Városi történet

Városi történet

Szerző: Raffai Ingrid

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s végül Zágrábban kötött ki, amikor a város az új délszláv állam kebelébe került. Ott szerezte meg a magister pharmaciae címmel járó gyógyszerészeti diplomát. Laza európai sétagaloppja itt ért véget, ugyanis apja, a dúsgazdag bácskai és szlavóniai földbirtokos megvette neki a város pravoszláv főterén az egyik nemrég épült emeletes házat, hogy ott nyissa meg a város modern gyógyszertárát. Kovčin kegyelmes úr ügyesen kihasználta a Szlavónia keleti részén szinte tulajdonos nélkül maradt termőföldeket, s óriási területet tudott olcsón megszerezni. Az egykori tulajdonosok elmenekültek az új országhatár másik, azaz a magyar oldalára, és birtokukat pénzzé tették, persze a kereslet és a kínálat szabta áron. Nagy kínálat lévén olcsón lehetett gabonatermesztéshez alkalmas termőföldet és állattartáshoz legelőt vásárolni. Ehhez az idős Kovčin úrnak jól jött a felesége után örökölt, szerbiai hegyoldalon elterülő erdőségért kapott pénz, amit most kellőképpen befektetett. Neje Popović lány volt, akinek felmenői közül, egészen a török időkig, sorra a pravoszláv egyház papjai, érsekei kerültek ki, sőt még egy pátriárka is akadt a nagybácsik között. Ők sorra gyarapították a család vagyonát, a pátriárka nagybácsi pedig majdnem egy egész hegyet hagyott örökségül rokonságának valahol Šumadijában. Ebből tellett azután a fiúk iskoláztatására, a lányok jó kiházasítására, gazdag hozományára.

  Kovčin úr fiának tett kínálata persze nem imponált az úrfinak, de a hazaérkezése utáni elvágyódást és szabadságvesztést előidéző családi perpatvarból mégis az apa került ki győztesen. Jó két évig kerülték egymást, nem laktak együtt, hiszen több házuk is volt a városban, nem is akármilyenek, míg végül Fedor beadta a derekát, kiegyezett apjával, vállalta az itthoni munkát, de a nőt nem. Persze mindkét fél megszabta a feltételeit. Az apa kikötötte: vagy a patika, vagy a gazdag pravoszláv lánnyal való nősülés, de az hamarosan! Fedor pedig kimondta, hogy a választott nő nem érdekli, akit ő kívánt magának, azt a tüdőbaj elvitte, másra nem is akar gondolni, inkább vállalja a városi gyógyszertár tulajdonosi és cégvezetői posztját. Pedig mindkét feltétel kecsegtetőnek is tűnhetett volna sok más patikus előtt. A városban csak egy gyógyszertár működött addig, német kézen, nem is a forgalmas főtéren álló elegáns épületben, tehát a Kovčin-patika jó indulási előnnyel kezdhette meg működését. Hamar híre is ment az új üzletnek, annál is inkább, mert Fedor ismeretsége révén többféle krémet, balzsamot, kenőcsöt, egyéb piperecikket is be tudott szerezni, amit a városi nők igényeltek, és amire szívesen költöttek. Két gyógyszerészsegéddel kellett vinnie az üzletet, akik szintén beszélték a városban és környékén honos nyelveket. A segédpatikus hölgy mindig nagyon csinosan nézett ki, diszkrét, alig észrevehető, mégis látható, igen szép sminkkel, mintegy reklámarcként az áruról. A gyógyszerészsegédek közül a másik férfi volt, ugyanis Fedor úrfi maga is szerette a divatos férfikozmetikumokat, így be is szerezte őket igényes vásárlói részére, valamint tisztes csomagolásban óvszert is árusított, s azt leginkább fiatalemberek vásárolták, jobbára az ő baráti köréből valók, akik tudtak az árukészletről. Kiskorúnak tűnőket nem is szolgáltak ki ilyesfajta áruval. A jó arcélű, fiatal és gazdag tulajdonos sok hölgynek megdobogtatta a szívét, ám mindhiába. Fedor hű maradt elvesztett első szerelme emlékéhez. Legalábbis ezt az információt osztotta meg barátaival.

  Amikor szülei elhunytak, összeköltözött a húgával, Angelinával, aki a városi vagány nők kis csoportjához tartozott: nadrágban járt, dohányzott, és a városban elsőként vezetett saját gépkocsit. Éveit nem számolta, a közeledő férfiakat hamar eltántorította magától. Bátyjával jól megvoltak a nagy vagyon birtokában, cseléddel, szakáccsal, földbérlőkkel.

  Fedor Kovčin baráti köre csupán öt-hat tagból állt, válogatott úri társaság. Akadt közöttük nős is, nőtlen is, mind értelmiségi és jól szituált. Nem műveltségben hasonlítottak, hanem rangban és hiúságban. Hetente kétszer találkoztak. Törzshelyük a Vadászkürt Szálló étterme, de nem egy eldugott szeparé, hanem jól látható, az ablakhoz közeli asztal. Szerették, ha látják őket, ha megfigyelik öltönyüket, nyakkendőjüket, kalapjukat, az új divat apró változásait, mert piperkőc volt mind, egytől egyig. És ők is szemmel tarthatták a csodálóikat. Mindegyiküknek titokban volt néhány alacsonyabb rangú s rendű ismerőse, beosztottja, akikkel máskor s másutt találkoztak, ahol azok elmondhatták az előkelőségekről alakuló véleményt. Persze, ezért járt némi jutalom, egy zsebkendő, mandzsettagomb, egy megunt sétapálca, néhány információ hölgyekről, a frissen érkezett divatos férfikölniről. Pénzt sosem adtak a besúgóknak, úgymond nem akarták megsérteni őket, pedig csak fukarságból nem tették. Így a társaság mindig ismerte a róluk alakuló vélekedést. Bármennyire is kedvelték egymást, a hírforrásaikról hallgattak, mintha nem is érintkeznének a plebsszel. A városvezetés politikája csak annyiban érdekelte őket, hogy merrefelé terveznek utakat építeni, hol és kitől fognak telkeket kisajátítani, a kórház milyen osztállyal bővülhet. Kovčin urat a bérházak iránti kereslet érdekelte, ugyanis a maradék szlavóniai birtokát eladta, s itthon vásárolta meg a Körúton az egyik városi palota felét. Bérlőnek állami intézményt szeretett volna, ahol biztos és több is a pénz. Arról beszélgettek, hogy e célból kit és mennyivel, esetleg mivel kellene megkörnyékezni a Duna bánsági elöljáróságban. Sorra elmondták ismerőseik nevét, akikről úgy vélték, hogy bizonyos jutalomért hajlandó a részrehajlásra. Kovčin úr legjobban kedvelt barátja egy ügyvéd volt, aki a szerződéskötések útvesztőit tüzetesen ismerte, így az árakat is. Az ügyvéd úr is kedvelte a patikust, ugyanis titokban és illegálisan Fedor látta el a már egyetemistaként morfinistává lett juristajelöltet, akinek szinte állandóan szüksége volt a morfiumra. A patikában elzárt szekrényben tartották a gyógykezelésre használt drogokat, s a szekrényke kulcsa csak a tulajdonosnál lehetett. Kovčin úrnak pedig egy, az ország déli részéről érkező ügynök szerezte be a megfelelő mennyiségű anyagot. Az üzletkötésre mindig a Kovčin-ház könyvtárszobájában négyszemközt került sor, és a tiltott drog egy része ott is maradt, nem került az üzletvezetői aktatáskában a gyógyszertári leltárba. Hogy mikor és miért történt átadása az ugyancsak agglegénnyé lett advokát úrhoz, az sosem derült ki. Az ügyvéd úr azonban egy boldog pillanatában meggondolatlanul megajándékozta informátorát kisebb mennyiséggel, ami elegendőnek bizonyult a kisujjad után az egész kezed is kell mondás beigazolódására. Az összekötő eldicsekedett érdekes ajándékával az ő suhanctársai előtt, akikkel ki is próbálták az újdonságot. Így a titok többé már nem volt az. És a suttyóknak egyre több kellett. Az ügyvéd úr nem akarta elveszíteni a kedves társává lett fogyasztót. Emiatt az üzleti kapcsolat annyira fokozódott az ügyvéd és a patikus között, hogy Kovčin úr már nem győzte ellátni a követelőző igénylést. Bár körülményesen és empátiával, de kénytelen volt megtagadni barátja kiszolgálását. Harmadnapra, a bilići Ognjena Marija szentkúti kápolna búcsúja előtt, leégett a közeli Kovčin-birtok tanyája terméssel, jószággal, mindenestül. A gazdatiszt lakásának egy része is odaveszett. A gazdát szélütéssel vitték a városi kórházba.

  A vasárnapi úri találkozón erről folyt a beszélgetés az urak között, bár az ügyvéd úr – ritka eset – kimentette magát a megjelenés alól. A patikus kimérten viselte a kötelező, ám tudvalevően őszintétlen sajnálkozásokat. Gondolatai másutt jártak. Úgy érezte, többet veszített egy gazdaságnál.

  A világgazdaság sosem érdekelte Kovčint, most azonban észre kellett vennie az egyre fenyegetőbb veszélyt. A gyógyszertár ellátásán járt az esze. Nagy készletet nem érdemes felhalmozni, ha fogytán a betegek pénze. Drága dolgokból alig tarthat, nincs meg a régi kereslet. Egy reggelre betörték a patika ablakát. Nem vittek el semmit, csak betörték, a téglák még ott hevertek a járdán. Csúnya figyelmeztetésnek érezte és értelmezte ezeket a történéseket, bár a városban csend honolt, semmi jel nem utalt arra, hogy valami elrettentő dolog lenne készülőben. Inkább örömittas volt a légkör az első délszláv uralkodó szobrának hamarosra tervezett leleplezése okán.

  Fedor próbálta állni a sarat, megtartani a jó barátot, menteni a menthetőt. A vagyona, a tartalék, kezdett apadni. Bár szükséget semmiben sem szenvedtek a vénkisasszonynak maradt húgával, mégis változást szimatolt. S a következő évben az egész vidéket visszacsatolták a régi anyaországhoz. Kovčin Fedornak igaza lett. A gyógyszertár viszont tovább működött, a tulajdonjog is megmaradt, és csak a háború utolsó évében kellett egyre több gyógyszert átadnia a sebesült katonák részére. A délről beérkező hadsereg azonban vitt mindent, amire szüksége mutatkozott, és még a betörések is megszaporodtak. Mire a városhoz közeli nagy folyami csata, az átkelés véget ért, s az új hatalom szerveződni kezdett, Kovčin úr palotájának a felét már rég nem ő birtokolta. Kiebrudalták, majd később konfiszkálták. Fedort a korábbi pár évben regnált rendszerrel való együttműködéssel vádolták. Visszájára fordult a világ.

  Kovčin Fedor gyógyszerész a város főterén működő gyógyszertárát nagylelkűen a népfelszabadító hatalomnak ajánlotta fel. Cserébe csak a nyugdíjaztatása kieszközlését kérte, amit meg is kapott. Húgával a megmaradt körúti házukban laktak, míg unokaöccsei kivándoroltak Svájcba. Kovčin úr nagy csendben akarta meghúzni magát otthon. Semmi elkobzott vagyonáért nem emelt szót. Hallgatott a város levéltárában, ahol csendben meglapult minden fizetség nélkül. A passziójának élt. Mintha ott sem lett volna. Az igazgató ismerte őt korábbról, s tudott jelen állapotáról. Békén hagyta, hogy az okleveles gyógyszerész a szülővárosa régi történetét kutassa, az okmányokról hasznos regestákat készítsen. Senkinek sem engedte, hogy az ingyen latin szakos kollégát háborgassa. Nem is lett a levéltárnak soha más latin szakos munkatársa. Kovčin Fedor úr negyven év ingyenmunka után, agglegényként, csendben visszavonult a húga mellé. Élt kilencvenöt évet.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...