Várakozás a palotában

 

Egy régi, elfeledett könyvben olvastam valamikor, hogy a múlt elfeledése egyenlő a jelen befogadásával. A vaskos kötet mindenki számára értéktelen volt, s miután magamra öntöttem a benne lelhető haszontalan tanácsot, úgy döntöttem, inkább felidézem a gyászt, amikor eltemettem anyámat, a királynőt.

  Hideg csütörtöki nap volt. A szúnyogok épphogy csak előbújtak rejtekhelyükről, a krokodilok a mocsaras vízben várták prédájukat, egyéb csúnya teremtmények pedig az ásítozást tartották a legjobb tevékenységnek. Nővéremmel, Emmával, ebben az időben a palota kertjében szaladgáltunk, szőlőt csenve innen-onnan, csámcsogásunk közepette a tiszta kék égboltot lestük, amelyen a bárányfelhők békésen úszkáltak, és különös személyiségükkel azon ügyködtek, hogy beborítsák a magas kőtornyokat. Márkusz öcsénk ezüst diadémmal a homlokán rohant utánunk. Nevetése a buborékfújó játékából előbukkanó átlátszó, fényes gömböknek szólt. Vékony arcocskáját egy apró seb tette komolyabbá, mely sebnek okozója anyánk volt. A magas kapubejárótól egy komor tekintetű férfi közeledett felénk némán. Hosszú, fehér köpenyt viselt, vaskos nyakék lógott mellkasán. Lassan, lépésről lépésre vette az emelkedő jelentette akadályt, majd mellettünk foglalt helyet.

  – Nem sok látnivaló akad ma – mondta, és kétségbeesetten maga elé nézett.

  – Nem, valóban nem – helyeselt Emma.

  – Anyátok meghalt – szólt így a férfi.

  Emma a komor alak felé fordította a fejét. A nővérem arca egy csapásra megöregedett, szemöldöke V alakot formált. Orrlyukai hevesen kitágultak és összehúzódtak, mintha bármikor kész lenne megölni valakit. Minden mozdulatára kínosan ügyeltem, hátha kitalálom, mire gondol.

  – Hogy halt meg? – kérdezte hidegen.

  – Öreg volt. Az alultápláltság talán segített egy kicsit a folyamaton. Hamarosan temetjük – válaszolta a férfi.

  Nem volt többé mit mondani. Emma és én felálltunk, hogy megnézzük halott anyánkat. Márkuszt magára hagytuk. Még nem értette a halált. Csak fújta tovább a buborékokat, szivárványszínbe borítva mindent.

  Mi ketten végigsétáltunk a palota sápadt folyosóin. A márványoszlopok a padlótól a mennyezetig értek. Egészen a nagy, széles lépcsősorig mentünk, amely egy csiga alakjában vezetett fel anyánk hálószobájába. A helyiségben a függönyök a földön hevertek, az ágya darabokban terült szét a padlón, az ékszerek mindenfelé.

  Anyánk ott feküdt élettelenül előttünk. A szeme még nyitva volt, a nyelve gusztustalan módon tapadt oda a szája széléhez. Egy pillanatra azt hittem, még lélegzik. Mintha láttam volna, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa. Emma gyöngéden húzta el kezét anyánk arca felett. Nem reagált. Márkusz öcsénk ekkor szaladt utánunk. Emma egyenként végigtekintett kettőnkön tetőtől talpig, és bólintott. Minden erőnkre szükség volt, hogy hárman cipeljük a feszes, holt testet. Le a lépcsőkön, keresztül a folyosón, majd újra lépcsők, egészen a pincéig.

  A föld alatti szoba teljes ellentéte volt annak, ami fényűző életünket jelentette: por és sár mindenütt, pókok a falakon, giliszták és egyéb kukacok a földön. Anyánk teste torzul nyomódott a talajnak. Ujjainkkal ásni kezdtünk. Emma talán egy könnycseppet is elmorzsolt, eközben Márkusz csak értetlenül állt mögöttünk.

  – Segíts! – kiáltott rá a nővérem.

  Márkusz elővarázsolta a karmait, és ő is vad kaparászásba kezdett. Pár perc múlva az előttünk tátongó lyuk már elég mély és széles volt ahhoz, hogy a királynőt belehelyezzük. Közösen emeltük fel, és tettük a sírjába, ahol már oly sokszor pihent. Sötét szőre hamar egybeolvadt a körötte lévő sárral és földdel. Arca felismerhetetlenné változott, a szeméből folyékony maszlag tört elő, amely pillanatok alatt beborította az egész testét. Az imént hatalmas hasadék önmaga zárult be.

  – És most mi lesz? – kérdezte szipogva öcsém.

  Emma és én egymásra tekintettünk. A pincét elhagyva a palota kertjébe vettük az irányt. A férfi, aki közölte velünk anyánk halálhírét, az emelkedőn ült mozdulatlanul. Mindhárman a közelében foglaltunk helyet.

  – Most várunk – mondtam. – Az újabb teliholdat.

 

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...