Lakni egy mondatban

 

Hogy egyes tárgyak a barátainkká váljanak, sokat kell szomorkodnunk mellettük

 

Apámnak

 

A fenti gondolat körülbelül egy hónappal ezen írás megszületése előtt ötlött fel bennem.

  Azóta újra és újra előkerestem, el is olvastam, mintha közben elfelejtettem volna, mintha csak a képernyőre pillantva idéződhetne fel bennem. Egyébként az eredeti szórendet néhányszor átjavítottam, pontosítottam, hogy megfeleljen annak, amiről én sem tudhatok többet, hisz eddig aligha szomorkodtam tárgyak mellett – legalábbis nem vettem észre. Eredetileg a tárgyak helyett dolgokat írtam, de aztán úgy éreztem, érthetőbb, ha a megfoghatóságra való utalással fókuszálom a gondolatot.

  Formába öntöttem tehát valamit, amihez, mint egy árnyat adó útszéli fához, visszajártam, s amin akkor kezdtem igazán gondolkodni, amikor már jó ideje megszületett. Ízlelgettem, napról napra újra felfedeztem ezt a mondatot, nem hagyott nyugodni, fel kellett nőnöm hozzá, mint egy kinyilatkoztatáshoz.

  Majd csalódtam benne, cserben hagyott, túl kizárólagosnak és okoskodónak találtam.

  Néha, üres perceimben, amikor elméláztam mindezen, eszembe juthattak volna azok a tárgyak is, amelyekről eredendően ez a mondat szól. Vajon léteznek-e olyan konkrét valamik, melyek ismeretlenül is megérdemlik, hogy a tárgyi valóság erejével hozzák elő belőlünk az ő saját, szavakba öntött gondolati hátterüket? Talán sosem léteztek. De ha mégis, akkor igen gyorsan egy őket szerepeltető álarc mögé bújtak, ami nem más, mint a bölcs kimondhatóság – remeteráknak üres csigaház.

  Most sem tudok mit kezdeni vele. Magára hagyni nem merem, ahhoz túl gyenge, felfalnák az erősebb, rátartibb szentenciák. Beolvasztani egy új szövegkörnyezetbe – ahhoz viszont túlságosan is önmaga, nem kívánja a hozzáidomított előzményeket és következményeket. Marad tehát számomra az értelem meddő vajúdása, minek során, lassan felfedezve egymást, végül összebarátkozhatunk: a gondolatom meg én. Ennek pedig – jut eszembe – ára is van, hisz valóban, eleget szomorkodtam mellette, míg a saját maga tárgyává nem vált.

  Ha akarnám, most már megérinthetném.

 

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...