Erzsébet királyné tragikus halálának évében, 1898-ban alakították meg dalárdájukat a szabadkai iparosok. Az április 5-én elfogadott alapszabályzat szerint az iparosdalárda célja „az énekművészetet nemzeti irányban ápolni, fejleszteni, és az ez iránt észlelt közönyt eloszlatni. E czéljának elérése végett hangversenyekkel, úgy nemzeti, polgári, vagy egyházi közünnepekben való részvéttel, az ének varázsa által nemesítőleg hatni törekszik, az ipartestület által, valamint saját és jótékony czélokra rendezendő ünnepélyeket kezdeményez, és ilyeneken közreműködik”. Huszonöten voltak az alapító tagok, karnagynak Wahl Alajost, a zeneiskola tanárát kérték fel.
Mint ahogy azt az alapszabályzatban is kimondták, elsősorban állami és egyházi ünnepekkor léptek fel, s ilyenkor leginkább csak a Himnuszt meg a Szózatot énekelték, ugyanakkor önálló hangversenyeket is rendeztek, meg az elmaradhatatlan farsangi bálokon is előadtak néhány kórusművet. Év közben közös kirándulásokat szerveztek, együtt majálisoztak, megünnepelték egymás névnapját, s ilyenkor az éneké – na meg az evés-ivásé – volt a főszerep.
Első jelentősebb fellépésükre 1898. október 16-án került sor, ekkor a következő műsorral álltak közönség elé:
Himnusz
Dürner: Vihar
Szent az érzet
Lányi: Temessetek, temessetek – harmóniumkísérettel énekelte Hoffmann Félix
Gaál: Meddig járok – harmóniumkísérettel énekelte Etsery Piroska
Pósa: Ezer év után – szavalta Abrasits Mihály
Petőfi: Ledőlt szobor – szavalta Pataki Lénárdné
Dr. Reisner Lajos az aradi vértanúkról tartott előadást
A következő hónapban már mint vegyes kórus szerepeltek az ipartestületben megtartott hangversenyen.
Első évi közgyűlésükön elhatározták, hogy ezentúl minden év márciusában megkoszorúzzák Paganini József tüzér századosnak, a kaponyai ütközet egyik áldozatának a Zentai úti temetőben levő sírját.
A megalakulás évében huszonkétszer léptek fel nyilvánosan. Később ez a szám mind kisebb és kisebb lett, sőt akadt év, amikor egyáltalán nem szerepeltek a nyilvánosság előtt – vagy csak a helybeli napilapok nem emlékeztek meg róla.
A háború után 1920-ban találkozunk először az iparosdalárda nevével az újságokban, ekkor már Klazsik Lehel vezényelte a kórust.
Petőfi születésének századik évfordulója alkalmából 1922. december 31-én a Népkörben megtartott ünnepségen az iparosok három megzenésített Petőfi-verset adtak elő: Mi nekem a szerelem?, Falu végén kurta kocsma és Árvalányhaj.
Az 1927. május 15-én megtartott esten az énekkar Kovács Kornél vezetésével a következő számokkal szerepelt:
Slogar: Plovi lađo
Demény: Szerenád
Farkas: Rózsa van a keblén
Seiler: Vinela
Méder: Harangoznak
Gostinac: Nikaj lepšega
Még ugyanabban az évben Zomborban is felléptek.
Az énekkar, amelyet ekkor már Polgári és Iparosdalárdának hívtak, 1928. május 27-én ünnepelte meg fennállásának harmincadik évét. Ebből az alkalomból kórusversenyt hirdettek meg, amelyre 22 vajdasági dalárda jelentkezett, ezáltal emelve az évforduló ünnepélyességét.
Lányi Ernő síremlékének 1928. november 6-án történt felavatásánál az iparosdalárda is jelen volt, s elénekelte az elhunyt jeles zeneszerző két kórusművét, valamint a Gyászdalt Lányi Viktortól.
1931 augusztusában Nagykikindán tartottak kórusversenyt, amelyen a Szabadkai Iparosdalárda is részt vett, és két ezüstserleggel tért haza.
- május 28-án gazdag műsorral léptek közönség elé. A Népkörben megtartott esten a következő művek hangzottak el:
König: Dal a dalról
Širola: Gde ima vode
Méder: Harangoznak
Milojevics: Jugosloveni
Demény: Szerenád
Mokranjac: Iz moje domovine
Liszt: La Campanella és Sauer: Koncertpolka – zongorán előadta Pataki Cora
Dienzl–Demény: Liliomszál
Jokszimovics: Nemzeti dalok (Szláv népdalok?)
Ráadásként Pataki Cora eljátszotta még Johann Strauss Kék Duna keringőjét.
Az énekkart ezúttal Kladek Jenő vezényelte. (Jugoszláviai Magyar Újság, 1933. május 30.)
Az újvidéki Polgári Magyar Kaszinó Lányi-estet tartott 1937. május 27-én a Református Olvasókör nagytermében. A Szabadkai Iparosdalárda ezen két dallal vett részt.
A Zombori Magyar Iparosdalárda fennállásának fél évszázados jubileumát ugyanazon év júliusában ünnepelték meg. Erre az ünnepségre a Szabadkai Iparosdalárda is hivatalos volt.
Pontosan egy évvel később az újvidéki Polgári Magyar Daloskör ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Az esti hangversenyt a Szabadkai Iparosdalárda nyitotta meg Lányi Ernő Megint ősz van című szerzeményével. Ekkor már Krámer Imre vezényelte az énekkart.
A háborús évek alatt sem némult el a dalárda, a számos fellépés közül kettőt ebből az időszakból is ki kell emelnünk.
- július 26-án hangversenyt adtak a Magyar Olvasókörben, azaz a Népkörben. Ezen a koncerten két szabadkai születésű fiatal is közreműködött: Szegedi Sándor hegedűművész és a 15 éves Pálfi László. A következő művek hangzottak el:
Dr. Horváth Ákos: Csendülj, dalunk – énekelte a dalárda
Liszt: Manók tánca; Paganini–Liszt: Vadászat – Pálfi László, zongora
Szegő Sándor: Megyen már; Petőfi: Falu végén kurta kocsma – dalárda
Sarasate: Andalúziai románc; Brahms: A-dúr keringő – Szegedi Sándor és Pálfi László
Horváth Károly: Kilencet ütött az óra; Zoltai Mátyás: Emelem poharam; gróf Festetics Leó: Árvalányhaj; Demény Dezső: Esik eső – dalárda
Liszt: Nocturno – Pálfi László
Farkas N.: Rózsa van a keblén – dalárda
Kéler Béla: Honvágy – Szegedi Sándor és Pálfi László
Gyene Gusztáv: Zúg az erdő – dalárda
A kórust Kovács Kornél vezényelte.
„Az iparosdalárda az elnyomatás éveiben jelentős munkát végzett Szabadkán a magyar zenei kultúra terén – írta 1941. szeptember 5-ei számában a Délvidéki Magyarság –, számos dalosversenyen díjat nyert, és jelentős összefogó szervezete volt a szabadkai magyar iparosságnak. A dalárda vezetősége úgy érzi, hogy a felszabadulással sem fejezte be szerepét, és széles körű agitálással működik tovább.”
A másik kiemelésre méltó eseményre 1941. december 7-én került sor, amikor is a budapesti zeneművészeti főiskolán megrendezett ünnepi hangversenyre szabadkai, zombori és újvidéki énekkarokat is meghívtak. Szabadkát a Magyar Olvasókör énekesei és a Kovács Kornél által vezetett iparosdalárda képviselte. Az iparosok 47 tagú kórusa Farkas Nándor Rózsa van a keblén kezdetű dalával akkora sikert aratott, hogy egy ráadásszámot is el kellett énekelniük. Az est egy rendkívüli produkcióval zárult: előbb Szabadka, Újvidék és Zombor egyesített kórusai dr. Kiss Lajos vezényletével elénekelték Bárdos Lajos Réten, réten kezdetű dalát, majd az összes megjelent énekkar együttesen előadta Kodály Magyarokhoz című szerzeményét. Ezt a mintegy kétszáz tagú kórust Bárdos Lajos vezényelte. (Délvidéki Magyarság, 1941. december 10.)
A háború utáni években termett az énekkar számára a legtöbb babér. Számtalan fellépés, vendégszereplés követte egymást. Kiváltképp Varga Péter karnagy idejében aratott sok sikert az iparosdalárda. 1964-ben vették fel Lányi Ernőnek, Szabadka zenei élete egykori felvirágoztatójának nevét.
Az énekkar élete azonban korántsem volt felhőtlen, a legtöbb gondot az állandó helyiséghiány okozta, de a harcot nem adták fel, s így az iparosdalárda volt Szabadkának az a kórusa, amelyre mindig lehetett számítani, s amely több mint nyolc évtizeden át megszakítás nélkül működött. Aztán egyszer elérte a végzete.
A nyolcvanadik születésnapját ünneplő énekkarról Szöllősy Vágó László többek között a következőket írta a Magyar Szó 1978. november 11-ei számában:
„Emberöltők váltották egymást, apa helyébe a fiú, fiú helyébe az unoka lépett, karnagy karnagynak adta a vezénylőpálcát, a háború vihara is végigsöpört kétszer rajtunk, hulló falevélként sodorva magával a kórus egy-egy tagját is, fellángolásokat és megtorpanásokat is hoztak magukkal a futó évek, múló évtizedek. Egy nem változott csak, ez volt és maradt a kórus jellemzője: a dal szeretete és az együttes éneklésben meglelt öröm.”
Kihalt volna az emberekből a dal szeretete, és az együttes éneklés sem nyújt már örömet? Szabadkán pillanatnyilag több énekkar is működik, tehát nem erről van szó. Inkább csak az történt, hogy kivesztek a legálisan működő iparosok, s ha iparos nincs, akkor iparosdalárda sem létezhet.
A szabadkai iparosok kórusa 1983. november 18-án volt hallható utoljára, amikor is az Akasztottak balladája nevet viselő szobor előtt énekelt.
Ez a Szabadkai Iparosdalárda története dióhéjban. Részletes változata egyelőre csak kéziratban van meg, dr. Miklenovics Tibor és e sorok írója gyűjtötte össze és dolgozta fel az énekkarral kapcsolatos adatokat. Egyszer majd talán nyomtatásban is napvilágot lát.