Lakni egy mondatban

 

Hogy egyes tárgyak a barátainkká váljanak, sokat kell szomorkodnunk mellettük

 

Apámnak

 

A fenti gondolat körülbelül egy hónappal ezen írás megszületése előtt ötlött fel bennem.

  Azóta újra és újra előkerestem, el is olvastam, mintha közben elfelejtettem volna, mintha csak a képernyőre pillantva idéződhetne fel bennem. Egyébként az eredeti szórendet néhányszor átjavítottam, pontosítottam, hogy megfeleljen annak, amiről én sem tudhatok többet, hisz eddig aligha szomorkodtam tárgyak mellett – legalábbis nem vettem észre. Eredetileg a tárgyak helyett dolgokat írtam, de aztán úgy éreztem, érthetőbb, ha a megfoghatóságra való utalással fókuszálom a gondolatot.

  Formába öntöttem tehát valamit, amihez, mint egy árnyat adó útszéli fához, visszajártam, s amin akkor kezdtem igazán gondolkodni, amikor már jó ideje megszületett. Ízlelgettem, napról napra újra felfedeztem ezt a mondatot, nem hagyott nyugodni, fel kellett nőnöm hozzá, mint egy kinyilatkoztatáshoz.

  Majd csalódtam benne, cserben hagyott, túl kizárólagosnak és okoskodónak találtam.

  Néha, üres perceimben, amikor elméláztam mindezen, eszembe juthattak volna azok a tárgyak is, amelyekről eredendően ez a mondat szól. Vajon léteznek-e olyan konkrét valamik, melyek ismeretlenül is megérdemlik, hogy a tárgyi valóság erejével hozzák elő belőlünk az ő saját, szavakba öntött gondolati hátterüket? Talán sosem léteztek. De ha mégis, akkor igen gyorsan egy őket szerepeltető álarc mögé bújtak, ami nem más, mint a bölcs kimondhatóság – remeteráknak üres csigaház.

  Most sem tudok mit kezdeni vele. Magára hagyni nem merem, ahhoz túl gyenge, felfalnák az erősebb, rátartibb szentenciák. Beolvasztani egy új szövegkörnyezetbe – ahhoz viszont túlságosan is önmaga, nem kívánja a hozzáidomított előzményeket és következményeket. Marad tehát számomra az értelem meddő vajúdása, minek során, lassan felfedezve egymást, végül összebarátkozhatunk: a gondolatom meg én. Ennek pedig – jut eszembe – ára is van, hisz valóban, eleget szomorkodtam mellette, míg a saját maga tárgyává nem vált.

  Ha akarnám, most már megérinthetném.

 

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....