Anyám az átok rajtam

Anyám az átok rajtam

Szerző: Gyurkovics Hunor: Életfa-Halálfa

Nem tudom, mit csinálnék másképp, ha intésre újraindulna a film, anyám feltámadna, és én ápolhatnám megint, mert a betegsége vele jönne, abban biztos vagyok, nem szabadulhatna meg tőle, mert ha a betegség nem lenne, én se az lennék, aki most vagyok, és anyám se az, aki volt, olyan egyenes következménye lett az a betegség anyám egész lényének, ahogy végső soron az lesz minden hangunk, mozdulatunk, pillantásunk, amiből egyszer csak összeáll az életünk. Amikorra már közelebb leszünk a végéhez, vagy amikor már nem dédelgetünk fölöslegesen illúziókat, nem lesz több vágyunk, hanem némán széttárt karral, talán egy cinkos mosollyal tudomásul vesszük, ami ér bennünket, és nem tekintjük magunkat sorsüldözöttnek, mert tudjuk, minden sorscsapás együtt jár az élettel, ajándékba kapjuk, a ránk mért örömökön felül, pluszban, mellékesen mintegy, talán hogy tudjuk értékelni egyiket a másik mellett az ellentétben. Ha eljutunk egyáltalán eddig a felismerésig, vagy ha ez egyáltalán a nagy titok, mert nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez, lehet, hogy ennél sokkal, de sokkal egyszerűbb.

  Anyám az átok rajtam, hogy látom most is, ahogyan már életében is, részletekig lebontva láttam, minden pillanatban, minden szava mögött hallottam a vádat, mintha mikroszkópon keresztül, sokszoros nagyításban nézném a tárgylemezre preparált szövetmintát, olyan tisztán, világosan, érthetően kirajzolódott előttem, hogy engem vádol, én vagyok a felelős érte, mert ha én nem lettem volna, nem kell annyit idegeskedni, lótni-futni, belerokkanni a munkába, hogy engem tisztességesen felneveljen egyedül, és akkor nem éri ez a betegség, nem hagyja el az apám, miután lerokkan, mert így azért is én lettem a felelős, hogy apám elhagyta. Tudom, én kaptam mindig, amikor magányos estéin ült az ágya szélén, és kétségbeesésében ellenem fordította minden haragját, rajtam töltötte ki a mérgét, akkor is, ha nem kiabált, csak nézett rám ártatlan, mégis vádoló tekintettel, hogy azt éreztem, egyszerűen képtelen vagyok megfelelni neki, olyan elvárásokat támaszt velem szemben. Nekem is el kellett volna őt hagynom, de nem vitt rá a lélek, pedig hamar felismertem, hogy az lenne az egyetlen helyes lépés, amit tehetek, minden mással hibát követek el, amiért később okkal ugyan, mégis hiába vádolom majd magam. Mégsem mentem el, ott maradtam anyám mellett, és most, hogy nincs, vádolhatnám én is, hogy látod, anyám, te rám áldoztad az életedet, az ifjúságodat, én is megtettem, és mit értünk el vele?

  Még a halálos ágyán is ugyanolyan bűntudatot ébresztett bennem, mint amikor egyszer serdülőkoromban hiába könyörögtem neki, hogy engedjen el koncertre, mindenki megy az osztályból, az összes barátnőm, úgy szeretnék menni én is, ő meg rám nézett beesett arcával, szemráhányóan, és vádoló tekintetével azt mondta, hogy volna szíved itt hagyni betegen az anyádat? Ha képes vagy rá, akkor csak menj. Én pedig csak néztem, sarkon fordultam, szó nélkül, aztán bezárkóztam a szobámba, és másnap reggelig elő se jöttem. Nem tudom, kire haragudtam jobban, rá-e vagy magamra inkább, amiért ilyen gyenge vagyok, és otthon maradok, amikor el kellene mennem. De nem vitt rá a lélek, ahogy most sem, amikor már beteg volt, még tudtam, hogy nincs halálán, már nem sok van hátra ugyan, de még bírni fogja, mindene rendben, a szíve, a vérnyomása, a tüdeje, nincs felfekvése, időnként kicsit akadozik a lélegzése, de attól még nyugodtan megéri a reggelt. Elmehettem volna most arra a koncertre, amire akkor, húsz évvel ezelőtt nem engedett el, és mégsem mentem, pedig most nem vádolt a pillantásával, nem mondta, hogy ha képes vagy itt hagyni a beteg anyádat, akkor csak menj. Megszoktam, hogy az este, az éjszaka csak az övé, amennyire tudom, nappal nélküle élem az életem.

  Miután túl voltam a serdülőkoron, észre se vettem, hogy nem vádolom többé, és ő se vádol engem. Most, hogy már két hete nincs, tegnap el is temettem, így utólag visszatekintve úgy látom, mindössze annyi történhetett, hogy lassan összeszoktunk, egymáshoz csiszolódtunk, ő az előrehaladó betegségével, én meg az alakuló személyiségemmel. Hol egyik, hol a másik, valamelyikünk egy kicsit mindig engedett. És még így is hányszor kívántam, bár halna meg, bár oldaná meg helyettem az élet, szabadítana meg a sors ettől a tehertől, melyet önszántamból nem vagyok képes levetni a vállamról. Aztán megsajnáltam, és elszégyelltem magam, hogy lehetek ilyen gonosz, a saját anyám halálát kívánom, amikor rajta kívül senkim sincs ebben az életben, ha ő meghal, én is utána megyek, elemészt a bánat, a lelkiismeret-furdalás, hogy miattam halt meg, mert azt kívántam, bárcsak szabadulnék meg tőle, és amikor majd nem lesz, sírhatok utána, nem fogják föltámasztani a könnyeim. Utána egy darabig tűrtem megint, nem lázadtam a sors ellen. Emelgettem, cipeltem ölben le meg föl a harmadik emeletre, esténként felolvastam neki, ha unta a tévéműsort, megfőztem a kedvenc ételét, rakott krumplit, jó sok tejföllel, azt szerette, jól megpirítva a tetejét, megelőztem, eleget bent hagytam a sütőben, mert sokszor nem volt türelmem, idő előtt kiszedtem, pedig tudtam, hogy úgyis vissza fogja rakatni velem, hogy még süssem egy kicsit, még nem elég piros a teteje.

  Aztán egy idő után azt kívántam, bár inkább az esze ment volna el, akkor legalább mentegethetném azzal, hogy nem tudja, mit beszél, és én is mondhatnék rá bármit, nem fogná föl, csak nézne, az agylágyultak üres, tűnődő tekintetével, mellyel mindig valahová mögénk néznek, mintha a hátunk mögött volna az ő igazi világuk, amely számunkra láthatatlan, ők viszont pontosan látnak benne mindent, és még pontosabban kirajzolódna előttük a táj, ha nem állnák el előlük a képet, de valahogy mindig takarásban kell látniuk, mert folyton ott lebzselünk előttük.

  Meg vannak számlálva a napjaim. Tudom, mint ahogy azt is, még időben vagyok, még megválaszthatom magamnak a halálnemet, még dönthetek, kivárom-e, hogy milyen betegségben száll vissza rám. Talán elgondolkodva, magamba mélyedve, épp rá gondolva egy óvatlan pillanatban lelépek a járdáról, az autós nem tud már lefékezni, és halálra gázol. Vagy elüt a villamos, mert nem veszem észre a másiktól, amelyikről leszállok, pedig éktelenül csilingel, csak én nem hallom, mert akkor is éppen anyámra gondolok.

 Most még dönthetek, még választhatok magamnak egy gyorsan ölő mérget, még kinyithatom a gázcsapot, nyugodtan elszopogathatok hét és fél deci konyakot egy Beethoven-lemez mellett, mert olyan jól zárnak ezek az ajtók és ablakok, hogy reggelig úgysem veszik észre a szomszédok, hogy ömlik a gáz valahol, vagy mire észreveszik, addigra én már régen megfulladok.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...