Csóka kapcsán legtöbben a Lederer családra asszociálnak, a település újabb kori története azonban nem velük kezdődik. Az 1697-es, a törökök felett aratott zentai diadalt követően ezen a vidéken csupán néhány szerb pásztor élt, akiknek létszáma 1717-ben is mindössze 40 volt. A szerbek 1773-tól templommal és iskolával is rendelkeztek.
A települést 1779-ben Torontál vármegye kebelezte be. A kincstári javak eladásakor Csókát Marczibányi Lőrinc (1784–1847) vette meg, aki 1782-ben magyarokat telepített ide. Közbenjárására Csóka 1797-ben mezővárosi rangot nyert, majd 1801. szeptember 19-én vásártartási szabadalmat is: évente négy országos, valamint heti egy vásárt tarthattak. 1800-ban a Dunántúlról magyarok, 1806-ban pedig Liptó, Gömör és Trencsén vármegyéből szlovákok települtek be. A római katolikus vallásúak számára 1785-ben káplánság alakult, amely 1808-ban plébániává lépett elő. A római katolikus templom a Marczibányiak támogatásával 1803–1809 között épült, és a Szentháromság tiszteletére szentelték fel.
1830-ban és 1836-ban a kolera pusztított a településen. 1849-ben, a szabadságharc idején a lázadó szerbek feldúlták, a katolikus anyakönyvek egy része is megsemmisült.
A Marczibányi-birtokot 1868-ban Barber és Klausmann kőbányai sörfőzők vették meg, majd rövidesen, 1880 körül Schwab Károly tulajdonába került. Ő fejezte be a Marczibányi Lőrinc által elkezdett kastély építését.
Ledererék története Pesten kezdődött, ahol Lederer Jakab kereskedőnek és feleségének, Schwab Paulinának 1861-ben megszületett Artúr, 1862-ben pedig Károly fia. Az édesanya rövid időn belül elhunyt, a félárván maradt gyermekeket az anya rokonai, Schwabék vették szárnyaik alá. A Lederer fivérek a bécsi mezőgazdasági főiskolán végezték tanulmányaikat. 1893-ban Artúr a varsói származású Lévai Alice-t, Károly pedig 1890-ben Kohner Alice-t vette feleségül. A csókai mellett ekkor már a pusztakengyeli birtok is tulajdonukban volt.
A csókai uradalom területe a 20. század első évtizedében 9500 kat. holdat tett ki, amely mellé tulajdonosai további 2000 kat. holdat béreltek. A birtokot Torontál vármegye legbelterjesebben művelt uradalmaként tartották számon, rendszeresen termeltek olyan kultúrákat – cukorrépa, hagyma –, amelyek intenzív talajművelést igényeltek. Több mint 300 kat. holdon szőlőbirtok terült el, valamint termeltek még dohányt, lent és kendert, cirkot, dinnyét, uborkát és paradicsomot is. Az uradalom keretében szeszgyár működött, gazdasági vasútja, villanytelepe, hűtőháza és pincészete is volt.
Csókán az 1910-es népszámlálás szerint 4245 lélek élt. Nemzetiség szerint 3263 magyar, 32 német, 3 szlovák, 33 román, 903 szerb és 11 más nemzetiségű. Felekezet szerint 3188 római katolikus, 2 görögkatolikus, 44 református, 5 evangélikus, 952 pravoszláv/ortodox és 54 izraelita.
Lederer Artúrnak három gyermeke született: István (1894) 1915-ben tartalékos zászlósként az orosz hadszíntéren hősi halált halt, György Károly (1897) és László (1900), aki 1918 őszén spanyolnátha következtében hunyt el.
Károlynak és Alice-nak – akik 1921-ben elváltak – hat gyermeke született. Ernő (1897) 18 évesen öngyilkosságot követett el. Deziré (1898) 1920-ban tövisi Csázy Elemér katonatiszt második felesége lett, és akinek leányát – az 1921-ben született Csázy Máriát – Csók István Fürdőruhás nő a parkban című képén örökítette meg. Az 1899-ben született Pál is fiatalon vesztette életét: 1919 júliusában, a Tanácsköztársaság idején a pusztakengyeli birtokon meggyilkolták. Az 1902-ben született Andor 1930-ban lépett apja örökébe. Későn, 1944-ben – már a nyilasuralom idején – vette feleségül Krenner Évát, akivel Romániába szöktek. Fiuk, Miklós 1945-ben Bukarestben született. Hamarosan Angliába emigráltak, Andor 1968-ban hunyt el. Anna 1904-ben Budapesten született, dr. Ungar György budapesti ügyvéd felesége lett: két fiuk György és Péter. A legfiatalabb Lederer gyerek, Péter Ervin 1906-ban látta meg a napvilágot Budapesten. A bohém életű Péter kétszer nősült: második felesége Lichtmann Ilona, az Operaház ünnepelt művésznője volt, akitől 1946-ban vált el.
Károly exfelesége, Kohner Alice – aki a váláskor megkapta Budapesten a Kmetty utcai házat, ingóságait és 300 000 koronát – 1922-ben hozzáment gróf Keglevich Pálhoz, a házasság azonban rövid életűre sikeredett. Az asszony az 1920-as évek közepén váltóhamisítási ügybe keveredett: tettestársaival a budapesti Magyar–Olasz Bankhoz 6 milliárd pengő értékben olyan váltókat nyújtott be, amelyekre Lederer Károly nevét hamisították. A törvényszéki orvos szakértők megállapították, hogy Keglevich grófné büntetőjogilag beszámíthatatlan, és a bűncselekményt is ilyen állapotban követte el. Az exházastársak vagyonügyi kapcsolata azonban ezzel nem zárult le, mert az asszony perbe fogta volt férjét, követelve a köztük annak idején közjegyző előtt aláírt házassági szerződés érvénytelenítését azzal az indokkal, hogy annak megkötésekor beszámíthatatlan állapotban volt: 15–20 milliárdot követelt Lederertől.
Magyarországon 1927. január 1-jén vezették be pénznemként a pengőt, az addig használatos magyar korona helyett: 12 500 koronát váltottak egy pengőre, 1 kilogramm arany értéke pedig 3800 pengő volt.
Keglevichné később is bajba került: 1937-ben elbocsátott kertészlegénye kapával leütötte, aminek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eredendően izraelita felekezetű Ledererék 1919-ben tértek át a római katolikus vallásra. Az 1920-as impériumváltást követően a csókai birtokot Artúr, a pusztakengyelit pedig Károly igazgatta tovább. A jugoszláv agrárreform részben érintette a csókai birtokot, de „mintagazdaságként” – amelyhez fogható a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban csak a bellyei (ma: Bilje, Horvátország) volt – így is megtarthattak több mint ötezer kat. holdat. A birtokot ekkor már Artúr fia, György igazgatta, aki 1927-ben Reinprecht Magdát vette feleségül, Korhecz Gyulával társulva 1930-as évek elején vágóhidat hozott létre, amely hamarosan húsárugyárrá nőtte ki magát.
A pusztakengyeli birtok tulajdonosa, Lederer Károly, aki irtózott a közszerepléstől, télen, a mezőgazdasági munkák szezonját követően Budapesten, a család Bajza utcai villájában lakott. Estéit baráti társaságban rendszeresen valamelyik színházban töltötte.
Ledereréket számos tragédia érte, mégis talán Lederer Károly 1930-as balesete a legismertebb, amiről a magyarországi lapok részletesen tudósítottak. A Lederer testvérek, Artúr és Károly Lederer György és Tábori Sándor uradalmi jószágigazgató kíséretében 1930. július 1-jén délután a magyarkanizsai gőztéglagyár megtekintésére indultak. Autójukat, egy Fiatot, Korponai András sofőr vezette. A kocsi 19.10-kor ért a Törökkanizsánál lévő pontonhídhoz. A pontonhidat az alacsony vízállás miatt felemelték, ezért a közepéig meredeken emelkedett, majd lejtett. A sofőr, hogy a kocsi fel tudjon kapaszkodni az emelkedőn, teljes gázt adott. Ekkor azonban valami hiba keletkezett a motorban: az autó erejét vesztette, és hirtelen hátrafelé kezdett csúszni, ráadásul a fék sem működött. A kocsi áttörte a híd korlátját, és hat méter magasból – két pontoncsónak között – utasaival együtt a Tiszába zuhant. A szerencsétlenül jártak segítségére elsőnek Vajkai Péter csónakmester sietett, akihez révészek és halászok is csatlakoztak. Tábori kivételével – akinek holtteste csak napokkal később, július 7-én került elő a Tiszából – a többieket sikerült kimenteni. A súlyos sérülteket, Lederer Károlyt és a sofőrt báró Tallián Tibor közeli kastélyába szállították. A 68 éves Lederer Károly este 10 órakor visszanyerte eszméletét, de tüdővérzés következtében hamarosan elhunyt. Holttestét azonnal Csókára szállították, és július 4-én a csókai templom alagsorában lévő családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Július 3-án Korponai is belehalt a baleset során szenvedett sérülésekbe.
A második világháború 1941 áprilisában Jugoszláviát is elérte, Bánátot a németek szállták meg. A Csókán élő Ledererek hamarosan kénytelenek voltak elhagyni birtokukat, és Budapestre költöztek. Tisztes megélhetésüket magyarországi érdekeltségeik biztosították, többek között a magyarkanizsai tégla- és cserépgyárban való részesedésük. A zsidóüldözést és Budapest ostromát is túlélték. Lederer György családjával 1945 tavaszán Szabadkára jött. A hatóságok nem engedélyezték, hogy visszaköltözzenek Csókára, ezért Magyarkanizsán telepedtek le. A hatóságok Ledereréket – a „megszállókkal való gazdasági együttműködés” vádjával – hamarosan perbe fogták: Györgyöt hét és fél, feleségét pedig hat és fél hónap börtönre ítélték, ingatlanjaikat pedig elkobozták. Szabadulásukat követően 1947 szeptemberében Magyarországra szöktek. Az idős Lederer Artúr – aki Jugoszláviában maradt – hamarosan elhunyt: előbb Magyarkanizsán temették el, földi maradványainak a csókai kriptába való áthelyezését csak később engedélyezték. Ifjabb Lederer Györgynek Budapestről diákvízummal sikerült Angliába jutnia. Apját viszont 1948 februárjában jugoszláv titkosrendőrök Budapesten elrabolták, és Belgrádba szállították, ahonnan néhány hónap múltával kalandos körülmények között Budapesten keresztül Bécsbe jutott. Családja itt 1948 augusztusában csatlakozhatott hozzá. 1948 októberében sikerült Angliába emigrálniuk. 1949 nyarán – ifj. György kivételével – a család Dél-Afrikába, egy szváziföldi 100 000 holdas birtokra költözött, ahol id. György igazgatói állást kapott. Leányuk, Magdolna Judit 1951-ben ment férjhez Claude Kockotthoz, házasságukból négy gyermek született. Id. Lederer György 1963-ban hunyt el Johannesburgban.
A háborút követően a csókai Lederer-birtokot is államosították. A kastély 1944/45-ben hadikórházként szolgált, majd 1950 szeptemberétől az állami mezőgazdasági birtok irodaházaként használták, egészen annak megszűnéséig. Napjainkban üresen, elhagyatottan várja a kárpótlási folyamat befejeződését és sorsának jobbra fordulását, ahogy a megfogyatkozott lakosságú Csóka is.
