Ha megfagy a levél

Ha megfagy a levél

Szerző: Zsáki István

 

Gondoltam, írok a régi telekről. Valami nagyon szépet írok, szánkón húzott nevető gyerekekről, hólapátolás közben pálinkát kortyoló férfiakról, a városról, ahol karácsonyra vett szaloncukrot lopnak a lurkók szekrénybe dugott dobozból, és az utcák fölött füstölőbe vitt hurka, kolbász, sonka illatát sodorja a szél. De csak a döbbent ámulat jut eszembe, amikor 1984-ben (vagy talán ’83 februárt mutatott a naptár?) árokba fordult autókról, káromkodva mentő, félig fagyott katonákról, magyar földön, de még a déli határon túl, Jugoszláviában is régen nem tapasztalt télről, Alföldet pusztító viharról beszélt a televízió, kutyák nyüszítettek a határban, utakat zártak el a viharral gyilkolt villanypóznák.

  Gondoltam, írok erről a télről, de csak egy arcot látok, több mint hetven éve cserzett bőrön futó ráncokat, lassan mozduló kezet. Az ujjak közt távirat papírja remeg, nyomtatott sorok, rövid üzenet: „Apám, szörnyű időt jósol a meteorológia. Ugye, megérti, ha most nem megyünk haza?”

  Az öreg válaszolna, de kinek és hogyan? A jóslat beteljesült, orkánerejű szél csapott le. Jéghideg szobából bámulja a telet, igen, azt a pusztító telet. A tanya ablakából lesi, havazhat-e, fagyhat-e még kegyetlenebbül. Hetvenéves, kopott tekintet keresi az országutat, ahol suttyó kölyökként szaladt ki a köves útig, hátha mégis hazatér az apja, akiről azt híresztelték: olasz fronton szakította át a mellét egy puskagolyó a nagy háborúban. Majd már ő vánszorgott rongyos bakancsban, de mosollyal az arcán – hazaértem! –, amikor vége lett a második, világot égető csatáknak, ahol őt parancsolták az orosz frontra. De hol van az már? Eltűnt, mint az út. Széthasadt, mint a villanyoszlopok.

  Gondoltam, írok a télről, de csak az öreg körmeit látom. Neveket karcol a jégvirágba. Az asszonyét, aki úgy aludt el egy aratás után, hogy ma sem hiszi el az orvosnak, ilyen könnyen is érkezhet a halál. Aztán a fiúk nevei következnek. Egymás alá, csupa nagybetűvel. Béla, aki nem tud jönni, mert ugye a vihar. És János, akit szintén hiába várna, húsz éve már, hogy egy elé forduló traktorba csapódott a motorja, haláláért talán ha két év börtönt kapott a traktoros. A karcolt betűk résein ráköszön az öregre a düledező pajta, az üres ól, a fásszín, ahol talán még föllelne néhány száraz ágat, tűzre szánt rönköt. De olyan távol, hogy szinte fölösleges mérni az utat. Talán ha csizmát húzna, meg azt a nehéz vasutaskabátot. Talán ha összeszedné a csontokra tapadt maradék erőt. Talán… De minek?

  Gondoltam, írok a télről. És a postásról, aki bortól botladozva jön az üzenettel: „Apám, szörnyű időt jósol…”, és a fejét csóválva fröccsenti a szót: szörnyű idő?, hát akkor miért nem viszi fel Béla bátyámat magukhoz a Bélus, ha már karácsonykor sem jöttek, hogy széles pesti körúton, meleg szobából örüljön a hónak, és lásson végre csilingelő villamost.

Gondoltam… De csak az öregembert látom. Papucsban, szakadt vászonruhában nyitja ki az ajtót, remegő kézzel söpri le bajszáról a havat, aprókat lépve küzd a falhoz taszító széllel, amíg megtalálja a veranda alatti kis padot. Leül, botját ellöki – ez sem kell többet. Térdére ejti a kezét, észre sem veszi, hogy lecsúszik a hóba, összeszűkült szemmel keresi az utat, ahol napszámosok, fáradt katonák, lelkesítő táblák alatt nótázó falujárók, begyűjtést ellenőrző, táskás emberek, téeszbe agitáló szónokok jöttek egykor, no meg a két fiú indult a város felé. Az öregember látja az arcukat és hallja a hangjukat. Aztán csak régen itt járt emberek mozognak a méteres hóban, lebegnek a fák fölött, ülnek a felhőkre, vászoninget, zubbonyt, pufajkát, zakót tép a szél apró, szikrázó darabokra.

  Gondoltam, írok a télről. De csak a százszor átolvasott hír jut eszembe: szerencsére csak egy áldozatot követelt a dél-alföldi hóvihar. Tanyája udvarán megfagyva találták Z. B. 70 éves nyugdíjast. A feltevések szerint tűzre szánt fáért indult, de legyengült szervezete nem bírt a viharral.

  „Csak az ujjai markoltak az utolsó percben is, így a csonttá fagyott levelet a pajta tetejét is leszakító szél sem vitte el. Alig bírtuk kiszaggatni a kemény szorításból azt a papírt, de miért is tettük?, jobb lett volna az öreggel együtt eltemetni” – mesélte a mentős. És úgy szorította a forró teával töltött műanyag bögrét, mint akinek a viharos telet temető tavaszon, a mentőállomás udvarát melegítő napban is fázik, nagyon fázik a keze.

 

 

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...

Tóth Eszter Zsófia

Örökbeadás

– Megkeresem a testvéremet – hallottam egy nap apa hangját reggel a konyhából, még félálomban.   – Ne viccelj – felelte anya apának. – Öregember vagy már,...

Tóth Eszter Zsófia

Örökbeadás

– Megkeresem a testvéremet – hallottam egy nap apa hangját reggel a konyhából, még félálomban.   – Ne viccelj – felelte anya apának. – Öregember vagy már,...

Juhász Zsuzsanna

Puszcsilavcsi

férjemnek           Na, még ez is. Hogy bennem egyre több lesz a férfihormon, mert fogy a női. Te meg egyre nőiesebb leszel, mert benned a férfihormon fogy.   Na,...

Juhász Zsuzsanna

Puszcsilavcsi

férjemnek           Na, még ez is. Hogy bennem egyre több lesz a férfihormon, mert fogy a női. Te meg egyre nőiesebb leszel, mert benned a férfihormon fogy.   Na,...

Kolter László

A diófa, a bogár és a madarak története

Nagy vágyam megépíteni egy madáretetőt, hogy télen, amikor a hidegben reszketnek, dideregnek és éhesek a madarak, kimenjek hozzájuk, egy hatalmas, vastag törzsű diófához,...

Kolter László

A diófa, a bogár és a madarak története

Nagy vágyam megépíteni egy madáretetőt, hogy télen, amikor a hidegben reszketnek, dideregnek és éhesek a madarak, kimenjek hozzájuk, egy hatalmas, vastag törzsű diófához,...

Tóth Eszter Zsófia

Az óriás moncsicsi

– Kati nénje – hallottam Tündi hangját a konyhánkból. – Képzelje, mi történt. Az a pincér udvarlóm egy óriás moncsicsit hozott ma nekem a randira.   –...

Tóth Eszter Zsófia

Az óriás moncsicsi

– Kati nénje – hallottam Tündi hangját a konyhánkból. – Képzelje, mi történt. Az a pincér udvarlóm egy óriás moncsicsit hozott ma nekem a randira.   –...

Klamár Zoltán

Kerekvilág

Vastag por alatt, a meleg padlástérben hallgat egy szétszerelt világ.            Petri György Azt gondolom, hogy mindenkinek van egy saját, történetein keresztül...

Klamár Zoltán

Kerekvilág

Vastag por alatt, a meleg padlástérben hallgat egy szétszerelt világ.            Petri György Azt gondolom, hogy mindenkinek van egy saját, történetein keresztül...