– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent szépen el fogok rendezni. A mackós ágyneműt, a tüllfüggönyt, ott fog szépen aludni az én drága kis unokám.
Nem gondoltam akkor semmit az ágyról. Csak a fiamat vártam, simogattam a pici kék rénszarvasos rugdalózókat, amelyeket anyával vettünk neki. Már kislány koromban arról álmodoztam, hogy fiam fog születni, és ez most megvalósul.
Éreztem, hogy sima szülés lesz, megbeszéltem már a fiammal, és aztán így is történt. Könnyedén kicsúszott a kis vasgyúró gyermekem.
Imádtam a vele töltött összes pillanatot, az illatát, a közelségét. Az volt csak nehéz, ha megérkeztek a nagymamák. Bármelyikük jött, csak a szemrehányás zúdult felém:
– Miért nincs az unokámnak cumija? – kérdezte anya. – Látod, azért sír, hiányzik neki a cumi.
– Azt olvastam, nagyon nehéz elvenni a nagyobbacska gyerektől a cumit, ha már hozzászokott – mondtam anyának. – Nem szeretném ennek kitenni Alexet, hogy az rossz legyen neki.
Hiába volt szép a kiságy, benne a mackós ágynemű, rajta a tüllfüggöny, a fiam nem maradt meg benne. Ha magam mellé tettem, rögtön mély álomba merült.
– Látod, te még ezt sem tudod megoldani – morgott a férjem. – Nem hallgattál anyámra, már az első nap be kellett volna tenned a kiságyba, hagyni, hadd sírjon, aztán vagy megszokik, vagy megszökik.
Nem szóltam semmit, csak csináltam mindent ugyanúgy, ahogy addig, ahogyan nekünk, kettőknek jó volt.
– Átköltözöm a másik szobába – mondta a férjem egy éjszaka. – Nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy én szeretném. Én felkelni éjjel nem fogok a gyerekhez, az a te dolgod. Azt nem tudod megoldani, hogy csöndben maradjon, így nem tudok mást tenni, átmegyek.
Onnantól kezdve a férjem mobiltelefonjának ébresztőzenéjét mindig akkor hallottam, amikor már órák óta fenn voltunk és játszottunk a fiammal.
– Különben is, jobban preferálnám, ha reggelente halk játékokkal játszanátok, nem azzal a kibírhatatlan zenélő mókussal, áthallatszik – jegyezte meg a férjem egy reggel, amikor kócosan, pizsamában megjelent az ajtóban.
Eltelt így két év, boldog voltam, úgy éreztem, megvan mindenem, amire vágytam: a férjem, a fiam, már a második babát tervezgettem.
– Vehetnénk a fiunknak egy nagyfiús ágyat a második születésnapjára – javasolta a férjem. – Abban talán megmaradna, vannak nagyon szépek, nézd csak ezt – mutatott a számítógép monitorára –, állatkerti minták vannak rajta, és kék.
– Jól van – válaszoltam. Gondoltam, nyerek egy kis időt valahogy, aztán mivel a férjem úgyis a másik szobában alszik, ha a pici nyugtalan lesz, nem fogja látni az apja, ha átrakom éjjel magam mellé a nagy ágyba. Így is lett. De csak egy hét telt el az új helyzetben.
– Másba vagyok szerelmes – mondta a férjem. – Elmegyek, ez a legjobb döntés. A másik foglalkozik velem, nem a gyerekbe van belebújva, úgy, mint te. El is utazunk egy wellnesshétvégére. Te annyira hülye vagy – tette hozzá. – Azt sem vetted észre, hogy amikor azt mondtam, uszodába megyek, utána szárazon akasztottam ki a fürdőnadrágom a szárítóra.
Egy hang nem jött ki a torkomon. Tizenöt éve voltunk már egy pár, amikor mindez megtörtént. Azt hittem, összeszövetkeztünk egy életre. Jóban és rosszban. Aztán annyit láttam, hogy a férjem kihúzza a gurulós bőröndöt az ajtón.
A kisfiam aznap hamar elaludt. Aztán azon töprengtem: ha a férjem az elköltözést tervezgette, minek kellett megvenni azt az állatfigurás nagy ágyat? Éppenhogy belefért a havi költségvetésbe. Amiben így már biztos, hogy nem fog aludni a fiam.
– Anya, ez az állatfigurás ágy csak a helyet foglalja – jegyezte meg tizenöt évvel később a kamasz fiam. – Nem is aludtam benne soha. Most már kirakhatom a szobámból? Kellene a hely az anime DVD-gyűjteményemnek. Segítesz kivinni?
Ahogy húztuk ki a sosem használt ágyat, az ágyneműtartójából Thomas játékmozdonyok hulltak ki.
– Anya, ez mi? – kérdezte a fiam. – Nem is emlékszem ezekre a mozdonyokra.
– Lehet, hogy apád tette be neked amolyan utolsó ajándékként, amikor elment – mondtam, és nem fűztem már hozzá semmit.