A macska

A macska mindennap máshol bukkant fel. Először egy építkezés állványzatán sütkérezett, és hunyorogva figyelte a sietős járókelőket. Másodjára az ivókút peremén üldögélt, és a víz csobogásának ütemére mozgatta a farkát. Harmadjára a pékség bejáratánál időzött, és unottan pofozgatott egy megsárgult falevelet. Rá következő napon a park ösvényén sétált végig, kimérten és kecsesen, akár valami hercegnő. Legközelebb a tévészékház mohás cserepein egyensúlyozott, és szemügyre vette a tetőre kihelyezett antennákat. Hatodjára egy hirdetőoszlop árnyékában lapult, lesunyt füllel, körmeit kimeresztve. Ugrásra készült. A téren burukkoló, morzsákon civódó galambok mit sem sejtettek az ottlétéről. Hetednapon a játszótér hintáján ücsörgött, és élvezte, ahogy hintáztatja a szél. Ekkor álmodott róla utoljára a férfi, pedig a következő héten és azután is úgy feküdt le, hogy a macskára gondolt elalvás előtt. Hiába. Bár a légzését, az akadozó, nehézkes légzését hallgatva a feleségének úgy tűnt, hogy a férfi olyképpen szuszog, akárha egy macska telepedett volna a mellkasára. Afféle termetes jószág, amilyen a szomszéd tűzfalának tetején szokott lebzselni, amikor odasüt a nap.

Szili István

Nagyapám története

(Részletek a készülő műből)   Mi minden zsúfolódott bele abba az életbe, amely 1918-ban kezdődött, és 2000-ig tartott? Ez az élet, vagyis nagyapám élete...

Léphaft Pál

Fényárnyék

  Fénytörés vagy. Határ fény és árnyék udvarán. Látomás. Mind, ami fény, és mind, ami mély sötét, a tükröd. Végül is...

Száraz Miklós György

Panoptikum

Mire gondol Kamilla?   Találtam egy képet a Fortepanon. A hölgy, Lasztoméry Kamilla, jó ismerősöm, bár sosem találkoztam vele. A férje, Barbjerik Ferenc, szenvedélyes amatőr...

Zalán Tibor

Tévelygéseim

„Nagy baj van abból, ha a szegény ember gyereke valaki akar lenni”, olvastam valahol, és nyomban magamra ismertem a mondatban. Ne is akarj soha valaki lenni, fiam, simogatta meg kérges kubikostenyerével kopasz...

Verebes Ernő

A király teste

A Jóisten halk hangon kérte, írja alá az okmányt. Csak ő lehet ilyen alázatos, gondolta a király, amíg hosszasan fontolgatta, mit tegyen. A pergamen ott hevert a díszes...

Csík Mónika

Az angyal

Beleunt már nagyon az angyallétbe. Eleinte, pelyhesként, még izgalmasnak találta leselkedni a felhők mögül, figyelni a Földön járók mindennapjait, égi huncutságokkal...

A masni

A nevelő mondta, hogy amint felvijjog a sziréna, mindenki siessen ki az osztályteremből. Azt is mondta, hogy libasorban kell szaladni, szépen, egymás után, figyelje ki-ki az előtte lévőt, és...

Varga Noémi

Fal

Nem vagyunk egyformák, de bizonyos dolgok összekötnek. Mindnyájan emberek vagyunk. Mindnyájunkat más és más vezet a fájdalomba és az örömbe, de maga a fájdalom és az...

Szögi Klaudia

Mi van a nap mögött

  A tölgyfa aranyos-zölden ragyogott, ahogy a nap átsütött a levelei közt. Egész nap a fűben feküdtem, figyeltem a lombkorona finom hullámzását. A leveleken átsütő...

Orosz András

A feloldozás

    Thomas J. Andrassal közölték, hogy komoly baja van. Úgy kezdődött, hogy először a lisztes dolgokra lett érzékeny, aztán a csonthéjas gyümölcsökre,...