Céline és Semmelweis

Céline és Semmelweis

Karlo De Negri

„Csak semmi hiszti. De azért napjában ötvenszer mossatok kezet!” Gyerekkori barátom Kínában élő lánya ezzel a tanáccsal szolgált az itthon maradottaknak. Figyelem a koronavírusról Olaszországból érkező híreket, maszkot nem hordok, és nem pakoltam tele a kamrát konzervekkel, de azért mégsem tekintem véletlennek, hogy a könyvtárban éppen most akadt a kezembe az a diplomamunka, amelyet szerzője 1924-ben vetett papírra Semmelweis Ignácról.

  Figyeljék csak, milyen szépen ír az 1800-as évek elejéről, amikor az „anyák megmentője” született: „Az idő tájt, főleg ebédidőben, nem volt olyan kapualj Budán, ahonnan ne hallatszott volna ki nótaszó.”

  Ugye, milyen szép mondat? Mintha Krúdy dörmögne a fülünkbe. Ha nem ismerik, sosem jönnek rá, hogy ki az írója, így hát megmondom. A modern Európa talán legkiábrándultabbnak, legmagányosabbnak mondott szerzője: Louis-Ferdinand Céline. A zsidó- és embergyűlölő rém. Akit az amerikai zsidó író, Philip Roth – természetesen csak írói értelemben – a „nagy felszabadítónak” nevez. Kurt Vonnegut szerint minden író az adósa. Charles Bukowski meg azzal rukkol elő, hogy Homérosz óta nem született nála nagyobb regényíró.

  Céline, az Utazás az éjszaka mélyére híres-hírhedt szerzője csodálta Semmelweis Ignácot, aki arra kötelezte volna korának orvosait, hogy mielőtt a szülő nőkhöz közelítenek, klórmészoldatos vízben mossanak kezet.

  Csuda mondatokat találok a fiatal Céline dolgozatában.

  Már a kezdet, az első mondat is drámai, a későbbi írót sejteti: „Íme Semmelweis Fülöp Ignác rettenetes története.”

  A folytatás sem laposabb: „A forma mellékes, csak a tartalom számít. Az pedig, azt hiszem, kellőképpen gazdag. Bebizonyítja, hogy milyen veszélyes túlságosan jót akarni az embereknek. Régi, de mindig aktuális lecke. Képzeljük el, hogy ma megint felbukkanna egy ártatlan lélek, és elkezdené a rákot gyógyítani. Nem is sejti, milyen istenigazában megtáncoltatnák! Az volna csak a káprázatos! Vigyázzon ám nagyon! Húzza csak be fülét-farkát! Ezzel az erővel elszegődhetne rögtön az Idegenlégióba! Semmit sem adnak ingyen e földön. Mindennek ára van, jóért, rosszért előbb-utóbb egyaránt meg kell fizetni. A jóért persze sokkal drágábban.”

  Stílusosan szólva: Semmelweisszel meg vagyok fertőzve. Apám drámát írt róla 1979-ben Gyilkosok címmel, amellyel meg is nyerte az Agria drámapályázat első díját. 1984-ben pedig az amerikai egyesült államokbeli New Harmonyban beszélgetett hőséről Kurt Vonneguttal, aki emlegette is néhány írásában a magyar orvost.

  Céline különben már a diplomamunkájában is megveszekedett pesszimista. Úgy ír a Semmelweis születése előtti évtizedekről, a forradalomról és a napóleoni háborúkról, hogy már-már az élettől is elmegy a kedvünk. „A halál üvöltött szétszórt légiói véres ürülékében; a Nílustól Stockholmig, a Vendée-től Oroszországig száz hadsereg talált okot a mészárlásra… Egyszeriben húsz fajon tört ki a szörnyű téboly, húsz nép, rokonok, szövetségesek, avagy ellenségek, feketék, fehérek, szőkék és barnák… hányódva és megsebezve, szólamokra támaszkodva, az éhségtől vezérelve, a haláltól megszállottan… miközben ömlött a vér, és egyszerre ezer mellkasból szökött el az élet, miközben a háború úgy gyűjtötte be és zúzta össze a csontokat, ahogy szőlőt szokás a prés alatt…”, aztán „lassanként visszatért a derűs égbe és a békébe vetett hit. Most már kívánták a békét, megszerették, s végül imádták, ahogyan a halált imádták tizenöt évvel azelőtt. Pillanatokon belül éppoly valóságos és őszinte könnyeket kezdtek hullatni a bánatos galambokért, amilyen valóságos és őszinte szidalmakat kiáltoztak még előző nap a halálraítélteket szállító szekér felé”.

  És akkor megint egy szívünknek kedves mondat, amilyen alig akad majd a hamarosan íróvá alakuló medikus későbbi életművében: „Ebben a lábadozó korszakban született Semmelweis Ignác Fülöp, a világ egyik legszínesebb városában, Budapesten, a Duna partján, Szent István egyházának kebelében, a nyár derekán, egészen pontosan 1818. július 18-án.”

  Nemcsak érdekes, hanem megdöbbentő is ez a dolgozat. Semmelweis esete is az: egy orvos kálváriája, egy humanistáé, egy megszállotté, aki mindent elkövetne, hogy kimentse a halál torkából a kórházban szülő nőket, és meg is találja az egyszerű, tökéletes megoldást, ám egész Európa – Amszterdam, Bécs, Berlin, Prága, Párizs – leghíresebb orvosai kinevetik, elűzik, mire félig megbolondul, végül hullamérgezésben, lassú kínhalállal hal meg. „Semmelweis tragédiájában – írja Céline – nem emberek állnak szemben egymással, hanem óriási biológiai hatalmak harcolnak. A pokoli gonoszság, aminek áldozata volt, a háború nagyságának és végzetességének bélyegét viseli magán.” Ugye, már ez is döbbenetes? De gondoljunk Céline-re is. Vajon miért kellett rábukkannia a magyar orvosra, akinek emberségét olyan őszintének, olyan fényesnek nevezi, amilyenre talán nincs példa? Céline húszéves, amikor az első világháborúban többször is súlyosan megsérül. Orvosként előbb magánpraxist indít, de azt hamar feladja, és egy külvárosi ingyenes beteggondozóban a szegények, nyomorultak orvosa lesz. Megírja első remekműveit, amelyekben az emberi butaság, kegyetlenség, álnokság pőrén jelenik meg, hogy aztán 1939 körül már zsidó korcs fajról cikkezzen, amelynek nincs helye a földkerekségen. Mit élt át? Mit látott? Hiszen maga is humanistának indult. 1924-ben még így ír: „A világot csak az egészség pazar mámora tartja fenn, egyike az ifjúság csodálatos erőinek, ami a hálátlanságot és a szemtelenséget is magában foglalja.”

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...