Februári reggelek

Kékcinege veri az ablakomat már kora reggel. Nem értem. Sose etetjük őket a párkányon, hiszen a macska is szívesen napozik a ház keleti oldalán levő ablakban. Ennek ellenére mégis… már napok óta idejár. Nézegeti magát az ablaküvegben, közben idegesen pillog hátrafelé, közeledik-e valami veszély.

  És erőszakosan kopogtat. Csapkod a szárnyával, majd amikor cinegeraj lepi el a diófa ágait, csatlakozik hozzájuk. Elveszítem a tömegben…

  Vajon mit akarhat? Éhes? Itt az erdő mellett találhat magának eledelt még így télvíz idején is. A szomszéd almafáin és naspolyacserjéin is akad otthagyott gyümölcs. Vagy elfoglalták az odúját? Végigjárom a kertet, fülemet a fák törzsére tapasztom, kukucskálok a résekbe, óvatosan félrehúzom a kerítés melletti mogyoróbokor ágait, de semmi. Semmi, ami magyarázatot adhatna a jelenségre.

  Kérdezem biológus kollégámat, mit gondol, mi történt a kismadárral. Azt mondja, ahogy röpköd a cinke a diófa körül, meglátja saját tükörképét a reggeli ablaküvegben, úgy hiszi, ellenséggel találkozott. Nekitámad. El akarja űzni a környékről.

  Félreértettük tehát egymást. Nem ismerjük a másik jelrendszerét, viselkedési szabályait, ősi ösztöneit. Én a csukott ablakból segélykérésnek látom azt, ami számára reggeli táncuk megszokott ritmusának pillanatképe csupán.

  Pedig ha kitágítanánk a beszéd határait, és a nyelvi rendszerek mögött a gondolatra figyelnénk, akár meg is hallhatnánk az ég és a föld hangját. Ha egyszer kicsit csöndben maradnánk, a meghallgatás némaságával, odafigyelő kíváncsisággal fordulnánk szemtől szembe az élettel, talán észrevennénk, hogy megszólalnak a vizek, a fák, a madarak, a fű alól kibukó kis bogarak. Hallanánk, ahogy fütyül a szél a fejünk fölött, és fecske köszön ránk az eresz alól.

  Állok az ablaknál, és eszembe jut, hogy milyen sok csönd van már az életemben. Mennyi elhallgatás, fönnakadt szó, félbehagyott nevetés, megszakított gondolat rejtőzködik bennem. Ahogy apám int felém, utolsó kézmozdulatával elköszön. Ahogy öreg barátom búcsúzik cigarettafüstöt fújva maga elé, csöndesen. Ahogy egy hajtincs kibukik a bojtos sapka alól, bájosan. Mind néma üzenet. Jelek. Kitágított beszédhatárok mögötti szavak. 

  Elakad a lélegzetem, ahogy a februári reggelben ráébredek az összefüggésekre. A szeretet lehet a kulcs a megértéshez? Nyitott lélekkel odaállni egymás elé? Szembefordulni és figyelni? Régi telek borzongása fut át rajtam, hóolvadásillata van a levegőnek, jóízű öröm ez a korai óra a nekem rendelt időben.

  Állok az ablaknál a februári reggelben, nézem a tél végi szürke égbolt bágyadt felhőit, és várom a pillanat békéjét széthasító gyönyörű madártáncot.

  Kitárom az ablakot.

  A kékcinege a diófán tollászkodik.

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...