Költözködés

A teherautó megállt a többemeletes épület előtt.

  Tamás gyorsan haladt felfelé a lépcsőházban, minden lakásajtó zárva, bár sejtette, a szomszédok ott lapulnak mögötte, szinte kihallatszik a szuszogásuk, a suttogásuk, figyelnek, kilesnek a kémlelőlyukon. De nem jönnek elő, elköszönni sem. Előfordulhat persze, talán a részvéttel vegyes tisztelet tartja őket vissza, de ezt nehéz lenne ellenőrizni, s akkor sem volna róla meggyőződve. A legfelső emeleten benyitott a lakásukba, amelyet most lát utoljára, rámutatott azokra a bútorokra és az előkészített, összekötözött dobozokra, amelyeket a cipekedő munkások máris vihetnek, s míg a zajos léptek meg a fordulóknál az eligazító hangos kiáltások visszhangzottak a lépcsőházból, benyitott apja műtermébe is, aki egy hete került kórházba, felpuffadva és magas lázzal. A látása is rendkívül megromlott az elmúlt hónapok során, így újabb tájképein már szinte csak a kikeveretlen, nyers színek rikoltoztak, durván és markánsan; valójában ez az árnyéktalanság zavarta Tamást, aki a régi fekete-fehér filmekben egyedül az árnyékokat volt képes megfigyelni. A szalonban meglibben például a függöny, árnyékot vetve, amint a főszereplő belép, az ajtó kitárulásával az érkező fény végigsétál a falon, de csak most, illetve úgy csupán azon a délutánon, amikor a filmnek ezt a jelenetét felvételezték, mert más napokon az árnyékbolygató bejövő fény már más szögben és eltérő magasságban helyezkedne el – amit most látunk, az tehát egyszeri és megismételhetetlen. S ez mind olyan dokumentáló értéket képvisel, amely magasan meghaladja az amúgy gyatrácskán szenvelgő film színvonalát. A műteremből kilépve Tamás még egy pillantást vetett az állványon maradt vázlatra, amelyen elmenetele előtt az apja még dolgozott, végigpásztázott a hosszú asztalon rendszertelenül halmozódó újságokon, levélkupacokon, képeslapokon, elmosatlan poharakon és a szerteszét heverő tubusokon, tekintete legvégül megállapodott a fogason lógó, elkoszolódott, festékfoltos mantlin, amely nélkül a mester szinte elképzelhetetlen volt, így abban fényképezték le mindig a sajtótól érkező fotósok, s az volt rajta tévéfelvételek alkalmával is.

  A költöztető munkások jól haladtak, már csak a könyvcsomagokkal kellett megbirkózniuk. Azok viszont méteres magasságban ott tornyosultak még, elfoglalva a nappalinak szinte a felét. Ekkor jutott eszébe, egy fényképet meg kellene találnia, eddig nem jutott rá idő, s az az album is elkeveredhetett valahová, egyszóval lázasan kutatni kezdett a szekrények aljában, közben maga előtt látta a fotón megörökített pillanatot, amint egy távoli város főutcáján haladnak, a barátnőjével, s akkor ér hozzájuk egy fiatal lány, vizsgálódó tekintettel, ő Csilla, mondja a barátnője, Tamás finoman megszorítja a feléje nyújtott kezet, s máris pereg előtte a várható eseménysorozat: a barátnője elutazik néhány napra, de Csilla a városban marad, meghívja egy italra, de lehet, hogy mindez csak hetek múltán következett be, Csilla akkor lett a szeretője, ám a szemében mindig az a kémlelő nézés. Tamást valójában nem zavarta, szeretkezés közben sem, Csilla mintha mindvégig figyelt volna, őt nézte, aztán a bútorokat, végig nyitott szemmel, bár lehet, így álmodott, csak így tudta elfogadni, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Aztán Csilla elköltözött, a hegyekbe vágyott, egy szanatóriumban kapott állást, s amikor Tamás néhány esztendő múlva meglátogatta, már az intézmény betege volt, séta közben gyakran meg kellett állniok, ilyenkor Csilla bocsánatkérően mosolygott, kényszeredetten jókedvet mímelve, lesoványodott, a gyümölcsfákról mesélt, szülőfalujáról, a folyó menti nyaralójukról, ahová elvonulhatott, ha rejtve akart maradni, ott telefon sem volt, a szomszédok meg csak magukkal törődtek. Amikor meghalt, kérésére idős szülei egy barackfát ültettek a sírja mellé. Néhány esztendő múlva Tamás – egy hosszabb utazása során – átvágott autójával azon a falun, közvetlenül a sírkert mellett haladt el a településről kivezető út, aktuális barátnője hátul ülve az imént vásárolt holmikat rendszerezte, közben valami vidám történetet mesélt, néha kacarászott is, s Tamás már majdnem félbeszakította, legyen kicsit csöndben, most haladnak el Csilla sírja mellett – de nem szólt, bár kevés hiányzott, hogy leállítsa a gépkocsit, és lekeverjen egy hatalmas pofont a barátnőjének. Vagy ki is dobhatta volna. Mégis továbbhajtott, ekkor érezve igazán a vereséget, hogy képtelen volt akkor Csillát megtartani, segíteni a felépülését, maga mellé venni… Ezt a fotót kellene tehát megtalálni, amely rögzíti a pillanatot, amikor megismeri Csillát, nem mehet el úgy a lakásból, hogy ezt ne vigye magával. Közben a könyvcsomagok egyre fogynak, a nyitott ablakon beszűrődő zajok alapján a városban mindenütt növekvőben a forgalom, jó lesz sietni, hogy a teherautóval mihamarább kijussanak a nyílt útra. – Rövidesen végzünk! – szólt hozzá az egyik munkás. – Lesz még valami? – Tamás felhagyott a Csillát ábrázoló fénykép keresésével. Cserébe viszont elhatározta, kigondol majd valami illően megfelelőt az emlékezés jegyében, egy hétig nem dohányzik például. Utóbb viszont eltűnődött: lehet-e halott nőnek fogadalmat tenni. – Lesz még valami? – ismételte meg kérdését a kék munkaruhában sürgölődő férfi. – Azt vegye le a falról! – mutatott Tamás egy festményre. Egyik barátja készítette, neves grafikus, aki pénzt kért kölcsön, de nem tudta megadni, inkább megkérdezte egy alkalommal, mit fessen meg. – A tengert! – vágta rá gondolkodás nélkül Tamás. Mutatós kép lett: előtérben a kőváros egy részlete, aztán a tenger hatalmas tömbje, majd – sajnos – egy vitorlás. Meg néhány sirály is. De elfogadható, szolid mennyiségben. Ezt elviszem, gondolta Tamás, hiszen ha ő megérkezik a külföldi útjáról, és látja a „kifosztott” lakást, meg szembesül Tamás végleges távozásával, bizonyára végigpanaszolja majd a szomszédoknak, hogy alig maradt neki valami, s rákérdez, miért nem szóltak a rendőrségnek, amikor látták, hogy a férje, kihasználva az alkalmat, hurcolkodik. De lehet, hogy nem szól semmit, a szégyen hallgatásra bírja, meg különben is: a saját dolgain kívül Tamás csak a kisebb televíziót írta fel az elvinni valók listájára, azon szerepelt továbbá még a régi villanysparhelt, egy kanapé két fotellel, más nem – ennyi viszont mindenképpen kell az újrakezdéshez.

  Lassan lépkedett lefelé a lépcsőkön. A bejárati ajtók továbbra is mindenütt zárva. – Hanyadik újrakezdésem is ez? – kérdezte némi szelíd öngúnnyal. – És mi végre?

  A sofőr leengedte a ponyvát. – Indulhatunk? – nézett Tamásra.

Amikor beült a kamionvezető mellé, hallotta, hogy néhány lakásban felhúzták a redőnyöket. A sofőr gázt adott, a hatalmas jármű megremegett. A rakodótérből behallatszott a költöztető munkások egymást ugrató, vidám beszélgetése. – Tülköljön egyet – szólt oda szórakozottan Tamás a sofőrhöz. Éppen kanyarodtak ki az utcából, amikor ez a búcsú-kürtszó felriasztotta a fák ágain gubbasztó madarakat. Azok megindultak valamerre, mint a sirályok a tenger lüktető kékjében.

 

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...