Csaba királyfi meséje

Csaba királyfi meséje

Szerző: Homolya Horváth Ágnes

 

2020. május 9-én az országban – Magyarországon – a lillafüredi volt az első kisvasút, ami elindult a karantén után.

  Nézem a végállomásból azt a kicsit, ami belefér a tévé képernyőjébe. Tudom, ha nem is látom, hogy a tudósítóval szemben, tehát az operatőrnek háttal alig pár száz méterre széles út, autóforgalom, villamosok. A tudósítótól jobbra kiskertek sora. Kerti törpe, lila akác, karózott rózsa.

  2018 nyarán egy éjszaka a lillafüredi kisvasút két kocsija áttörte az ütközőbakot, és a lejtős úton őrülten robogva belecsapódott a széles úton közlekedő, gyönyörű fehér-zöld színű villamosba. Hajnal volt, és nem történt baj, üres volt a villamos. Így, hogy emberéletben nem esett kár, megmaradt a rejtély. Mitől szabadulhatott el a két kocsi? Elmondom. Csabától. Ott ült a késő éjszakában, a Dorottya utcában a buszállomásnál a padon, orrában a nyíló bazsarózsa illata. Csaba legalábbis azt hitte, hogy az út túloldalán lévő, óriási fenyők alá bújó kiskertek valamelyikéből árad felé a bazsarózsa súlyos illata.

  A Segafredo-reklám kontakthibásan pislogott, a turistainformos tábla egykedvűen tűrte a hegy felől támadó szellőt. Egyébiránt moccanatlan volt az éjszaka. Az erdőben, a kisvasút mentén vigyázzállásban hallgattak a gyertyánok. Csaba hátranézett a bezárt ajtóra. Függöny volt rajta. Virágos függöny, talán a nyolcvanas évek derekáról maradt itt, akár az emberek lelke. Elrobogott egy villamos.

  Csaba utánanézett a kivilágított, üresen is varázslatos szépségű villamosnak, és felhördült: „Hajrá, Diósgyőr!”

  Arra gondolt, miközben a kissé koszos függönyöket szemlélte, hogy benyomhatná az ajtót. Észre se venné senki. Nagyon vágyott egy korty frissítő sörre. Utána elmosogatná a poharat, szárazra törölné a pultot, finoman betenné maga után az ajtót, és indulna tovább. De hova induljon? Merre menjen? Ki várja? Sóhajtott egy hatalmasat. Ebben a pillanatban megindult a lillafüredi kisvasút két kocsija, áttörve az ütközőbakot.

  Csaba reggel hallgatta a híreket. Mindig hallgatta, mivel arra ébredt. Általában korábban ébredt, neki éjjel volt reggel. Ez most inkább kivétel volt, maga sem értette, hogyan történhetett, hogy ennyire elaludt. Tűnődve fordította a hang irányába a fejét. Meglepődött, hogy a lillafüredi kisvasút két kocsija elszabadult, rejtélyesnek találta. Arra nem emlékezett, hogy ott ült a padon. Olyasmi pedig, hogy az ő lelke bazsarózsaillatot áraszt a világra, a szeretet leheletét, soha nem merült fel benne. Igaz, a körülötte élőkben sem. Elnyomta a többi illat, pára, felhő, ami beburkolta lényét. Szinte nyomtalanul múlt el mindez. Már senki nem emlékszik a családok örömét jelentő lillafüredi kisvasút két elszabadult kocsijára, amint arra sem, hogy Csaba két hónappal később írásban nyújtotta át a világnak búcsúját. Úgy gondolta, majd ráomlik a nyári éjszaka puhasága, hogy betakarja – ahogyan arra minden elkeseredett hős vágyik pillanatnyilag, örökre. Lassú élés, hosszú álmok, így telnek napjai.

  Csabát, akiről ez a mese szól, 1997. december 18-án ismertem meg. Igaz, hogy nem láttam őt tíz-húsz éve, mégsem tudok úgy sétálni Miskolc-Diósgyőrben-hajrá, hogy nem róla beszélek. Csakis róla tudok beszélni. A Szinva pataknak is olyan a zaja, mint  Csaba bugyborékoló nevetése az előszoba hűvös kövén.

  Csaba egy olyan korban élt a földön, amikor féltékenység, udvarlás, nevetés, válás, házasság, barátkozás, kocsma, szeretet, szavaink, magyarok, jó nekünk, mi lesz velünk, megtöltötték a mindennapok levegőjét vibráló feszültséggel, érzelmekkel. Meghallgattam a nőket, akik éltek vele. Belehaltak, aztán gyászolták. Csaba éppen fordítva. Gyászolta a közös életüket, aztán amikor vége lett, mindennap belehalt.

  Csaba most is ugyanolyan korban él a földön. Aki nem ismeri, őt keresi.

 

 

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...