Bevallom, a Szabadkai Városi Könyvtár kölcsönző osztályán rendszeresen végignézem a könyvújdonságoknak, leginkább keresett műveknek fenntartott polcon, hogy mely vajdasági írók kötetei kapnak ezen helyet, mely könyvet hányan kölcsönözték ki. Örülök, amikor a könyvben lapuló kis kartonon, amelyen a kölcsönzés dátuma és az olvasó aláírása szerepel, azt tapasztalom, hogy igenis vannak olvasók, akik érdeklődnek egy-egy írónk nem régi festékszagú műve iránt. Persze, sajnos korántsem annyian, mint ahányan keresik a hogyan legyünk boldogok/sikeresek/gazdagok jellegű kiadványokat, a népszerű pszichológiai műveket, kikölcsönzik a külföldi sztárszerzők kém, horror és álromantikus történeteit. Nem vagyunk mi kivételek, bármennyire is sajnálatos, de ez így van a világon mindenütt, elég a magyarországi kiadók havi könyvsikereinek a listáját végignézni, csak elvétve jelenik meg rajta igényes kortárs szépirodalmi mű, s a New York Times bestseller-listáját is a thrillerek, memoárok, életrajzi művek vezetik. Ez utóbbi lista kutatói vizsgálatuk során mindössze igazolták azt a tényt, amit sejteni lehetett: ha egy könyvnek jó a marketingje, a népszerűsítő hadjárat a művet felrepíti a sikerlistára.
Ez a népszerűsítés a mi viszonyaink között természetesen nem parádés, rámenős reklámokat jelent, hanem azt, hogy a magunk szerény eszközeivel ráirányítjuk a figyelmet a most megjelent színvonalas irodalmi művekre, történeti munkákra, ízelítőt adunk olyan, a pályájuk elején álló, illetve egy- vagy többkötetes vajdasági szerzők legújabb alkotásaiból, amelyekről úgy érezzük, mindenképp számot tartanak az olvasó érdeklődésére.
Gyermekkoromban szülővárosomban, Kanizsán az egyik legjelentősebb esemény az írótábor volt. Egy-egy író-olvasó találkozó után a könyvtárban azonnal utánanéztünk, mit lehet még találni az adott szerzőről, és a napilapunkban, a hetilapokban is rendszeresen elolvastuk az így megismert irodalmároktól minden verset, novellát, tárcát, irodalmi igényű riportot. Természetesen az irodalmi-kulturális mellékletben közölt más szerzők művei is felkeltették a kíváncsiságunkat, némelyik befogadásához persze még éretlenek voltunk, de éreztük, habár az írók, költők a saját világukat teremtik meg, de műveik mégis a mi sorsunkat, mindennapjainkat, érzéseinket tükrözik. Így nevelődtünk néhány novellának, versnek köszönhetően a kortárs irodalmunk rendszeres olvasójává. A Tisza túlpartján, Törökkanizsán másodikos középiskolásként akadt a kezembe a szabadkai Üzenet folyóirat egy száma, amelyet a nem sokkal korábban elhunyt Bíró Miklós rajzaival illusztráltak. Elbűvölt képi világa. Amikor a következő évben Szabadkára kerültem, egyik első utam a városi képtárba vezetett, hátha a kiállított alkotások között rábukkanok még néhány rajzára. Rendszeres kiállításlátogatónak mondhattam magam, s azóta is fedeztem már fel képzőművészt lapban és folyóiratban közölt alkotásai alapján. Egy-egy színházi alkotás, zenemű, táncprodukció ugyanígy kerülhet érdeklődésünk fénykörébe.
Önbecsülésünkhöz, azonosságtudatunkhoz hozzátartozik az is, hogy tudjuk szűkebb pátriánk, de nemzetünk múltjának, közelmúltjának, jelenének jeles értékeiről, eseményeiről. A szakemberek, alkotók szívesen osztják meg velünk tudásukat., érzéseiket, gondolataikat. Hiszem azt, hogy mindenkinek akad olyan ráérős, nyugodt délutánja, estéje, amikor belefeledkezhet az olvasásba, elmélyülhet egy-egy versben, novellában, esszében, kritikában, tanulmányban, és van ideje még a képek minden részletét is alaposan megszemlélni.
Szeretnénk olyan olvasóbarát folyóiratot készíteni, hogy a fiatalok és az idősebbek, a városban és a falvakban élők, a legkülönbözőbb iskolai végzettségű, foglalkozású emberek is találjanak benne színvonalas, sokszínű, érdeklődésünkre számot tartó olvasnivaló(ka)t.