Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól aludt. Reggel hat körül ébredt. Még evés előtt felhajtott egy fél deci pálinkát. Megreggelizett. Csípős kolbászt evett zöldpaprikával. Jólesett neki. Miután jóllakott, fogta magát és öltözött. Sanyi bácsihoz igyekezett, az utcai könyvkereskedőhöz. Lajos bácsi valamit venni akart. Kevés nyugdíjat kapott. Pedig egész életében dolgozott. Tíz órakor már az utcán járt. Nem messze volt Sanyi bácsi és a portékája… Amikor megérkezett a másik nyugdíjas öregemberhez, üdvözölte:
– Jó napot, Sanyi bácsi! Hogy van?
– Egész jól. S maga?
– Én is. A mi korunkban már az a lényeg…
– Milyen igaz! – mondta Sanyi bácsi majdnem nevetve.
– Szétnéznék!
– Csak nyugodtan.
– Most nem verseket, novellákat szeretnék olvasni… – mondta Lajos bá.
– Van bőven – mutatta a kezével Sanyi bácsi.
Lajos kiválasztott egyet. Sanyi bá közben rágyújtott.
– Maga még dohányzik? – kérdezte Lajos bá.
– Igen. Maga is, nem?
– Nem. Én leszoktam. Nem bírja a buksztárcám.
Sanyi bácsi kicsit még el is érzékenyült.
– De legalább a könyv olcsó – mondta Lajos bá bölcsen.
– Az a könyv csak háromkilencven forint.
– Na látja! És egy doboz cigaretta?
– Igaza van. De én nem bírom abbahagyni ezt – mondta Sanyi bácsi.
– Nekem muszáj volt. S nem is az egészség miatt. Anyagiak miatt. Kenyér is kell…
– Akkor megveszi azt a Móricz-kötetet?
– Igen. De én többet már nem cigizem. Ilyen világban, vagyis országban élünk…
Sanyi bácsi bólogatott. Lajos bá meg kifizette a könyvet. S elköszönt. Hazaérve már lihegett. Levetkőzött, és átadta magát a pihenésnek. A könyvet félretette. Megmosakodott, aztán vacsorázott. Este a könyvvel a kezében bújt ágyba. Most novellákat olvasott. Aztán eszébe jutott, hogy aznap miket beszélt Sanyi bácsival. Nem futja cigarettára – mondta magában.
Majd kiment a konyhába, s elővett egy régi szivart, ezt őrizgette magában… Meggyújtotta és elszívta. Szipkával. Majd miután elnyomta, azt mondta magában:
– Ez életem utolsó dohánya, szivarja! Egye fene! Majd ha eltemetnek, ez a szipka lesz a síromon…
S visszafeküdt, de már nem olvasott… Mélyen aludt, mint a téli álmát alvó medve.