Valamikor az iskolai kirándulásokkal bejártuk az egész országot. Szemet szúrt, hogy minden valamirevaló város felett ott magasodik egy vár. Szabadkán sajnos ez hiányzott. Gyötört is emiatt a sárga irigység. Miként maradtunk ki a várépítők sorából, erre sokáig nem találtam választ, mert a gimnáziumban egy szót sem hallottunk a város múltjáról, az újvidéki egyetemen pedig még ennél is kevesebbet. Ami a város múltját illeti, teljesen tudatlanul kerültem a műemlékvédelmi intézetbe. Itt aztán volt mit pótolni. Kötelező olvasmányként első nap a kezembe nyomták Iványi István várostörténetét. Itt olvastam először arról, hogy nálunk mégiscsak volt egy középkorban épült vár. Igaz, nem olyan méretes, mint Péterváradon, Belgrádban vagy Budapesten. Sokkal szerényebb, a korabeliek inkább kastélynak, mintsem várnak nevezték. Végre megnyugodtam, mégsem mi vagyunk Európa legnagyobb faluja. Iványi csak a kezdet volt, sorra következtek az újabb és újabb szerzők, majd a levéltári kutatásokkal kikerekítve lassan összeállt egy kép a valamikori kastélyról.
Történetünk valahol a Noé utáni időkben kezdődik, amikor még a rómaiak voltak a világ urai. Bármennyire is hatalmasak voltak, sohasem foglalták el a nomád népek által lakott Duna–Tisza közét. Békeidőkben átjártak területükön, utat törve a mai Dunaszekcső és Szeged között. A birodalom összeomlott, de az út járható maradt a középkor folyamán is. Ezekben az időkben az erdélyi bányákat kapcsolta össze a Keleti-Alpok térségével. Főleg a böszörményekkel azonos kaliz (khorezmi) mohamedánok használták, akik az Árpád-háziak alatt kezükben tartották az ország kereskedelmét és pénzügyeit. A Kaliz út elnevezés innen ragadt rá.
Szabadka a Kaliz út mentén, Szegedtől egynapi járásra alakult ki, ahol a kereskedőkaravánoknak egy lápos vízfolyást kellett leküzdeniük. Az itt használt átjáró – esetleg híd – lett az a vonzerő, amely elősegítette a település kialakulását. Ennek pontos idejét nem ismerjük. Szabadka létezését csak 1391-től tudjuk folyamatosan követni. Ezek az iratok leginkább periratok, magáról a településről és annak kinézetéről sajnos nem szolgálnak adatokkal.
Bizánc legyengülése után az Oszmán Birodalom megerősödéséig Magyarországot délről nem fenyegette komolyabb veszély. Szerbia leigázása után a törökök elérték a Duna vonalát, és 1391-től mind sűrűbben törtek be Magyarország területére. Az uralkodók kénytelenek voltak megerősíteni a déli határokat. Várak láncolatát építették ki a Duna és a Száva mentén, majd mind mélyebben az ország belsejében. Mátyás király uralkodása alatt (1458–1490) már akkora volt a veszély, hogy Szabadka, Zombor, Bartány és Küllőd megerősítésével egy harmadik védvonal emelésére is rákényszerültek.
A szabadkai várat dengelegi Pongrácz János, a déli végek parancsnoka emeltette 1470-ben. Az erről tanúskodó tábla még az 1700-as évek elején is ott díszelgett az épület bejárata felett. Szabadka Buda eleste után, 1541-ben került török kézre. A török összeírások 1545 és 1590 között átlagosan 50-60 katonát jegyeznek a szabadkai kastélyban. Az adózó lakosság száma is ingadozik, 1570-ben 5 adózó családfőt jegyeznek magában a városban, nyolc évvel később a számuk 48-ra emelkedik, 1580-ban 49-en, tíz évvel később pedig 63-an vannak. Több adatot a katonaságra és a lakosságra sajnos nem találtam. Az évszámokat követve szembetűnik, hogy az adminisztráció az 1600-as évekig rendszeresen működött, később már megindul a hanyatlás, és nem tud újabb adatokkal szolgálni.
A vár és a település első leírása Evlia Cselebi török utazó tollából származik. Írónk saját leírása szerint Konstantinápolyban született 1611. március 25-én. Apja, Dervis Mehmed Zilli az udvari aranyművesek felügyelője volt. Anyja nevét sehol sem említi, a kaukázusi Abaza nemzetségből származott, nővére volt az igen befolyásos Melek Ahmed pasának, aki egy ideig a nagyvezíri állást is betöltötte. Cselebi a pasa kíséretében összejárta a hadszíntereket, emellett mint a nagyvezír bizalmi embere diplomáciai megbízásokat is kapott. A hadsereggel való utazgatásai és a gyakori diplomáciai küldetései alkalmat adtak neki idegen vidékek és népek megismerésére. Magyarországot és Erdélyt 1660-tól 1666-ig járta be. Utazásait tíz kötetben gyűjtötte össze. A 7. kötetben találjuk a Szabadkára vonatkozó leírást a keleti íróknál szinte kötelező túlzásokkal, amelyek nemcsak a családtörténetre, hanem az egész műre jellemzők. Magunknak kell eldöntenünk, hogy hol is van a hihetőség határa. Utazónk eredeti nevét sajnos nem ismerjük. A cselebi valójában cím, amely írni, olvasni tudó művelt embert jelent. Az evlia jelentése pedig szent, istenfélő. A műnek több fordítása is van. Én Vass Előd turkológus 1990-es fordítását használtam fel, amelyet Magyar László levéltáros felkérésére készített az Üzenet című folyóirat számára.
A szobocskai palánk leírása. Szobocskának is mondják és Szoboszkának is írják, de igazi alapítójának, Bocskai hercegnek építkezésével nevezik így. Ő a szerb bánok egyik kimagasló hercege volt. Jelenleg a velencei vilajetben, Bolgárországban, Boszniában szerb és horvát nyelven e rím hallatszik a dal helyén: „Davori davorimo Bocskai Marko bospo” – s ez Bocskai bán dala.
Ezután a 932. évben Gazi Szüleyman Hán elfoglalta a palánkot. Majd az 1002. évben, harmadik Szultán Murad Hán korában a hitetlen feslett magyarok nagy dühösséggel ostromolva lépésről lépésre a harc vasát forgatták. A belső bezárva lévő Mohamed népe a minaret körerkélyéről látván, hogy oldalról sincs segély, egy éjjel valamennyien összegyűlvén, minden népet és családot az utazásra képesek közül, a szegényeket és gyengéket is koronként magukkal felugrasztva, készült. Aztán a hajnali mezőbe a vár kapuit megnyitották. A pokol tüzére való hitetlenek sertésként röfögve lefeküdtek, amikor a muzulmánok „Allah, Allah” kiáltásokkal a hitetleneket megtámadták és kardra hányták őket, majd útra keltek. Kecskemét pusztán csatázva sok ezer hitetlent vágtak le. A hitharc népe és családja Buda vára előtti Pest várába békésen betért. Ám, Isten csodája! Szoboszka vára várnagyának egy jól fejlett kosa kimenekült a várból, s a katonák követésében nem tévedt el. Hozzájuk csatlakozva és velük együtt Pest várába érkezett. Ezután a hitetlenek elfoglalták Szobocska várát, s mondták: „A vár urai vagyunk!”
Az 1002. évben Szinán pasa a győri hadjáratba vonulva e Szobocska várát elfoglalta, amely a fent említett idő óta az iszlám birtokában van.
Jelenleg a szegedi szandzsák vámfelügyelősége és várnagya van. A 150 katonája éjjel-nappal harcban áll a közép-magyarországiakkal. Mivel Leopold magyar király azt a várat királyi birtoknak tartja, s minden alkalmat, hogy ezen várért katona-hitetlenjeit elküldje csatázni. De Isten akaratából üres kézzel távoznak, mert az erőd népe bátor és büszke emberekből áll. Buda és Eger janicsárjainak itt szerdárja és helyettes bírája, vásári felügyelője, várszedője, kincstári pénzügyi biztosa, fejadórovója és építészeti felügyelője van.
A vár egy széles mező közepén helyezkedik el, a nyugati oldalán egy kis tó található, amelyből ízletes halakat lehet fogni. Szoboszka vára ezen tó partján van, s a belső várhoz tartozik egy magas Seddádi téglaépítésű kis vár, s belsejében negyven legénységi ház és egy dzsámi áll. Azonban a mezővárosa erős, töltött vesszőfonásokból épült palánk összesen 140 náddal és sással fedett háza igen tetszetős. Azonban sok kert és szőlő található.
Szabadka ma is létező földrajzi fogalom Rimaszombat, szlovákul Rimavská Sobota határában. Rimaszombat ma egy 25 000 lakosú város Szlovákia déli részén, a Rima folyó partján. A törökök 1553-ban foglalták el, és a város határában, a Rima folyó egyik szigetén palánkvárat emeltek. A palánkvár neve magyarul Szabadka vagy törökül Szobocska volt.
Mint látjuk, az útleírásban szereplő szegedi szandzsákbeli Szabadkának volt egy felvidéki hasonló nevű párja. Igaz, Cselebi korában már több mint fél évszázada romokban hevert, a szövegben említett ostrom következményeként, de az ott élők emlékezetében még elevenen élt. Utazónk Fülek környékén járva ezeket az emlékeket gyűjtötte be. Évekkel később ezeket a feljegyzéseket valószínűleg nem tudta egy meglévő településhez sem kötni, ezért az azonos nevű bácskai Szabadkához tartozónak vélte. A felvidéki Szabadka 1593-ban lefolyt várostroma a korabeli krónikákban és a tizenöt éves háborúval foglalkozó szakirodalomban is bőven szerepel. A délvidéki településsel kapcsolatban, amely ekkor mélyen a török hátországban volt, hadi eseményekről ebben az időben sehol nem találtam feljegyzést.
A másik zavaró körülmény Bocskai István említése. Bocskai Habsburgok elleni mozgalmának központja Erdélyben és a Felvidéken volt. Hatvan évvel később, amikor Cselebi arra járt, az ottani emberek emlékezetében még elevenen élhetett. Dalokat is énekelhettek róla. Felszabadító harca a török hódoltság területére nem terjedt ki. A török hátországban fekvő Bácskába nehezen juthatott el a híre, nemhogy az egész Balkánon szerbül és horvátul énekeltek volna róla. Szobocska és Bocskai neve szépen összecseng, ezt a fürge észjárású Cselebi is észrevette, és egy történetet kerekített belőle. Bocskainak a nevét írónk Istvánról Markóra cserélte. A különböző európai rangokat és titulusokat is Cselebi egész művében rendszeresen keveri, különösebb odafigyelés nélkül dobálózik velük, ez történt ebbe az esetben is.
Két érdekes mozzanat van még a szövegben. Az egyik, hogy az ostromoltak északnak, Pestre menekültek, a támadás irányával szemben, nem pedig Szegedre vagy Péterváradra, amelyek a legközelebbi, török kézen lévő várak voltak, ami feltevésünket támasztja alá. A másik, amely pedig hipotézisüket gyengíti, hogy megemlíti a menekülés útvonalában Kecskemétet, amely kizárja Felvidéket.
A szöveg második része megítélésem szerint teljes egészében a bácskai Szabadkára vonatkozik. A felvidéki névrokonról nem szólhat, mert az 1593-ban az ostrom alatt vagy után leégett, ezek után nem lett felújítva, így utazónk nem is láthatta. Összehasonlítva a gyér forrásokkal, Cselebi leírása, ha eltekintünk a nála megszokott túlzásoktól, beleillik a településről alkotott képbe.
Cselebi leírása magáról a várról és környékéről keveset mond el. Ha jól értelmezzük, két részből állt, egy belső és egy külső városból, arról azonban, hogy mi határolta a két városrészt, egy szót sem ír. A belső város részeként említ egy téglaépítésű, kis alapterületű, magas várat, amelynek létezését későbbi kutatások egyértelműen bizonyították. A vár, amelyet még Mátyás király idejében építettek, valóban kis méretű volt, egy 18. században készült alaprajz és a mai napig látható falmaradványok tanúsága szerint alapja körülbelül 18×18 méterre tehető, míg magassága 15 méter körül mozgott. A törökök kiűzése után, az 1720-as években egyes részeit lebontották. A megmaradt falakat felhasználva épült meg a mai ferences templom őse. A templom falaiban ma is fellelhetők a vár maradványai. A dzsámi és a legénységi házak létéről nem tudunk semmit, írásos forrás nem bizonyítja létezésüket. Egy esetleges ásatás mozdíthatná el ezt a kérdést a holtpontról. A vár egy tó partján feküdt, csakhogy a később Rogina barának nevezett állóvíz nem nyugatról, hanem keletről határolta. Szerintem a tájolás Cselebi elírása, erre számtalan példa van az útleírásában. A terep konfigurációja is kizárja egy tó létezését a vártól nyugatra.
A vesszőből és földből épített palánk meglétét is igazolták a későbbi források. A várfal nyugaton a Dimitrije Tucović (Fürdő utca), északon pedig Žarko Zrenjanin utca vonalán húzódott. Keletről az említett tó határolta, délről pedig az ún. Kis- és a Nagykorzó vonalán futott végig.
Szabadka első látképét 1697-ben, a zentai csata után pár nappal, egy Spaar nevű német tiszt rajzolta meg. A sebtében készült tollrajz kevés értékelhető adattal szolgál a későbbi kutatók számára. A vár körvonalai egyértelműen felismerhetők, de pontos kinézete a rajz alapján nem rekonstruálható. A rendezett házak szőlőkkel és kertekkel, amelyekről Cselebi harminckét évvel korábban oly elismeréssel írt, még mindig szépen kivehetők.
A történész számára egy-egy új történelmi forrás fellelése mindig nagy öröm. Ebben az esetben ennek a fordítottja történt: egy meglévő írott emlékről bizonyítottuk be – igaz, csak részben –, hogy egyes részei nem Szabadka városáról szólnak.