Osztálykép

Osztálykép

Szerző: Rác Gyöngyi: Currents – részlet

Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól.
Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.

  Pedig dehogy volt, reggel, mire felkeltem, már otthon sem volt. Ezért a hajamat este fonta be mindig, olykor feszített, mint a kórság, alig tudtam tőle elaludni. Nem tudom, mi volt a fejében, de például a mostohaanya nevelte Áginak tényleg rövid volt a haja, emlékeztek? És panaszkodott, hogy ő meg az apja félnek az új asszonytól. De Ági él, a panaszkodással és az apjával való cinkossággal megúszta. Nincs a listán, látom. Ott csak azok vannak, akiknek a nevétől még mindig kiver a hideg veríték. Az együttérzés, igen, de az a rosszabbik fajta, amikor érzünk, érzünk, mit is tehetnénk, de tenni nem tudunk semmit. Mert semmi nincsen a kezünkben. Harmincötből hét nem is rossz arány. Mert ahányszor felálltak, elénk álltak gúnygolyófogónak. Rossz tanulók voltak, az biztos, de hogy buták is, az sosem derült ki. Mert az volt a dolguk, hogy fogadják tanáraink dühét, hisz ők is szorongtak bizonyára. Mert az egy jó iskola volt, azt hiszem, a város legjobbja. És akkor még nem gondolkoztunk olyan szavakon, hogy megfelelés, stressz. Csak gyerekek voltunk, és valami önhipnotikus magabiztossággal kerestük a lehetőségét a mindennapi túlélésnek. És volt, akinek megadatott, és volt, akinek nem. Az a hét gyerek, hat fiú, egy lány szánalmas volt. Mert nem volt semmijük. Álltak, tényleg csak álltak, és hebegtek-habogtak ténylegesen. Hagyták, igen, hagyták az égbe szökkenni a félelmet. De az övékkel szökött a miénk is. És kapták sorra az egyeseket, és a bukás réme fenyegette őket folytonosan. De ők rendíthetetlenek voltak, még annyit sem tettek magukért, hogy mint az egyik legjobb tanulónk, egy kicsit megdőlve álljanak. Legalább mintha lehúznák a fejüket a feléjük süvöltő szavak elől.

  De egy dolog biztos volt, ha megbántottan fordultunk hozzájuk, ők már nem sebeztek tovább. Nem érezték meg a vérszagot. A vérszagunkat. És bárcsak mondtuk volna nekik, hogy köszönjük, hogy magukra terelik a dühöt, a félelemből olykor kiszökőt, tanárit, gyermekit egyaránt. De ha lehet, maradjanak is meg.

  Mert kell a fenének ilyen korai halállistával szembesülni. Kapaszkodtak volna meg, ahogy mi is. Mert kisgyurira valójában haragudtunk. Arcátlanul felhasznált minden lehetőséget egyszerre, igaz, a védtelenek tanulhattak is volna tőle, de nem tanultak. Ő lecsúszva ült a padban, az elsőben, elöl, de ki sem látszott. A kezével folyton papírgalacsint gyúrt, alig volt ép füzete. És rágott. Nem úgy, mint én, szolidan, alig-alig grimaszolva, hanem igaziból. Radírt rágott, tele volt vele mindig a szája. A tanárok olykor egyenesbe húzták, de már csúszott is a pad alá. Lehet, már el sem bírta a gerince. Kérdezni meg nem kérdezték, mert nem volt türelmük, és gusztusuk sem kivárni, míg szólásra alkalmassá teszi a száját. És naná, hogy ráadásul tikkel is, úgy hunyorgott, mintha nem tanár, hanem maga a nap állna vele szemben. És mi sem tartottuk társunknak. Mi sem akartunk vele semmit. Pedig hát hős volt, mert torzó mert lenni. Az, egészen, amivé tették. Tán még pici szaga is volt, hogy teljes legyen a kép.

  Hát, de tényleg, mi étlen-szomjan csüngtünk tanáraink ajkán, míg ő be-behugyikázott, amikor kellett. De nem is került a korán halálozottak listájára, látom. Miért is került volna, hisz boldog gyerekkora volt. Talpig állt a kényszercselekedetek páncéljában.

  Mi meg kereshettünk más szorongásoldókat. Én a körmöm bőrkeményedését pöckölgetem. Azt lehet utcán is csinálni, és jobb, mint a túlzásba vitt anómia, hát nem?

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Tóth Eszter Zsófia

Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi....

Tóth Eszter Zsófia

Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi....

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...