A zenélésről

Sok mindenféle akartam én lenni, még abban az időben, amikor az ember sok mindenféle elképzeléssel bír, de fogalma sincs a világról. Kocsis, atomfizikus, később festő, azt megelőzően pedig, rövid ideig, zenész. E közbülsőt már csak azért is el kellett terveznem, mert szüleim zenei általános iskolába járattak, ahol kötelező volt valamilyen hangszeren játszani. A zongora túl úriasnak tűnt fel előttünk, meg az se volt mindegy, hogy ahhoz otthonra zongorát kellett volna vennünk vagy bérelnünk, s nekünk akkoriban nemcsak zongorára nem tellett. Olyan hangszert választottam tehát, amelyiket kölcsön lehetett kapni a zeneiskolától. A hegedű mellett döntöttem. Ezerszer bámultam meg iskolából hazafelé jövet a kettes kocsmában a cigányzenészeket, fekete ruhában, hófehér ingben, hosszú ujjakkal – biliárdoztak, várták az estét, amikor rájuk került a sor, meg a mulatozásra. Néha hegedülni is láttam őket, leginkább lakodalmakban, és az ujjaik olyan gyorsan táncoltak a húrokon, hogy szinte összefutottak a szemem előtt. Ilyen leszek én is, határoztam el. Fehér cigány. Kaptam is egy hegedűt a zeneiskolától, mellé egy szadista pesti őrültet tanár formájában, aki kéztartás-javítás ürügyén fényes vaslapocskával verte az ujjaimat, növekvő hévvel, fokozódó türelmetlenséggel, mind több fájdalmat okozva ezzel nekem.

  Alapvetően tehetségtelen voltam, de nem voltak rossz szándékaim a hegedűvel. Egy idő után abba kellett hagynom a hegedülést, ez éveket jelent, és alig pár lecke haladást a kottafüzetben. Egy ideig harmonikáztam, de ahhoz is tök tehetségtelennek bizonyultam. Érdekes módon, ott is előkerült a fényes vaslapocska, úgy látszik, az abonyi zeneiskola tanárainak legfőbb módszertani eszköze a vaslapocska volt a hatvanas években. Nem ragozom, végül a dobnál kötöttem ki. Legnagyobb meglepetésemre tehetségesnek bizonyultam, pár év alatt elvégeztem egy művész-és egy jazzdob-iskolát. Be is kerültem a zeneiskola nagyzenekarába, amelyik elsősorban a zenetanárokból állt. Nemes bosszú volt ez részemről a vaslapocskások felé. És eljött a nagy pillanat, amikor első rádiófelvételem részese lehettem. Mikrofonok, rohangáló nagyképű és nagypofájú fővárosi rádiósok… Intésre indultunk, otthon a rádió előtt az egész család, és fülel. Kodály Háry-intermezzójában a dobosnak egyetlen pörgetés van írva, de az nagyon fontos és jól hallható helyen. Mondhatni, helyiértéken. Erre a pillanatra várt a család. Pattogott a zene, ültem, vártam, hogy Szabó Sanyi bácsi rám nézzen, intsen a pálcájával, én meg pergessek, mint az állat. De mert nem tudtam, hogy a művészek koncert előtt rápihennek a munkára, egész délután fociztam, jól kifáradtam, meg a fellépés előtt rendesen be is zabáltam otthon. Így aztán egyre homályosabban láttam a karmesteri pálcával hadonászó kövér embert, az előttem föl-alá járkáló vonókat, s hogy, hogy nem, egyszerre csöndes, ám igen mély álomba merültem. Integethetett nekem a nagy pillanatban a Szabó Sanyi bácsi, hallgathatta a rádiót lélegzetét visszafojtva a családom, én békésen, félrebillent fejjel aludtam a dobok fölött – egyenes adásban. S nem volt tremoló ott, ahol egyedül lehetett volna!

  Zenei karrierem ezzel véget is ért. A zenekarból kiraktak, a családom csak ímmel-ámmal adott vacsorát, akik tudtak róla, sokáig emlegették röhögve a szégyent. Azóta is úgy néztem a megboldogult emlékű Mezzo tévén a koncerteket, hogy titkon arra vártam, hátha elalszik valamelyik dobos koncert közben, hogy ne csak én, hogy elmondhassam, ez azért meg szokott történni mifelénk, vagy szerte Európában, éppen úgy, ahogy a jégtáncosok időnként seggre huppannak a jégen.

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....