Cselekedj!

Cselekedj!

Szerző: Sagmeister Laura: Ikrek, 2020

1.

Miközben kedves, jobb dolgokra hivatott lányok és fiúk pillanatragasztóval múzeumok kiállítótermeinek temperált falaihoz rögzítik a tenyerüket – miután valami élelmiszerrel leöntöttek egy-egy értékes festményt –, aközben az aukciósházak folytatják megszokott életüket, a maguk ritmusa szerint dolgoznak, keresnek, kutatnak, értékes műtárgyakra lelnek rá, életművekre hívják fel a figyelmet, bedolgozzák a köztudatba egy-egy elfeledett, fel nem fedezett alkotó életművét, esetleg galériájuk fiatal tehetségek útját egyengeti.

  Van Goghot Rómában paradicsomlevessel, Londonban pedig borsólevessel zuttyintották le, és burgonyapürét kapott a száztízmillió dolláros Monet (eddig ez a legdrágábban értékesített festménye az alkotónak). Néhány évvel ezelőtt alkalmam adódott meghallgatni egy elfogultnak tekinthető művészettörténész előadását, ahol egyebek mellett arról is szó esett, hogy nem mindegy, úgy nevezünk-e egy aukcióra kerülő festményt, hogy Lány virággal vagy Szent Erzsébet a rózsával. Később, regényírás okán történő, a személynevek jelentésére vonatkozó kutakodás idején került elém A „magyaros” Szent Erzsébet című tanulmány, amit szerzője a következő mondattal indít: „Családunkban, a Barna család ősi kunszentmártoni házában (Kunszentmárton, Érpart 9.) az 1920-as évekig a nagyház, vagy tisztaszoba egyik dísze volt az a Szent Erzsébet kép (1. kép), amely az alamizsnaosztó Árpád-házi szentet ábrázolja a kor magyaros ruhájában: piros pruszlikban, fehér ingben, zöld szoknyában és csipkés fehér kötényben […]” A tanulmányt olvasva jutott eszembe a művészettörténész előadása, amire így, utólag csodálkoztam rá: valóban nem mindegy. Mert lehetséges – noha számomra elképzelhetetlen, ugyanakkor talán mégiscsak lehetséges –, hogy aki meglát egy festményt, amelyiken egy nő van rózsával, valamiképpen tipikusan ábrázolva, tehát, amennyiben látszik, hogy (például) nem egy art deco apródfrizurás, biggyesztett ajkú, fülledt tekintetű és mégis hideget sugárzó nőszemély van ábrázolva egy rózsával, hanem – mondjuk – valamiféle királylány, akkor az tudvalevő, hogy Szent Erzsébet. A rózsa miatt világos mindenki számára. Akkor is, ha nem magyaros öltözékben van. Ha pedig magyaros öltözékben van… Egyébként meg voltam győződve, hogy azt is mindenki pontosan tudja, mit jelent az, hogy „magyaros” öltözék. Éppen úgy, ahogyan én is tudom ötéves korom óta, abból kifolyólag, hogy a nagyanyám magyaros ruhát varrt a babámnak (milyent is varrt volna). De ez egyáltalán nem így van. Többen vannak azok, akik nem vágják rá fordulásból, hogy milyen. Hanem kérdik: milyen? Magyaros?!

  Most tehát gondoljunk bele abba, hogy ha mifelénk – és e kifejezés alatt nem a vajdasági magyar tájat értem – Szent Erzsébet csak egy lány virággal, ami éppenséggel lehet rózsa is, a magyaros ruha meg az, amit a Tóth Gabi visel, ilyen a valóság és a helyzet, márpedig mifelénk – és e kifejezéssel nem a vajdasági tájra mint vidéki tájra gondolok – erősen él a keresztény kultúra és hagyomány meg a nemzeti öntudat, gondoljunk csak bele, mit tudhatnak és gondolhatnak azok a jobb dolgokra hivatott fejlett világbéli lányok és fiúk, akik meddő óráikban ennivalóval öntik le a festményeket. Vagy elképzelhető volna, hogy jártasak az általuk meggyalázott alkotásokat létrehozó művészek művészetfelfogásában? Ismerik vajon a létezéshez való viszonyulásukat? A teremtett világ ábrázolásának belső kényszerét és azokat a vergődéseket, amelyek ennek az ábrázolási folyamatnak a pillanatait kitöltötték? Mert nem is annyira a képekről van itt szó, hanem inkább az azokat megalkotókról. Hiszen őmiattuk őrzik múzeumokban, galériákban ezeket az alkotásokat. Vagy nem a festők érzékenysége, műveltsége, a korukban felmerülő kérdésekre adott művészi válaszaik miatt versenyeznek a műgyűjtők, hogy egy-egy alkotásuk a birtokukba kerüljön? Ahogyan Szent Erzsébet nem csak egy lány a sok közül, és a rózsa, amivel őt ábrázolják, nem csak egy átlagos virág, úgy Monet kazlai és Van Gogh napraforgói nemcsak pénzben mérhető értékkel rendelkező (mű)tárgyak, hanem a létezés emberileg lehetséges legjobb összefoglalása, amihez emberi szem, kéz, lélek szükségeltetett: művész. A kazlak fényviszonyokban kifejezett pillanatokra osztott idő. A soha vissza nem kapható, még egyszer át nem élhető pillanatok sorozata. Saját végességünkkel való szívettépően szép szembesülés, amit azonban nem a kazlaknak, hanem Monet-nak köszönhetünk. A napraforgók pedig a felfedezés és birtoklás önfeledt ünneplése – szinte kibírhatatlan gyönyörűség és fájdalom a tökéletességgel való szembesülés, aminek megalkotására képessé tette a tehetség a festőt. De nem a napraforgókat ünnepeljük, hanem Van Goghot. Amikor tehát levessel meg pürével löttyintik meg ezeket a műalkotásokat, akkor az valóban csak annyi, amennyi. Semennyi. Mert nem áll fenn befogadói kapcsolat a műalkotással. Ha volna ilyen kapcsolat (amihez kétségtelenül szükség volna lexikális ismeretekre, tudásra, szorgalommal megszerezhető műveltségre), akkor a figyelemfelkeltő tiltakozó akció nem pusztán ennyi volna, hanem performansz: a műalkotással való összekapcsolódás, főhajtás az alkotók teremtő tehetsége előtt. A műalkotással való összekapcsolódás befogadói képességének a hiányát talán a pillanatragasztó alkalmazása mutatja meg leginkább. Milyen szomorú és ványadt utalások ezek az akciók az akcióművészetre, a bevonódás lehetőségére, a művész és a közönség között megteremtődő feszültségre, ami által a befogadás cselekvéssé, a néző pedig befogadóvá nemesül. Szekundér szégyenérzettel fordulok el.

2.

A minap is elfelejtettem kitenni a kukát. Már megint egy ilyen péntek, mormogom magamban. A zöld színű szemetes tetejét már le sem tudom csukni, annyira tele van. Nincs mit tenni, a szemetet a közeli konténerig kell szállítanom, és ott bedobni a közösbe. Ahogy kászálódok kifelé az autóból, a lábam előtt ott hever egy kék színű könyvecske, rajta hét darab piros tulipán. Zöld leveleik vidáman csilloghattak valaha, akárcsak az aranyszínű betűk: Gárdonyi Géza Hosszúhajú veszedelem. A szemetet, ami nem fért be az otthoni kukába, behajítom a konténerbe. Fölemelem a könyvet, kinyitom: BUDAPEST, 1912 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA Andrássy-út 10. Elgondolkodva tartom a kezemben a száz éve halott író könyvét. Becsukom. Nézem a piros tulipánokat. Mihez kezdjek most én ezzel a könyvvel? Mégsem vihetem haza az összes magyar könyvet, amit a konténerek környékén találok! Amikor még élt Gulyás Jóska, a dolog el volt rendezve, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna – könyvek a szemetes környékére nem kerültek, hanem a Gulyás Jóska nagyobbik szobájába, szépen sorba lettek rakva a hideg padlódeszkákon. Óvatosan odatettem a konténer szélére. Ültem volna vissza az autóba. De a piros tulipánok jajongva nyújtóztak felém. Jól van! Bedobtam a hátsó ülésre. Kiskamasz korom karácsonyának emléke kezdte csípni az orrom, szúrni a szemem. Ahogyan a nagyanyáméknál elhelyezkedem a zöld sámlin az olajkályha mellett, és hatalmas sóhajjal, dobogó szívvel felnyitom a sötétkék színű könyvet, ami több másikkal tegnap este még a karácsonyfa alatt várt rám. Megkérdeztem a legfiatalabb kolléganőt, olvasta-e. Csodálkozva rázta a fejét. Nem voltam biztos abban, hogy a cím volt számára ismeretlen, vagy a szerző is. A kezébe nyomtam a könyvet, a piros tulipánok hajladoztak az érintésünktől. Amikor kezdünk dolgozni újév után, kikérdezlek, mondtam neki, és otthagytam. Még magam sem döntöttem el, komolyan mondtam-e.

 

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Klamár Zoltán

Homályban

Kárvallottja sincs már az időnek, a bozótok lassan mindent benőnek.   (Sinkovics Péter: Fénytornászok) Jelesül nem a balladai félhomályra gondoltam, hanem arra, hogy az idő...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Bordás Győző

A szabómester

O.G. emlékének   Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár...

Tóth Eszter Zsófia

Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi....

Tóth Eszter Zsófia

Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi....

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Juhász Zsuzsanna

Osztálykép

Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a...

Juhász Zsuzsanna

Osztálykép

Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.   – Gyuszikám – nevetett fel...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Tóth Eszter Zsófia

A barackmag sütemény

– Klárikám, nézd, mennyi Márka-kupakot gyűjtöttem neked! – Margit nénje egy nagy narancssárga zacskót nyújtott át, tele Márka-kupakkal. Ötödik...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Klamár Zoltán

Szentek

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, én melyik ajtón menjek be?” Tankcsapda: Mennyország Tourist Néha, filozofikus hangulatban, hangosan bölcselkedek. Csak úgy magamban. Valami...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...

Tóth Eszter Zsófia

Maya

– Egy dologra kérlek, kislányom – mondta apa. – Ha én már nem leszek, tartsd meg a földet.   Apa ezt a kórházban mondta. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ne fájjon neki...