Kókay László 1897-ben született Szegeden, az első világháború kirobbanásakor a piarista gimnázium diákja volt, 1915 tavaszán önkéntesként jelentkezett a hadseregbe. 1915 júniusában Brassóban esett át a katonai alapkiképzésen, majd szeptemberben a nagyszebeni tiszti iskolába került. 1915 decemberében a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred kötelékében az olasz hadszíntérre, a Doberdó-fennsíkra vezényelték. Katonai, háborús szolgálatának teljes ideje alatt olvasmányos, érdekfeszítő naplót vezetett: az 1916-os, általa a harctéren töltött első húsvétról is részletesen írt.
A nagypéntek 1916-ban április 21-ére esett. A Doberdón borús, szeles időjárás uralkodott, olykor az eső is esett. Kókay és bajtársai a lövészárkokban – ahol akkor már egyhuzamban a 17. napot töltötték – túrót és sajtot kaptak reggelire, amitől tudatosodott bennük, hogy küszöbön áll a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Délben érkezett a hír, hogy leváltják őket, és a húsvétot a front mögötti Segeti tábor viszonylagos biztonságában tölthetik. A váltás – a cs. és kir. temesvári 61. gyalogezred bakái, akiknek a tábori életről nem voltak kellemes hírei – este 11-kor érkezett meg:
„Azalatt a rövid idő alatt, míg szót válthatunk a 61-esekkel, nagyon szidják a lágeri pihenőt, mert mint mondják, most az a divat, hogy a lent levő csapatokat gelenksübungoztatják [csuklógyakorlatoztatják], s míg ők lent voltak, három nagy Regimentsübungot [ezredgyakorlatot] csináltak.”
A táborba vezető visszaút sem telt egyszerűen, a koromsötétben az alakulatok összekeveredtek:
„Óriási bóra fúj, mely a port szembefújja velünk, s nagyon hátráltatja a menetelésünket. Pedig jó lesz iparkodni. Nem sokkal azelőtt, ahogy a műútra balra rá kell térnünk, éjféltájban óriási ágyúdörgés kezdődik a tengerparton, az ágyúk szakadatlanul villognak, s tüzéreink a Vallone-völgyből beavatkoznak a harcba. Úgy látszik, húsvétra készül valami?”
Nagyszombat hajnalán, 4 órakor kimerülten érkeztek meg a barakkokhoz. A fiatal Kókay mély álomba zuhant:
„Odakint zuhog az eső, amellett óriási ágyúdörgés hallatszik a frontról, szép húsvét ünnep! Reggelizés után is újra alszom 11 óráig. Ekkor felkelek, a bakák nagy része is felkelt. Tiszta inget, gatyát fasszolunk [vételezünk], ezt vesszük fel gondos átböngészés után. Délután ½ 1-kor van az ebéd. Utána tisztálkodás, pucolás, kefélkedés. Holnap húsvét első napja lesz! Az eső is, a szél is elállt, már szép tiszta idő van. Estefelé a fasszolással nagy mennyiségű – baka nyelven – „libesz gábesz”-t [szeretetadományt] kap századunk. Fehérneműt, zsebkendőt (sajnos csak kis mennyiségben, pedig ezekre volna a legnagyobb szükség!), bicskát, szájharmonikát, tükröt, noteszt, ceruzát, pipát, minden ember 4 pakli (7-es) cigarettadohányt, azonkívül nagy mennyiségű képes újságot, Tolnait [Tolnai Világlapja] és Érdekeset [Érdekes Újság] kapunk. Mint tudtunkra adják, az ajándék legnagyobb részét Szeged város közönsége küldte, lelkesen megéljenezzük őket, csak az a kár, hogy nagyon messze vannak tőlünk, nem hallják.”
Hősünk húsvétvasárnapja már éjfélkor elkezdődött: egy idősebb katona jött be a barakkba, aki nagy hangon boldog húsvéti ünnepeket kívánt – csak néhány cigarettával és egy kupa borral sikerült elcsitítani. De hajnali 3-kor vége szakadt az alvásnak:
„Kívülről cigányzene hallatszik, s éneklés, az Egy vasárnap délután-t húzatja valaki. Megtudjuk hamarosan, hogy ki: a kis Nagy Jancsi őrmester. Megzörgeti az ajtót […] be akar jönni, dörömböl. A fegyvermester végre kinyitja neki az ajtót. Bejön a kis Nagy, szemébe vágva a sapkája, látjuk, hogy részeg. Kezében egy csajka tele vízzel, mellyel boldog húsvéti ünnepeket kívánva úgy végigönt fekvő helyünkön bennünket, hogy ingünk, gatyánk, ágyunk csuromvizes lesz […] bejönnek a cigányok, hegedülnek, bor kerül az asztalra, a kis Nagy egy nagy fazék töpörtőt hoz, eszünk, iszunk, mulatunk reggel 5 óráig, akkor a két cigány elkíséri a kis Nagyot, ki megy a többi ismerőseit felkölteni. A két cigány Diendorfernél, s az I. Baon [zászlóalj] tiszti étkezdéjében volt húsvétot köszönteni, s úgy kerültek hazatérésük közben ide is. Nem hiszem, hogy megbánják, a kis Nagytól biztosan több lóvét kapnak, mint Diendorfertől, az enni-inni valót nem is számítva.”
A nap további része is ünnepi hangulatban telt, tábori misére is sor került:
„Visszatérve a századhoz ½ 9-kor misére megyünk a pionir Komp. [utászszázad] melletti rétségre. Az egész ezred, az összes katolikus tisztek ott vannak, mise alatt a Regimentsmusik [ezredzenekar] játszik, utána a pap beszél.”
De a további ünneplés bukni látszik a 19 esztendős fiatalember számára, hiszen a szolgálat – szolgálat… Hacsak nincs „kiskapu” és – ha nem is ingyen – egy bevállalós bajtárs:
„Bárhogy kérem is, zugsf. [szakaszvezető] Szabó engem jelöl ki a zugból [szakaszból] naposnak, már majdnem úgy van, hogy nem sikerül elmennem Edéhez, de gfrt. [őrvezető] Makaival sikerült megalkudnom, hogy négy kis üveg rumért, a liebes gabesz cigarettadohányért, egy kenyérért, a mai menázsiért és fasszolásért átveszi tőlem este 10 óráig a szolgálatot. Hát bizony nagy ár, de tekintve, hogy húsvét napjáról van szó, megérte. ½ 12-kor már Edénél is vagyok. Az ebéd disznópaprikás és lekváros tészta, utána sört iszunk. Délután alszunk, majd beszélgetünk, s a barakk előtt sütkérezünk. A fronton nagy csend van.
Vacsora este 7-kor van, marhapaprikás krumplival, utána bor és feketekávé. Vacsora után kedélyesen beszélgetünk, majd énekelünk, Forgó Geri bácsi hegedűn játszik. Közben besötétedik, mi eszembe juttatja a szolgálatot. A pompásan eltöltött húsvét után ismét a szomorú robot következik.”
És a háború folytatódott tovább.
*A cikk megírásának alapjául szolgáló kötet: Pintér Tamás szerk.: Iskolapadból a pokolba. Kókay László doberdói naplója. Szeged, 2018.