Dr. Bíró Károly 1902 és 1918 között volt Szabadka Szabad Királyi Város polgármestere. Az elemi- és középiskolát szülővárosában, Szabadkán végezte el, majd Budapesten jogot tanult. 1887-ben jogi doktorátust szerzett. 1889-ben letette az ügyvédi vizsgáját, majd Szabadkán ügyvédi irodát nyitott, és bekapcsolódott a város közéletébe. Az 1901-es országgyűlési választásokon már a Nemzeti Párt vezetőjeként szállt harcba az egyéni mandátumért, de alulmaradt Vojnich Sándorral, a Szabadelvű Párt jelöltjével szemben. 1902 decemberében foglalta el szülővárosa polgármesteri székét, miután hívei adósikkasztás ürügyén kieszközölték Mamusich Lázár leváltását, aki tizennyolc évig állt a város élén. Bíró Károly polgármestersége alatt nyerte el a város szecessziós arculatát. 1908 és 1912 között készült el Szabadka büszkesége, a városháza. A városházával egy időben felépült a palicsi fürdőegyüttes is a női fürdővel, a nagy terasszal és a víztoronnyal. Bíró Károly tizenhat év után, 1918-ban, mint az utolsó magyar polgármester, távozott Szabadka éléről. E tény miatt sokan azt gondolhatják, hogy a bevonuló szerb csapatok mozdították el hivatalából. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb. Ahhoz, hogy távozásának körülményeit megértsük a száz évvel ezelőtt lezajlott őszirózsás forradalom szabadkai eseményeit kell felelevenítenünk.
SZABADKA A FORRADALOM VIHARÁBAN
Az I. világháború végére Magyarország teljesen kimerült. Leálltak a gyárak, akadozott a közellátás, a városi életet pedig éhínség súlytotta. A magyar társadalom a változásokat követelő ellenzéki pártok mögé sorakozott fel. 1918. október 24-én Budapesten, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Függetlenségi és 48-as Párt és a Polgári Radikális Párt Károlyi Mihály vezetésével megalakították a Magyar Nemzeti Tanácsot, és követelték a béketárgyalások megkezdését, egy önálló Magyarország megteremtését, valamint mélyreható demokratikus reformok bevezetését.
A Nemzeti Tanács pártjai Szabadkán is megalakították helyi szervezeteiket. Kivétel ez alól a szociáldemokraták voltak. Ez a tömörülés a szakszervezetek és egyesületek révén a századforduló óta képviseltette magát városunkban. Október 20-án a dr. Mukits Simon vezette szabadkai Függetlenségi Párt csatlakozott Károlyi pártjához, így hozva létre a Függetlenségi és 48-as Párt helyi szervezetét. A város polgári radikálisai október 27-én gyűltek össze, és alakították meg a Polgári Radikális Párt helyi szervezetét. A párt egyik vezéralakja dr. Havas Emil volt, aki nem mellesleg a Bácskai Hírlap felelős szerkesztője is volt egyben. Így az akkori legszínvonalasabb és legolvasottabb szabadkai napilap, ezekben a sorsdöntő napokban, a polgári radikális gondolatokat és a forradalmi eszméket közvetítette olvasói felé. Másnap, október 28-án, Budapesten a Lánchídon a karhatalom belelőtt abba a tömegbe, amely Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését követelte. Ezzel kitört az őszirózsás forradalom.
Október 31-én reggel Szabadkán elterjedt a hír, hogy a fővárosban győzött a forradalom. Az események hatására Szabadka Város Tanácsa, Bíró Károllyal az élen rendkívüli ülést tartott a városházán, és határozatban mondták ki, hogy a város is csatlakozik a Magyar Nemzeti Tanácshoz. A határozatot Bíró Károly felolvasta a városháza tanácstermében összegyűlt tisztviselőknek, akik szavait óriási éljenzéssel fogadták. Ez után a városi tanács táviratban tudatta a Magyar Nemzeti Tanáccsal, hogy Szabadka vezetősége elfogadja a Nemzeti Tanács programját, és csatlakozik hozzá.
Ezzel elvileg Szabadkán győzött a forradalom, de a nemrégiben alakult ellenzéki pártok helyi vezetői nem elégedtek meg ennyivel. Délután Havas Emil egyeztetett a Károlyi-párt helyi vezetőjével, Mukics Simonnal, és a szintén Károlyi-párti Ács Jenővel közösen érintkezésbe léptek a szociáldemokratákkal és a vasutas szakszervezet vezetőivel, és megegyeztek, hogy létrehozzák a város Nemzeti Tanácsát. Az alakuló ülést, Mukits Simon elnökletével, még aznap este hét órakor megtartották a Korzó Mozi épületében. Másnap létrehozták a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságát, amelynek elnökéül Mukits Simont, jegyzőéül Ács Jenőt választották meg. A végrehajtó bizottság november 2-án már a városházán tartott értekezletet, és megkezdte a hatalom átvételét a városban. Közölte a posta- és távírdahivatallal, a villany- és gázgyárral, hogy átveszik felettük a rendelkezési jogot. Hajek ezredes állomásparancsnokot felszólították, hogy rendelje alá magát a végrehajtó bizottságnak. Mivel Hajek ezt nem tette meg, leváltották, és Szokoly Pál alezredest nevezték ki állomásparancsnoknak.
„NEM MAGYAR AZ, AKI SZÉTHÚZ”
A forradalmi események hatására az a helyzet állt elő, hogy Szabadkán két helyi hatalmi szerv működött egymás mellett: a hatályos törvények szerint működő törvényhatósági bizottság és a forradalom újonnan létrejött testülete, a Nemzeti Tanács. A fenntarthatatlan állapotot a Nemzeti Tanács is felismerte. Ezért november 2-án a tanács tagjai arra kérték meg Bíró Károlyt, hogy hívja össze a törvényhatósági bizottság közgyűlését, amit a polgármester még aznap délelőtt meg is tett. A közgyűlés azonban nem a szokványos keretek között ült össze. A törvény szerint a közgyűlést a főispánnak kellett volna vezetnie. E helyett Mukits Simon foglalta el az elnöki széket. Az emelvényen pedig a városi tanács tagjai helyett a Nemzeti Tanács képviselői ültek le. Bíró Károly azonban nem sérelmezte az előállt helyzetet. Magyarország válságos bel- és külpolitikai helyzetét felismerve inkább összefogást szorgalmazott a város politikai szereplői között.
„Súlyos vészterhes időket élünk, s most minden válaszfalnak le kell dőlni, mert a lét és nem lét kérdése szakadt ránk. Mindenkinek, minden magyarnak össze kell tartania, mert nem magyar az, aki széthúz. Nemzetiség és valláskülönbség nélkül össze kell fogni, hogy megvédjük hazánkat otthonainkat és Szabadka békéjét” – hangsúlyozta Bíró Károly a közgyűlésen elmondott beszédében. Hogy szavainak nyomatékot adjon, kezet nyújtott Mukits Simonnak, régi politikai ellenfelének.
Bár Mukits Simon elfogadta Bíró Károly békejobbját, a polgármester szavai süket fülekre találtak. A közgyűlés után a Nemzeti Tanács elkezdte a „régi rendszer” képviselőit eltávolítani a városi hivatalokból. Sőt, a tanács még egy kormánybiztos kinevezését is kérte a Károlyi-kormánytól a „múlt bűneinek, mulasztásainak s visszaéléseinek feltárására”. A kormány dr. Pleszkovich Lukácsot bízta meg ezzel a feladattal. Ezen felül a kormány menesztette dr. Baloghy Ernőt, Szabadka főispánját, aki 1917. szeptember 1-jétől töltötte be ezt a tisztséget, és helyébe szintén Pleszkovichot nevezte ki. A kormánybiztos, és egyben új alispán Bíró Károly régi ellenfele volt. 1902-ben Mamuzsich Lázár védelmére kelt, amikor Bíró Károly elérte lemondatását.
A kormánybiztosi kinevezés hatására Kiss József, tiszti főügyész és Janiga János, a hadigondozó hivatal elnöke benyújtotta lemondását a Nemzeti Tanácsnak. November 7-én Bíró Károly is megtette ugyanezt. Lemondó levelében lépését azzal indokolta, hogy „a 16 évi polgármesteri működés, de főleg az utolsó 4 év felelősségteljes idegölő munkája és izgalma” megviselte idegeit. Bíró Károly azonban lemondását tüntetőleg nem a forradalom szervének, a Nemzeti Tanácsnak nyújtotta be, hanem a törvényhatósági bizottságnak, annak a testületnek, amelytől tizenhat évvel azelőtt a kinevezését kapta.
Pleszkovich Lukács november 10-én különvonattal érkezett meg Budapestről Szabadkára, majd másnap november 11-én a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlésén foglalta el hivatalát. Ezen a közgyűlésen vitatták meg Bíró Károly lemondását. A leköszönő polgármester az ülésen már nem jelent meg. Az ott uralkodó állapotok miatt ezen nem csodálkozhatunk.
„[…] Gergely József dr. jegyző felolvasta a polgármester lemondó levelét, amelyet pár nappal ezelőtt közöltünk.
A felolvasást gúnyos közbekiáltások zavarták állandóan.
– Ha beteg az öndicsérő, menjen szanatóriumba – harsoga az ősz Takács Antal.
– Alá van-e írva, hogy udvari tanácsos – kíváncsiskodott egy másik süvítő hang.
Mindenki közbeszólt, kiabált. Nagy volt a lárma. A közgyűlési terem egy pillanatra a Wekerle tragikus bukása előtti parlamenti üléshez hasonló. Az új főispán kezében gyakran megszólal a csengő” – olvashatjuk a Bácskai Hírlap korabeli tudósítását a közgyűlésről.
A városi tanács azt javasolta, hogy a polgármester érdemeire való tekintettel nyugdíjigény jogosultság mellett fogadja el a közgyűlés a lemondást, valamint Bíró Károlyt részesítsék jegyzőkönyvi dicséretben. Ekkor Mukits Simon szólalt fel, aki néhány napja még elfogadta a polgármester békejobbját. Azzal vádolta meg Bírót, hogy elmenekült a közgyűlés kritikája elől. Szerinte jutalmat és elismerést nem érdemel, ezért nem fogadta el a tanács javaslatát, és azt indítványozta, hogy a lemondást egyszerűen csak vegyék tudomásul. Pleszkovich szavazásra bocsájtotta a kérdést. A polgármestert dicsérő tanácsi indítványra alig öten-hatan szavaztak. A lemondást tudomásul vették. Két nappal a viharos közgyűlés után, november 13-án este szerb katonákat szállító vonat futott be a szabadkai pályaudvarra. A szerb csapatok ellenállás nélkül vették birtokba a várost.
Bíró Károly polgármestersége méltatlanul, szidalmak és gúnyolódások közepette, minden elismerés vagy dicséret nélkül ért véget. Úgy vette át „Európa legnagyobb falujának” irányítását, hogy amikor távozott, egy szecessziós várost hagyott maga után. Hálából még a nyugdíjat is megtagadták tőle. Ezt a hibát csak az utókor teheti jóvá úgy, hogy gondosan ápolja Bíró Károly emlékét, ahogy azt kortársai száz évvel ezelőtt nem voltak képesek megtenni.