Ha megfagy a levél

Ha megfagy a levél

Szerző: Zsáki István

 

Gondoltam, írok a régi telekről. Valami nagyon szépet írok, szánkón húzott nevető gyerekekről, hólapátolás közben pálinkát kortyoló férfiakról, a városról, ahol karácsonyra vett szaloncukrot lopnak a lurkók szekrénybe dugott dobozból, és az utcák fölött füstölőbe vitt hurka, kolbász, sonka illatát sodorja a szél. De csak a döbbent ámulat jut eszembe, amikor 1984-ben (vagy talán ’83 februárt mutatott a naptár?) árokba fordult autókról, káromkodva mentő, félig fagyott katonákról, magyar földön, de még a déli határon túl, Jugoszláviában is régen nem tapasztalt télről, Alföldet pusztító viharról beszélt a televízió, kutyák nyüszítettek a határban, utakat zártak el a viharral gyilkolt villanypóznák.

  Gondoltam, írok erről a télről, de csak egy arcot látok, több mint hetven éve cserzett bőrön futó ráncokat, lassan mozduló kezet. Az ujjak közt távirat papírja remeg, nyomtatott sorok, rövid üzenet: „Apám, szörnyű időt jósol a meteorológia. Ugye, megérti, ha most nem megyünk haza?”

  Az öreg válaszolna, de kinek és hogyan? A jóslat beteljesült, orkánerejű szél csapott le. Jéghideg szobából bámulja a telet, igen, azt a pusztító telet. A tanya ablakából lesi, havazhat-e, fagyhat-e még kegyetlenebbül. Hetvenéves, kopott tekintet keresi az országutat, ahol suttyó kölyökként szaladt ki a köves útig, hátha mégis hazatér az apja, akiről azt híresztelték: olasz fronton szakította át a mellét egy puskagolyó a nagy háborúban. Majd már ő vánszorgott rongyos bakancsban, de mosollyal az arcán – hazaértem! –, amikor vége lett a második, világot égető csatáknak, ahol őt parancsolták az orosz frontra. De hol van az már? Eltűnt, mint az út. Széthasadt, mint a villanyoszlopok.

  Gondoltam, írok a télről, de csak az öreg körmeit látom. Neveket karcol a jégvirágba. Az asszonyét, aki úgy aludt el egy aratás után, hogy ma sem hiszi el az orvosnak, ilyen könnyen is érkezhet a halál. Aztán a fiúk nevei következnek. Egymás alá, csupa nagybetűvel. Béla, aki nem tud jönni, mert ugye a vihar. És János, akit szintén hiába várna, húsz éve már, hogy egy elé forduló traktorba csapódott a motorja, haláláért talán ha két év börtönt kapott a traktoros. A karcolt betűk résein ráköszön az öregre a düledező pajta, az üres ól, a fásszín, ahol talán még föllelne néhány száraz ágat, tűzre szánt rönköt. De olyan távol, hogy szinte fölösleges mérni az utat. Talán ha csizmát húzna, meg azt a nehéz vasutaskabátot. Talán ha összeszedné a csontokra tapadt maradék erőt. Talán… De minek?

  Gondoltam, írok a télről. És a postásról, aki bortól botladozva jön az üzenettel: „Apám, szörnyű időt jósol…”, és a fejét csóválva fröccsenti a szót: szörnyű idő?, hát akkor miért nem viszi fel Béla bátyámat magukhoz a Bélus, ha már karácsonykor sem jöttek, hogy széles pesti körúton, meleg szobából örüljön a hónak, és lásson végre csilingelő villamost.

Gondoltam… De csak az öregembert látom. Papucsban, szakadt vászonruhában nyitja ki az ajtót, remegő kézzel söpri le bajszáról a havat, aprókat lépve küzd a falhoz taszító széllel, amíg megtalálja a veranda alatti kis padot. Leül, botját ellöki – ez sem kell többet. Térdére ejti a kezét, észre sem veszi, hogy lecsúszik a hóba, összeszűkült szemmel keresi az utat, ahol napszámosok, fáradt katonák, lelkesítő táblák alatt nótázó falujárók, begyűjtést ellenőrző, táskás emberek, téeszbe agitáló szónokok jöttek egykor, no meg a két fiú indult a város felé. Az öregember látja az arcukat és hallja a hangjukat. Aztán csak régen itt járt emberek mozognak a méteres hóban, lebegnek a fák fölött, ülnek a felhőkre, vászoninget, zubbonyt, pufajkát, zakót tép a szél apró, szikrázó darabokra.

  Gondoltam, írok a télről. De csak a százszor átolvasott hír jut eszembe: szerencsére csak egy áldozatot követelt a dél-alföldi hóvihar. Tanyája udvarán megfagyva találták Z. B. 70 éves nyugdíjast. A feltevések szerint tűzre szánt fáért indult, de legyengült szervezete nem bírt a viharral.

  „Csak az ujjai markoltak az utolsó percben is, így a csonttá fagyott levelet a pajta tetejét is leszakító szél sem vitte el. Alig bírtuk kiszaggatni a kemény szorításból azt a papírt, de miért is tettük?, jobb lett volna az öreggel együtt eltemetni” – mesélte a mentős. És úgy szorította a forró teával töltött műanyag bögrét, mint akinek a viharos telet temető tavaszon, a mentőállomás udvarát melegítő napban is fázik, nagyon fázik a keze.

 

 

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...