Újrajátszva

Újrajátszva

Szerző: Balla Ákos: Vajdasági táj 3.

 

Esténként újrajátszom a történteket.

  Ülök a volán mögött, semmire sem gondolok, testem átvette a forgalmas sugárút lüktetését, enyhén remegek. A zöldre várva pillantom meg. Áll a járda szélén, és telefonál. Elégedettnek tűnik. Hevesen magyaráz, néha elmosolyodik. Biztosan terveket sző. Nem is sejti, hogy felesleges, pillanatokon belül nincs tovább.

  Az ágyban fekve estéről estére felidézem a jelenetet.

  Erősen szorítom a volánt, és figyelem. Mindössze másodpercekig tart, nekem mégis örökkévalóságnak tűnik. Nézem, ahogyan a telefonba beszél, és lelki szemeim előtt azt látom, amint odasétál hozzám a bárban. Szabad, kérdi udvariasan, de mielőtt még bármit is mondhatnék, már helyet is foglal mellettem a szeparéban.

  Figyelem, ahogy telefonál, és újra magam mellett érzem.

Nem tolakodó. Ellenkezőleg, meglehetősen visszafogott. Az egyetemről kérdezget. Miért a földrajzot választottam? Idegenvezető szeretnék lenni, sokat utazni. Az jó, mondja, és a hajlékára invitál. Megmutatja a termékenységi varázslásokra használt szobrokat, amelyeket Afrikából hozott. Vonakodom, aztán mégis vele tartok. Szép lakása van. Dizájnos stílbútorokkal meg absztrakt festményekkel a falakon. Megcsókol, és a kanapéra ültet.

  Látom, ahogyan megigazítom magamon a kissé felcsúszott miniszoknyát.

Egy-egy pohár bort hoz a konyhából. Koccintunk, és felhörpintjük. Az ital felszabadítja. Mesélni kezd. Afrikáról. Legalábbis azt hiszem. Szellemes, de nem tudom követni. Elmosódik előttem a képe. Már alig tudom kivenni. Látom, hogy beszél hozzám, de nem értem, mit mond. A szobában a tárgyak összefolynak előttem. Szemhéjaim leragadnak. Fejem lehanyatlik a kanapé támlájára.

Lehunyom a szemem, pergetem a képkockákat.

  Nem várom meg, hogy a jelzőlámpa utat adjon. Gázt adok, és egyenesen felé veszem az irányt. Néhányan, időben felmérve a helyzetet, félreugranak előlem. Neki nincs ideje erre, túlságosan bele van mélyedve a beszélgetésbe, és későn veszi észre a veszélyt. Akárcsak én a mögötte álló gyereket.

  Tompa zúgás hangja kerít hatalmába.

  A fékcsikorgást, a gumik nyüszítését az aszfalton és az ütés dörejét kísérteties csend váltja fel. Arcom a légzsákban, végtagjaim reszketnek, nem tudok mozdulni. Hirtelen valaki feltekeri a külvilágon a hangerőt. Kinyitják az ajtót, megpróbálnak kiemelni. Szándékosan ölt a flúgos ribanc! Milyen aranyos kislány! Alig lehet két-három éves. Gyerekgyilkos! Hagyjanak békén! Nem akarom hallani!

  A hold mennyezetre húzott fehér csíkt figyelem.

Kedvenc emlékem, ahogyan apával a tengerben állunk. Kislány vagyok. Nagyon kicsi. Apa mögé bújok, és átkarolom a combját, nehogy felkapjon a hullám. Egyszer csak anya felugrik a nyugágyról, és kétségbeesetten kiabál: hol a gyerek?! Apa csak mosolyog, és annyit mond: biztonságban, és megsimogatja a fejem.

  Ha erősen összpontosítok, néha sikerül felidéznem a tenger sós ízét és illatát.

  A bírót nem hatotta meg a történetem, azt mondta, szentimentalizmussal nem tudom megdönteni a tényeket, a tények pedig önmagukért beszélnek. A tényekről én is hosszasan beszélhetnék, de azok a tények nem tartoznak ide, legalábbis jogilag nem, ezért inkább hallgatok. Egy pillantást vetek a feketébe öltözött asszonyra. Üveges tekintettel néz. Akár Katarina is lehetne, fordul meg a fejemben. Akár én is lehetnék.

  Ha újrakezdhetném, még bármit megvalósíthatnék, töprengek.

  A bormámoros álom után egy nyomortanyán ébredek, sok másik lány vesz körül, elkékült vénával, bevizelve, saját hányásukban fetrengve fekszenek egymás hegyén-hátán. Engedjenek el! Nem tarthatnak itt! Kikérem magamnak! Pánikrohamomat egy tompa ütés szakítja meg. Arra eszmélek fel, hogy egy szőke lány hideg zsebkendővel borogatja a homlokom. Katarina vagyok, mutatkozik be.

  Cellatársam szaggatott lélegzését hallgatva őt látom újra.

  Nagyon… fáj. A karjaimban vergődik. Szeme félig fennakadva, szájából nyálkás folyadék csurog kifelé. Az egész testét kékeslila foltok borítják. Így jár az, aki sokat szájal. Üvöltök, hogy segítsen valaki, de senki sem segít. Jöjjön már valaki! Nem jön senki. Tegyenek már valamit! Senki nem tesz semmit. Élettelen teste fölött születik meg bennem az elhatározás.

  Amikor arra az éjszakára gondolok, egész testemben remegni kezdek.

  Egy előkelő fogadásra küldenek bennünket, számos magas rangú vendég van jelen, köztük nem kevés tekintélyes politikus, az egyik kéjsóvárt sikerül elcsábítanom, majd figyelmetlenségét kihasználva kereket oldanom. Nem merek sem haza, sem a rendőrségre menni, ezeknek a keze ki tudja meddig ér el, napokig étlen-szomjan bujdosok elhagyatott üzemcsarnokok környékén, végül besétálok az egyik újságszerkesztőségbe.

  Felelevenítve a képet, újra érzem magamon a főszerkesztő fürkésző tekintetét, amikor helyet foglalok az irodájában.

Névtelenül mesélek. Mindenről, ami eszembe jut. A rabszolgasorba taszított lányokról. Az ügyfelek előkelő köréről. A munkaerő toborzásának módjáról. Azután, hogy a cikksorozat botrányt kavar, felvállalom a nevem, és a szerkesztőségi olcsó panzióból hazaköltözöm. A nyilvánosság majd megvéd, kalkulálok, s így könnyebben cselekedhetek, az engem elejtett szépfiú ellen azonban mégsem sikerül vádat emeltetnem. Túl fontos személy, befolyásos ismerősökkel.

  Ha lenullázhatnám eddigi életemet, visszautaznék a tengerre, és elbújnék apa mögött a hullámok elől.

  A feministák és egyes nőaktivista civil szervezetek a védelmemre kelnek, követelve, hogy a bíróság vegye figyelembe mindazt, amin keresztülmentem. Végeredményben az eset az igazságszolgáltatás mulasztásának a következménye. Ügyvédem által elhatárolódom minden radikális szervezettől. Semmiféle publicitásra nem vágyom.

  Ha terminátor lennék, megnyomnám magamon a reset gombot.

 

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...