Hasznos paradoxon

Hasznos paradoxon

Péter László – Magyarok nagyasszonya

Nemzetstratégiai megfontolások Szent István ünnepén

 

Száz évvel ezelőtt a Bácskát és a Bánságot már megszállták a francia és a szerb csapatok. A trianoni békeszerződést ekkor még nem írták alá, de a Délvidéknek ezen a részein a Szent István király nevével fémjelzett ezeréves magyar államiság ténylegesen megszűnt. A száz évvel ezelőtti fordulat ellenére ezeréves okunk van az ünneplésre.

 

Szent István napját legutóbb a délvidéki Törökkanizsán ünnepeltem. Ezen a napon a templomi hálaadó szentmisén és a városháza előtti rendezvényen ott volt csaknem mindenki, aki számít a Tisza menti városka közösségi életében. Nem csak magyarok, szerbek is. Törökkanizsának a boldog békeidőkben még túlnyomórészt magyar lakossága volt, jelentős szerb kisebbséggel, ami az elmúlt száz év alatt éppen az ellenkezőjére fordult. Ma a magyarok aránya 30% körüli, a szerbek a többség. Annál figyelemreméltóbb, ahogy Szent István kisebbségbe szorult népe Törökkanizsán államalapító királyunkat ünnepelte. Augusztus 20-án magyar népviseletbe öltözött lányok és legények vonultak végig a főutcán, a jezsuiták vezette katolikus templom zsúfolásig megtelt, a főtéren méretes pódiumot állítottak fel, amelyen öles betűkkel az első magyar király neve volt látható. A magyar felirat alatt szerbül, cirill írásjegyekkel is feltüntették, hogy itt a kenyér Szent István-napi ünnepéről van szó (Svetostefanski dan hleba). Lacikonyhák, hideg sör, élő zene, ölelések, kézfogások: kimondottan jó hangulat várta Törökkanizsa lakosságát a városháza előtti parkban. Mindenki meghívottnak érezhette magát a kisvárosban, és a magyarok nemzeti ünnepén a színes sokadalomban a szerb szó sem volt egészen ritka.

  Az ünnepség elején a pódiumról először magyarul, majd szerb nyelven hallottunk köszöntőszavakat. Gondosan szerkesztett, meglepően korrekt hanglejtésű szerb beszédnek lehettünk tanúi. Mindenki figyelt. Az emelvény hátterében szerb és magyar zászlókat lengetett a szél. Szent István király dicséretét a magyarok és a szerbek is lelkesen megtapsolták. Hogy e két nép az együttélésnek erre a szintjére jutott, csak sejteni lehet, nem kevés háttérmunka eredménye. Az ünnepségért felelős fiatal magyar politikus pallérozott szerb nyelvtudása elismerést váltott ki mindenkiben, ami abból is érezhető volt, ahogy a tapsban a magyarok nem hagyták magukra a szerb vendégeiket. Az is benne volt ebben a tapsban, hogy nemcsak egy egyszerű fordítást hallhattunk, hanem a szerb nyelvű mondanivaló számunkra is új információkat hordozott. Nem két beszéd hangzott el – egy az anyanyelvünkön, egy pedig a hivatalos államnyelven –, hanem egy olyan gondosan fölépített mondanivalónak lehettünk tanúi két nyelven, ami külön-külön is megállta volna a helyét, de valójában egymásra épült. Ez a beszéd így már önmagában is jelzésértékű volt: nyelveket érteni és jól beszélni előny. Ez vonatkozik a szerb nyelvre, illetve a magyarok szerb nyelvtudására is.

  Miközben Törökkanizsa főterén száz év kisebbségi sors után Szent István királyra emlékeztünk, felsejlett egy hasznos paradoxon, amely valójában nemzetstratégiai érdeknek bizonyul. Augusztus 20-án a határon túli településeken a magyarok tulajdonképpen a létüket ünneplik, hogy sok évtizedes és többnyire mostoha sors után még mindig megvagyunk. Mindezzel együtt, éppen a törökkanizsai ünnep tanulságait szem előtt tartva ki kell mondanunk: nagyon fontos lenne, hogy az anyaország határain túl élő magyarság ne csak ímmel-ámmal, hanem egészen jól boldoguljon a szomszédos államok hivatalos nyelvével is. A bácskai és bánsági magyarok esetében az igényes szerb nyelvtudás nem feltétlenül jelenti az asszimiláció előszobáját, inkább a boldogulás nagyobb lehetőségét. Ezt elfogadni eléggé komoly paradigmaváltást követelhet meg főleg a Délvidéken, ahol a nagy jugoszláv testvériség és egység ideológiájával egyszer már eléggé megégettük magunkat. Sehol sem asszimilálódtak a határon túli magyarok olyan nagy mértékben, mint éppen a Bácskában és a Bánságban! A vajdasági magyarok e múlt századi beolvadásának nem feltétlenül a szomszédok iránti nyitottság volt az oka, mint inkább a gyökértelenség, amelyet a kommunista ideológia jugoszláv változata erőltetett a délvidéki magyarokra is. A két világháború utáni elvándorlások és a polgári réteg megtörése következtében egyszerűen nem sokan maradtak a Délvidéken – talán csak az egyház –, akik a nemzeti identitás szempontjából elengedhetetlen, esetünkben az egész Kárpát-medencét behálózó közös nemzeti gyökereink tudatát továbbra is ápolták volna.

  A szomszédos népek nyelvének és kultúrájának alaposabb ismerete nemzetstratégiánk szempontjából nemcsak olyan mikrokörnyezetben jelenthet előnyt, mint amilyen a bánsági kisváros, Törökkanizsa, hanem érvényes lehet az egész Kárpát-medencére vagy Közép-Európára, esetleg a Visegrádi Együttműködés viszonylataira is. Csak úgy lehetünk ugyanis képesek igazán megérteni a szomszédjainkat, sőt ami még fontosabb, csak úgy tudjuk magunkat is csakugyan megértetni és elfogadtatni a szomszédos nemzetekkel, ha nyitottan viszonyulunk hozzájuk, és igyekszünk akár még a nyelvüket is elsajátítani legalább valamilyen szinten. Így nagyobb lenne az esélye, hogy ne annyira riválist és veszélyt lássunk egymás különbözőségében, hanem egyféle vibráló erőt, az őszinte érdeklődés és a barátság lehetőségének erejét, ami által mindannyian gazdagabbakká válhatunk. Szent István király egyébként nem véletlenül beszélt arról, hogy gyenge az olyan ország, amely csupán egynyelvű. Talán ideje lenne újabb nekifutásból ismét megfontolni első szent királyunknak ezt a Szent Imréhez intézett, de igazából nekünk, az utódainak szánt különös intelmét. A Duna-medencében egyébként minden nehézség ellenére komoly hagyománya volt a nemzetek közötti békés együttélésnek. Egészen természetes volt errefelé évszázadokon át, hogy két-három, akár négy nyelvet is beszélt a közép-európai ember. Az úgynevezett boldog békeidők emléke néha még mindig felsejlik, és nem csak a magyarokban, noha a 20. századi diktatúrák igyekeztek megtenni mindent, hogy a Szent István király nevével fémjelzett közép-európaiság eszméje csakugyan kivesszen.

  Milyen más alternatívájuk lehet Szerbiában a magyaroknak, mint egy olyan új délvidéki magyar nemzedék felnövekedésének a reménye a szülőföldön, amelynek tagjai nem tartanak attól, hogy kiálljanak, és ha kell, okosan és ügyesen képviseljék saját érdekeiket akár a többségi nemzet nyelvén is?! Törökkanizsa főterén Szent István napján valami ilyesminek lehettünk a tanúi. A közönség soraiban nem messze tőlem ott ült a városka szerb polgármestere, mellette az iskola szerb igazgatója és mások is a városháza munkatársai közül, akiknek sorban bemutattak. Nem győztem csodálkozni, ahogy ezek a szerb városi méltóságok mind lelkesen megtapsolták az ékes szerb beszédet a magyarok első királyáról, aztán pedig a kimondottan magyar színezetű kulturális programpontokat is. Főleg a fellépő fiatalok néptánca váltott ki nagy tapsot magyarokból és szerbekből egyaránt. Csakugyan kitettek magukért: augusztusi hőség ide vagy oda, a lányok fodros szoknyákban, a legények kemény szárú csizmákban, pávatollas kalapokban járták a hetyke dél-alföldi, kalocsai és mezőségi táncrendeket. Később tudtam meg, hogy a Bánságnak e Szerbiához tartozó legészakibb részén viszonylag sok magyar gyerek tanul néptáncot, csaknem mindegyik!

Hasznos paradoxon
A király 3.

  Kiből ne váltana ki elismerést, ahogy a kisebbségben élő bánsági gyerekeket megtanították egyenes gerinccel kiállni, és képviselni nemzeti identitásukat?! A szerb iskolaigazgató is egészen odavolt a jelenségtől, hiszen ezek a fiatalok tényleg ügyesek, pajkosak, életerősek, jó volt már csak rájuk nézni is. Törökkanizsa Szent István-napi ünnepét látva fontos levonni a tanulságot, amelyre tekinthetünk akár úgy is, mint egy második fontos nemzetstratégiai szempontra: nem feltétlenül a százéves keservünk gyakori hangoztatása által jutunk előbbre, hanem azáltal, hogy a fájdalmunkat ünneppé változtatjuk. A konzervatív magyar politika ezt bizonyára fel is ismerte, amikor a trianoni békeszerződés dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Ünnep a gyászból, egy újabb hasznos paradoxon! A magyar gyerekek és fiatalok lelkesedését pedig, hogy továbbra is örömmel vállalják fel a magyar népi kultúra művelését, nemzeti érdekként kell támogatni! Az a magyar gyerek ugyanis, akit a szerb iskolaizgatója Szent István király napján mindenki előtt lelkesen megtapsol, és az a legény, aki a magyar néptáncok során ország-világ előtt magyar lányok derekát szoríthatja magához, majd hetykén eljárja a verbunkot, hogy aztán a teljesítményéért hideg sörrel a kezében begyűjtse az elismerést szerbektől és magyaroktól egyaránt, a jövőnek ez a nemzedéke biztosan nem fogja egykönnyen elfelejteni, hogy magyarnak lenni kisebbségi sorban nemcsak kihívás, hanem vidámság is, magyarnak lenni ünnep, életerő, barátkozás. Ettől az élménytől bizonyára nem akarja majd megfosztani az utódait sem.

  Mindez persze nem jelentheti azt, hogy a magyarok kisebbségi sorsának sok áldozatát el kellene felednünk. De éppen azért, mert tudjuk, hogy az elmúlt száz év során mennyi megpróbáltatás érte a magyarokat határon innen és túl, mi mégis itt vagyunk, és megünnepeljük augusztus 20-át nemcsak az anyaországban, hanem Törökkanizsa és más határon túli városaink főterén is, ahol csak magyarok élnek, mindez önmagában okot ad a hálaadásra és az örömre. Ha már nemzetstratégiai prioritásokat veszünk sorba, meg kell neveznünk egy harmadik nagyon fontos értéket is, amely nélkül semmilyen nemzeti közösségnek nem lehet jövője. Ez pedig a közös történet, a közös gyökerek és az összetartozás tudatának ápolása, amely közös narratívaként vagy mítoszként áll össze, és mint élő hagyomány értelmezi nemzeti létünket. Számunkra, magyarok számára, Szent István király életművénél szilárdabb alap egyszerűen nincs. A magyarok első királya megpróbálta a lehetetlent, amikor Árpád vezér meglehetősen heterogén törzsszövetségéből egységes nemzetet kovácsolt, és ez a nemzet aztán ezer éven át megállta a helyét. Nagyon sok katasztrófa tépázta meg Szent István király nagy álmát a mi hazánkról, az egységes Kárpát-medencéről, és lehet, hogy ezek között nem is a trianoni békediktátum volt a leggyászosabb fejlemény, noha jelenleg valószínű a legtöbb magyarnak a száz évvel ezelőtti fordulat fáj a legjobban, ha a történelmünkre gondol. De minden balsors ellenére itt vagyunk! Ez a magyar nemzeti kultúra akár csodálatosnak is tekinthető életerejéről tanúskodik. Törökkanizsán száz évvel az egységes nemzettest szétroncsolása után Szent István király örökségét ünnepeljük! Ezen az ezeréves magyar ünnepen megélhetjük, hogy mi, kisebbségi körülmények közé született magyarok sem vagyunk hontalanok. Mert a mi hazánk Szent István király öröksége, egészen a magasban van, hogy mindig szem előtt tarthassuk. Összetartozásunk tudata határok nélküli. Ezért csakugyan bátran énekelhetjük az egyházi énekünket: „Légy áldott, Szent István király!” És hozzátehetjük személyes imánkat is: segíts meg bennünket bízni, hogy mindenek ellenére a te sok próbát kiállt örökséged jövőjét építhessük a mi Délvidékünkön is!

 

Tóth Eszter Zsófia

Magda

– Magda meghalt – anya kisírt szemmel lépett be a lakásba. Egész úton hazafelé sírhatott. Kamasz voltam, és nagyon rémisztően hatott anyát így látni. Azt...

Tóth Eszter Zsófia

Magda

– Magda meghalt – anya kisírt szemmel lépett be a lakásba. Egész úton hazafelé sírhatott. Kamasz voltam, és nagyon rémisztően hatott anyát így látni. Azt...

Tóth Eszter Zsófia

Tűzijáték

  – Tudod, kislányom, amikor a nénje először felhozott Pestre – kezdett a történetbe apa –, épp tűzijáték volt. Én meg csak néztem, néztem azt a sok...

Tóth Eszter Zsófia

Tűzijáték

  – Tudod, kislányom, amikor a nénje először felhozott Pestre – kezdett a történetbe apa –, épp tűzijáték volt. Én meg csak néztem, néztem azt a sok...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  A Gáát-tónak nevezet vízfelület lecsapolása után egy „téglavető lapos” keletkezett, legalábbis így jelöli egy 1884-ben készült térkép...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  A Gáát-tónak nevezet vízfelület lecsapolása után egy „téglavető lapos” keletkezett, legalábbis így jelöli egy 1884-ben készült térkép...

Bátyi Zoltán

A koldus bukszája

  Nem hinnéd? Pedig megtörtént. Azt mondják…   Na, tata, ez a műszer kihúzza még tíz évig. Kár, hogy maga csak nemrég ülhetett az új kocsiba, és soha...

Bátyi Zoltán

A koldus bukszája

  Nem hinnéd? Pedig megtörtént. Azt mondják…   Na, tata, ez a műszer kihúzza még tíz évig. Kár, hogy maga csak nemrég ülhetett az új kocsiba, és soha...

Tóth Eszter Zsófia

Ha meghal a Nap

  Akkoriban volt új a színes tévénk. Apa nagy büszkén cipelte haza, kéz alatt vette, egy szovjet laktanyában.   – Nem kell nekünk robbanós tévé – mondta apa....

Tóth Eszter Zsófia

Ha meghal a Nap

  Akkoriban volt új a színes tévénk. Apa nagy büszkén cipelte haza, kéz alatt vette, egy szovjet laktanyában.   – Nem kell nekünk robbanós tévé – mondta apa....

Flament Krisztina

Padlás

  „Ég és föld között itt áll a padlás…” Először ez a sor jutott eszembe, s azóta is ennek a dalnak a dallamát dúdolom. Hiszen egy valamirevaló...

Flament Krisztina

Padlás

  „Ég és föld között itt áll a padlás…” Először ez a sor jutott eszembe, s azóta is ennek a dalnak a dallamát dúdolom. Hiszen egy valamirevaló...

Havas Judit

Weöres Sándor

  A Muraközi utcában, egy kertes házban lakott Weöres Sándor és felesége, az ugyancsak kiváló költő Károlyi Amy. 1972-ben költöztek oda. Egy alkalommal Tóth...

Havas Judit

Weöres Sándor

  A Muraközi utcában, egy kertes házban lakott Weöres Sándor és felesége, az ugyancsak kiváló költő Károlyi Amy. 1972-ben költöztek oda. Egy alkalommal Tóth...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

  – Kislányom, nagy újságom van – mondta egy reggel anya. – Megyek Bécsbe.   – Bécsbe? Jaj, de jó, akkor már csomagolom én is a kisbőröndöm –...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

  – Kislányom, nagy újságom van – mondta egy reggel anya. – Megyek Bécsbe.   – Bécsbe? Jaj, de jó, akkor már csomagolom én is a kisbőröndöm –...

Flament Krisztina

Vajas kifli

  Gyerekkorom kedvelt ozsonnája volt a patkó alakú kifli. Nagyi megvajazta, megsózta, megszórta pirospaprikával, majd egy szalvétába csomagolta. Tett mellé egy szem piros, mosolygós...

Flament Krisztina

Vajas kifli

  Gyerekkorom kedvelt ozsonnája volt a patkó alakú kifli. Nagyi megvajazta, megsózta, megszórta pirospaprikával, majd egy szalvétába csomagolta. Tett mellé egy szem piros, mosolygós...

Bátyi Zoltán

Ha megfagy a levél

  Gondoltam, írok a régi telekről. Valami nagyon szépet írok, szánkón húzott nevető gyerekekről, hólapátolás közben pálinkát kortyoló...

Bátyi Zoltán

Ha megfagy a levél

  Gondoltam, írok a régi telekről. Valami nagyon szépet írok, szánkón húzott nevető gyerekekről, hólapátolás közben pálinkát kortyoló...