Honvágy otthon

Honvágy otthon

Szerző: Molnár Imre: Erupció, 2017

A tudomány mai állása mellett úgy véljük, honvágya csak a szülőhazájától távol lehet az embernek, de ez nem mindig van így. Nekem ugyanis emésztő honvágyam volt a bácskai síkságon is, persze nem minden ok nélkül.

  Az igazság mosdatlan arcához az is hozzátartozik, hogy ehhez a speciális honvágyhoz az kell, hogy mindenfélét összeolvassunk. Eltűnőfélben lévő gyerekkorom alkonyán, amikor a fantáziálgatás lassan átadja helyét a kíváncsiságnak, nagyon kedveltem az útleírásokat. Ma már nem létezik ez a műfaj, mert sokkal könnyebb kézbe venni egy videókamerát, és rögzíteni vele az utazás legfontosabb eseményeit, de szűk ötven évvel ezelőtt még a szöveg és a hozzátartozó kevés fotó mutatta meg nekünk a világot. A fényképeket akkoriban csaknem vallásos tisztelet övezte, így ha egy kiadvány fotókat is magában foglalt, az maga volt a csoda.

  Negyedikes lehettem, amikor a kezembe került egy ilyen kiadvány, és rögtön el is varázsolt. Mindez egybeesett azzal, hogy a szüleim kijelentették: már elég érett vagyok ahhoz, hogy megpróbálkozzak a kapálással, de nem a kertben, mert az csak játék, hanem kint, a határban, a kukoricaföldön. Bizton állíthatom, hogy ennél a munkánál lélekölőbb tevékenység a Föld hátán nem létezik. Inkább kevesebb, mint több sikerrel próbáltam a kezemhez idomítani az apámtól kapott eszközt, és miközben a horizont meg az ég találkozási pontján a parcella végét kerestem, eszembe jutott az a könyv a csodálatos Patagóniáról.

  Tökéletes ellentéte volt az a táj ennek, itt a szemem előtt: égig növekvő sziklacsipkés hegyek, bizarr növényekkel ritkán benőtt völgyek, és ki tudja, hová kanyargó, sebes sodrású patakok váltogatták egymást, ameddig a szem ellátott. Kukoricának vagy a föld megművelésének nyoma sincsen, minden úgy létezik, ahogy azt a Jóisten egy különösen ihletett pillanatában megteremtette.

  Az valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy ez a sok szépség nem minden ok nélkül maradt ennyire érintetlen. Patagóniához nagyon közel van a Tűzföld, ahol a bolygónkon tapasztalható leghevesebb viharok tombolnak, ráadásul ezek között a vadregényes hegyek és fennsíkok között keveredik össze az Antarktisz jeges hidege az északról érkező mérsékelt égövi légáramlatokkal.

  A kapával szaporán suhintgatva és bizony számos kukoricahajtás korai halálát okozva igyekeztem felzárkózni a szüleimhez, mert ők a fény sebességével távolodtak tőlem. A közöttünk növekvő távolság olyan érzést támasztott bennem, hogy a számkivetettség az, ami a bácskai határt és Patagóniát összeköti. A vágyakozás persze mindig szelektív, így ez a képzelgés sem terjedt ki arra, hogy mihez is kezdenék azon a távoli tájon. A falusi ember szerint a szépséget nem eszik kanállal, és ez ott, a messzi Dél-Amerikában talán fokozottan igaz. Abban a földben nem él meg semmi, még valódi erdők sincsenek, mert ha lennének, az emberiség már rég rájuk tette volna a kezét. Mégis csak jóval később, már felnőtt koromban jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy a honvágy nem a jelenből és főként nem a jövőből fakad, hanem csakis és kizárólag a múltból, ahogy a kukorica a mi zsíros, kékesen csillogó termőföldünkből. Műtrágyaként pedig emlékek kellenek hozzá, jók és rosszak vegyesen.

  Az otthoni honvágy ebben a formában csak egy rövid ideig tartó kellemetlenség lecsapódása volt, közismertebb nevén: vágyálom a jobb élet után. Lehet, hogy a bácskai határ sivárnak tűnik, de hogy nem lélektelen, azt most már határozottan állítom. Talán ebben még előrébb is van, mint Patagónia, mert ott a magány nem csak átmeneti jellegű, mint nálunk, amikor egy kukoricaföld bűvös körében forgolódunk. A látvány varázslata emiatt hamar átadja helyét a kétségbeesésnek, hogy lám, egyedül vagyunk ebben a félelmetesen csodálatos környezetben, és szó sem lehet arról, hogy a nap végén, a kapák megtisztogatása, biciklire kötözése után egy rövid, kényelmes karikázást követően vár bennünket a finom vacsora, amit nem mellékesen a megtermett kukoricán alapuló jószágtartásnak köszönhettünk.

  De Patagónia azóta is mágneses erővel vonz magához, és ez a kötődés úgy erősödik, ahogy csökken az esélyem, hogy odalátogassak. Ha valamilyen csoda folytán ez mégis bekövetkezne, és ott állnék a könyvben leírt, filmekben látott égig növekvő hegyormok előtt, az emberi természet sajátosságából fakadóan biztosan a mi barátságos bácskai síkságunk után sóhajtoznék, hogy bár ez mind nagyon szép, azért valahogy jussak innen haza, épségben, egészségben. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ennek érdekében még a kapálást is bevállalnám.

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....