Újrajátszva

Újrajátszva

Szerző: Balla Ákos: Vajdasági táj 3.

 

Esténként újrajátszom a történteket.

  Ülök a volán mögött, semmire sem gondolok, testem átvette a forgalmas sugárút lüktetését, enyhén remegek. A zöldre várva pillantom meg. Áll a járda szélén, és telefonál. Elégedettnek tűnik. Hevesen magyaráz, néha elmosolyodik. Biztosan terveket sző. Nem is sejti, hogy felesleges, pillanatokon belül nincs tovább.

  Az ágyban fekve estéről estére felidézem a jelenetet.

  Erősen szorítom a volánt, és figyelem. Mindössze másodpercekig tart, nekem mégis örökkévalóságnak tűnik. Nézem, ahogyan a telefonba beszél, és lelki szemeim előtt azt látom, amint odasétál hozzám a bárban. Szabad, kérdi udvariasan, de mielőtt még bármit is mondhatnék, már helyet is foglal mellettem a szeparéban.

  Figyelem, ahogy telefonál, és újra magam mellett érzem.

Nem tolakodó. Ellenkezőleg, meglehetősen visszafogott. Az egyetemről kérdezget. Miért a földrajzot választottam? Idegenvezető szeretnék lenni, sokat utazni. Az jó, mondja, és a hajlékára invitál. Megmutatja a termékenységi varázslásokra használt szobrokat, amelyeket Afrikából hozott. Vonakodom, aztán mégis vele tartok. Szép lakása van. Dizájnos stílbútorokkal meg absztrakt festményekkel a falakon. Megcsókol, és a kanapéra ültet.

  Látom, ahogyan megigazítom magamon a kissé felcsúszott miniszoknyát.

Egy-egy pohár bort hoz a konyhából. Koccintunk, és felhörpintjük. Az ital felszabadítja. Mesélni kezd. Afrikáról. Legalábbis azt hiszem. Szellemes, de nem tudom követni. Elmosódik előttem a képe. Már alig tudom kivenni. Látom, hogy beszél hozzám, de nem értem, mit mond. A szobában a tárgyak összefolynak előttem. Szemhéjaim leragadnak. Fejem lehanyatlik a kanapé támlájára.

Lehunyom a szemem, pergetem a képkockákat.

  Nem várom meg, hogy a jelzőlámpa utat adjon. Gázt adok, és egyenesen felé veszem az irányt. Néhányan, időben felmérve a helyzetet, félreugranak előlem. Neki nincs ideje erre, túlságosan bele van mélyedve a beszélgetésbe, és későn veszi észre a veszélyt. Akárcsak én a mögötte álló gyereket.

  Tompa zúgás hangja kerít hatalmába.

  A fékcsikorgást, a gumik nyüszítését az aszfalton és az ütés dörejét kísérteties csend váltja fel. Arcom a légzsákban, végtagjaim reszketnek, nem tudok mozdulni. Hirtelen valaki feltekeri a külvilágon a hangerőt. Kinyitják az ajtót, megpróbálnak kiemelni. Szándékosan ölt a flúgos ribanc! Milyen aranyos kislány! Alig lehet két-három éves. Gyerekgyilkos! Hagyjanak békén! Nem akarom hallani!

  A hold mennyezetre húzott fehér csíkt figyelem.

Kedvenc emlékem, ahogyan apával a tengerben állunk. Kislány vagyok. Nagyon kicsi. Apa mögé bújok, és átkarolom a combját, nehogy felkapjon a hullám. Egyszer csak anya felugrik a nyugágyról, és kétségbeesetten kiabál: hol a gyerek?! Apa csak mosolyog, és annyit mond: biztonságban, és megsimogatja a fejem.

  Ha erősen összpontosítok, néha sikerül felidéznem a tenger sós ízét és illatát.

  A bírót nem hatotta meg a történetem, azt mondta, szentimentalizmussal nem tudom megdönteni a tényeket, a tények pedig önmagukért beszélnek. A tényekről én is hosszasan beszélhetnék, de azok a tények nem tartoznak ide, legalábbis jogilag nem, ezért inkább hallgatok. Egy pillantást vetek a feketébe öltözött asszonyra. Üveges tekintettel néz. Akár Katarina is lehetne, fordul meg a fejemben. Akár én is lehetnék.

  Ha újrakezdhetném, még bármit megvalósíthatnék, töprengek.

  A bormámoros álom után egy nyomortanyán ébredek, sok másik lány vesz körül, elkékült vénával, bevizelve, saját hányásukban fetrengve fekszenek egymás hegyén-hátán. Engedjenek el! Nem tarthatnak itt! Kikérem magamnak! Pánikrohamomat egy tompa ütés szakítja meg. Arra eszmélek fel, hogy egy szőke lány hideg zsebkendővel borogatja a homlokom. Katarina vagyok, mutatkozik be.

  Cellatársam szaggatott lélegzését hallgatva őt látom újra.

  Nagyon… fáj. A karjaimban vergődik. Szeme félig fennakadva, szájából nyálkás folyadék csurog kifelé. Az egész testét kékeslila foltok borítják. Így jár az, aki sokat szájal. Üvöltök, hogy segítsen valaki, de senki sem segít. Jöjjön már valaki! Nem jön senki. Tegyenek már valamit! Senki nem tesz semmit. Élettelen teste fölött születik meg bennem az elhatározás.

  Amikor arra az éjszakára gondolok, egész testemben remegni kezdek.

  Egy előkelő fogadásra küldenek bennünket, számos magas rangú vendég van jelen, köztük nem kevés tekintélyes politikus, az egyik kéjsóvárt sikerül elcsábítanom, majd figyelmetlenségét kihasználva kereket oldanom. Nem merek sem haza, sem a rendőrségre menni, ezeknek a keze ki tudja meddig ér el, napokig étlen-szomjan bujdosok elhagyatott üzemcsarnokok környékén, végül besétálok az egyik újságszerkesztőségbe.

  Felelevenítve a képet, újra érzem magamon a főszerkesztő fürkésző tekintetét, amikor helyet foglalok az irodájában.

Névtelenül mesélek. Mindenről, ami eszembe jut. A rabszolgasorba taszított lányokról. Az ügyfelek előkelő köréről. A munkaerő toborzásának módjáról. Azután, hogy a cikksorozat botrányt kavar, felvállalom a nevem, és a szerkesztőségi olcsó panzióból hazaköltözöm. A nyilvánosság majd megvéd, kalkulálok, s így könnyebben cselekedhetek, az engem elejtett szépfiú ellen azonban mégsem sikerül vádat emeltetnem. Túl fontos személy, befolyásos ismerősökkel.

  Ha lenullázhatnám eddigi életemet, visszautaznék a tengerre, és elbújnék apa mögött a hullámok elől.

  A feministák és egyes nőaktivista civil szervezetek a védelmemre kelnek, követelve, hogy a bíróság vegye figyelembe mindazt, amin keresztülmentem. Végeredményben az eset az igazságszolgáltatás mulasztásának a következménye. Ügyvédem által elhatárolódom minden radikális szervezettől. Semmiféle publicitásra nem vágyom.

  Ha terminátor lennék, megnyomnám magamon a reset gombot.

 

 

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...