Ismeretlen útra léptem, miért, hogyan, nem is értem. Csak azt tudom, kihunyt lelkem arra vár, hogy fölélesszem.   Lassan épül, semmiből jön, fénye gyenge, hogy betöltsön. Érzem mégis, siet felém, léptek nélkül lépdel belém.  ...

Ma már látom, nem én vagyok ki e földön nyomot hagyott. Ittlétem csak tétlen szándék, szinte mintha állva járnék.   Énem nincsen, szétszóratott, elvetettek, mint a magot. Mások haszna aratásom, igazammal sírom ásom.  ...

Galamb-puzzle az udvarunkon, itt is, ott is puha kupacok, elszórt szárnytoll, könnyed és jelképes az egész, szél borzolja, szórja széjjel, mintha valami fura, pelyhes virágok bontanák emitt-amott a szirmukat, először fel sem figyel rá az ember,...

Nevére kényes minden párizsi, sohase mondják: „Pá, Zsolt, pá, Gizi!”, ehelyett súgják: „Kedves Ella, a szívem önnek szürke cella –  és Matheo lennék, nem Misi.”   Lekváros Párizsban minden ablak, barátfüle nő...

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat, ő nem jött el, mondják, ruhája sincsen hasonló alkalomra   körbeáll vendég, moderátor: szívem kalapál, kalapácsol, pontosan tudom, mit is cselekszem   feszülő csendben, a mikrofon előtt,...

minden élet félbehagyott – látod magad az időtlen nem érkező eljövőben: lankadt szíved hogy vánszorog, mintha várnák jobb városok – látod magad – mégse vagy ott: minden élet félbehagyott – lüktet benne még a kezdet, s ő nem lüktet...

figyeld a résen át a tájat, a nyers vidék fényeit, foltját: kapcsold a végső hírcsatornád – figyeld, a táj ahogy kifárad   figyeld a résen át a könnyű lankák, ártatlan lejtők rejtett fordulóiban a feldőlt roncsokat: utakra tévedt...