt tett ki, akik békeidőben négy évet szolgáltak a sorhadban, majd ezt követően öt évet tartalékban.
Az Alföldről származó ritka tengerészek közé tartozott az 1892-ben Zentán született Sárközi Péter is. A villanyszerelő végzettségű Sárközi Péter 1913 októberében vonult be. Hathetes újonckiképzést követően az SMS (Seiner Majestät Schiff, magyarul: Őfelsége hajója) Adria tüzérségi iskolahajóra került.
A Bécsi Hadilevéltárban őrzött iratok tanúsága szerint Sárközi 1914. január 9-én – 3. osztályú matrózként – sárgaságban megbetegedett, és február 4-ig szolgálatképtelenként tartották nyilván.
A tüzérkiképzést követően, 1914 áprilisában 2. osztályú matrózként a modern SMS Prinz Eugen csatahajóra került, annak első személyzetéhez tartozóként. A Tegetthoff-osztályú csatahajó – amely osztályba rajta kívül még az SMS Viribus Unitis (1912-ben állt hadrendbe), az SMS Tagetthoff (1913-ban állt hadrendbe), valamint az SMS Szent István (1915-ben állt hadrendbe) tartozott – Savoyai Jenőről, a francia származású osztrák hadvezérről kapta a nevét, aki Zentánál 1697. szeptember 11-én sorsdöntő győzelmet aratott a török sereg felett. Mondhatnánk: összetalálkoztak a zentaiak!
A 20 000 tonna vízkiszorítású, 152,18 méter szélességű csatahajó csúcssebessége 20,4 csomó, vagyis 38 km/h volt, építését 1912. január 16-án kezdték meg. 1912. november 12-én bocsátották vízre, hivatalosan pedig közvetlenül az első világháború kirobbanása előtt, 1914. július 8-án állították szolgálatba. Legénységét 1087 fő képezte, köztük Sárközi Péter is.
AZ SMS Prinz Eugen impozáns tűzerővel rendelkezett, fegyverzetét 12 db 305 mm-es, 12 db 150 mm-es valamint 18 db 70 mm-es ágyú képezte, továbbá rendelkezésre állt még 4 db 533 mm-es torpedóvető cső is. A hajó övpáncélja 152–280 mm-t, a fedélzeté 30–50 mm-t, a lövegtornyoké 50–280 mm-t, a parancsnoki toronyé 280 mm-t tett ki.
Az első világháború kirobbanásakor az SMS Prinz Eugen az 1. csatahajóosztály kötelékében Pólában (ma: Pula, Horvátország) állomásozott. A hajó – fedélzetén a zentai Sárközi Péterrel – Olaszország hadba lépését követően egy flottakötelék tagjaként 1915. május 24-én részt vett Ancona bombázásában, amiről a Magyarország című lap 1915. május 28-án a következőket írta:
„Hétfő hajnalban három óra ötven perckor több osztrák–magyar hadihajó jelent meg az anconai kikötő előtt. A hajók először a Monte Cappuccinin levő szemafort lőtték. Két aeroplán irányította a hajók tüzérségét, melynek célja szemmel láthatóan az volt, hogy az ancona-falconarai vasúti csomópontot szétlőjék és így a közlekedést Észak- és Dél-Olaszország között rendkívül megnehezítse. A lövedékek között több 30,5 és 28 centiméteres is volt. A flotta állítólag összesen 1000 lövedéket lőtt ki. A városban több lövedék találta a kaszárnyát és az iskolákat, ahol katonák voltak elhelyezve. Egy palota összeomlott. A világítótorony mellett levő fogházban föllázadtak a foglyok. A híres dóm több lövést kapott, így megsérült a kupola, a templom hajója és a torony is. A kikötőben levő gőzösök közül a Bitta és a Tripoli kéményét szétlőtték a gránátok. A Lemnos német gőzös elsüllyedt, állítólag a gőzös tisztjei maguk süllyesztették el a hajót. A tiszteket letartóztatták. A nafta-társaság raktárait és gáztartályait is gránátok érték és a villanyvilágítás mindjárt a bombázás kezdeténél kialudt. Ez is növelte a városban támadt pánikot. Több magánház erősen megsérült. Valóságos gránátszilánk-zuhatag öntötte el a várost. Az Ordine című újság szerkesztőjének a lakását is bomba találta, de a szerkesztő és a vele lakó édesanyja sértetlen maradt. Az osztrák–magyar hadihajó öt óra tíz perckor eltávozott Ancona elől.”
Ezt követően az osztrák–magyar hadiflotta visszahúzódott a támaszpontjaira, jelentősebb hadműveletet 1917. május 15-én indított az otrantói tengerzár felszámolására. 1918 júniusában az osztrák–magyar haditengerészet újabb nagyszabású tervet készített elő, az ún. Korfu-hadműveletet az otrantói tengerzár ellen. Az akcióban a négy Tegetthoff-osztályú csatahajó – köztük az SMS Prinz Eugen – bevetését is tervezték. 1918. június 10-én azonban torpedókkal felszerelt olasz motorcsónakok ütöttek rajta az osztrák–magyar flottaköteléken, és elsüllyesztették az SMS Szent Istvánt. A hírre Horthy Miklós ellentengernagy lefújta a hadműveletet, és visszarendelte a hajókat Pólába.
Az SMS Prinz Eugen csatahajó sorsa is szomorúan alakult: 1918. november 5-én az olaszok vették birtokukba. 1920-ban a franciákhoz került, akik 1922. július 28-án egy hadgyakorlat során elsüllyesztették.
A rendelkezésre álló levéltári adatok szerint Sárközi Péter 1918 augusztusában 1. osztályú matrózként a tengeralattjárósokhoz került szolgálatra.
Már 1918 őszén, még a háború befejezése előtt hazatért, és október 14-én Zentán házasságot kötött Mészáros Ilonával.
De aki Dalmácia levegőjét magába szívta, az visszakívánkozott oda. A háborút követően a Zadvarja (ma: Horvátország) település közelében, a Cetina folyón épített, 1912-ben üzembe helyezett Kraljevac vízi erőműben helyezkedett el villanyszerelőként. A második világháború idején családjával – feleségével, két leányával és fiával – visszaköltözött Zentára. A háború után ismét visszatért Dalmáciába, és nyugdíjaztatásáig ott dolgozott. Nyugdíjasként naponta horgászott, ismerősei elektromos eszközeit javította. 1967-ben hunyt el Zentán.
(A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Benes Lászlónak és dr. Lenkefi Ferenc főlevéltárosnak.)