Josip Broz Tito, a szocialista Jugoszlávia örökös államelnöke, amely ország élén 35 évig állt. Kevésbé ismert azonban, hogy Broz az első világháború során a Monarchia katonájaként szolgált.
A kis Jože 1892. május 7-én, szegény, tizenöt gyermekes horvát–szlovén parasztcsalád hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot az Osztrák–Magyar Monarchiában, a Varasd vármegye Klanjeci járásához tartozó Kumrovecben (ma: Horvátország). Születésének idejét különböző iratokban – különösen a két világháború közötti illegális kommunista tevékenysége során – különbözőképpen rögzítették, végül a május 25-e került a köztudatba. Ez a dátum a személyi kultusz jegyében Tito javaslatára az ifjúság napja néven 1957 és 1988 között a szocialista Jugoszlávia egyik állami ünnepe volt.
Josip az elemi iskolát szülőfalujában végezte el 1905-ben. Az elegancia és a finom életmód után vágyódó Broz kacérkodott a gondolattal, hogy pincérnek áll, de végül lakatosinas lett. Ipariskolai tanulmányait 1907-ben a Zágráb vármegyéhez tartozó Sziszeken (ma: Sisak, Horvátország) kezdte meg, mestere a cseh származású Nikola Karas volt. A szociáldemokrata érzületű Josip 1910-ben ünnepelte először a nemzetközi munkásmozgalom „szent napját”, május 1-jét. 1910-ben tagja lett a Fémmunkások Szövetségének, ugyanakkor belépett Horvátország és Szlavónia Szociáldemokrata Pártjába is. Felszabadulását követően 1910 őszén visszatért Zágrábba, majd vándorlásba kezdett. 1911 és 1913 között szakmai továbbképzés és munka céljából megjárta Ljubljanát, Triesztet, a csehországi Čenkovot és Plzeňt, valamint megfordult Münchenben és Mannheimben is.
1913 őszén katonai szolgálatra bevonult a m. kir. 25. zágrábi honvéd gyalogezredhez. Noha a Magyar Királyi Honvédség szolgálati és vezényleti nyelve a magyar volt, a zágrábi honvédkerületből kiegészített csapatok kivételt képeztek, mert ezeknél a horvát nyelvet használták. Ennek értelmében az ezred – amelyet 1889-ben állítottak fel – horvát megnevezése kr. ug. 25. domobranska pješačka pukovnija, a honvédek megnevezése pedig domobran volt.
1914-ben ezredtörzse, I. és III. zászlóalja Zágrábban, II. zászlóalja pedig Varasdon (ma: Varaždin, Horvátország) állomásozott. Az ezred parancsnoka 1912-től Matašić Antal (1862–1942) ezredes volt, aki 1915-ben vezérőrnagyi rangfokozatba lépett elő.
1915-től ebben az eredben szolgált a későbbi neves horvát író, Miroslav Krleža (1893–1981) is, aki a pécsi hadapródiskola befejezését követően a Ludovika Akadémia növendéke lett, majd 1913-ban Szerbiába szökött. A szerb hatóságok azonban gyanakodva fogadták, és visszatoloncolták Zimonyba (ma: Zemun, Szerbia), ahol a hatóságok letartóztatták.
Josip Broz meglehetősen jól feltalálta magát a seregben: tisztesképzőbe került, és szakaszvezetővé lépett elő. 1914-ben a hadsereg budapesti vívóbajnokságán ezüstérmet nyert.
A zágrábi 25-ösöket a 42. honvéd gyaloghadosztály keretében az 1914. július 25-ei részleges mozgósítás alkalmával a balkáni hadszíntérre vezényelték, ahol az 5. osztrák–magyar hadseregez tartozó XIII. hadtest kötelékében a Szerbia elleni támadásban vettek részt. 1914 decemberében a szerb támadás elől a Szerémségbe vonult vissza. Szerb források szerint a 42. honvéd gyaloghadosztály – amelyhez a 25-ösök mellett a 26. károlyvárosi, a 27. sziszeki és a 28. eszéki honvéd/domobrán gyalogezred tartozott – élen járt a szerb civil lakossággal szemben elkövetett atrocitásokban…
1914 őszén, pontosabban meg nem határozható időpontban, Broz szakaszvezető nyilvánosan kifejtett háborúellenes propaganda miatt néhány napig a péterváradi erőd kazamatájának „vendégszeretetét élvezte”, mivel kijelentette, hogy inkább megadná magát az oroszoknak, mint harcolna ellenük. A vizsgálat során azonban a háziasszony, akihez katonatársaival be volt szállásolva, mellette tanúskodott – ti. hogy nem mondta azt, amivel vádolták –, ezért az eljárást megszüntették.
A zágrábi 25-ös domobránok 1915 januárjában az orosz hadszíntérre, Bukovinába kerültek. Broz szakaszvezető és bajtársai egy vállalkozás során számos hadifoglyot ejtettek, amiért az ezüst vitézségi éremre terjesztették fel. Ezt azonban nem vehette át, mert 1915. március 25-én súlyos sebesültként – közelharc során egy cserkesz lándzsával hátba döfte – hadifogságba került. Sebesülten egy Kazany melletti hadifogolytáborba szállították, ahol tüdőgyulladásban is megbetegedett. Összesen 13 hónapig kezelték, lábadozása során megtanult oroszul. Lett volna lehetősége belépni a délszláv származású osztrák–magyar hadifoglyok között toborozott Szerb Önkéntes Hadtestbe, de nem tette meg, mert nem akart a szerbek oldalán harcolni. Előbb malomban dolgozott, később az Urál előhegyeiben, a Szilva folyó partján fekvő Kungur városba került vasútépítésre. Megismerkedett Lenin tanaival, és a proletár világforradalom elkötelezett hívévé vált. 1917. július 16–17-én részt vett Péterváron az ideiglenes kormány ellen szervezett tüntetéseken. Letartóztatták, és visszatoloncolták Kungurba. Útközben sikerült megszöknie, és Szibériába ment. Omszkban 1917 novemberében csatlakozott a Vörös Gárdához. 1918 tavaszán belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba.
1918 júliusában a Csehszlovák Légió csapatai birtokukba vették Omszkot, Broz bujdosni volt kénytelen. A vörösök csak 1919 őszén foglalták vissza a várost.
Josip Broz feleségül vette az orosz Pelagija Belouszovát – ő volt az első felesége –, akivel 1920 szeptemberében visszatért a megalakult délszláv államba, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba. Zágrábban telepedett le, és belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba.
Illegális kommunista tevékenységért, amelynek során felvette a Tito fedőnevet, börtönbe került, börtönévei alatt mélyrehatóan tanulmányozta a marxista szakirodalmat. Nyelvérzékének köszönhetően élete során több nyelvet is elsajátított: a Monarchia idején megtanult németül, az első világháborús orosz hadifogságban oroszul, míg a második világháború után angolul.
A második világháborúban Tito a kommunista ideológiát követő partizáncsapatokat irányította a német megszállókkal szembeni harcban, akik három alkalommal is közel álltak a likvidálásához. Boszniában, a Sutjeska folyónál 1943 júniusában vívott harcokban meg is sebesült.
A háború végéhez közeledve titóista partizánalakulatok véres megtorlásokat hajtottak végre, aminek része volt a délvidéki magyarok elleni etnikai tisztogatás. 1948-ban szakított Sztálinnal, aminek következtében Jugoszlávia elkerülte a szovjet blokkba való bekényszerítést, és élvezte a Nyugat támogatását.
Tito marsall bátyja, Broz Márton vasutasként Bécsújhelyen teljesített szolgálatot, majd Trianon után Sopronba került. Tito soha nem látogatta meg testvérét, de a második világégés után fogadta őt és családját Belgrádban.
Az 1915-ben kiérdemelt monarchiás kitüntetést 1967-es bécsi látogatása alkalmával az osztrák szövetségi elnök, Franz Jonas nyújtotta át neki.
Tito 1969-ben Zentára is ellátogatott.
Azt, hogy Tito a XX. század meghatározó politikusa volt nemzetközi szinten, az is igazolja, hogy 1980. május 8-ai belgrádi temetési szertartásán 128 országból összesen 209 delegáció vett részt: négy király, harmincegy államelnök, huszonkét miniszterelnök, negyvenhét külügyminiszter, valamint számos ismert közéleti személyiség rótta le kegyeletét.