A macska mindennap máshol bukkant fel. Először egy építkezés állványzatán sütkérezett, és hunyorogva figyelte a sietős járókelőket. Másodjára az ivókút peremén üldögélt, és a víz csobogásának ütemére mozgatta a farkát. Harmadjára a pékség bejáratánál időzött, és unottan pofozgatott egy megsárgult falevelet. Rá következő napon a park ösvényén sétált végig, kimérten és kecsesen, akár valami hercegnő. Legközelebb a tévészékház mohás cserepein egyensúlyozott, és szemügyre vette a tetőre kihelyezett antennákat. Hatodjára egy hirdetőoszlop árnyékában lapult, lesunyt füllel, körmeit kimeresztve. Ugrásra készült. A téren burukkoló, morzsákon civódó galambok mit sem sejtettek az ottlétéről. Hetednapon a játszótér hintáján ücsörgött, és élvezte, ahogy hintáztatja a szél. Ekkor álmodott róla utoljára a férfi, pedig a következő héten és azután is úgy feküdt le, hogy a macskára gondolt elalvás előtt. Hiába. Bár a légzését, az akadozó, nehézkes légzését hallgatva a feleségének úgy tűnt, hogy a férfi olyképpen szuszog, akárha egy macska telepedett volna a mellkasára. Afféle termetes jószág, amilyen a szomszéd tűzfalának tetején szokott lebzselni, amikor odasüt a nap.