Korona szerelem idején

Korona szerelem idején

Szerző: Gruik Ibolya: Szaarjevó, Óratorony

Sajnálom majd, ha minden határt lezárnak? Látni fogjuk mi még valaha egymást?

 

1992 márciusának illatát érzem.

  Szinte kitapintható a poszttraumatikus stressz szindróma.

  Grépfrút nagyságúak a pajzsmirigyek.

  Állok a boltban, üresek a polcok. Fogalmam sincs, mit kellene vennem arra az esetre, ha már nem lesz semmi. Mindent? Hogyan fizessem ki? Hová tegyem mindazt? Kellenek ezek nekem? Közben az agyam egy szeglete azt súgja, minél kevesebb levegőt vegyek lélegzetvételkor. Mintha azzal bármit is meggátolhatnék. Az agyam szegletével együtt mosolygok. Csak semmi pánik. Minden rendben van. Rendben lesz. Lesz. Átellenben velem a bolti kereskedőnő a polcra rakosgatja a vízforralókat. Előtte csészékkel teli doboz a csészealátét tányérokkal együtt. Mosópor nincs.

  Menekülhetnékem van. Borzalom. Főleg azért, mert az életemben nem másodszor történik, hogy valaki a mozgásszabadságomat korlátozza. A mozgásom korlátozásától pánikrohamom van. A bezárkózástól. Ettől kapok pánikrohamot. Ettől és még néhány dologtól. Amelyekre most gondolni sem tudok. Most nem. Arra gondoltam, hogy veszek… Mit? Mit? Miért jöttem? Hogy meggyőződjem, mégsem olyan borzasztó? Hol van az? Melyik polcon? Menekülhetnékem van.

  Borzalom. Borzadály.

  Csak találjam ki, hogy hová.

  Hová?

***

  Azt mondják, hogy az eszkimóknak a hóra egy tucat szavuk van.

  Azon gondolkodom, hogy borzalmasan unalmas vagyok. Korlátolt. Hülye.

  Nekem csak egy szavam van a magányra.

  És a félelem megesz, mint sötétben a moly a kötött gyapjúpulcsit.

***

  Fényre volt szükségem, ezért bekapcsoltam a televíziót. Azt a legegyszerűbb. Amikor már nem hiányzott, elindultam, hogy kikapcsoljam. És rájöttem, hogy ismerem azt a filmet. Azt, amelyik akkor vibrált, amikor fényre volt szükségem. Akkor is utáltam ezt a filmet, amikor először láttam. A moziban. Noná, hogy tovább nézem. Mazochista vagyok. Valamilyen veszettség jelent meg az emberek között (vírus), amely zombivá változtatja őket. Viszolygok a zombiktól, amin mindenki csak röhög. Ami egy kicsit sem csökkenti a félelmemet. Ebben a filmben gyorsak a zombik. Túl gyorsak. Átmásznak a falakon. Fejükkel törik be az ablakot, és bemennek a házba. A harapástól a fertőzöttségig húsz másodperc telik el. És kész. Pánikba esik a világ. A veszettség (akkor vírusként gondoltam rá, ezt most kerülöm) megállíthatatlanul terjed. Az utcán eszeveszett zombik rohangálnak. Mindenkibe beleharapnak, aki elébük kerül. Az önkiszolgálóban megvadult emberek ölik egymást egy borsókonzervért. Kiürülnek a gyógyszertárak. Nehéz eldönteni, kik a rosszabbak – az emberek vagy a zombik. Brad Pitt a családját kivezeti ebből a káoszból a biztonságba. Elmennek, és megtalálják az ellenszert. Visszatér. Megígéri. Nem sokkal azelőtt ragasztószalaggal erősített egy konyhakést a partvisra, hogy azzal harcoljon a zombik ellen. Pánikhangulatomban arra gondolok, hogy az én partvisom olyan modernebb fajtájú, amelynek nem levehető a feje. Te hülye tyúk, ébredek rá, most te mire ragasztod a nagykést. Ha van egyáltalán ragasztószalagod. Ha a gyerekek nem használták el. Te hülye, fut át az agyamon, miért nem vigyázol az ilyen dolgokra. Fontos, hogy legyen a háznál ragasztószalag. Holnap már veszel is ragasztószalagot. És a legolcsóbb fajta partvisból is egyet. Erre gondolok. Nem hagyom kimenni a fejemből azt, ami valójában a legjobban elborzaszt.

  Az, hogy nekem csak egy szavam van a magányra.

  Az a néhány száz kilométer.

  Az, hogy nekem senki nem ígéri a visszatérést. Ki is lehetne?

  Az, hogy magam vagyok.

  Nem alszom egész éjszaka. Még amikor kikapcsolom a televíziót, akkor is villog. A lecsukott szemhéjam mögött villog.

  A magányra csak egy szó van.

  Kávézás közben, a filmet követő napon, a barátaimat szórakoztatom az álmatlan éjszakámról mesélve. Nevetünk. Vettél ragasztószalagot? – kérdezik. Nem, válaszolom. Semmit sem vettem. A nevetés elrejti a félelmet. A nevetés elrejti a gondolatot. A nevetés elrejti a molyt, amely a sötétben téged rág, mint egy gyapjúpulcsit.

  Jót nevettünk.

  Öt nappal később elkezdődött az őrület.

***

  Anya, fél kiló pattogatni való kukoricát vettél.

  Tudom.

  Minek?

  Ha már nem lesz majd se kenyér, se kalács…

***

  Reggel nyolckor isszuk a kávét. Rejtegetjük egymás elől a gondolatainkat. Ez csak egy szokásos reggeli kávé. Így néz az ki. Nem megszokott dolog, hogy a reggeli kávé közben felhívjuk a határőrséget. Lezseren. Nem akarjuk, hogy szokatlan dolognak tűnjön. Jó reggelt. Nyitva vannak a határátkelők? Átmehetünk? Köszönöm. Tíz másodperces beszélgetés és két hivatalos igen válasz.

  Mintegy kitérő. Megkérdeztél, bedobhatom ezeket a dolgokat a hátizsákodba. Amíg bedobom, igyekszem úgy sírni, hogy ne halld. Ez mindenféleképp nehéz. Nem kell a dolgokat még jobban nehezíteni. Hosszú, belső, teljesen hangtalan értekezésünket követően jólesik a néma éj, mindketten felfogtuk, hogy te reggel elmész. És én nem megyek veled. Te nem maradhatsz. Én nem mehetek. Két ház háromszáz kilométer távolságra. Két élet háromszáz kilométernyire. Két kötelezettség és hivatás, megfontolás és kényszerkészlet. És kibaszott háromszáz kilométer. Közben egy határral.

  Azt mondod, hogy minden rendben lesz, mint aki el is hiszi ezt. Én is bólogatok, mint aki azt neked el is hiszi. Milyen szép is lenne, ha elhihetnénk, hogy ez is csak egy a szokásos búcsúzásaink közül, amelyhez már hozzászoktunk. Néhány nap múlva autóba ülök, és megyek. Vagy te ülsz autóba, és jössz. És néhány napra együtt leszünk, nem függünk az internet sebességétől, sem a minőségétől. Minden rendben lesz. Túl leszünk ezen néhány nap múlva. Ennek a járványnak az őrületén. Milyen hülye voltam. Nem szabad senkit sem megkérdeznem, hogy ilyen hülye vagyok-e most is. Meglehet, hogy most másodszor az életben ilyen hülye vagyok? Sajnálni fogom majd, ha jelentik, hogy minden határt lezártak? Fogunk mi még valaha is találkozni?

  Kilenckor kopogsz az ablakon. Miután könnyeimet lenyelem, és gyorsan megtörlöm a szemem, kinyitom. Átnyújtasz egy doboz bonbont, amit szeretek, és amit ott találtál az autóban. És jár a motorja, amivel még egyszer visszajöttél. Először jöttél vissza, hogy megfogd a kezem, és azt mondd – hamarosan találkozunk.

  Negyed tízkor elhalt a motor zúgása.

  A csöndben a moly rág, mint a gyapjúpulcsit.

  Néhány óra múltán megjött az üzenet, hogy átértél a határon.

  Néhány óra múlva nincsenek már könnyek.

  Ez nem szerelem a korona idején. Ez korona a szerelem idején.

  Fekszem az ágyon a gyerekekkel, és azért imádkozom, hogy ne fogjam fel, mennyire hülye vagyok.

***

  Azt mondják, hogy az eszkimóknak a hóra egy tucat szavuk van.

  Nekem csak egy szavam van a magányra.

  A hálószoba sötétjében szavakat találok ki.

  És… Semmi…

  Csak a félelem.

***

  1992 márciusának illatát érzem.

  És a pattogatott kukoricáét.

  És a poszttraumatikus stressz szindrómáét.

  A sötétben egy moly.

                                                                                                                                                                              Szarajevó, 2020. III. 20.

                                                                                                                                                                                                                 Fordította: Juhász Attila

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...