Novák István 1887. december 24-én látta meg a napvilágot Zentán. Szülei, Novák Mihály és Fodor Viktória a Malom utcában (ma: Gróf Batthyány Lajos utca), az 1014-es összeírási szám alatt laktak.
Novák István napszámosként kereste a kenyerét. 1911. december 24-én feleségül vette Farkas Máriát. A házassági jegyzőkönyv tanúsága szerint István már békeidőben is teljesített katonai szolgálatot, mert tartalékosként vették nyilvántartásba.
A Novák házaspár a Damjanich utca (ma: Miloš Obilić utca) 1752-es összeírású házában lakott. A házasságból két gyermek származott: András (1912) és Julianna (1915).
Novák István 1914. július 27-én, az általános mozgósításkor vonult hadba. A cs. és kir. 86. gyalogezred 1. menetzászlóaljának 2. századával 1914. szeptember elején került a hadszíntérre, ahol a 7. századhoz osztották be.
1914 decemberében megsebesült, a jobb kézfeje sérült meg. A Neisse városában (ma: Nysa, Lengyelország) létesített hadikórházban ápolták. Felépülését követően 1915. január 25-én visszakerült ezredéhez a harctérre.
1915. január 8-án megszületett a Novák házaspár második gyermeke, a kis Juliska, akit édesapja személyesen sohasem láthatott.
A Berdónál (Galícia) vívott harcokban 1915. március 1-jéről 2-ára virradó éjszaka István a jobb lapockáján megsebesült. A hátországba szállították, és a jägerndorfi (ma: Krnov, Csehország) tartalékkórházban ápolták, ahol március 7-én távolították el testéből a sebesülést okozó golyót. Sérülése nem lehetett súlyos, mert a gyógykezeltetésről már 1915 márciusának második felében elbocsátották. Nem utalták hazai lábadozásra – amire a kórházból írt leveleiből ítélve nagyon vágyott –, hanem Sátoraljaújhelyre vonultatták be. Innen hamarosan újra a harctérre irányították, ahol a 86-os gyalogezred 16. századához osztották be.
1915 tavaszán az anya gyermekeivel lefényképezkedett, a fotót pedig kiküldték a harctérre, hogy a családfő legalább így viszontláthassa őket.
Novák István sűrűn írt a harctérről és a kórházból is: tábori lapjainak és leveleinek egy része megmaradt, a leszármazottak őrzik. Az írásokból kitűnik a családja iránti szeretet, a hazavágyódás és a mély vallásosság, hiszen gyakran kérte Isten és a Szűzanya pártfogását.
Az osztrák–magyar csapatok a központi hatalmaknak az orosz hadszíntéren 1915. május 2-a és 5-e között végrehajtott ún. gorlicei áttörését követően is aktívak maradtak, és ha lassan is, de előrenyomultak. A szabadkai 86-osok 1915. május 19-20-án Krukienice (ma: Krukenicsi, Lvivi terület – Mosztiszkiji rajon, Ukrajna) mellett harcoltak. A cs. és kir. 86. gyalogezred ezredtörténete így emlékezik meg ezekről a küzdelmekről:
„Krukienice jelentéktelen galíciai falu Przemysl és Sambor között. A sors úgy akarta, hogy egész Bácska feszült figyelemmel kísérje majd egy hónapon át az eddig soha nem hallott község területéről érkező híreket. A könnyű tavaszi előnyomulásban itt torpant meg először a bácskai ezred rohama, itt szenvedte a 86. gyalogezred a hadjárat legsúlyosabb veszteségeit. Kemény harcok voltak ezek, de örök dicsőséget, hervadhatatlan babért hoztak az ezrednek. Büszke lehet minden 86-os, aki e súlyos harcokat vagy ezek egy részét is végigküzdhette.”
Az orosz állások elleni támadás, amelyben a 86. gyalogezredből a II. és a IV. zászlóalj vett részt, május 19-én indult, de sikert nem ért el, az akció elakadt. Az erős ellenséges tűzből arra lehetett következtetni, hogy a támadók jelentékeny orosz erőkkel álltak szemben. Május 20-án 2 órakor a dandárparancsnokság sürgetésére az ezred újabb rohamra indult. Az oroszok azonban résen voltak. Olyan erős tüzelés kezdődött az egész vonalon, amilyet a 86-os bakák a szerbiai Šabac óta nem tapasztaltak. A rohamozó osztagok megtorpantak, a támadás összeomlott, mielőtt még kifejlődött volna. A 86-os zászlóaljak is súlyos veszteségeket szenvedtek, a segélyhelyek tele voltak sebesültekkel.
A kétnapos küzdelem mérlege: elesett négy tiszt és ötvenöt baka, megsebesült öt tiszt és háromszáztizenegy baka, eltűnt nyolcvankilenc katona. Az eltűntek zöme feltehetően holtan feküdt a csatatéren vagy a lövészgödrökben. Közéjük tartozott Novák István, a IV. zászlóalj 16. századának gyalogosa is. Ám haláláról hivatalos megerősítés nem érkezett!
A háború véget ért, Novák Istvánt azonban hiába várta haza a családja.
Novákné 1926. február 12-én Zentán a munkástelepi római katolikus plébánián kezdeményezte férje holttá nyilvánítását. Előadta, hogy a családfő a mozgósításkor vonult be, és gyakran írt, utoljára 1915. május 13-án. Az asszony azt is elmondta, hogy férje haláláról Kecskés Györgytől hallott. A 47 éves tanú elmondta, hogy a felperest és az alperest is ismerte már a háború előttről. Novák halálesetével kapcsolatosan így fogalmazott:
„Alperessel egy században – a 86. gyalogezred 16. századában – szolgáltam. 1915. május 20-án Galíciában nagy ütközetben vettünk részt. Alperes 5-6 lépésnyire volt tőlem, és láttam, hogy fejlövést kapott. Mi ott hagytuk az elesetteket, mert nekünk előre kellett mennünk. Amikor a szanitécek utolértek bennünket, érdeklődtem náluk, hogy mi lett a földimmel, az alperessel, és ők azt mondták, hogy fejlövés következtében meghalt, és ott a közelben eltemették.”
(magángyűjtemény)
A másik tanú, Plavšić Milán 43 éves görögkeleti vallású zentai kereskedő elmondta, hogy az alperest ismerte, mert néha-néha dolgozott nála. Plavšić megerősítette, hogy 1915. május 20-án az orosz hadszíntéren nagy ütközetben vettek részt: „…az ütközetből csak 18-an menekültünk meg, a többiek mind elestek, négy súlyos sebesültet ugyan visszahoztak, de azok is másnap már meghaltak. Fogságba akkor egy sem került közülünk.” Novák István haláláról – hogy fejlövés következtében elesett – bajtársaitól hallott.
A tanúvallomások alapján az érseki főszentszék bizonyítottnak látta Novák István halálát, és 1926. március 16-án meghozott 164/1926 sz. ítéletével holttá is nyilvánította, miszerint Galíciában halt hősi halált 1915. május 20-án. Az ítélet alapján halálesetét a zentai Szent Teréz-plébánia halotti anyakönyvébe is bejegyezték 36/1926 sz. alatt.
Az özvegy később egy szintén özvegy férfihoz, Kovács Halmai Ferenchez ment hozzá, akivel 1949-ben bekövetkezett haláláig békességben éltek.
* A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Polyák Andrásnak.
(magángyűjtemény)