„Magyarország akkora, amekkorára a magyarul beszélők nyújtják” – vallotta a magyar költészet utolsó apostola, a nemrég eltávozott Kányádi Sándor. Mernék mit vitatkozni a mesterrel? Nyújtsuk inkább minél nagyobbra hazánkat, ameddig a szívünkben elfér. Ott ugyanis nem húztak trianoni határokat, sőt, még a tengeren túl is dobog sok-sok magyar mellkasában. Versében él a nemzet – hajolhatunk vissza játékosan e gondolat mentén egy korábbi költőhöz is -, és prózájában, képzőművészetében, zenéjében…, egyszóval: kultúrájában.
Meggyőződésem, hogy a magyar irodalom egy, még ha időnként szeretünk is erről vitákba bonyolódni. Akkor is egy, ha a különböző régiókban sajátos történelmi emlékek, szemléletek, ízek gazdagítják is. Mert mindez nem a széttagoltság bizonyítéka – épp ellenkezőleg: a sokszínűség fedezete. Ennek a gazdagságnak és sokszínűségnek a felmutatására és megörökítésére vállalkozunk, amikor az anyaországi után elindítjuk az Előretolt Helyőrség havonta jelentkező vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki irodalmi-kulturális mellékleteit. Erdélyben már a negyedik szám lát napvilágot, Kárpátalján és Felvidéken is elkészültek a próbaszámok, jelen lappal pedig útjára bocsájtjuk a vajdasági mellékletet. Minden területen helyi szerkesztőség áll fel, amelynek tagjai nem csupán kiváló alkotók maguk is, de jó ismerői szűkebb hazájuk, szülőföldjük kulturális örökségénekés közösségi lélektanának.
Minden szerkesztőség szimbiózisban működik az anyaországival, ennek eredményeképpen egy olyan irodalmi-kulturális érték- és információáramlást indítunk be az egész Kárpát-medencére kiterjedően, amely jelentősen segíteni fogja a vajdasági olvasót abban is, hogy megtudja, mi történik az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, az anyaországi magyar irodalomban és kulturális életben – és viszont. Mindezt még hatékonyabbá teszi majd egy központi portál, amelynek révén már nem csupán a Kárpát-medence határáig nyújthatjuk Magyarországot, de a világ bármely pontján élő magyar olvasót is elérhetjük és megszólíthatjuk.
Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy visszahódítsuk a kortárs magyar irodalom olvasóit, akiknek tábora az elmúlt két-három évtizedben igencsak megfogyatkozott, amiért az írók egy része olyan belterjes nyelven kezdett el írni, amit sokszor még maguk sem igen értettek. Az olvasás szeretete összefűz mindnyájunkat, és joggal várhatjuk el költőinktől, íróinktól, hogy műveikben a maguk életének nagy kérdéseire, küzdelmeire, kudarcaira és örömeire is hiteles igazolást találjunk.
Forgassák szeretettel mellékletünket, és ha jó szívvel tehetik, ajánlják másoknak is. Köszönjük!