Keczeli Mészáros Gábor története
Az első világháború során a harctérre vonuló tisztek, katonák – sorsuk bizonytalansága miatt – gyakran végrendeletet készítettek, amelyben vagyonukról rendelkeztek haláluk esetére. 1915-ben Keczeli Mészáros Gábor tartalékos főhadnagy is így cselekedett.
A Keczeli Mészáros családnak Zenta városának kiterjedt határában feküdtek a birtokai, amelyen a 2850-es összeírási számú tanya is állt. Itt látta meg 1884. március 25-én a napvilágot Keczeli Mészáros Antal és Tönki Veronika gyermekeként Keczeli Mészáros Gábor. Noha a tanya akkor – egészen 1946-ig – közigazgatásilag és egyházkerületileg is Zentához tartozott, az újszülöttet egy nappal később a sokkal közelebb fekvő csantavéri templomban tartották keresztvíz alá.
A fiatalember, aki a zentai gimnázium padjait koptatta, nem minősült különösebben jó tanulónak: érdemjegyeinek zöme mindössze elégséges volt. Az 1904/05-ös tanévben fejezte be a nyolcadik osztályt, ezt követően érettségizett.
Katonai szolgálatára egyéves önkéntesként a m. kir. 5. szegedi honvéd gyalogezredhez vonult be 1905 őszén, ahol a tartalékos tiszti iskola elvégzését követően szerelt le. Elvégezte a közjegyzői tanfolyamot, és 1910 szeptemberében a Magyar Közigazgatás című lapban segédjegyzői állást keresve a következő hirdetést jelentette meg:
„Okl., szép- és gyors írású, kiváló működési bizonyítvánnyal rendelkező, jó viseletű 26 éves, nőtlen egyén rendszeresített alkalmazást keres.”
Keczeli Mészáros Gábor 1911. október 26-án a zentai Szent István Plébánián lépett házasságra Mendli Ilonával, akivel Csantavéren telepedtek le. Gábor ugyanis itt nyert segédjegyzői állást.
- január 1-jével kapta meg a hadnagyi előléptetését. Az első világháború kirobbanását követően hamarosan bevonult, 1914 novemberében rövid időre a harctérre került. 1915. július 1-jével főhadnagyi rendfokozatba léptették elő.
Az 1914-es, Szerbia elleni hadjárat nem járt sikerrel, ezért az osztrák–magyar hadvezetőség, német segítséggel, 1915 őszére újabbat készített elő.
Keczeli Mészáros Gábor tartalékos főhadnagy, aki ekkor már a m. kir. 3. debreceni népfelkelő gyalogezred kötelékében – III. zászlóaljának 10. századában – szolgált, és a szerb határon állomásozott, 1915. szeptember 5-ei keltezéssel végrendeletet állított össze:
„A déli harctéren lévén, minthogy minden pillanatban készen kell állnom, hogy szeretett Hazám ellenségeivel a küzdelmet felvegyem s szükség esetén érette életemet is feláldozzam, a harctéren bekövetkezhető elesésem, vagy a háború tartama alatt bármi okból történhető elhalálozásom esetére a következőleg végrendelkezem: összes ingatlan vagyonom haszonélvezeti jogát hites nőmre, született Mendli Ilona zentai illetőségű, jelenleg csantavéri községi lakosra ruházom, mely haszonélvezeti jog nevezett nőm javára annak idején telekkönyvileg is bekebelezendő fog lenni. Nevezett nőm ezen haszonélvezeti jogot bírja és élvezi egész életén keresztül minden megszorítás, korlátozás és az Árvaszéknek vagy bárkinek is számadási kötelezettség nélkül mindaddig, amíg özvegységében megmarad, illetve újból férjhez nem megy, még azon esetben is, ha esetleg gyermekeink elhaláloznának, az említett haszonélvezet teljességének birtokában nőm életfogytiglan megmarad mindaddig, amíg újból férjhez nem megy. Tartozik nőm ezen haszonélvezetből származó jövedelemből gyermekeinket nevelni, tisztességesen ruházni s hajlamaik szerint taníttatni.
Ingó vagyonomat s mindennemű ingó értékeimet és javaimat nőmnek hagyományozom, s azokkal szabadon rendelkezhetik.”
A végrendelet – amelyhez a főhadnagy bajtársai tanúskodtak – posta útján került dr. Tripolszky Aladár zentai királyi közjegyzőhöz, aki az iratot 297/1915 ügyszám alatt vette nyilvántartásba. Erről a végrendelkezőt is tájékoztatta.
Az 1915. október 2-án Szerbia ellen induló támadásban a 3-as népfelkelők III. zászlóalját is bevetették. A hadjárat során tanúsított hősies viselkedéséért Keczeli Mészáros Gábor főhadnagyot két alkalommal is kitüntetésre terjesztették fel. Előbb az 1915. október 13-a és 14-e között a Száva menti Krtinska (ma: Szerbia) településnél vívott harcokban vezette ügyesen és bátran szakaszát, majd az egész 12. századot is. 1915. december 4-e és 5-e között Trešnjevicánál (szerb hadszíntér) – századával előretolt állást elfoglalva – minden ellenséges támadást visszavert. Tetteinek elismeréseként kiérdemelte a Bronz Katonai Érdemérmet a Katonai Érdemkereszt szalagján, ezt követően pedig ugyanezen kitüntetés ezüst fokozatát is. A Signum Laudis néven is ismert kitüntetést I. Ferenc József alapította 1890-ben, 1911-től pedig többfokozatúvá – bronz és ezüst – alakították.
A Szerbia elleni hadjáratot követően Keczeli Mészáros főhadnagy az orosz hadszíntérre került. Itt már elpártolt tőle a szerencséje: 1916. augusztus 12-én hadifogságba került. Hadifogolytáborba a messzi Szibériába, a Bajkál-tótól délre fekvő Troickoszavszkba (ma: Kjahta, Orosz Föderáció) került, ahol a háború végéig maradt. Ezt a települést 1727-ben alapították, és egészen a 19. század közepéig a Kína és Oroszország közötti teakereskedelem egyetlen központja volt. A háborút követően a hadifoglyok zöme hazatért, közöttük hősünk is – így a végrendelet hatályon kívül került.
Az impériumváltás miatt Gábor elvesztette segédjegyzői állását. De más közhivatalt sem kapott, aminek egyik oka az volt, hogy gyengén beszélt szerbül. Ennek következtében a továbbiakban birtokán gazdálkodott.
Felesége 1928. szeptember 28-án elhunyt. Gábor 1931. március 29-én új házasságot kötött a torontálgyülvészi születésű Radó Vilma tanítónővel, akivel az egyházi házasságkötésre 1931. május 18-án került sor a zentai Szent Ferenc Vikáriában.
A Magyar Királyi Honvédség még a második világháború során, 1943-ban is nyilvántartotta Keczeli Mészáros Gábor tartalékos főhadnagyot.
A második világháborút követően földbirtokosként osztályidegennek minősült, nem volt a hatalom kedvence. Az 1949. február 27-én megjelent „…200 darab paprikásnak való csirke…” című cikkében az újvidéki Magyar Szó ismeretlen sajtópropagandistája ironikus, bíráló hangnemben szólt róla:
„A zentai Keczeli Mészáros Gábor, egykori jegyző úr és földbirtokos úr még most is a régi világban képzeli magát. Úgynevezett »harmados szerződést« kötött Ország Andrással és Dér Gergellyel. Persze a szerződést maga a jegyző úr hitelesítette nagybecsű aláírásával. De nézzük csak, hogyan is szövegezte meg a szerződét: »…kaszálót és herét levágni, annak minden munkálatát elvégezni és a tanyára behordani. A kaszáló és a here a harmados bérbe nem számítódik bele, úgyszintén a gyümölcsös és a faiskola sem. Az összes munkálatokat a harmadosok saját lovaikkal végzik, saját abrakolásukkal.« Tehát, ami értékes és jövedelmező, abban csak dolgozniuk szabad a munkásoknak, a gyümölcse a jegyző úré. De nézzük csak a szerződés többi részét: »A gazda részére a tanyán kint létekor, este-reggel fél-fél liter tejet adnak a harmadosok, délben pedig ebédet.« A továbbiakban: »30 darab baromfit, 200 darab paprikásnak való csirkét, 10 darab kacsát vagy pulykát tartoznak a harmadosok az év végéig átadni, tekintet nélkül arra, hogy nevelt-e baromfit vagy sem.« Bizony, okos ember a jegyző úr, gondoskodik arról, hogy legyen tejecskéje és ebédje, de azt nem kötötte ki, hogy mit köteles ő szolgáltatni, ha a munkások a városba mennek meglátogatni a jegyző urat.
Az ilyen kizsákmányoló szerződéseket a jegyző úr a régi világban, különösen a fasiszta megszállás alatt szokta meg, amikor az Imrédy-féle úgynevezett nemzeti szocialista párt vezető funkcionáriusa volt. Úgy látszik, régi örökség ez a jegyző úrnál, mert a csantavéri munkások már 1918-ban rágyújtották a házat, szintén nem ok nélkül.
Nálunk, Keczeli Mészáros Gábor jegyző úr, más szokások vannak. Nálunk kollektív szerződések érvényesek, melyek mindkét fél jogait és érdekeit egyaránt védik. S nálunk nem elég, hogy valakinek három neve van, hanem szükséges, hogy legalább egy lelkiismerete is legyen.”
Érdemes megjegyezni, hogy a cikk a mezőgazdaság Jugoszláviában folytatott erőszakos kollektivizálásának és a kuláküldözésnek a legkeményebb időszakában íródott, és számos „csúsztatást” tartalmaz. Egyik legjelentősebb, hogy 1918 novemberében – amikor Keczeli még orosz hadifogságban sínylődött – a csantavériek a háború egész ideje alatt hivatalban lévő Botka József jegyzőt űzték el a községből. Ha Keczeli valóban az Imrédy-féle párt zentai funkcionáriusa lett volna, akkor 1944. november 9-ét – a zentai magyarok „likvidálásának” napját – nem élte volna túl. Végezetül, a névtelen cikkíró meg sem említette, hogy a harmadosokat Keczelinek abban az időben már semmiképp nem állt módjában kényszeríteni a számukra hátrányos szerződés megkötésére. Az 1950-es évek elején az újságban megjelent apróhirdetések tanúsága szerint megcsappant jövedelmét a jobb időkben vásárolt ingóságai – főleg bútorok – eladásával igyekezett pótolni.
Keczeli Mészáros Gábor 1964-ben hunyt el, a zentai Felsővárosi temetőben alussza örök álmát.