Noé bárkája

Noé bárkája

Szerző: Kókai Eléna: DARK BASS I, 2022

Épp készülődtem. Egy filmes projekt megbeszélésére mentünk volna a férjemmel. Felvettem a piros bőrdzsekimet, amikor megszólalt a mobiltelefonom.

  – Baj van – szólt bele a telefonba a férjem.

  – Baleset ért? – kérdeztem. Nálunk a baj azt jelentette, hogy az egészségünkkel van gond, azonkívül megoldottunk mindig mindent.

  – Nem – mondta ő. – Verát választom, immár véglegesen. Már csak a cuccaimat összepakolni megyek haza. A megbeszélésre telefonáltam, hogy külön megyünk.

  Elsötétült előttem a világ.

  – Hogyan? – ennyit tudtam kérdezni.

  – A hogyan az már mindegy – mondta a férjem. – Te is tudod, nem ment. Mikor menjek a cuccokért?

  – Holnap délelőtt, amikor mi nem leszünk itthon.

  És letettem a telefont. Mintha kígyó szorongatta volna az egész testemet. Lementem az utcára, hiszen indulnom kellett a megbeszélésre. Felhívtam anyát.

  – Anya, baj van.

  – Mi a baj, kislányom? Beteg az unokám?

  – Nem, most hívott fel a férjem, hogy végleg elmegy.

  – Micsoda? De hát egyszer már visszajött. Aki egyszer visszajön, úgy gondoltam, az már nem megy el soha többé. Ne haragudj, kislányom, hogy azt mondtam neked, miután visszajött, hogy kitombolta magát, és nyugalom lesz végre nálatok. De tudod, mit? Viszek valamit délután az unokámnak, ami talán segít.

  – Jó, anya – ennyit tudtam kinyögni. És letettem. Odaértem a megbeszélés színhelyére. Akkor jutott eszembe, hogy anyát nem kérdeztem, hányra jön. De végül is mindegy, délután, amikor a fiam hazahozom az oviból, örülök, ha nem fogok folyamatosan sírni, és otthon leszünk.

  – Elég furcsa telefonunk volt – fogadott a megbeszélés vezetője.

  – Mire gondol? – kérdeztem aggódva, mert a munka izgalmasnak tűnt, nem akartam elveszíteni.

  – Felhívott a férje, hogy most már nem az ön férje, és külön jön a megbeszélésre. Kicsit csodálkoztunk, ennyire gyorsan nem lehet elválni. Na de végül is mindegy, ez nem az én dolgom – igazította meg a középkorú, rövid hajú, szemüveges nő a vajszínű kiskosztüm kabátját. – Dolgozzunk.

  A munkát nem vesztettem el – gondoltam magamban. Az jó. Mert amikor először elhagyott a férjem, megtapasztaltam, az egyedülálló anyaságban a legkeményebb, hogy rengeteget kell dolgozni, egyedül kell előteremteni mindazt, amit két ember szokott.

  Délután hallottam, ahogy anyám zörög a zárban a kulcsával. Már otthon voltunk Alexszel. Anyám belépett, egy nagy csomagot tartott a kezében. Közben a fülembe súgta:

  – Már megmondtad neki? Az én drága kis unokámnak?

  – Még nem, anya, inkább megvártalak.

  – Akkor mondd meg most, essünk túl rajta.

  Alex épp autókból épített egy hosszú sort, amely már az előszobától a nagyszobáig elért. Gyönyörű szőke haja repkedett a fejecskéjén.

  – Alex – kezdtem bele –, az a helyzet, apa elment, most már végleg, Vera nénivel.

  – Hova mentek? – kérdezte Alex.

  – Vele fog élni, nem velünk.

  – Anya, egyszer már volt ilyen – mondta Alex. – Vissza fog jönni, meglátod.

  Közben anyám jött, mit jött, repült be a szobába, kezében a csomaggal:

  – Alexkám, nézd, mit hozott a nagyi neked! Ami meg apádat illeti, itt vagyunk, én és anya, mi mindig veled leszünk.

  Alex izgatottan bontotta ki a csomagot. Noé bárkája volt, műanyagból. Egy csodálatos hajó, úgy kialakítva, hogy Noét és az összes állatot ki-be lehetett rakosgatni, vagy a fedélzetre is feltenni.

  Alex ugrált örömében.

  – Alex, azért hoztam pont ezt neked, mert ez a játék szimbolizálja, hogy nekünk is sikerülni fog túlélni, édesapád nélkül is. Tudod, van az a bibliai történet, amikor jött az özönvíz, Noé a bárkával és az állatokkal túlélte.

  – Nagyi, add ide, légy szíves, a varjút – mondta Alex.

  – Tessék – és belemerültek a játékba, és akkor megéreztem, hogy menni fog minden.

  Tizenkét évvel később ott álltunk Alexszel a kórházban, anyám halálos ágyánál. Már mindketten tudtuk, nem fog hazajönni. Beszélni nem tudott, csak sóhajtott, néha bólogatott és sírt.

  – Anya, azt hallja nagyi, amit mondok? – kérdezte Alex.

  – Szerintem igen – válaszoltam.

  – Anya, és mit mondjak neki?

  – Bármit, amit szeretnél.

  – Jó.

  Alex kicsit gondolkozott, közelebb lépett anyám ágyához. Közben, mint a filmekben, pittyegett mögötte az orvosi műszer, anyám ütemes szívverésével.

  – Nagyi, nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy a nagymamám voltál – kezdett bele a már majdnem felnőtt fiam. – És tudod, nagyi, mi jutott most eszembe? A Noé bárkája, amit akkor hoztál, amikor apa elment, végleg. És milyen szuper ajándék volt az, nagyi.

  – Anya, most többet nem tudok mondani – lépett hátrébb a fiam.

  – Jól van – mondtam neki –, ez gyönyörű volt.

  Közben folytak a könnyeim.

  Hazafelé menet, a csikorgó januári fagyban arra gondoltam, ha hazaérünk, megkeressük a Noé bárkáját. Most újra szükségünk lesz rá.

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...