Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi. Anya unokatestvére volt, és apa kedvenc ivócimborája.

  – Na, nyisd ki a markomat! – mondta nekem Misi. Kisiskolás voltam, barna copfjaim a hátam közepét verdesték. Szerettem a meglepetéseket. Óvatosan kinyitottam Misi tenyerét. Két Túró Rudi volt benne, a kedvencem, egy diós és egy mogyorós.

  – Köszönöm, Misi! – mondtam neki.

  – Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak, alkatrészt pedig a maszekoktól lehetett a legkönnyebben venni.

  Épp a Semmelweis utcában, a műhelye előtt álltunk. Misi nagy élvezettel cigarettára gyújtott. A cigaretta doboza is rendkívülinek számított, élénkbordó színű, rajta egy rokokó parókás férfi.

  – Misi, ez milyen cigaretta? – kérdeztem tőle.

  – Astor – válaszolta. – Nyugati cigi. Mi más is lenne, Klárikám.

  Nagyon örültem, ha apa elvitt magával, amikor Misihez ment. Megittak egy-két sört, és megváltották a világot. De ezek nem olyan búsongós beszélgetések voltak, mert Misi maga volt a megtestesült optimizmus. Még a szomorú történeteket is úgy adta elő, mintha főnyereményt nyert volna.

  Bementünk a kis műhelyébe. Tele volt nyugati cuccokkal: magnókkal, televíziókkal.

  Misi dobozos söröket vett elő. Sosem ivott Kőbányait. Ahogy kipattintotta a dobozt, már bugyborékolt is felfelé a sör habja.

  – Azt meséltem, Gyurikám – fordult apához –, mi történt aznap, amikor elvették a cukrászdánkat?

  – Azt még nem, Misikém – mondta apa.

  – Hogyhogy elvették? – szóltam közbe.

  – Az olyan világ volt, tudod, Klárikám, a Rákosi, ő csinálta ezt velünk – válaszolta Misi. – Itt volt egyébként a cukrászda, pont a műhelyem szomszédságában. Szóval államosították apám cukrászdáját. Aznap mentem haza az iskolából, ott volt apám és a bátyám a konyhában. Épp készülődtek valahova.

  – Hova mentek? – kérdeztem őket.

  – Jössz te is, Misi – mondta apám. – Ma elvették a cukrászdánkat, de nem baj: megyünk a vidámparkba. Úgyhogy ilyen ember volt az én apám – folytatta Misi. – Még akkor is vidámságot vitt az életbe, amikor épp tragédia történt.

  – Úgy, mint te is – jegyezte meg apa. – Az örömöt hozod az emberek életébe.

  – Ne túlozz, Gyurikám – szabadkozott Misi. – Ez a legtermészetesebb. Fogjuk meg az élet szebbik oldalát, jó cigi, jó pia, szép nők, mi kell még?

  – Képzeljétek – folytatta Misi –, aznap felültünk mindenre a vidámparkban, hullámvasút, óriáskerék, nem maradt ki semmi.

  – És utána mi lett? – kérdezte apa.

  – Az apám otthon sütötte tovább a süteményeket – mondta Misi. – Talpraesett ember volt. Ugye, Hollandiában tanulta ki a cukrászmesterséget, nagyon értett hozzá. Szóval megkeresték őt a törzsvevői, és folytatott mindent otthon ugyanúgy. Persze titokban kellett mindezt csinálnunk, nehogy feljelentsen bennünket valaki.

  – Misikém, úgy, mint te is, feltalálod magad mindig – mondta apa. – Nálad a legjobb nyugati dolgok is megvannak, hát hogy csinálod?

  Misi hunyorított: – Gyurikám, mindent neked sem mondhatok el. De ha szeretnél valamit, a kérésed parancs, csak mondd, és megszerzem.

  – Hát jó – mondta apa. – Meg szeretném lepni a feleségem egy új lemezjátszóval. Tudod, egyfolytában Karády Katalint hallgat. A régi lemezjátszó meg már akadozik.

  – Kezet rá – mondta Misi. – Olyat hozok nektek, hogy elképzelni sem tudod. Sztereó hangfalakkal.

  Kezet ráztak, apa és Misi.

  – És mennyibe fog kerülni?

  – Nem lesz drága, Gyurikám, rokoni alapon számítom neked.

  – De a hivatali telefonomon hívj, amikor meglesz – mondta apa. Nehogy gyanút fogjon Kati, azért ne az otthonin hívj.

  – Mi is a hivatali számod?

  – 311-500, és a 103-as melléket kérd.

  Misi felírta a számot. Szavatartó ember volt. Egy héttel később már mehettünk is apával a lemezjátszóért.

  Ott állt a műhely ajtajában, cigarettázott, mint mindig.

  – Klári – mosolygott rám. – Na, milyen meglepetés van most neked? – nyújtotta ismét ökölbe szorított kezét. Ez a mi játékunk volt csak. Kinyitottam a tenyerét, és egy számomra ismeretlen papírpénzt találtam benne, rajta szintén egy parókás alakkal, úgy, mint az Astor cigarettán.

  – Milyen pénz ez, Misi? – kérdeztem.

  – Dollár, Klárikám. A tied. Menjetek el apával a dolláros boltba, vegyetek valami finom csokit.

  – És hol fizetnek dollárral? – kíváncsiskodtam.

  – Amerikában. Tudod, az szabad ország, ott mindent lehet kapni a boltokban. Ott nem a szocializmust „építjük” – tette hozzá ironikusan. – Itthon meg a dolláros bolt az a sziget, ahol meg tudod venni a nyugati termékeket. Menjetek a Kígyó utcába.

  – Misikém, hogy sikerült dollárhoz jutnod? – kérdezte apa. – Mindenkire érvényes a korlátozott valutakeret, még az olyan életművészekre is, mint te vagy. Nehogy bajod legyen…

  – Jaj, Gyurikám, ne aggódj – mondta apának Misi. – De tudod, mindent nem mondhatok el. Na, kerüljetek beljebb, próbáljuk ki a lemezjátszót!

  Bementünk a műhelybe, és Misi elővett egy csodás lemezjátszót. Toshiba – betűztem a feliratát.

  – Igen, Klári, jól olvasod, ez nem Videoton.

  Még egy piros szalaggal is át volt kötve a lemezjátszó, azt is varázsolt valahonnan Misi.

  – Legyen anyukádnak sok öröme benne, és neked is. Hallgassatok ám rajta Creamet is, ne csak Karádyt – fordult felém Misi. – Ajánlom az I feel freet, a kedvencemet.

  Pár hónappal később hajnalban szólalt meg a telefon. Már akkor is tudtam, az sosem jelent jót.

  – Halló – mondta anya, aztán csak a vigasztalhatatlan sírását lehetett hallani, majd apa sietős lépteit és a hangját:

  – Mi történt? – kérdezte anyát.

  – Meghalt Misi – mondta anya.

  – Micsoda? – hüledezett apa. Anya addigra letette a telefont.

  – Ez képtelenség – mondta apa. – Mi történt?

  – Azt mondta a bátyja, hajnalban tartott hazafelé a törzshelyéről, a Forum Hotel bárjából. És elütötte egy autó a zebrán. Pedig a gyalogosoknak volt zöld. Misi nem lehetett hibás.

  – Ez nem lehet igaz – hallottam apa hangját. – Nem tudom elhinni.

  – Elment az apja után ő is. Ilyen fiatalon. Ez annyira igazságtalan – folytatta anya. Aztán már csak a sírást hallottam. Nem mertem kimenni a gyerekszobából. Levettem az éjjeliszekrényről a sárga elefántos csoki papírját, amit abból a dollárból vettünk apával, amit Misitől kaptam. És a számban éreztem újra a csokoládé ízét, amely olyan volt, amilyet még nem ettem korábban sosem. Azután is még hetekig úgy aludtam el, hogy a csokipapírt szorongattam. Most, negyven év távlatából is fel tudom idézni a csokipapír színeit és a barátságos kis elefántfigurát rajta. És emlékszem, hogy akkor arra gondoltam, képtelenség lesz megbarátkozni azzal a világgal, amelyben Misi már nincs jelen. Ezt elfogadnom valójában mind a mai napig nem sikerült.

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Juhász Zsuzsanna

Osztálykép

Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a...

Juhász Zsuzsanna

Osztálykép

Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...

Ficsku Pál

Szerelem újratöltve

Sokszor tűnődtem már azon, meddig terjedhetnek a hősök személyiségi jogai, mikor válik az irodalom ombudsmankérdéssé. Mi az, amit leírhatok egy élő vagy valaha élt...