Az 1934-es marseille-i merénylet a magyarországi napilapok hasábjain
1934. október 9-én Vladimir Georgiev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele. A merényletet a macedón ORIM és a horvát usztasamozgalmak szövetkezésével alakult Tett Propagandája elnevezésű csoport kötelékébe tartozó terroristák szervezték meg. A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország érintettsége felvetődött, amelyek közvetve vagy közvetlenül támogatták a merénylet végrehajtóit, mindenekelőtt Olaszországra és Magyarországra terelődött a figyelem. I. Sándor halála újból kiélezte a szerb–horvát ellentéteket, és mély válságba taszította a királyi diktatúra rendszerét. A történések a délvidéki magyarságra is nagy hatással voltak, ugyanis a merényletet követően magyarellenes kilengésekre is sor került Jugoszláviában, ami 1934 decemberében több ezer délvidéki magyar kiutasításában csúcsosodott ki.
Így a marseille-i merénylet mind a Jugoszláv Királyság, mind a délvidéki magyarság történetében jelentős fordulópont. Írásunkban ezt az eseményt idézzük fel, olyan neves korabeli magyar napilapok segítségével, mint Az Est, a 8 Órai Újság, a Pesti Hírlap, a Pesti Napló, az Újság és a Népszava. Ezen lapok írásaiból olyan kérdésekre kapunk választ, hogy miképp fogadták a merénylet hírét a magyar és a jugoszláv fővárosban, hogyan kommentálták a véres eseményeket a magyar publicisták, és Jugoszlávia mely területein voltak zavargások a merénylet után.
1914 KÍSÉRTETE 1934-BEN
A marseille-i merényletnek a magyarországi országos napilapok kiemelt figyelmet szenteltek. Mindegyik a címlapon közölte I. Sándor király és Louis Barthou francia külügyminiszter halálhírét, és több oldalon keresztül foglalkozott a merénylet körülményeivel. A francia kikötővárosban történteket a magyar olvasóközönség is nagy érdeklődéssel kísérte, hiszen jelentős európai történelmi eseményről volt szó. A Pesti Hírlap 1934. október 10-ei számában olvashatunk is egy beszámolót arról, hogy Budapesten hogyan fogadták a polgárok a merénylet hírét.
„Délután öt óra. A Pesti Hírlap kiadóhivatalának kirakatai előtt a sporteredményeket olvassa néhány járókelő… a véres spanyol forradalom híreit… a mindennap kisebb-nagyobb szenzációit. És egyszerre – alig valamivel öt óra után – kiragasztják a marseillei események első hírét: Merénylet a szerb király ellen… a tíz emberből húsz, a húszból száz lesz, alig negyedóra és már hatalmas tömeg szorong a járdán és mohón olvassa a híreket, türelmetlen türelemmel várja a fejleményeket jelentő újabb plakátokat.
A városon úgyszólván pillanatok alatt végigfut a hír, amelyben – érdekes megfigyelni – senki sem hisz, amíg maga is el nem olvassa a kiragasztott jelentéseket. Ismerősök és ismeretlenek egymást faggatják, a kávéházakban csoportosulások” – írták a budapesti napilapban.
Ugyanebben a lapszámban található egy másik beszámoló is, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy a Jugoszláv Királyság fővárosában milyen visszhangja volt az ország uralkodója halálhírének. Ezen írás tanúsága szerint a királyi diktatúra cenzúrája igyekezett a merénylet hírét visszatartani az állampolgárok elől.
„Sándor király meggyilkolásának hírét ma este hét óráig még nem tették közzé hivatalosan a jugoszláv fővárosban. A belgrádi lakosság a budapesti rádióból tudta meg a hírt. A hivatalos hírszolgálati iroda az érdeklődők telefonhívására szünet nélkül azt a sztereotip választ adja, hogy a belgrádi kormánynak »nincsenek hivatalos értesülései«. A főváros lakossága az utcákon tolong s hellyel-közzel zajos tüntetések vannak, mert a közönség tudni akarja a valóságot. A belgrádi lapok szerkesztőségei is utasítást kaptak, hogy a hivatalos jelentés közzétételéig ne adjanak senkinek sem információkat a marseillei gyilkosságról” – olvashatjuk a Pesti Hírlapban.
Egyes magyarországi lapok a hírközlés mellett egy-egy címlapon közölt vezércikkel is kommentálták az eseményeket. Az Est című neves budapesti politikai napilap október 11-ei számában Két ravatal címmel jelent meg írás a merényletről. A vezércikkben utaltak Engelbert Dollfussnak, Ausztria kancellárjának meggyilkolására, akit osztrák nácik az 1934. július 25-ei sikertelen puccskísérletük során lőttek le, valamint a forrongó spanyolországi belpolitikai helyzetre, amely megelőzte a polgárháborút. Hozzátették, hogy a gyilkosság sosem lehet a politika eszköze.
„És soha, soha nem lehet elfogadni, magyar ember nem fogadta el politikának – a bűnt, érvnek: a bombát, a magyar lélek irtózattal, utálattal és felháborodással fordult el mindenha, mindenféle merénylettől. 1914… száll most talán a suttogó rémület. 1914… suttogták a katasztrófa dátumát, keltét a Dollfuss meggyilkolása után is. De nem, ez nem 1914. Már csak azért sem 1914, mert közben volt – 1914. Mert átéltük ezt az 1914-et és mindazt, ami 1914-gyel, egy világ temetkezési menetével megindult. A marseillei tragédia, a maga irtózatos méreteiben, nem csak azt tárja fel, milyen tébolyult világ ez – de azt is, hogy milyen közel vannak az emberek egymáshoz, a részvét egységében – a részvét, az emberiség és tisztesség Páneurópájában. Európa beteg, de a jog és az igazság és a béke be tudja és be fogja hegeszteni minden sebét” – áll Az Est vezércikkében.
A Népszava, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt központi közlönye, szintén az október 11-ei számában közölt vezércikket a merényletről. Ebben ugyancsak a szarajevói és a marseille-i merénylet között vontak párhuzamot, hozzátéve, lényeges különbség az, hogy ez utóbbi esetében „minden állam népe a legnagyobb határozottsággal tiltakozik a háborús gondolat ellen”. Ezután reményüket fejezték ki, hogy a franciaországi események nem akasztják meg az európai békefolyamatokat.
„Ma még nem teljesen tisztázottak ennek a merényletnek indítóokai. Bizonyos azonban, hogy Európának nincsen olyan kormánya, amely ilyen elvetemült eszközökkel akarná politikai céljait elősegíteni és éppen ezért remélhető, hogy a macedónok politikai gyilkossága nem okoz olyan bonyodalmat, amely megnehezíti az amúgy is ínségben szenvedő népek gazdasági helyzetét és hátráltatja a békés kibontakozást.
A meggyilkolt jugoszláv király azért indult Párizsba, hogy tárgyaljon a francia külügyminiszterrel az európai politika kérdéseiről és nemcsak Franciaországban, hanem másutt is azt várták ettől a tárgyalástól, hogy nyomában enyhülni fog az olasz–jugoszláv feszültség, és szorosabbá lehet zárni az európai béke biztonságát. Reméljük, hogy a véres gyilkosság csak hátráltatja, de nem teszi lehetetlenné a jugoszláv–olasz közeledést.
A megdöbbentő marseillei vérontás mint valami óriási véres fölkiáltójel rajzolódik föl Európa sötétbe borult égboltozatára, figyelmeztetésül mindenkinek: vessétek el magatoktól a gyilkos fegyvereket, nyissatok utat a szabadság és demokrácia felé, amely egyedül mentheti meg Európát a háborútól és Európa népeit a gazdasági és szociális pusztulástól” – állt a Népszava vezércikkében.
ZAVARGÁSOK JUGOSZLÁVIÁBAN
A magyarországi lapokban a merénylet eseményei mellett arról is olvashatunk, hogy a jugoszláv király halála után a délszláv állam több pontján zavargásokra került sor. Ezeken főleg a szerb–horvát és a szerb–olasz ellentétek újultak ki. A 8 Órai Újság október 13-ai száma például a címlapon a következőt közölte:
„A Daily Mail zágrábi levelezője Szarajevóból érkező utasoktól értesül, hogy az ottani postahivatalban bomba robbant fel, amely két embert megölt. Később a csőcselék megtámadta a katolikus szemináriumot.”
A rövid hír alatt pedig egy angol lap kommentárját ismertette a jugoszláviai eseményekről:
„A Daily Express vezércikke írja: Sándor király össze akarta gyúrni országa három főalkotóelemét, eltörölte a régi faji határokat, kilenc tartományra szabdalta az országot, feloszlatta az összes politikai pártokat. Ilymódon akarta összeforrasztani népét, azonban a saját politikája áldozata lett. A horvátok a régi osztrák–magyar monarchia hadseregének legjobb katonái voltak és a legnagyobb készséggel harcoltak a világháborúban az osztrákok oldalán. A horvátok, amióta Sándor király elkobozta nemzeti szabadságaikat, nagyon sajnálták, hogy az osztrák–magyar birodalmat felszámolták” – írták a kommentárban, majd összefoglalták a brit külpolitika legfőbb dilemmáját a jugoszláv válsággal kapcsolatban: „Az idegen beavatkozás Jugoszlávia ügyeibe minden bizonnyal háborút idézne elő, viszont ha magukra hagyják a jugoszlávokat, valószínűleg maguk fogják darabokra zúzni mai országukat. Angliának semmi esetre sem kell beavatkozni.”
A Pesti Napló október 13-ai számában A jugoszláviai zavargások címmel a Magyar Távirati Iroda hírét közölték, amelyben további részletekkel szolgáltak a délszláv államban történt rendbontásokról.
„Sándor király halálának hírét a főváros lakossága méltóságteljes nyugalommal fogadta, azonban egyes vidéki városokban különböző zavargások voltak. A legsúlyosabb kilengések Szarajevóban történtek, ahol beverték az olasz konzulátusnak, valamint Sárics érsek palotájának ablakait, majd benyomultak a különböző katolikus egyesületekbe, ahol elpusztították a bútorzatot. A tüntetők általában azokon a helyeken romboltak, ahol horvátok, tehát katolikusok szoktak összejönni. Laibachban szintén tüntetések voltak, amelyek során az ottani olasz konzulátus titkárát tettleg bántalmazták. Zavargások voltak továbbá Zágrábban is. A zavargásokat nem az ott letelepedett régi lakosok, hanem a különböző szerb pravoszláv hazafias egyesületek később odaköltözött tagjai rendezték.
Jugoszlávia nyugati részein a tüntetéseknek kifejezetten olasz-, illetőleg horvátellenes jellegük volt.”
Az Újság szintén október 13-ai számban pedig arról tájékoztatta az olvasókat, hogy a zavargások a magyarlakta területet sem kerülték el, ahol szerb nacionalisták magyar és zsidó polgárokat inzultáltak.
„Ellenőrizhetetlen hírek szerint a Vajdaság egyes városaiban is fordultak elő kilengések.
Így állítólag Szabadkán az ottani egyetemi hallgatókból alakult szerb hazafias egyesület tagjai benyomultak néhány zsidó és magyar lakásba, ott különböző károkat okoztak, a ház lakóit bántalmazták és különösen a rádiókészülékeket törték össze.
Pops dr., a belgrádi zsidó hitközség elnöke, aki egyben a jugoszláviai hitközségek szövetségének elnöke is, csütörtökön megjelent a belügyminisztériumban és megkérdezte, megfelel-e a valóságnak a Vremenek az a híre, amely szerint a marseillei gyilkos zsidó. A belügyminisztériumban közölték Pops dr.-ral, hogy a hír nem igaz” – írták az Újságban.
A merénylet következményeképp a délvidéki magyarságot később, 1934 decemberében érték súlyos retorziók, amikor is több ezer délvidéki magyart utasítottak ki az országból, és küldtek át Magyarországra.