Ismerős történetek

Amikor valóság és irodalom találkozik

Minden nagy ünnepre megvannak a csakis arra az alkalomra tartogatott olvasmányaim, így karácsonyra is. Már hosszú évek óta szenteste, amikor minden elcsendesedik, előveszem Fekete István Ballagó idő című önéletrajzi kötetét. Találomra felütöm a könyvet valahol, és elolvasok belőle egy részletet. Majd visszalapozok az első oldalra, ahol a kezdőmondatokat szinte már fejből tudom: „Puha lámpafény, fenyőillat, a karácsonyfán fehér és ezüst szaloncukrok, szivarfüst… és beteg vagyok. Betegségem nem lehet halálos, mert ha a »nagyok« kimennek a szobából, felállok a kis rácsos ágyban, és a karácsonyfában gyönyörködöm.”

  Ahogyan a könyvben sorjáznak a gyermek- és ifjúkori történetek, szinte hús-vér alakot öltenek azok az emberek, akik az író világlátását, erkölcsi magatartását formálták, olyan saját emlékek elevenednek meg filmszerűen, amelyekről azt hittem, már régen kirostálódtak, elsodorták őket a hétköznapok gondjai-bajai.

  Szenteste lefekvés után mindig menetrendszerűen elmesélek magamnak egy történetet, amely nem az enyém, mégis valahol a sajátomnak érzem. Negyven évvel ezelőtt az újvidéki bölcsészkar folyosóján órák hosszat vártunk a tanárra, hogy végre levizsgáztasson bennünket. Egy dalmát egyetemista-társnőmmel beszélgetéssel múlattuk az időt. Akkor hallottam tőle a nagyanyja történetét. Az idős asszony egyedül élt, a köves, sziklás adriai sziget télire elnéptelenedett. Egyik reggel, amikor mángoldot szedett, belemart a kezébe egy kígyó. Tudta, hogy szomszédjai több kilométernyi távolságra élnek tőle, orvosi segítség csak motorcsónakon érkezhet, úgyhogy kénytelen volt belenyugodni abba, hogy meg fog halni. Első gondolata az volt: amikor rábukkannak, holtában is szégyenkezne, ha a szennyes fehérneműjét megtalálnák, ezért vizet forralt, kimosta az alsóneműjét, a piszkos ruháit, a függönyöket is porosnak találta, azokat is sorra vette. Majd a konyhában felfedezett egy pókhálót, de akkor már a szekrényekben is rendet rakott, előszedte a rég nem használt csetrest is, lemosta a bútorokat, feltakarította az udvart. Alaposan megizzadt, mire mindennel végzett. Este szépen megmosakodott a nagylavórban, felvette a temetésére szánt ruháját, és lefeküdt az ágyra, amelyre, ez magától értetődik, friss ágynemű került. Elbúcsúzott az élettől, és a fáradtságtól kimerülten elaludt. Másnap reggel a legnagyobb meghökkenésére felébredt, egészségesnek érezte magát, csak kis izomláza volt az előző napi nagytakarítástól. Amikor néhány nap múlva jött a motorcsónak, azzal utazott el a szárazföldre az orvoshoz. Elmesélte, mi történt vele, és a kórházi vizsgálatok során kiderült, a rengeteg megfeszített munka, a bútorok tologatása során kiizzadta magából a mérget. Orvosi csodaként emlegették sokáig a környéken, ő is mesélgette a történetet mindenkinek, aki elvetődött a szigetre.

  Egyetemista-társnőm bőbeszédűen előadott története megragadt bennem, ezzel igazolni láttam azt, amit családomban mindkét oldalról beleneveltek a gyerekekbe: munka, kötelesség, feladatra nem mondunk nemet. Persze, ezt elsősorban a példájukkal mutatták meg: anyai ágról a dédanyám a téglagyár első női munkavezetője volt, közben hét gyereket felnevelt, erdész férjének is segédkezett. Mihályi nagyapám nyolcvanhét éves korában cseresznyeszedés közben leesett a fa tetejéről, és a kórházban olyan erélyesen követelte, azonnal engedjék haza, hogy még az infúziós tűt is a kezében hagyták.

  A dalmát egyetemista-társnőm történetét egy ideig előszeretettel emlegettem, de mindenki csak kicsit unottan, elnézően mosolygott rajtam. Néhány éve, amikor december 24-én nagyon magas lázam volt, kutyául éreztem magam, kikecmeregtem az ágyból, bekapcsoltam a mosógépet, sőt gondosan ki is teregettem a ruhát, de még a lyukas zoknit is a szemétbe dobtam, és akkor rájöttem, a dalmát asszony esete munkálkodott a tudatom mélyén. Az, hogy egy sima megfázásba nem szoktak belehalni, mobiltelefon is létezik, vannak rokonok, barátok, szomszédok, meg gyakorlatilag a városközpontban élek, valahogy eszembe sem jutott.

  Azóta mesélgetem magamnak szenteste ezt a történetet, amelyben van valami ősi, a nagy-, déd-, ük-, szépszüleinktől átörökölt viselkedésminta.

  És akkor, néhány napja a könyvesboltban kezembe akadt egy könyv. Narine Abgarjan, a szerző neve ismeretlenül hatott számomra, az Égből hullott három alma cím és a fedőlap orientális díszítése inkább valamiféle népmesére utalt. Ám akkor elolvastam az első mondatokat: „Pénteken, nem sokkal dél után, amikor a nap átbukott a zeniten, és méltóságteljesen a völgy nyugati széle felé gördült, Szevojanc Anatolija lefeküdt meghalni. Mielőtt átköltözött volna a túlvilágra, gondosan megöntözte a kertet, és bőséges eleséget szórt a tyúkoknak – ki tudja, a szomszédok mikor fogják felfedezni élettelen testét, a tyúkok meg addig sem maradhatnak éhen…” Igen, az örmény származású, 1971-es születésű írónő kisregényének hősnője – a nagyanyja – mindent rendbe tett, elrendezett, sorsával megbékélve lefeküdt meghalni, és reggel tűrhető közérzettel türelmetlen kakaskukorékolásra ébredt. Nem árulom el, hogyan alakult a továbbiakban az élete, milyenek voltak a mindennapok a Hegyi-Karabahban levő faluban.

  Már napok óta gyakran eszembe jutnak a negyven éve hallott történet és a viszonylag friss irodalmi élmény átfedései, hasonlóságai. Nem kevés tűnődnivalót adnak életről, halálról, méltóságról, és igen, a karácsony misztériumáról is.

Flament Krisztina

Karácsonyi fények

Gyerekkoromban, azért, hogy a szorgalmas angyalkák meghozhassák és feldíszíthessék a karácsonyfánkat, engem a szüleim átvittek anyai nagymamámékhoz. Szerettem ezeket az...

Flament Krisztina

Karácsonyi fények

Gyerekkoromban, azért, hogy a szorgalmas angyalkák meghozhassák és feldíszíthessék a karácsonyfánkat, engem a szüleim átvittek anyai nagymamámékhoz. Szerettem ezeket az...

Juhász Zsuzsanna

Húzódás

Minek tanuljam meg a nevet? Minek, hisz látom, örökzöld vagy. Tiltott gyümölcs immár ezen a tájékon. Bűn már ültetni téged, tudod-e? Bűn, mert egész évben...

Juhász Zsuzsanna

Húzódás

Minek tanuljam meg a nevet? Minek, hisz látom, örökzöld vagy. Tiltott gyümölcs immár ezen a tájékon. Bűn már ültetni téged, tudod-e? Bűn, mert egész évben...

Zalán Tibor

Csoki

Bizonyos szavakat előbb ismertem meg, mint hogy azokat a jelentésükhöz tudtam volna csatlakoztatni. Két ilyen szó – és inkább a párhuzamosság, mint a kedélyborzolás...

Zalán Tibor

Csoki

Bizonyos szavakat előbb ismertem meg, mint hogy azokat a jelentésükhöz tudtam volna csatlakoztatni. Két ilyen szó – és inkább a párhuzamosság, mint a kedélyborzolás...

Gruik Ibolya

Flóri

Flóri harmonikával a vállán áll a két gyerek között. A kislány előreszalad, a fiú térdnadrágban lép egyet a lány után. Flóri a...

Gruik Ibolya

Flóri

Flóri harmonikával a vállán áll a két gyerek között. A kislány előreszalad, a fiú térdnadrágban lép egyet a lány után. Flóri a...

Juhász Zsuzsanna

Félhűség

Itt, itt van a vadászmező, barátném, és örök is, úgy látom.   Mert nekem az már örök, amit lassan itt hagyok. Hát minek ütöd a kutyádat, hogy nem ment...

Juhász Zsuzsanna

Félhűség

Itt, itt van a vadászmező, barátném, és örök is, úgy látom.   Mert nekem az már örök, amit lassan itt hagyok. Hát minek ütöd a kutyádat, hogy nem ment...

Lovas Ildikó

Cselekedj!

1. Miközben kedves, jobb dolgokra hivatott lányok és fiúk pillanatragasztóval múzeumok kiállítótermeinek temperált falaihoz rögzítik a tenyerüket – miután valami...

Lovas Ildikó

Cselekedj!

1. Miközben kedves, jobb dolgokra hivatott lányok és fiúk pillanatragasztóval múzeumok kiállítótermeinek temperált falaihoz rögzítik a tenyerüket – miután valami...

Klamár Zoltán

Kegyelet

„Nem görbülhet egyetlen hajukszála, őrzöm legkisebb ráncaik a kőzeteknél konokabban az ítéletnapig.” (Pilinszky János: Sírvers)   Az ősz számomra...

Klamár Zoltán

Kegyelet

„Nem görbülhet egyetlen hajukszála, őrzöm legkisebb ráncaik a kőzeteknél konokabban az ítéletnapig.” (Pilinszky János: Sírvers)   Az ősz számomra...

Tóth Eszter Zsófia

A másik lakás

Apa temetése előtti nap volt. Jéghideg december. Sms pittyent a telefonomon. Anya írt: Kislányom, menjünk ki ma a temetőbe, lehet, hogy nem ásták ki a sírt, nézzük meg. PA.  ...

Tóth Eszter Zsófia

A másik lakás

Apa temetése előtti nap volt. Jéghideg december. Sms pittyent a telefonomon. Anya írt: Kislányom, menjünk ki ma a temetőbe, lehet, hogy nem ásták ki a sírt, nézzük meg. PA.  ...

Majoros Sándor

Honvágy otthon

A tudomány mai állása mellett úgy véljük, honvágya csak a szülőhazájától távol lehet az embernek, de ez nem mindig van így. Nekem ugyanis emésztő...

Majoros Sándor

Honvágy otthon

A tudomány mai állása mellett úgy véljük, honvágya csak a szülőhazájától távol lehet az embernek, de ez nem mindig van így. Nekem ugyanis emésztő...

Tóth Eszter Zsófia

Ghosting

– Hazajöttünk a nyaralásról, és azóta nem ír, nem hív. Már egy hete – mondta a barátnőm kisírt szemmel.   – És a Messenger-üzenet?   –...

Tóth Eszter Zsófia

Ghosting

– Hazajöttünk a nyaralásról, és azóta nem ír, nem hív. Már egy hete – mondta a barátnőm kisírt szemmel.   – És a Messenger-üzenet?   –...