Várakozás a palotában

 

Egy régi, elfeledett könyvben olvastam valamikor, hogy a múlt elfeledése egyenlő a jelen befogadásával. A vaskos kötet mindenki számára értéktelen volt, s miután magamra öntöttem a benne lelhető haszontalan tanácsot, úgy döntöttem, inkább felidézem a gyászt, amikor eltemettem anyámat, a királynőt.

  Hideg csütörtöki nap volt. A szúnyogok épphogy csak előbújtak rejtekhelyükről, a krokodilok a mocsaras vízben várták prédájukat, egyéb csúnya teremtmények pedig az ásítozást tartották a legjobb tevékenységnek. Nővéremmel, Emmával, ebben az időben a palota kertjében szaladgáltunk, szőlőt csenve innen-onnan, csámcsogásunk közepette a tiszta kék égboltot lestük, amelyen a bárányfelhők békésen úszkáltak, és különös személyiségükkel azon ügyködtek, hogy beborítsák a magas kőtornyokat. Márkusz öcsénk ezüst diadémmal a homlokán rohant utánunk. Nevetése a buborékfújó játékából előbukkanó átlátszó, fényes gömböknek szólt. Vékony arcocskáját egy apró seb tette komolyabbá, mely sebnek okozója anyánk volt. A magas kapubejárótól egy komor tekintetű férfi közeledett felénk némán. Hosszú, fehér köpenyt viselt, vaskos nyakék lógott mellkasán. Lassan, lépésről lépésre vette az emelkedő jelentette akadályt, majd mellettünk foglalt helyet.

  – Nem sok látnivaló akad ma – mondta, és kétségbeesetten maga elé nézett.

  – Nem, valóban nem – helyeselt Emma.

  – Anyátok meghalt – szólt így a férfi.

  Emma a komor alak felé fordította a fejét. A nővérem arca egy csapásra megöregedett, szemöldöke V alakot formált. Orrlyukai hevesen kitágultak és összehúzódtak, mintha bármikor kész lenne megölni valakit. Minden mozdulatára kínosan ügyeltem, hátha kitalálom, mire gondol.

  – Hogy halt meg? – kérdezte hidegen.

  – Öreg volt. Az alultápláltság talán segített egy kicsit a folyamaton. Hamarosan temetjük – válaszolta a férfi.

  Nem volt többé mit mondani. Emma és én felálltunk, hogy megnézzük halott anyánkat. Márkuszt magára hagytuk. Még nem értette a halált. Csak fújta tovább a buborékokat, szivárványszínbe borítva mindent.

  Mi ketten végigsétáltunk a palota sápadt folyosóin. A márványoszlopok a padlótól a mennyezetig értek. Egészen a nagy, széles lépcsősorig mentünk, amely egy csiga alakjában vezetett fel anyánk hálószobájába. A helyiségben a függönyök a földön hevertek, az ágya darabokban terült szét a padlón, az ékszerek mindenfelé.

  Anyánk ott feküdt élettelenül előttünk. A szeme még nyitva volt, a nyelve gusztustalan módon tapadt oda a szája széléhez. Egy pillanatra azt hittem, még lélegzik. Mintha láttam volna, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa. Emma gyöngéden húzta el kezét anyánk arca felett. Nem reagált. Márkusz öcsénk ekkor szaladt utánunk. Emma egyenként végigtekintett kettőnkön tetőtől talpig, és bólintott. Minden erőnkre szükség volt, hogy hárman cipeljük a feszes, holt testet. Le a lépcsőkön, keresztül a folyosón, majd újra lépcsők, egészen a pincéig.

  A föld alatti szoba teljes ellentéte volt annak, ami fényűző életünket jelentette: por és sár mindenütt, pókok a falakon, giliszták és egyéb kukacok a földön. Anyánk teste torzul nyomódott a talajnak. Ujjainkkal ásni kezdtünk. Emma talán egy könnycseppet is elmorzsolt, eközben Márkusz csak értetlenül állt mögöttünk.

  – Segíts! – kiáltott rá a nővérem.

  Márkusz elővarázsolta a karmait, és ő is vad kaparászásba kezdett. Pár perc múlva az előttünk tátongó lyuk már elég mély és széles volt ahhoz, hogy a királynőt belehelyezzük. Közösen emeltük fel, és tettük a sírjába, ahol már oly sokszor pihent. Sötét szőre hamar egybeolvadt a körötte lévő sárral és földdel. Arca felismerhetetlenné változott, a szeméből folyékony maszlag tört elő, amely pillanatok alatt beborította az egész testét. Az imént hatalmas hasadék önmaga zárult be.

  – És most mi lesz? – kérdezte szipogva öcsém.

  Emma és én egymásra tekintettünk. A pincét elhagyva a palota kertjébe vettük az irányt. A férfi, aki közölte velünk anyánk halálhírét, az emelkedőn ült mozdulatlanul. Mindhárman a közelében foglaltunk helyet.

  – Most várunk – mondtam. – Az újabb teliholdat.

 

Jódal Rózsa

Harc

  – A szarom! Az én semmi kis szarcsimbókom!   Hányszor, de hányszor hallottam ezt kicsi koromban az apám szájából!   Anyám persze a védelmébe vett.  ...

Jódal Rózsa

Harc

  – A szarom! Az én semmi kis szarcsimbókom!   Hányszor, de hányszor hallottam ezt kicsi koromban az apám szájából!   Anyám persze a védelmébe vett.  ...

Lázár-Szűcs Anikó

A mosoly

  Tizenhat éves volt, és elég magas, a korához képest. Még nem lehetett tudni, kövérkés lesz-e, vagy csak izmos. Ritka kis bajszát leborotválta már párszor, de...

Lázár-Szűcs Anikó

A mosoly

  Tizenhat éves volt, és elég magas, a korához képest. Még nem lehetett tudni, kövérkés lesz-e, vagy csak izmos. Ritka kis bajszát leborotválta már párszor, de...

Silling István

A tanya

  Michael Piry Baumeister tervezte magának a háború után a várostól északnyugatra, a szomszédos falu határába benyúló területen, a Duna medrének...

Silling István

A tanya

  Michael Piry Baumeister tervezte magának a háború után a várostól északnyugatra, a szomszédos falu határába benyúló területen, a Duna medrének...

Ficsku Pál

Anyarúzs

  A Homok utca volt az első otthonom, és az volt az első otthon, amit örökre ott akartam hagyni.   Ott történt meg az első világba menésem.   Hároméves voltam.   Az...

Ficsku Pál

Anyarúzs

  A Homok utca volt az első otthonom, és az volt az első otthon, amit örökre ott akartam hagyni.   Ott történt meg az első világba menésem.   Hároméves voltam.   Az...

Agárdi Gábor

Apró örömök…

   – A Le Petit Parisien falai között mindenki egyenlő, akárcsak a temetőben – mondogatta Jules oly gyakran, viccelődve.   Aki ide betért, egy-két kedves szót is kapott az itala...

Agárdi Gábor

Apró örömök…

   – A Le Petit Parisien falai között mindenki egyenlő, akárcsak a temetőben – mondogatta Jules oly gyakran, viccelődve.   Aki ide betért, egy-két kedves szót is kapott az itala...

Tóth Szilárd

Némi hely, ahol először találkoztunk

Az ő, hát tulajdonképpen, leírása: Az évek során megismertem, kiismertem, halvérű és nyugodt ember, a szemhéja enyhén lógott. Mindig kissé görnyedten...

Tóth Szilárd

Némi hely, ahol először találkoztunk

Az ő, hát tulajdonképpen, leírása: Az évek során megismertem, kiismertem, halvérű és nyugodt ember, a szemhéja enyhén lógott. Mindig kissé görnyedten...

Patak Márta

A gyermekkor hava

  Azon a télen akkora hó esett, hogy a nagyapánk nem győzte lapátolni. Egész alagutat csinált a ház köré, majdnem olyan magas hófal keletkezett, hogy ha a hokedlin...

Patak Márta

A gyermekkor hava

  Azon a télen akkora hó esett, hogy a nagyapánk nem győzte lapátolni. Egész alagutat csinált a ház köré, majdnem olyan magas hófal keletkezett, hogy ha a hokedlin...

Tóth Eszter Zsófia

A vízforraló

    – Miért sírsz, kislányom? – kérdezte apa.   Bécsben voltunk, életünkben először. Mögöttünk ott villództak a Shopping City Süd fényei....

Tóth Eszter Zsófia

A vízforraló

    – Miért sírsz, kislányom? – kérdezte apa.   Bécsben voltunk, életünkben először. Mögöttünk ott villództak a Shopping City Süd fényei....

Patak Márta

Álomőrző

  Tente, baba, tente, itt van már az este, köszöngetnek szépen csillagok az égen, tente, tente, aludjál, kisnyulakkal álmodjál, szép legyen az álmodás, mintha nem is...

Patak Márta

Álomőrző

  Tente, baba, tente, itt van már az este, köszöngetnek szépen csillagok az égen, tente, tente, aludjál, kisnyulakkal álmodjál, szép legyen az álmodás, mintha nem is...

Ficsku Pál

Apám titka

  Nagyapám esete nem olyan romantikus, de igaz.   Egy ló miatt élte túl a háborút.   Egy lóban élte túl a háborút.   Kényszerharcos volt a román...

Ficsku Pál

Apám titka

  Nagyapám esete nem olyan romantikus, de igaz.   Egy ló miatt élte túl a háborút.   Egy lóban élte túl a háborút.   Kényszerharcos volt a román...