Ahhoz kétség sem férhet, hogy az elmúlt időszakban óriásit fordult a világ. Nem lehet olyan szegletét találni a földgolyónak, amelyre ne hatott volna, ha csak közvetett módon is, az a láthatatlan pici élőlénynek sem igazán mondható valami, ami most válogatás nélkül szedi áldozatait. Ez még nem elég a történet kerekségéhez, ugyanis a megelőzés és a biztonság érdekében ezáltal még az egészséges ember személyes mozgástere is csökkent. Hol tanácsra, hol parancsra. Ebből fakadóan aztán a gazdaság, az anyagi javak termelése is megtorpant. Vessünk egy pillantást arra is: vajon a szellemi értékek létrehozói, alkotóink, művészeink is ugyanígy megtorpantak-e? Milyen mértékben, milyen módon befolyásolja az alkotó embert a mostani bezártság, mennyire gátolja vagy segít(het)i őt önmegvalósításában?
Lehet, hogy a kérdés első olvasatra szinte értelmetlennek tűnik. Hiszen miért fontos azzal foglalkozni ezekben az időkben, hogy egy festő épp készít-e képet, vagy a hegedűművész gyakorol-e.
Fontos. Mert ebben az embert próbáló időben válik igazán láthatóvá a különbség a valódi alkotó és a pojáca között, aki művésznek kiáltja ki önmagát egy-két lejátszott dal vagy feltöltött fénykép után. Az egyik ugyanis fennmarad, a másik viszont pillanatok alatt eltűnik. Az egyik talán észre sem veszi, hogy már megint fél napot töltött gondolatainak, érzéseinek, véleményének alkotássá formálásával, míg a másik inspirációra vár. Persze van, akinek lételeme a pillanatnyi siker, melynek birtokában aztán jóllakottan a hátáról a hasára fordul az ebéd utáni sziesztában, de a jelen helyzet ezt most nem képes számára biztosítani. Talán a közeljövő sem. Egy alkotás műalkotássá válásához ugyanis a tapasztalás, a megfontolás, az átgondolás és az idő is elengedhetetlen tényezők. Ez nem új keletű dolog, tulajdonképpen mindig is így volt, csak most kimondatik, és minden a maga helyére kerül.
Amennyiben nem csak az elmúlt néhány hónapot szemléljük, illetve nem csak ugyanennyire gondolunk előre, akkor már igenis nagy szerepet kap az a kérdéskör, hogy ebben a mostani esetben a mi alkotóinkra milyen hatással van a világ jelenlegi megtorpanása. Mert nyilvánvaló, hogy jelenünk hatást gyakorol, elmét formál, új tapasztalásokra ad lehetőséget. Így volt ez mindig is, nincs ebben semmi új: az idők folyamán kontinensünk civilizációját megszámlálhatatlan különösebbnél különösebb, sokszor váratlan inger érte, és ezekben az ingerdús, gyakran csalódásokkal és bukásokkal teli időszakokban a művészi és szellemi élet valódi alkotói nyújtották a továbblépéshez a segítő jobbot. Ez a megszámlálhatatlan, gyakran véres vagy olykor épp igazságtalan történés voltaképpen mind kellett, hogy a civilizáltság ilyen magas lépcsőjére jussunk. Mert épphogy csak véget ért a középkor, már az ajtóban toporgott a felvilágosodás. Az új kor új eszméket, új szellemiséget hozott, de mindez kellett, hogy a reneszánsz épp itt és épp úgy alakítsa a kontinens sorsát, ahogyan tette, ami nélkül aztán nem lett volna sem barokk, sem romantika, hogy a 20. század izmus-kavalkádjáról már ne is szóljunk. Mára alapvetően elfogadottá vált, hogy az élethez mindenkinek joga van, az elvégzett és jó munkáért jutalom jár, ugyanakkor mindenki felelősséggel tartozik a szavaiért és a tetteiért.
A koncerttermek, galériák még üresek. Színházba sem megy még senki, sőt új irodalmi kiadványok sem igen jelennek meg. Minden egy új dimenzióban, online van most jelen. Ez az új dimenzió számtalan kihívást tartogat a ma emberének. Az alkotóból is most kicsit fogyasztó lett, ugyanakkor a fogyasztóból is válhat most egy kicsit alkotó. Mindez egy olyan dimenzióban, amely eddig is itt volt, csak egyesek nem akartak (ennyire vagy semennyire) intenzíven részei, részesei lenni. Valójában azért nem online akarnak kiteljesedni az emberek, mert értik, érzik, hogy ez mennyire hitvány. Pontosan tudják, hogy a bayreuthi operaház hangulatát egyszer sem fogják átérezni, ha akár százszor is meghallgatnak és megnéznek egy Wagner-koncertet, s hogy Picasso Guernicájáért sem a laptopig, hanem Madridig kell elmenni. Beethoven Ötödikje is egy éve még az újvidéki zsinagóga ajtaján kopogtatott, és sokkal többet adott ott, mint otthon, bármelyik szimfonikus zenekar előadásában, 5.1-es hangminőségben.
Tájékozódásra, információk gyűjtésére persze szolgálhat az online világ. Emellett még arra a csodás dologra is hivatott, gondolom, hogy a jelen helyzet kultúrafogyasztóit megszűri. Hasonlóan, ahogyan teszi ezt az alkotókkal is. A függöny az első nyilvános előadás alkalmával le is hull majd, aztán ki addig, ki pedig akkor, ki pedig majd utána tapsol. Sejtem, hogy páran kíváncsiak vagyunk erre.