Szépiában látni a világot

Szépiában látni a világot

Szerző: Maurits Ferenc

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően fogja a kormányt, a szerbiai előírásoknak megfelelően 130 km/h-s sebességgel utazik. Többnyire a jobb oldali sávban, s csak akkor teszi ki az irányjelzőjét, amikor egy lassabb járművet előz. Ekkor először mindig a visszapillantó tükörbe tekint, ha pedig megbizonyosodott arról, hogy biztonságban átsorolhat a másik sávba, csak addig marad ott, amíg elhalad a másik gépkocsi mellett. Gyakran tehergépjárműveket előz meg, de már egészen messziről kiszúrja azokat az autókat is, amelyek gyengébb motorral rendelkeznek az övénél, és hamar felkészül a sávváltásra.

  Lilla nem azért kedveli az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakaszt, mert az a legjobb minőségű, hiszen korántsem erről van szó. A Nikola Tesla Repülőtérhez közeledve egyenesen förtelmes az aszfalt. Máshol, fejlettebb országokban a hegyi falvak közti átjárók egyenesebbek és időben is tovább bírják, mint a lyukacsos, foltozott rész. De Lilla hálás ezért is. Hogy egyáltalán ilyen van. Amiért mégis a leginkább kedvel itt autózni, az a fények miatt van. Közvetlenül azután, hogy elhagyta az újvidéki fizetőkaput, s pont ott, ahol az újvidékiek csatlakoznak a főváros felé tartó útszakaszra, ott a legszebbek a fények. Ezen a tájon visszavesz a sebességből, mintegy 110 km/h-ra, hogy tovább élvezhesse a látványt. A különösen kialakított köztéri lámpaoszlopok megteremtik számára a flow-élményt. Lilla most is egyedül van, siklik a hajnali sötétségben az ég felé, melybe csak a sárgás világítás tör be. Amikor kicsi volt, mindig a hátsó ülésen szórakozott: az esőcseppek áztatta ablakokon azt figyelte, melyik csepp ér le előbb az üveg aljára; amikor pedig fáradtan feküdt, képzeletben azt játszotta, hogy egyik villanyoszlopról ugrál a másikra, közben fejben számolta, hány van belőlük pontosan. Az autópályán mindig az apukája vezetett, mert az anyukája – bár nem vallotta be – félt a nagy sebességtől, s a legtávolabb Szabadkára tudott eljutni nyugodtan. Újvidék már túl nagy kihívás volt a számára, bár ezt még teljesítette, a vajdasági tartomány szívébe utazva már nagyon ideges volt.

  A nagy sebesség ellenére Lilla örömmel bámulja a szépiavilágot teremtő lámpákat. Úgy érzi magát, mint egy feelgood sorozatban, amely olyan csodás élménnyel ruházza fel az embert, melyet definiálni sem igazán tud. Visszaemlékszik arra az időszakra, amikor egyetemistaként hétről hétre 33 sorozatot követett, többnyire amerikait és angliait, de akadt közte talán egy spanyol is, amely a világvégéről regélt. Akkor úgy tartotta, ez a szuperképessége, hiszen mindegyikkel szinten volt, így mondta mindig, szinten van, a sorozatokkal, azaz mindegyiknek látta már a legutóbbi epizódját is. Ezekben a feelgood sorozatokban családi történeteket látott, és minden családnak megvolt a maga problémája, ám bármekkora dráma is szőtte át a kalandokat, az ember mindig boldogan kelt fel a kanapéról egy-egy 40 perces rész megtekintése után. Lilla szeret az elméjében elmerülve bolyongani, a szépiás fények, mint egy filter, úgy kebelezik be. Nem a vadnyugaton vagy valamelyik dél-amerikai álomvilágban képzeli el a sötétségbe való siklást, sokkal inkább egy könnyebb, hétvégi családi tragikomédiában barangol. A rádióból halk zene szól, ő pedig ugyanúgy játszik, mint régen: egyik oszlopról ugrál a másikra, és kedvenc szuperhősét utánozza. Pókember hálókat lőtt ki a kezéből, szövögetett, Lilla is így közlekedik a levegőben. Nyelvével halkan csettint az autó biztonságos belsőjében, és a csettintésekkor egy új fonat lövell ki a testéből.

  Minden egyes új fonat egy lehetőség a továbblépésre: menekvés a meglévőből, mely holtakkal és betegségekkel teli; menekvés az ismertből az ismeretlen felé; menekvés a csalódást keltő múltból a reményt keltő jövőbe. Lilla 110 km/h-val hajt a szépiában teli autópályán. Feje fölött a sárgás fény kétoldalt belóg a látómezőjébe, s ahogyan maga elé néz, csak a fényrengeteget látja az Újvidék–Belgrád útvonalon. Lilla nézi a világot, és ahogyan szépiában látja a tájat, arra gondol, milyen jó lenne csak suhanni és suhanni a pók szőtte hálókon a mindörökkébe…

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...