Dél-alföldi szépség

Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó… és a levegő tele van elektromossággal… szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem… mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. Tizenöt percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van… ez a teljes élet, a dolgok mögött… és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni… Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.”(Alan Ball)

 

Történeteket mesél egyfolytában… számtalant, mint minden régi város, ódon kulisszáival és frissítő lélegzetével… nekem pedig a sajátjaimat is folyton újra felolvassa. Őrzi a lépteimet, most már mindörökké. Mert lehet üde az is, amit a homok a homlokodra rálehel.

  – Ááááá-ahh! – Kovács Nemessel máris betegre röhögjük magunkat, pedig még nem is esett le, hogy Pusi azért eresztette el áramütöttként a majmok vályogkatlanát körbefutó madzagot, mert abban valóban ott rejtezett egy drót feltöltve villámossággal. Vajon ki elől rejtegethették? A majmok elől talán, hogy igazán rábaszkuráljanak, ha esetleg megpróbálnának kitörni kényszerű otthonukból? Vagy éppen az ilyen szőrös, óriásgorilla-alkatú emberszabásúaknak kedveskedtek meglepetéssel, mint amilyen a mi szeretett barátunk is? Talány. Mindenesetre végképp kigyógyulok a másnaposságból, amire a szabadkai vasútállomás és a palicsi állatkert közötti röpke séta egyébként is jótékony hatással volt. Szétnézünk még a lombos vendéglősoron, megeszünk egy remek pizzát, aztán az arénában a próba, majd az előadás alatt is beleborzonghatok ifj. Szloboda Nérójába. És este lett, és reggel lett; második nap.

  Kiskölyök voltam még. Zentán felnevelkedvén csupán érintőlegesen értettem a szerb szomszédaink nyelvét. (Bár a konkrét szomszédaink a Kolóniában történetesen hercegovacok voltak, fantasztikus akcentussal és pazar vendégszeretettel – áldja meg a Jóisten őket emlékeimben is!) Jutka néném vitt ki Szabadkáról Palicsra, a Női strandra, egy Ristić rendezte WS-előadásra, az Othellóra. Alkonyatkor érkeztünk. Egy kompra ültettek bennünket, amelyet egy glisszer kisvártatva a tó partjától ideális messzeségbe vontatott. Amikor az első színészi arcideg megrezdült, már teljesen alászállt az est, a fáklyák fényei a víztükrön gyémántszilánkokra törve járták táncukat. Azóta sem érdekel, milyen világi nyelven szólal meg egy színdarab. Ha ő akarja, és én akarom, úgyis beszélgetni fogunk. (Ana Never)

  Palicsi állatkert. Hét-nyolc körüli poronty lehetek, kávés cukorkával csalom be a tikkadt jegesmedvét a langyos vizű medencéjébe, a legundokabb anyakecske legelnyomottabb gidája a kerítés alatt átbújva a nyomunkba szegődik, miután mohó testvéreit elhessegetvén sóspálcával jóllakattam.

  Forog a kamera, a csapó újra csattan. (B-terv)

  Sántha Lúcián szabadnak született. Szabadkán. Krisztusunk után az 1975. esztendőben. Zsolnay minden kerámiába álmodott varázslata ott őrzi lába nyomát, immáron mindörökké. Megtaposta, végigtáncolta őket, ahányszor csak Siva az Anyaföldet. (Ana Never)

  Gombkötő utca. (Magában egy csecse-becses-mese!) A Castrumban három órát várok Sacikára. Jutka kitart, a jó rokon lélek!, a kiscsaj végre megérkezik, szendén mosolyog, lehúz egy korsó barnát, majd kettesben átbotorkálunk a híres Gustavba. (A bejáratot azonnal megtaláljuk, a mellékhelyiséget sehogyan sem, a kijáratot alig.) …és persze a Gombkötő utcában volt anno az áldott és átkozott 90-es években az a Maximum Rock ’n’ roll nevezetű „originállengyelkazetta”-multiplex odú is, amelynek kínálatán végül is formálódott a nemzedékem zenei ízlése. Amúgy meg olyan olcsó volt még akkori szemmel tekintve is egy-egy összepancsolt album, hogy afelett sem bánkódtál túl sokat, ha minden tizediken más szólt, mint ami a borítón szerepelt. (Arról nem is beszélve, hogy két zentai hülyegyerek képes volt többször is, a nyár tikkasztó hevében is odabiciklizni, vásárolni, majd hazatekerni.)

  …azután valami csudálatos módon odasodort a bakaság is a végén. Arany élet, aranyapám, hidd csak el!… Persze még egy olyat nem élnék túl, az szent igaz – de hát nem kell mindig kaviár, azt mondják az okosok. És mit ád a Jóisten? Éppen akkor nyitott ki újra a legkedvesebb szabadkai krimóm, a Kobra, a vonatállomásnak sré vizavé. (Hú, ha az a kocsma mesélni tudna! Hú, ha arról a kocsmáról mesélni mernék!) Benne egy sötétségbe öltözött tűzangyallal; a pincérnővel – ki mással?! (Wooden Ambulance)

  Ó, a Šumska! Ezen pompás északi tömbök egyikében élvezkedtem nyaranta egy vagy két hetet pöttöm koromban, ide jött át Gyöngyvér, az első – no jó, a harmadik vagy a negyedik – örök szerelmem, itt ringatott a csodás bambusz hintaszékben, miközben a magnóból bömbörgött Fenyő Miki vastag orgánuma, hogy aszongya: várni rád, várni rád, átkozott, ki sírni lát. És persze itt lakott „az igazi” is, évtizeddel később, fenn a… hatodikon?, hetediken?… hanyadikon laktál, Sacika? Mindenem.

  A régi korzó, az open air kávézóival. Ritkán ültem be bármelyikbe is, de jóleső volt ott elsétálni, megállni egy-egy lélegzetvételnyire a könyvesboltok és antikváriumok kirakatainál (kirakatakataka!) – sétálok időben és térben –, mielőtt Sántha Lúcián a városháza előtt jobbra be nem fordult. Mindig csak jobbra, és harmadszor balra! A szív felé mintegy.

Sántha Lúcián első kötetbemutatója… (Botrányba torkollott.)

  A tízéves kora óta a leglezserebben eltöltött szilvesztere valahol kinn a hupákoló pusztában, a magyar határtól egy parasztköpésnyire, kóbászbuliban, sívó homok kavargásától karcoltatva, gyermeki boldogan. (Nem torkollott botrányba. Mily csoda.)

 

  Ez a város? Végtére is, bizonyos szempontból, ő nyomott ki magából, valahogy… – az apokalipszis nagyobb dicséretére, hah –, és azóta is, időről időre, mindig befogad. Hogy sívó homok, hogy nincs élő víz a közelben, hogy néhol szépítenek, máshol meg csak odarondítanak, karcol a csapvíz és különben is: itt igenis depressziósnak illik lenni? Teremburáját. Megmaradtam inkább örök látogatónak, szabadkai borpusztítónak – és, nagy titokban, lokálpatriótának. Mert ez a Város maga a megtestesült dél-alföldi szépség. Semmi kétség! (Cseppet sem ildomos, tudom, több helyütt egyazon időben lokálpatriótának tartani magunkat. De hát mit bírok? Tehetek én arról, hogy mindig mindenütt otthon érzem magam?)

Ezek a fotók? Tény, hogy esetlegesen vágottak – esetleg (készakarva?) vágatlanok –, többnyire dőlnek is, homályosak, vagy ellenkezőleg: túlexponáltak, „túlfestettek”, keresik a hatást… hát, mit mondjak?, éppen olyanok, mint a legtöbb vélt vagy valós emlékem Szabadkáról. Ezzel együtt, kiegészítve az itt feltüntetett, írás közben hallgatott „homokvárosi” zenekarokkal, emlékeimet a teljesség felé irányítják.

  Béke!

                                                                                                                                                     (Wooden Ambulance; Southern Society)

 

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...