Mi van a nap mögött

 

A tölgyfa aranyos-zölden ragyogott, ahogy a nap átsütött a levelei közt. Egész nap a fűben feküdtem, figyeltem a lombkorona finom hullámzását. A leveleken átsütő napfénytől foltos lett a bőröm.

  Fülledt, nyári nap volt, délután. A nagy melegben még a madarak is pihentek, csend szállt az egész környékre.

  Ketten voltunk itthon: apa és én. Anya elutazott az egyik barátnőjéhez, a testvérem a pajtásánál aludt. Augusztusra minden barátom felszívódott: elmentek a nagyszüleikhez, nyaralni, vagy csak nem volt kedvük kilépni a házból, a hűvösből.

  Apa a tornácon üldögélt, újságot olvasott, keresztrejtvényt fejtett. Néha odajött hozzám a tölgyfa alá, leült mellém, a hajamat simogatta, aztán visszament az újságjához.

  Nekem van a legvonzóbb apukám a városban. A nők mindig zavartan nevetgélnek, és a hajukat igazgatják, ha apuval beszélnek. A testvérem óvó nénije apa társaságában mindig túl sokat és túl hangosan röhög, és gyakran érinti meg a mellkasát. Nyáron pedig, amikor az apám egy szál fürdőnadrágban megy el a boltba, vagy locsolja a füvet, az összes felsős lány lehajtott fejjel sétál el mellette. Egyszer még a legjobb barátnőm is azt mondta, hogy az apukám a legjobb pasi a városban, és ha nem az én apukám lenne, rámozdulna.

  – Csak azért nem teszed, mert az én apukám? – kérdeztem vissza nevetve.

  – Ez benne van a barátnőkódexben – pattant fel, s komolyságot erőltetve magára, szavalni kezdte: – A legjobb barátnő apja tabu.

  – De rendes vagy, hogy betartod – röhögtem, s lerántottam fűbe. A tölgyfa alatt feküdtünk, beszélgettünk és nevettünk, míg hideggé nem vált a föld.

  Sötétedésig maradtam kint, majd lezuhanyoztam, és felvettem a lila, pillangós hálóingem. Nem voltam álmos, olvasni készültem.

  – Hát te ébren vagy még? – hallottam meg hirtelen apa hangját. A szobám ajtajában állt, alakját szinte teljesen eltakarta az ajtófélfa.

  – Nem tudok aludni – feleltem megilletődve.

  – Én sem. – Apa kilépett az árnyékból, leült az ágyam szélére. – Mit olvasol? – mutatott a kezemben tartott könyvre.

  – Stephen Kingtől a Bilincsbent.

  – Nem komoly az még neked egy kicsit? – mosolygott kedvesen apa.

  – Nekem tetszik – vontam vállat.

  – Akarod, hogy felolvassak neked?

  – Lehet? – derültem fel rögtön.

  – Persze – nevetett apa. – Kiskorodban nagyon szeretted.

  – Még mindig szeretem, csak már nem olvastok nekem.

  – Hát most itt a soha vissza nem térő alkalom. Na, gyere, ülj ide az ölembe. – Boldogan fészkeltem be magam apa ölébe. Fejem a vállára hajtottam, átöleltem.

  Lassan, nyugodtan olvasott, minden szót, minden betűt hangsúlyozva. Már nem apa ölében feküdtem egy fülledt nyári éjszakán. Egy ágyhoz bilincseltek.

  Elvittek a hangok.

  Éreztem már ezt egyszer. Mégis, az érzés annyira új és ismeretlen volt. Mint amikor a kedvenc ételedet eszed egy új fűszerrel. Nem nyitottam ki a szemem, csak az érzésre koncentráltam. A mellemnél kezdődik. Végighalad a derekamon, csípőmön, a combom belső oldalán ér véget. Mintha valaki simogatna. De ez a mozdulat nem kedves, nem szeretetteljes. Követelőző. Akar valamit.

  Fészkelődöm, kinyitom a szemem. A szobámban vagyok, az ágyamon fekszem. Libabőrös vagyok, nincs rajtam a hálóingem. S ott, a távolban, valahol felettem egy férfialak, akinek nem látom az arcát, de tudom, hogy ki ő: az apukám. Lassan szétfeszíti összeszorított lábaimat.

  Abban a pillanatban, ahogy ezt megértem, a testem rándul egyet. Ezt ő is észreveszi, a szemembe néz.

  – Ne félj – suttogja. – Jó lesz.

  És már nincs szükségem arra, hogy megkérdezzem, mi lesz jó, mert apa lehúzza rólam a bugyimat.

  Megint összerándulok, kapálózom és menekülnék, de lefog. Újra szétfeszíti a lábaimat, most sokkal erőszakosabban, mintha idegesíteném azzal, hogy nem azt akarom, amit ő.

  – Engedd – mondja. És abban a pillanatban megszűnök a lánya lenni. Csak egy nemi szerv vagyok.

 Fáj. Mint minden első tapasztalat. S ezen a nyári éjszakán, amikor olyan szépen ciripelnek a tücskök, és az apukám épp megerőszakol, csak arra tudok gondolni, hogy mennyire üres vagyok.

  Nincs bennem semmi.

  Talán a bőröm alatt még belső szerveim sincsenek, csak a mindent kitöltő üresség.

  Apa szorítása a kezemen enyhül. Látom, ahogy mosolyog, közben az arca egy kisfiú arcává válik, aki megkapta álmai játékát karácsonyra.

  Elenged, leszáll rólam. Ahogy kisétál a szobából, rám sem néz.

  Még hosszú ideig fekszem ébren, hallgatom a tücskök ciripelését. Ugyanúgy fekszem, széttárt lábakkal, kicsavarodott karokkal, pedig már nem fog le az apukám.

  Valami fáradt, lassú lüktetést érzek. Ez minden, amit apától kaptam.

  A tücskök lassan álomba ringattak.

  Soha többé nem feküdtem a tölgyfa alá.

 

A szerző a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány „Művész leszek! Tudós leszek!” ösztöndíjprogramjának támogatottja.

 

Szili István

Nagyapám története

(Részletek a készülő műből)   Mi minden zsúfolódott bele abba az életbe, amely 1918-ban kezdődött, és 2000-ig tartott? Ez az élet, vagyis nagyapám élete...

Szili István

Nagyapám története

(Részletek a készülő műből)   Mi minden zsúfolódott bele abba az életbe, amely 1918-ban kezdődött, és 2000-ig tartott? Ez az élet, vagyis nagyapám élete...

Léphaft Pál

Fényárnyék

  Fénytörés vagy. Határ fény és árnyék udvarán. Látomás. Mind, ami fény, és mind, ami mély sötét, a tükröd. Végül is...

Léphaft Pál

Fényárnyék

  Fénytörés vagy. Határ fény és árnyék udvarán. Látomás. Mind, ami fény, és mind, ami mély sötét, a tükröd. Végül is...

Száraz Miklós György

Panoptikum

Mire gondol Kamilla?   Találtam egy képet a Fortepanon. A hölgy, Lasztoméry Kamilla, jó ismerősöm, bár sosem találkoztam vele. A férje, Barbjerik Ferenc, szenvedélyes amatőr...

Száraz Miklós György

Panoptikum

Mire gondol Kamilla?   Találtam egy képet a Fortepanon. A hölgy, Lasztoméry Kamilla, jó ismerősöm, bár sosem találkoztam vele. A férje, Barbjerik Ferenc, szenvedélyes amatőr...

Zalán Tibor

Tévelygéseim

„Nagy baj van abból, ha a szegény ember gyereke valaki akar lenni”, olvastam valahol, és nyomban magamra ismertem a mondatban. Ne is akarj soha valaki lenni, fiam, simogatta meg kérges kubikostenyerével kopasz...

Zalán Tibor

Tévelygéseim

„Nagy baj van abból, ha a szegény ember gyereke valaki akar lenni”, olvastam valahol, és nyomban magamra ismertem a mondatban. Ne is akarj soha valaki lenni, fiam, simogatta meg kérges kubikostenyerével kopasz...

Verebes Ernő

A király teste

A Jóisten halk hangon kérte, írja alá az okmányt. Csak ő lehet ilyen alázatos, gondolta a király, amíg hosszasan fontolgatta, mit tegyen. A pergamen ott hevert a díszes...

Verebes Ernő

A király teste

A Jóisten halk hangon kérte, írja alá az okmányt. Csak ő lehet ilyen alázatos, gondolta a király, amíg hosszasan fontolgatta, mit tegyen. A pergamen ott hevert a díszes...

Csík Mónika

Az angyal

Beleunt már nagyon az angyallétbe. Eleinte, pelyhesként, még izgalmasnak találta leselkedni a felhők mögül, figyelni a Földön járók mindennapjait, égi huncutságokkal...

Csík Mónika

Az angyal

Beleunt már nagyon az angyallétbe. Eleinte, pelyhesként, még izgalmasnak találta leselkedni a felhők mögül, figyelni a Földön járók mindennapjait, égi huncutságokkal...

Csík Mónika

A masni

A nevelő mondta, hogy amint felvijjog a sziréna, mindenki siessen ki az osztályteremből. Azt is mondta, hogy libasorban kell szaladni, szépen, egymás után, figyelje ki-ki az előtte lévőt, és...

Csík Mónika

A masni

A nevelő mondta, hogy amint felvijjog a sziréna, mindenki siessen ki az osztályteremből. Azt is mondta, hogy libasorban kell szaladni, szépen, egymás után, figyelje ki-ki az előtte lévőt, és...

Csík Mónika

A macska

  A macska mindennap máshol bukkant fel. Először egy építkezés állványzatán sütkérezett, és hunyorogva figyelte a sietős járókelőket....

Csík Mónika

A macska

  A macska mindennap máshol bukkant fel. Először egy építkezés állványzatán sütkérezett, és hunyorogva figyelte a sietős járókelőket....

Varga Noémi

Fal

Nem vagyunk egyformák, de bizonyos dolgok összekötnek. Mindnyájan emberek vagyunk. Mindnyájunkat más és más vezet a fájdalomba és az örömbe, de maga a fájdalom és az...

Varga Noémi

Fal

Nem vagyunk egyformák, de bizonyos dolgok összekötnek. Mindnyájan emberek vagyunk. Mindnyájunkat más és más vezet a fájdalomba és az örömbe, de maga a fájdalom és az...

Orosz András

A feloldozás

    Thomas J. Andrassal közölték, hogy komoly baja van. Úgy kezdődött, hogy először a lisztes dolgokra lett érzékeny, aztán a csonthéjas gyümölcsökre,...

Orosz András

A feloldozás

    Thomas J. Andrassal közölték, hogy komoly baja van. Úgy kezdődött, hogy először a lisztes dolgokra lett érzékeny, aztán a csonthéjas gyümölcsökre,...