Az író dolga

Az író dolga

Léphaft Pál: Németh István

Végbúcsú Németh Istvántól

 

Egyik legnagyobb írónk ment el. Mert Németh István a legnagyobbjaink közül való volt Herceg János, Fehér Ferenc, Gion Nándor nemes páholyából. Egyikük sem kapott ugyan Kossuth-díjat, de hát miért is kapott volna. Ők a Teremtővel voltak közeli viszonyban, aki ezzel a lehúzó-felemelő nagy tehetséggel megajándékozta őket, szeretett szülőföldjükkel, amelyről minden alkotásukban írtak, s az olvasóikkal, akik számára életre szóló ajándék volt minden egyes írásuk, könyvük. Velük voltak ők igazán közeli viszonyban, s nem a díjosztókkal. Világnyelvekre sem igen fordították le műveiket, de hát miért is fordították volna. Hiszen kivétel nélkül rólunk szóltak és szólnak ezek a könyvek, erről a – Herceg János megfogalmazásával élve – kisebbségi lét kettős koporsójába zárt közösségről, nem a sorstalanságunkról, hanem ólomsúly nehéz sorsunkról, gödörbe taszításainkról és felemelkedéseinkről: Tündérlak minden nyomorúságáról és csodájáról – a világnyelven olvasókat mindez nem nagyon szokta érdekelni. Annál inkább érdekelte, s érdekli még mindig olvasóikat, akik érdeklődése, ragaszkodása nélkül nem sok értelme van az írói létnek. „Szépen kérem Önt, gyakran írjon erről a faluról”, kereste fel levélben Németh Istvánt egyik olvasója, „bármit ír róla, mondhatatlan fájó öröm tölti meg sokat gyötört szívemet”.

  Műveinek legavatottabb ismerője, dr. Bori Imre pedig a következőket írja talán legfontosabb könyvéről, az Ima Tündérlakért címűről, a délvidéki magyar széppróza immár klasszikus alkotásáról: „Ezek az elbeszélések olyan életképeket mutatnak fel, amelyeket Németh Istvánon kívül még nem mutatott meg senki.” Hasonlókat mondhatunk el másik klasszikus művéről, a Házioltárról is, családja „szerelmes krónikájáról”, vagy „délvidéki füves könyvéről”, a Hegyalja utcáról, amely valóban a hegy alatt fekszik, „felette azonban a Teremtő szeme lakik”.

  „Németh István nyugalmas hangjával, a józan érveivel, a tiszta emberségével lett azzá, aki: legjobb, leghitelesebb írástevőink egyike”, tisztelgett előtte Hornyik Miklós még valamikor a hetvenötödik születésnapja közelében Kishegyesen, írónk rajongva szeretett szülőfalujában, ahova most megpihenni végleg hazatért. S hozzátette még: „Minden riportkönyve »szerelmes földrajz« tulajdonképpen, Szabó Zoltán-i vallomás, de szinte minden riportkönyvében megfogalmazódik egyfajta veszendőségérzés, katasztrófa-előérzet is: szülőföldünk végzetes elvesztésének előérzete.”

  Amiről Németh István Lélekvesztőn című kötetének fülszövegében pontosan, szépen a következőket mondja: „Mégis mind ez ideig megmaradt legalább a remény, hogy ha akár sanyarú mivoltában is, de megtartható. A jegyzetíró lépten-nyomon a pusztulás jeleit tapasztalja maga körül, nem titkolhatja a balsejtelmeit, félelmeit, nem rejti el szorongásait, lejegyzi őket. Ez a dolga.”

Igen: ilyen egyszerű az egész. Csakhogy rámegy közben az ember élete.

  Amit kiváló prózaírónk, publicistánk Herceg Jánosról szólva megfogalmazott Ima Tündérlakért című varázslatos könyvében, az minden változtatás nélkül odavéshető az ő majd hét évtizedes írósága alá is: „Nem csinált mást, folyton csak teremtett: egész munkásságával egy kisebbségi sorsba kényszerített néptöredékben próbálta megtartani a lelket. Amikor már semmink se marad, jégveréses időben meghúzhatjuk magunkat teremtett világának eresze alatt.”

  Kidőlt az óriásfa, köszöntem el annak idején atyai jó barátomtól, Herceg Jánostól, s most, ezekben az üresen kongó, fájó pillanatokban sem mondhatok mást, írhatok mást. Mi lenne velünk, mi lenne a jó könyvet, a lélek legrejtettebb zugaiba is befészkelő írást még mindig szerető olvasóval, kérdeztem egyszer pálinkázás közben Németh Pistától, ha valami egészen gonosz véletlen folytán nem írhatnál többé igazán fontos, szent dolgainkról. Csak te ne aggódj, Károlyom, emelte fel mutatóujját: írna majd róluk, ír majd róluk valaki más. Jelentem, drága Németh úr: nincs már és sejtésem szerint nem is lesz már, aki írna. A ránk erőltetett s részben a saját magunk által is előidézett „klímaváltozás” következtében ezen a tájon, Tündérlakodban nem nőnek többé óriásfák. 2019. szeptember 30-án, egy hétfői napon kidőlt a legutolsó.

*

  Németh István temetésére indulnék szeretett szülőfalujába, Kishegyesre, cseng a telefon, könyvbemutatóra hívnak Újvidékre. Úristen, mondom, de hát meghalt a Németh Pista! Igen, de a rendezvény csak két hét múlva lenne, nyugtatnának a vonal túlsó végén…

  Meghalt a legnagyobb írónk, s nem szakadt le az ég, nem dőlt össze a világ! Mintha mi sem történt volna, megy minden tovább a maga útján. Belém hasít egy regénybeli régi halottbúcsúztató szövege: „egész marad majd nélkülem ez a széles világ, válásomat nem érzi csak a síró család, egy embernek halála olyan kicsi eset, hogy nem veszik észre a boldog emberek, pedig egy egész világ dűlt össze e napon…”, s a búcsúztató szövegéhez csatlakozik mindjárt egy parázs vitám valakivel: „nincsenek pótolhatatlan embereink”, hallom. Vannak, barátaim, bizony hogy vannak: a sorból való kihullásukkal egy egész közösség lesz szegényebb, védtelenebb, s fogyatkozik esélyünk is a megmaradásra…

  S végezetül mivel búcsúzhatna el a Szülőföld és Raguza szerelmesétől a Szülőföld és Raguza másik szerelmese, az egyik szívbéli testvér másik szívbéli testvérétől, mint közös tanítómesterünk, Illyés Gyula örökbecsű (vigasztaló?, valahogy mégis reményt adó?) gondolatával:

  „Higgyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is. Ha mind elesünk is; kitartón, magányos hátvédként, a végsőkig, ahogy megfogadtuk.”

Az író dolga
Németh István, 1979

 

Klamár Zoltán

Kegyelet

„Nem görbülhet egyetlen hajukszála, őrzöm legkisebb ráncaik a kőzeteknél konokabban az ítéletnapig.” (Pilinszky János: Sírvers)   Az ősz számomra...

Klamár Zoltán

Kegyelet

„Nem görbülhet egyetlen hajukszála, őrzöm legkisebb ráncaik a kőzeteknél konokabban az ítéletnapig.” (Pilinszky János: Sírvers)   Az ősz számomra...

Tóth Eszter Zsófia

A másik lakás

Apa temetése előtti nap volt. Jéghideg december. Sms pittyent a telefonomon. Anya írt: Kislányom, menjünk ki ma a temetőbe, lehet, hogy nem ásták ki a sírt, nézzük meg. PA.  ...

Tóth Eszter Zsófia

A másik lakás

Apa temetése előtti nap volt. Jéghideg december. Sms pittyent a telefonomon. Anya írt: Kislányom, menjünk ki ma a temetőbe, lehet, hogy nem ásták ki a sírt, nézzük meg. PA.  ...

Majoros Sándor

Honvágy otthon

A tudomány mai állása mellett úgy véljük, honvágya csak a szülőhazájától távol lehet az embernek, de ez nem mindig van így. Nekem ugyanis emésztő...

Majoros Sándor

Honvágy otthon

A tudomány mai állása mellett úgy véljük, honvágya csak a szülőhazájától távol lehet az embernek, de ez nem mindig van így. Nekem ugyanis emésztő...

Tóth Eszter Zsófia

Ghosting

– Hazajöttünk a nyaralásról, és azóta nem ír, nem hív. Már egy hete – mondta a barátnőm kisírt szemmel.   – És a Messenger-üzenet?   –...

Tóth Eszter Zsófia

Ghosting

– Hazajöttünk a nyaralásról, és azóta nem ír, nem hív. Már egy hete – mondta a barátnőm kisírt szemmel.   – És a Messenger-üzenet?   –...

Klamár Zoltán

Évek és napok

„Vannak nehezen járható s hepehupás napjaink, amelyekre csak végtelen hosszú idő alatt tudunk felkapaszkodni, s lefelé hajló napjaink, amelyeken énekelve s teljes sebességgel futunk...

Klamár Zoltán

Évek és napok

„Vannak nehezen járható s hepehupás napjaink, amelyekre csak végtelen hosszú idő alatt tudunk felkapaszkodni, s lefelé hajló napjaink, amelyeken énekelve s teljes sebességgel futunk...

Bordás Győző

Kanizsa 22

1792-t írtak akkor – tehát 230 évvel ezelőtt –, amikor az Úr, nyilván véletlenül vagy unalmában, letekintett e mocsaras, maláriavészes picinyke földrészre,...

Bordás Győző

Kanizsa 22

1792-t írtak akkor – tehát 230 évvel ezelőtt –, amikor az Úr, nyilván véletlenül vagy unalmában, letekintett e mocsaras, maláriavészes picinyke földrészre,...

Zselicky Zoltán

Iránytű és tájszabászat

Fáklyával egy éghető világban Ritkán viszek magammal iránytűt. Megtanultam inkább órával tájolni. Nem nehéz. A kismutatót a nap felé fordítja az ember,...

Zselicky Zoltán

Iránytű és tájszabászat

Fáklyával egy éghető világban Ritkán viszek magammal iránytűt. Megtanultam inkább órával tájolni. Nem nehéz. A kismutatót a nap felé fordítja az ember,...

Tóth Eszter Zsófia

A piros nadrágod

– Drága Katikám, meglátod, egyszer vége lesz ennek a rohadt kommunista világnak – mondta Zsíros nagyapa anyának. A falusi háza verandáján ült, fekete kalapban, fekete...

Tóth Eszter Zsófia

A piros nadrágod

– Drága Katikám, meglátod, egyszer vége lesz ennek a rohadt kommunista világnak – mondta Zsíros nagyapa anyának. A falusi háza verandáján ült, fekete kalapban, fekete...

Juhász Zsuzsanna

Minden ember kétszínvirág

Helmuth von Glasenappnak, a vallási univerzizmus elméletéért   Istenem, milyen istentelen indulatok lehettek azokban a kicsi gyerekekben.   Akik focilabdának használtak egy kölyökkutyát?...

Juhász Zsuzsanna

Minden ember kétszínvirág

Helmuth von Glasenappnak, a vallási univerzizmus elméletéért   Istenem, milyen istentelen indulatok lehettek azokban a kicsi gyerekekben.   Akik focilabdának használtak egy kölyökkutyát?...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

5. Nem tudom pontosan, hogy Nagyapámat mikor vitték el a galíciai frontra harcolni a szabadkai 6. honvéd gyalogezred katonájaként, pontosabban tudnék erről írni, ha megőriztem volna azt az...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

5. Nem tudom pontosan, hogy Nagyapámat mikor vitték el a galíciai frontra harcolni a szabadkai 6. honvéd gyalogezred katonájaként, pontosabban tudnék erről írni, ha megőriztem volna azt az...