Vasárnap, március 24-e. Meghívóm erre a napra az újvidéki horgász-szigeti rekreációs és sportközpont évi közgyűlésére szól, ahol évtizedek óta víkendházunk van. Teraszunkról rálátással a Duna túlpartján arra a középkori kolostorra épült templomra, amelyben a XV. század elején a huszita bibliát fordították magyarra, majd Újlak felől jövet itt előttünk vezette vízi seregeit 1456-ban a ferences Kapisztrán János, hogy megsegítse a törökverő Hunyadi Jánost a nándorfehérvári csatában. Itt hajózott 1830-ban Széchenyi István ismert Desdemona hajójával, kikötve Ó-Futakon, majd átsétálva a nyolcszáz jobbágytelket számláló Új-Futakra, ezt követően „Kamenitzben” megtekintették Martzibányi „etablissementjét”, azaz telepét… Nos, ezek az én történeti meséim, és mindez most mintha megbosszulta volna magát, mert mint a történelemben is némileg, de a művészetekben otthonosabban mozgó embert megtettek kulturális felelőssé, lévén az idén Újvidék ifjúsági kulturális centrum, két év múlva pedig Temesvárral közösen „nagy” kulturális főváros kell legyünk. Már tavaly a várostól anyagi támogatást kaptunk egy nyári színpad fölállítására és zenei pavilon létrehozására, most pedig lehetőség nyílik itt kamaradarabok, zenei előadások, irodalmi rendezvények megtartására, sőt képzőművészeket is fogadhatunk, akik a természetben festhetnek, majd alkotásaikat ki is állíthatják. A biztató ebben, hogy főleg az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói körében mindre fogadókészség is van. A sziget látogatottsága egyrészt kitűnő fekvése, másrészt gasztronómiai kínálata miatt mind nagyobb.
Hétfő, 25-e. Két rendezvényre is el szeretnék jutni. Délután a bölcsészkar Magyar Tanszékének vendége lesz Thomka Beáta irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, gyakorlatilag egykori évfolyamtársam, aki bár egy évvel mögöttem járt, de például Bányai János irodalomelméleti előadásait vagy Bori Imre Déry-kurzusát együtt hallgattuk. Mióta Pécsett él, ritkábban találkozunk. Viszont Tolnai Ottóról vagy Mészöly Miklósról értekezve, netán prózatörténetről elmélkedve mindig az ő könyveit kell kezembe, kezünkbe vennünk. Ezúttal is egy szegedi Tolnai-konferenciáról érkezett, hogy a tanszéki Kontaktzóna keretén belül Toldi Éva tanszékvezetővel bemutassák a legújabb, az ősszel a Kijárat kiadónál megjelent tanulmánykötetét, a különös címet viselő Regénytapasztalat. Korélmény, hovatartozás, nyelvváltás címűt. Mint megtudhattuk, Thomka Beátát ebben a kötetében is a kortárs regények esztétikai beállítottságának változásai foglalkoztatják, de újabban a nyelvváltás jelensége is, amelyre a számos világirodalmi példa mellett most Saša Stanišić boszniai származású, Németországba emigrált író példáját hozta föl. Sajnos a kötetet – mert itt csak mutatóba volt, nem több két példánynál – majd csak odaáti könyvesboltban tudjuk megvásárolni.
Még a hétfő esti programhoz tartozott Léphaft Pál aznap esti, több mint félszáz karikatúráját bemutató vetítése és beszélgetése Doru Bosiok ismert illusztrátorral, egyetemi tanárral. Az esten a kérdező megjegyzésére, miszerint rajzainak többsége nem tartalmaz szöveget, Léphaft kifejtette, önmagát olyan újságírónak tekinti, aki nem betűkkel írja meg véleményét, hanem a valóságot humorosan, kissé elferdítve inkább képbe sűríti. Szó esett a cenzúráról is, ami viszont a szerző szerint már nem rá, hanem a szerkesztőkre tartozik. Ő mindenesetre „a falig” szokott elmenni, s talán ezért is kedvelik rajzait, itthon és külföldön egyaránt. Érdekelt a képválogatása is, mert már tavaly is a Kanizsai Írótábor keretében meg szerettem volna szervezni a válogatását íróportréiból, amire, reményeim szerint, idén végre sor kerül.
Kedd, 26-a. J. Garai Béla nemrég elhunyt humoristánk-publicistánk, a Magyarzó Pistike messéinek Gál László örökébe lépő írója végrendeletében arra kérte özvegyét, halála után alapítson egy róla elnevezett, elsősorban fiatal alkotók humoros-szatirikus-ironikus publicisztikai műveinek megírását serkentő és jutalmazását szolgáló díjat. Az alapító okirat aláírására kért fel az özvegy tizenkét személyt, közte e sorok íróját is, aminek örömmel tettem eleget, mert híján vannak irodalmunkban a bátrabb hangvételű, kellő iróniával fűszerezett, élcelődő publicisztikai írások. Nem is beszélve arról, mikor jelent meg könyv alakban ilyen jellegű kiadvány. Hogy a díj már idén, a magyar humor napjához kötődően, június 25-én kiosztásra kerüljön, szükség volt a jogi lépések megtételére. Odaítéléséről viszont egy általunk kinevezett bírálóbizottság dönt majd.
Szerda, 27-e. Az immár 67. Kanizsai Írótábor szervezőbizottságának idei első ülése. Időpont-meghatározás, programjavaslat, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadás, iskolai látogatások… Mi fér bele abba a két és fél napba, úgy, hogy maradjon idő némi baráti beszélgetésre, eszmecserékre, hiszen ez is velejárója ennek a hagyományos vajdasági írói rendezvénynek. A megtartásának dátuma, mint minden évben, szeptember első hétvégéje. Már tradíció, hogy a tanácskozás témájára maximálisan 1400 karakteres, műfaji megkötés nélküli „írást” kérünk a résztvevőktől. Már tavaly döntés született arról, hogy idén Koncz István versének egy sora, gondolata legyen a feladott és a részvételre feljogosító téma, ám ezúttal a feladatot nemcsak íróknak, hanem meghívott képzőművészeknek is felajánljuk. A javaslatok közül a szervezőbizottság Koncznak az Edgar Allan Poe olvasása közben című verse indító sora mellett döntött, amely így hangzik: „Forrósodik a lég, s vele feszül a csend”. A képzőművészektől egy-egy festményt, grafikát, rajzot… várunk, amelyeket a Dobó Tihamér Képtárban állítanánk ki, míg a tanácskozás színhelye adna teret Léphaft íróportréinak. A díszvendég a Vajdaságból Szegedre költözött s azóta a Tiszatáj folyóiratot szerkesztő Hász Róbert immár Márai Sándor-díjas író lesz. Itt szeretnénk majd bemutatni Bori Imre levelezésének megjelenésre váró kötetét, születése kilencvenedik évfordulója tiszteletére, valamint köszönteni a nyolcvanéves Várady Tibort három egymás után megjelenő „jogásznovellák” és „dokumentumregénye” kötetei kapcsán, s bemutatni Dudás Károly új regényét.
Ezen a napon még egy fontos esemény történt. Az egykori Vajdasági Művelődési Intézet nemrégiben fölvette a Miloš Crnjanski nevet, ezért szükség volt az intézet minden dokumentuma, cégtáblája, logója megváltoztatására. Az erre kiírt pályázatot Kapitány Attila újvidéki formatervező, immáron a Művészeti Akadémia tanára nyerte meg, s az ő tervét mutatta be az intézet igazgató asszonya, Smiljana Vlajić. Kapitány Attila, aki eddig a plakáttervezésben szerzett magának jelentős nevet, most a formatervezés terén is bizonyított: egyszerű, de nagyszerű megoldást tárt igazgatóbizottságunk elé, e napló írója is minden fenntartás nélkül támogatni tudta. Sőt! Az indoklás több mint meggyőző: „A háromszögeket, ezeket a geometriai elemeket azért alkottam, több színben is, mert mindez vidékünk hármas osztatát (Bácskát, Bánátot és Szerémséget) jelképezi, s azonfelül a többnemzetiségű jelleget is szimbolizálja. Ebben benne foglaltatik mindaz, ami az intézetünk ismérve, az intellektuális, művészi és lelki stabilitás is.”