Závodszki Ferenc 1894. január 10-én született a Torontál vármegyéhez tartozó Csókán, Závodszki Ferenc és Kamrás Ágota második gyermekeként: a házaspárnak hat gyermeke, két fiú és négy leány érte meg a felnőttkort.
Nagybátyjuk, Závodszki János Szegeden, a Délibáb u. 37.-ben lakott – az utca 1948 óta Tisza Lajos nevét viseli –, és úri szabóként kereste a kenyerét. Ferenc nála tanulta a szabómesterséget, míg öccse, István – szintén Szegeden – cipésznek tanult. Inasévei alatt Ferenc ismeretséget kötött egy MÁV-tisztviselő leányával, Kiri Rozáliával. Az udvarlás eljegyzéshez vezetett, és a fiatalok már az esküvőjükre készülődtek. Ferencnek azonban még előbb le kellett szolgálnia a katonaidejét: 1913 októberében bevonult a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezredhez.
Az első világháborúban küzdő szegedi gyalogezred elődje 1851-ben alakult meg, az alakulat hadkiegészítési területét 1853-tól Szeged és környéke képezte. Első jelentősebb bevetése Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjában való részvétele volt. Az ezred Mars téri laktanyája 1882-ben épült meg, ettől kezdve a 46-os gyalogezred Szeged „háziezredének” számított.
Az 1910-es évek elején a cs. és kir. 46. gyalogezred hadkiegészítési kerületéhez tartozott Szeged és Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város és Makó rendezett tanácsú város mellett még Csanád vármegye Központi járása, Csongrád vármegye Tiszáninneni és Csongrádi járása, valamint Torontál vármegye Nagyszentmiklósi és Törökkanizsai járása, ahová Csóka is tartozott.
Az ezredet hadrendileg a cs. és kir. VII. (temesvári) hadtest 17. (nagyváradi) hadosztályába, annak 34. (aradi) gyalogdandárjába sorolták. Kivételt képezett a kikülönített III. zászlóalj, amely a cs. és kir. XVI. (zárai) hadtest 18. (mosztári) hegyi hadosztályába, annak 5. (nevesinjei) hegyi dandárjába tartozott, és a hercegovinai Avtovacon állomásozott.
A háború elején az ezred egy hónapra Torontál vármegye déli részére, a szerb határon fekvő Pancsova (ma: Pančevo, Szerbia) környékére került: határbiztosítást látott el, de harcba nem keveredett. Az orosz hadüzenetet követően a 46-osokat rövidesen az északi hadszíntérre szállították.
1915. május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. A svájci határtól az Adriáig 600 kilométer hosszúságú front nyílt meg. A hadszíntér egyik stratégiai fontosságú pontját a Doberdó-fennsík képezte, amelynek védelmében a szegedi 46-osok soraiban Závodszki Ferenc gyalogos is részt vett.
A katonák nyolc-tíz napot töltöttek az első vonalban, ezt követően leváltották őket, és pihenőre vonultak, tartalékba kerültek. 1915 júliusára a Doberdót védelmező osztrák–magyar katonák létszáma meghaladta a hetvenötezer főt, és az elhelyezési lehetőségek szűkösnek bizonyultak. Ezért József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka a Komeni-fennsíkon, a Lokvica település melletti, Segeti néven ismert területen egy állandó, legalább ötezer ember befogadására alkalmas tábor létrehozását rendelte el. 1915 végére utakat alakítottak ki, a barakkok mellett kőépületeket is emeltek, és megoldották a vízellátást. A táborban segélyhelyet, fürdőket létesítettek, a lelki feltöltődést kápolna szolgálta, a mozi és kávéház pedig a megfáradt harcosok kényelmét és kikapcsolódását. A fennmaradt fotó tanúsága szerint Závodszki Ferenc a segeti táborban bajtársainak egyenruháit javítva tudta művelni szakmáját.
Az olaszok által 1915 júniusa és 1916 augusztusa között indított hat nagy támadásban, isonzói csatában a legsúlyosabb harcok rendre a Doberdó birtoklásáért és Görz elfoglalásáért folytak. Ezekben a harcokban olasz részről kétszázharminckétezer, osztrák–magyar részről pedig százhatvannyolcezer főt tett ki az emberveszteség. A szegedi 46-osok a Doberdó 1916. augusztus 9-ei – a 6. isonzói csata során bekövetkezett – kiürítéséig hősiesen harcoltak a karszton, és ezt követően is az olasz hadszíntéren maradtak.
Ferenc a harctérről is tartotta a kapcsolatot menyasszonyával, ám a lány váratlanul, feltehetően a spanyolnátha szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban 1918 szeptemberének végén elhunyt. A katona néhány nappal később érkezett haza szabadságra. Az elhunyt Rozália családja annak unokahúgát, az árva Székely Juliannát kérte fel, hogy kalauzolja el Ferencet menyasszonya sírjához.
Az életnek mennie kellett tovább: Ferenc megkérte Julianna kezét, aki igent mondott. 1918. október 5-én házasodtak össze Szegeden, ahol Ferencnek a Csuka u. 31/A szám alatt volt bejelentett lakása. A katona három nap múlva visszatért ezredéhez.
A 46-os gyalogezred 1918 novemberében érkezett vissza Szegedre. Ferenc a Károly-csapatkereszt birtokában szerelt le. Feleségével nem maradtak Szegeden, hanem visszatértek az akkor már megszállás alatt lévő Csókára, és itt élték le életüket: Ferenc 1972-ben, Julianna pedig 1979-ben hunyt el.
*A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Csonti Istvánnak.